Abszolútum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az abszolútum metafizikai fogalom, amely a hegeli filozófiában mint Abszolút Szellem, mint a legfőbb világész nyer értelmet. Az elnevezés az abszolút szóból származik (amely viszont a latin absolutus – teljes, tökéletes; az absolvere – eloldozni igéből): bevégzett, föltétlen, semmitől sem függő, korlátlan; a relatív ellentéte.

Az abszolútum további értelmezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A végső valóság.
  2. A feltétlen létező, amely maga minden más feltételéül szolgál.
  3. A végtelen, amely minden végesnek feltétele.
  4. A legmagasabb rendű létező, a legfőbb lény, azaz - egyesek szerint - Isten.

Keresztény teológiai értelmezés szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Abszolút valami, amennyiben önmagában, önmaga által van, és mástól nem függ. A teljességgel abszolút az, amit önmagától létezőnek, önmagától igaznak és önmagától jónak gondolunk, és ami e tekintetben nem függ semmitől (ellentétele a relatív). A feltétlenről tapasztalatot szerezhetünk a gondolkodás segítségével a megismerésben, ahol a relatívot vagy feltételtől függőt mint ilyent ismerjük meg, valamint az erkölcsi kötelesség érzésében. A kereszténység igényt tart az abszolút vallás címére: a kereszténység nem fokozza abszolúttá a végességet, a feltételhez-kötöttséget, a relativitást, amely minden emberi dolognak, tehát minden vallásnak is sajátossága. De mivel Isten Jézus Krisztusban feltétlenül elfogadta a végest, és önmagát közölte a végessel, ezért a kereszténység azzal az igénnyel lép fel, hogy a vallások között egyedülálló, hogy minden más vallásnak a beteljesedése és hogy a történelmen belül minden tekintetben felülmúlhatatlan. Ez az abszolútság tehát nem a történeti feltételektől függő és bűnös Egyházra vonatkozik, hanem Isten kegyelmére.

A romantika az abszolútumról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fogalom egy újabb felfogásban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az abszolút fogalma egy újabb felfogásban az anyag elemi szintjét (a létezés valós alapelemeinek szintjét) jelenti.[1] Eszerint valójában ezen a szinten történnek az események, az ember pedig egy jóval magasabb bonyolultságú perceptuális valóságban létezve csak következtetni tud az abszolút valóságra (tehát valószínűségekben gondolkozik). A világ megismerésének egyetlen reális útja, ha az emberi gondolkodásban explicit célként jelenik meg az abszolút gondolkodásra való törekvés. Ennek első lépéseként egy Abszolút szótár kialakítása és folyamatos bővítése vált szükségessé. Ebben a szótárban nincsen helye a valóságban igazolhatóan nem létező (az abszolútból nem származtatható) fogalmaknak.

Források, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Vajó Zoltán: Véletlen és determinizmus 2006. ELTE PPK