Bovaryné
| Bovaryné | |
 |
|
| Szerző | Gustave Flaubert |
| Eredeti cím | Madame Bovary |
| Ország | Franciaország |
| Nyelv | francia |
| Műfaj | regény |
| Kiadás | |
| Kiadó | Charpentier |
| Kiadás dátuma | {{{kiadás_dátuma}}} |
| Fordító | Gyergyai Albert |
A Bovaryné, alcíme: Vidéki erkölcsök Gustave Flaubert francia író regénye. Alapötletét egy újságcikk szolgáltatta.[1] Első publikálása 1856-ban történt, folytatásokban. Egészben 1857-ben jelent meg. Flaubert-et a mű tartalmáért perbe fogták vallás- és erkölcsgyalázás vádjával.
Magyarra már 1904-ben lefordította Ambrus Zoltán. Legismertebb, többször kiadott magyar átültetése Gyergyai Albert nevéhez fűződik, majd a kilencvenes években Pór Judit adaptálta nyelvünkre újra.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A regény
| „ | A Bovarynéban semmi sincs, ami igaz lenne: teljességgel kitalált történet: sem az érzelmeimből, sem az életemből nem tettem bele semmit. Éppen a személytelensége kelt illúziót (ha egyáltalán kelt). Egyik elvem ez: nem szabad magunkat megírni. A művésznek úgy kell jelen lennie a művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák. | ” |
| – Flaubert levele Leroyer de Chantepie kisasszonynak, 1857.[2] | ||
Bővelkedik részletező, realista leírásokban, melyek segítségével a fiktív elemek (a kitalált Tostes és Yonville mezővárosok) pontosan elhelyezhetők térben és időben. Hiteles környezetrajzot ad az 1830-40-es vidéki Franciaországról. Az elbeszélés szigorúan kronologikus, a múltat tárgyak hívják elő: egy menyasszonyi csokor, egy dohányzótárca. Meghatározó eleme az általános kiábrándultság és az emberi butaság. Míg a külvilág eseménytelenül telik, a cselekmény mozgalmasságát a szereplők (főként Emma) belső történéseinek ábrázolásával éri el az író. Állítása szerint célja az volt, hogy minél inkább sűrítve vesse papírra Charles és Emma életútját.
| „ | Marad magának a cselekménynek a törzsére legföljebb 120-160 lapom, ez a könyv inkább életrajz, mint következetesen végigvitt bonyodalom; úgy látom, maga az élet is valahogy ilyen: egy-egy esemény egyetlen percig tart és hónapokig várjuk! Szenvedélyeink olyanok, mint a vulkánok: „állandóan morajlanak, de csak időközönként törnek ki.”[3] | ” |
| – Flaubert | ||
[szerkesztés] Szereplők
A regényben jellemzőek a beszélő nevek: Bovary (francia- bovin, boeuf) ökör; Justin (francia- juste) igaz; Lheureux (francia- heureux) boldog; Homais (francia- homme, homéopathie) ember vagy homeopátia.[3]
[szerkesztés] Emma Bovary
A regény címszereplője (bár Charles anyja és első felesége szintén mint Madame Bovary jelenik meg). Férjéhez nem szerelemből, inkább kíváncsiságból ment hozzá, hogy megszabaduljon a családi ház unalmától. Titkos viszonyaiban sem lel kielégülést. Vergődik álmai és a kisszerű környezet között, mindig valami regényes eseményre vár, hasonlóra az olvasmányemlékeihez. A zárdában Chateaubriand-, Walter Scott-, Lamartine-műveket, házasélete válságaiban egyszer mélyen vallásos írásokat, majd ateista propagandát és erotikus regényeket forgat.
Emma romantikus fantáziáit következesen meghiúsítja a gyakorlati élet. Flaubert arra használja ezt az egymás mellé helyezést, hogy mérlegelje mindkét témát. Emma szeszélyessé és nevetségessé válik a mindennapos valóság érdes fényében.
[szerkesztés] Charles Bovary
Emma férje, egy nagyon egyszerű és hétköznapi férfi. Kisvárosi orvos, de mint minden másban itt sem túl sikeres. A tanulmányait annak idején elhanyagolta, orvosi vizsgáit nem tette le, így nem mer kockáztatni, csak ártalmatlan gyógyszereket ír fel a betegeinek. Első felesége a ronda és öreg Héloïse, akit az anyja szerzett neki. Emmáért rajong, de nem érti meg. Unalmas társalgó és hiányzik belőle minden romantika. A felesége halála után a magáévá teszi az asszony nagyzoló allűrjeit: hármas koporsóba temetteti, stb.
Charles sosem gyanakodott, hogy a felesége megcsalja őt. Mikor neje elhunytát követően felfedezi a levelezését, összeomlik.
[szerkesztés] Homais úr
A Yonville-i patikus. Materialista gondolkodású nyárspolgár. A korszak fanatikus természettudományosságának paródiája. Egy alkalommal meggyőzi Charles-t, hogy hajtson végre egy dongalábműtétet, amivel elismerést vívhatna ki. Az operáció katasztrofálisan végződött.
Míg Bovary-ék tönkremennek, addig Homais karrierje látványosan ível felfelé, bár semmivel sem tehetségesebb, vagy értelmesebb mint Charles.
[szerkesztés] Justin
Homais patikussegédje. Titokban reménytelenül szerelmes Emmába, aki nem veszi észre, hogy a sokat áhított őszinte szív ott van tőle egy karnyújtásnyira.
[szerkesztés] Léon Dupuis
Emma második szeretője. Már akkor megismerkednek, mikor a Bovary család Yonville-be költözik, kölcsönös vonzalmuk plátói marad. Emma első viszonya után, érzelmileg kimerülten Rouenba utazik egy előadásra férje kíséretében, itt találnak újra egymásra Léon-nal. Az asszony vele igyekszik másként bánni, Rodolphe esetéből okulva. Bár kapcsolatuk kezdetben szenvedélyes, a fiatalember egy idő után kifárad Emma romantika iránti kielégíthetetlen igényeitől.
Mikor Emma Lheureux-nak hála pénzzavarba kerül, megpróbálja rávenni a fiút, hogy sikkasszon. Léon ekkor szedi össze magát annyira, hogy kapcsolatuk történetében először nemet tudjon mondani neki.
[szerkesztés] Rodolphe Boulanger
Emma első szeretője, akivel valóban félrelép. „Rastignac vidéki énje.”[3] Ahogy Emma egyre odaadóbb lesz, Rodolphe lassan minden érdeklődését elveszíti iránta és végül szakít vele. Emma elájul, mikor elolvassa a gyümölcsöskosárba rejtett utolsó levelet.
[szerkesztés] Lheureux
Divatáru-kereskedő. Emmát az asszonynak a luxuscikkek iránti vágyával fogja meg és a váltók bonyolult átütemezéseivel végül kiforgatja a vagyonából. Emma a sorozatos csalódások után az öngyilkosság mellett dönt.
[szerkesztés] Adaptációk
Számos alkalommal megfilmesítették, kezdve Jean Renoir 1933-as változatával. Televíziós minisorozatoknak szintén a témája lett. A leghíresebb feldolgozása 1949-ben készült Vincente Minnelli rendezésében, a főszerepeket Jennifer Jones, James Mason, Van Heflin és Louis Jourdan játszották. A zenéért Rózsa Miklós felelt, aki a Ben-Hur-ban is közreműködött.
[szerkesztés] Érdekességek
- Az 1.2. fejezetben fejezetben Emma szemeit így írják le: „bár barnák voltak, de feketének tűntek”; míg az 1.5. fejezetben feketében játszó sötét kéknek említik.
