Jóga

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A jóga (szanszkrit: योग) a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális közegében. A jóga művelője a jógi (szanszkritül a férfi jógikat joginnak, a női jógikat pedig jogininek is nevezik). A jóga célja a testi és a szellemi erők felébresztése. Eszerint alapvetően kétféle jógát különböztetünk meg: testi és szellemi jógát.[forrás?] A jógának több változata ismert, amelyeket a különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. Indián kívül először a hatha jóga vált népszerűvé a 20. századi nyugati világban, ma már azonban Európában is szinte minden ága elérhető a jógaközpontok által.

A jóga gyakorlatai és célja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern jóga gyakran tartalmaz a hinduizmusból származó tradicionális elemeket, mint például az erkölcsi és etikai alapelveket, a test megerősítésére és jó állapotának megőrzésére szolgáló pózokat (az úgynevezett ászanákat vagy más néven tartásokat), a spirituális filozófiát, a guru által történő útmutatást, a mantrák (szent szótagok) ismételgetését, a légzés szabályozását és az elme meditációval történő elcsendesítését. Ezeket az elemeket általában adaptálják a nem hindu jógik számára. Más esetekben a jóga a tradicionális tibeti elemekre és gyakorlatokra épül.

A jóga mindennapos gyakorlása – művelői szerint – önmagában is hasznos, javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz és az életminőség javulását eredményezi. A jóga szakértője megtapasztalhatja a szamádhit, az elmélyült meditációt, amely eksztatikus élménnyel jár.

A jóga céljait a különböző tradíciók értelmében többféleképpen magyarázzák. A teista hinduizmusban a jóga az az eszköz, amellyel az ember közelebb kerülhet istenhez és amely hozzásegítheti őt az istennel való egyesüléshez. A buddhizmus, amely nem követi a teremtő istenben való hitet, a jógában látja az utat a bölcsesség, a könyörületesség és a megértés felé. A nyugati kultúrák, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek az individualizmusra, a jógát az önismeret fejlesztésére és a különböző életszemléletek egyesítésére használják. A hindu jógában az önfelismerést és a megvilágosodást hasonlóan értelmezik, úgy tartják, a jóga gyakorlása által feltárul az én isteni természete.

A jóga végső célja a megszabadulás vagy magasabb szinten a megvilágosodás (moksa) elérése, amely által a lélek kikerül a születés és a halál körforgásából (szamszára). A jóga által uralható a test, az elme, továbbá az érzelmek és a vágyak. Fokozatosan vezet el a lét igazi természetének megismeréséhez. A jógi akkor éri el a megvilágosodást, amikor tudata megszűnik és megtapasztalja az egyesülés örömét. Az egyesülés a védánta filozófia szerint történhet egyéni lélekkel (átmannal) vagy a mindenható istennel (Brahmannal), a teista hinduizmusban pedig valamely istennel vagy istennővel. A buddhizmusban a tökéletes buddhával való egyesülés a teljes megvilágosodást jelenti, amely túlmutat isteneken és ördögökön, és minden más kettősségen. A megvilágosodás a korlátozott egón való túllépéshez és az univerzum egységes természetének felismeréséhez vezet.

A jóga gyakorlói szerint, habár az átlagember távol áll a megvilágosodástól, a jóga képes elvezetni a spirituális tudatossághoz, illetve a könyörületesség és a bölcsesség megértéshez. A jóga ugyan erősen kötődik a hinduizmushoz, és miközben tartalmaz olyan gyakorlatokat, amelyek a vallásos emberek számára hasznosak, alkalmazható azok számára is, akik nem vallásosak.

Eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Indus-völgyi civilizáció romjai közül 6-7 ezer éves, meditáló jógikat ábrázoló képek kerültek elő. Több kutató az ősi Rig-Védában véli felfedezni a jóga eredetét, amit Kr. e. 1200 és 1500 között írtak. Az első írott emlék Patandzsáli, a Kr. e. 4. században élt indiai bölcs szútráiból maradt fenn, az összes többi jógakönyv tulajdonképpen erre alapozódik. A jóga elméletének és céljainak részletes kifejtése megtalálható az Upanisadokban, amely Kr. e. a 8. és 4. század között keletkezett. Ezt a művet Védántának is nevezik, mivel a Védák befejezésének, avagy konklúziójának is tekintik. Az Upanisadokban az isteneket kiengesztelő áldozat bemutatások és ceremóniák dominálnak az új felfogással szemben, amely szerint egy, az erkölcsi kultúrán, a tudat kontrollálásán és edzésén keresztül bemutatott belső áldozat által az ember eggyé válhat a „Legfelsőbb Lénnyel” (amelyre „Brahman”ként vagy „Mahátman”ként hivatkoznak).

A jóga szó értelmezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jóga szó a szanszkrit judzs szótőből származik, melynek jelentése: összeköt, egyesít, igába fog. Az egyéni lélek (átman) és az univerzális lélek (paramátman) egyesítésére utal, de vonatkoztatható a test, a tudat és a lélek egyesítésére történő utalásként is.

A jóga változatossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jógik a banjan-fa alatt. Jean-Baptiste Tavernier könyvéből, (1688)

A jóga hosszú története folyamán számos iskola jött létre, új irányzatok alakultak ki és az irányzatok egyesülésére is sor került, de általánosságban minden változatra kijelenthető, hogy a megvilágosodás felé vezető utat keresi.

A jóga négy fő változata:

  • Bhakti jóga (az áhitat , a szeretet teljes odaadás jógája)
  • Karma jóga (az önzetlen munka, a cselekvés jógája)
  • Gjána jóga (a tudás és a józan ítélőképesség jógája)
  • Rádzsa jóga (nyolc ágra osztott képzési rendszer, amely kihangsúlyozza a meditációt és az ászanákat).

Gyakorlataik átmenetet képeznek a vallás és a tudomány között. Jellemzőik nem feltétlenül zárják ki egymást (egy önzetlenül dolgozó személy járhatja a tudás és józan ítélőképesség útját).

Léteznek egyéb jógaváltozatok is, úgymint mantra jóga, kundalini-jóga, Iyengar jóga, krija jóga, integrál jóga, nitja jóga, maha jóga, purna jóga, anahata jóga, tantra jóga, tibeti jóga stb. A rádzsa jógát ("királyi jóga") ashtanga jógának ("nyolc ágú jóga") is nevezik, amely nem összetévesztendő a Sri K. Pattabhi Jois által kifejlesztett ashtanga vinyásza jógával, amely a nyugati országokban gyakran önmagában gyakorolt hatha jóga egy változata.

A jóga és a vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hindu-, buddhista-, szikh- és dzsain hagyományok szerint a jóga spirituális céljai elválaszthatatlanok a vallástól, amelyet egyben a jóga részének is tekintenek. Némelyik jógi ugyan finoman megkülönbözteti a vallást és a jógát, mivel az előbbi szorosabb kapcsolatban áll a kultúrával, az értékrenddel, a hittel és a szertartásokkal, míg az utóbbi inkább az önfelismerésre (a végső igazság megtapasztalására) fókuszál, lényegében a kettő kiegészíti egymást. Sri Ramakrishna úgy tartotta, hogy a vallás olyan, mint egy magot körülvevő héj. Mindkettőre szükség van, "de ha valami el akar jutni a maghoz, annak el kell távolítania a gabona héját".

A jóga némely változata gazdag ikonográfiával rendelkezik, míg más változatok inkább puritánok és egyszerűségre törekednek. A jóga hindu követői büszkék vallási hagyományaikra, miközben a nem hindu jógik szerint a jóga nyíltabban gyakorolható azok számára, akik nem követik a hindu vallást.

Habár a jóga gyökerei Indiába nyúlnak vissza, több modern jógi is (mint például Szvámi Vivekánanda vagy Paramahansza Jogánanda), nyugatra költözött, mert úgy látták hogy ott is van remény a hagyományok megőrzésére. A jóga kritikusai a nyugati jógát általában azzal a váddal illetik, hogy felhígult, leromlott, elvesztette a spirituális gyökereit (a populáris jóga ugyanis főként a fizikai gyakorlatokra koncentrál). Sok Indián kívül élő jógi szerint a jógát célszerű történelmi gyökerei és modern adaptációi szerint egyaránt definiálni.

Közös vonások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jóga legtöbb változatának része a koncentráció (dhárana) és a meditáció (djána) gyakorlása. Patandzsáli szerint a dhárana "a tudat egyetlen pontra való rögzítése". Az összpontosítás bármely érzékszervre vonatkozhat (például arra, hogyan áramlik át a levegő az orrlyukakon a légzés során). A koncentráció fenntartásával a jógi eljuthat a meditáció állapotáig, ahol a legbelső lénye feltárul. A meditálás gyakran jár a béke, a boldogság és az egység érzetével. A meditáció tárgya iskolánként eltérhet. Történhet a csakrákra, a szív középpontjára (anahata) a harmadik szemre (ajna), valamely istenségre, mint Krisna, vagy egy érzésre, mint például a béke. A nem dualista iskoláknál (mint az Advaita Vedanta) a meditáció tárgya lehet egy alak és tulajdonságok nélküli istenség (Nirguna Brahman). A buddhisták ehhez hasonlóan az ürességen meditálnak.

Az iskolák többségére jellemző a spirituális tanító (szanszkritül guru, tibetiül láma) megléte, aki némelyik iskolában fontosabb hittudósi, papi szerepet tölt be. A tanítvány (szádhaka, sisja vagy csela) a kezdetektől fogva a guru útmutatásait követi. A satgurukért (a valódi mesterekért avagy spirituális mesterekért) a tanítványok rajonganak. A hagyomány szerint a mester tudását a tanítvány örökli és adja tovább. Ezt a végtelen láncolatot guruparamparának nevezik.

A jóga hagyománya részben az elsajátított gyakorlatokban, részben pedig a jóga technikáit és filozófiáját ismertető szövegekben rejlik, amelyeket számos guru ír, fordít és lát el magyarázó szövegekkel. A guruk néha egy ásramot vagy iskolát alapítanak, amely idővel tanítványokkal bővül, akik a gyakorlatok mellett elsajátítják a mantrákat, a spirituális énekeket és tanulmányozzák a szent szövegeket. Az egyes elemek fontossága iskoláról iskolára változik. A különbségek oka általában az, hogy az iskolák különböző igényű, hátterű, természetű diákokkal foglalkoznak. A jóga tradíció kedvelt téma a költészet, a zene, a tánc és más művészetek számára.

Hindu jóga[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bhagavad-gíta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bhagavad-gíta a Mahábhárata egy része. Visnu egy inkarnációjának, Krisnának dialógusa Ardzsunával a nagy harcossal az élet nagy kérdéseiről. Az egyes fejezetek végén a Jóga szent könyveként hivatkozik önmagára. A jóga összes változatát ismerteti a különböző típusú emberek számára, betekintést nyújtva az egyes irányzatok filozófiai hátterébe is. A mű valószínűleg Kr. e. az 5. és a 2. század között íródott. Leegyszerűsítve, Krisna az alábbi irányzatokat tárgyalja benne:

(1) Karma jóga, a világban való cselekvés jógája.
(2) Gjána jóga, a tudás és intellektuális megismerés jógája.
(3) Bhakti jóga, az Isten iránti szeretetteljes odaadás jógája.

Patandzsáli[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klasszikusnak számító Jóga szútra című műve, amellett hogy gyakorlati útmutatóként szolgált a legtöbb jóga központ - ásram számára, a jógát a hat hindu ortodox bölcseleti rendszer (az úgynevezett darsánák), közé emelte. A jóga darsana gyökerei a számkhjáig nyúlnak vissza, és idővel a buddhizmus is hatást gyakorolt rá. Átvette a számkhja filozófia ismeretelméletét, az egyéni lélek (Purusha) és a természet (Prakriti) fogalmát, de elvetette annak ateizmusát.

Patandzsali a Jóga szútrában a jóga céljaként említi meg a mentális folyamatok lecsendesítését (csitta-vritti-niródha), amely a tartós meditáció (djána) és annak elmélyülésével a megvilágosodás (szamádhi) eléréséhez vezet. Ehhez be kell tartani a ajánlott hozzáállásokat (jama) és az ajánlásokat (nijama), amelyek szintén részei a nyolc tagból álló rendszernek. Patandzsáli jógáját rádzsa ("királyi") vagy ashtanga ("nyolc ágú") jógának is nevezik, megkülönböztetve ezzel az irányzatot a hatha jógától.

A nyolc ág:

(1) Jama (Az öt "ajánlott hozzáállás"): erőszakmentesség, igazmondás, nem-lopás, mértéktelenség kerülése, birtoklási vágy kerülése
(2) Nijama (Az öt "ajánlás"): tisztaság, elégedettség, aszkézis, önképzés, Isten iránti odaadás
(3) Ászana: Különféle testhelyzetek
(4) Pránájáma: A lélegzet, a prána irányítása.
(5) Pratjahara ("Befelé tekintés"): melynek során a tudat, érzékek és az érzékelés tárgyai nem lépnek kapcsolatba egymással
(6) Dhárana ("Koncentráció"): A figyelem egyetlen dologra való összpontosítása.
(7) Dhjána ("Meditáció") : a figyelem egy dolgon vagy folyamaton való tartása hosszú ideig
(8) Szamádhi: Az Önvalóval való eggyéválás (az abszolút való megismerése)

Isten szerepe a jóga filozófiájában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Meditáló Sívát ábrázoló szobor Bengaluru-ban

A jóga filozófiája Patandzsáli tolmácsolásában teisztikus. Istent - Ísvarát a "Jóga-szútra" krija-jógáról szóló részében valamint az Ísvara pranidhana definíciójában említi. Mircea Eliade felületesnek nevezi Patandzsáli teológiáját, de az amit Patandzsáli említ, az elég ahhoz, hogy transzcendentális tapasztalati viszonyba kerülhessünk Istennel. Ha azt nézzük, mit vallanak az Upanisadok a jógáról, látjuk, hogy bennük az Isten (Ísvara) léte alaptételként jelenik meg.

  • Bizonyítéknak tekinthetők a Védák és a hozzájuk kapcsolódó Upanisadok, amelyek írnak Istenről.
  • Említhető a folyamatosság elve: az emberek és egyéb dolgok változásai, eltérései korábbi állapotuktól. Némelyik ember esztelen, némelyik pedig bölcs. Lennie kell valakinek, aki a legmagasabb szintű tudással rendelkezik – egy mindentudónak, aki isten.
  • Említhető a kozmikus fejlődés, amely az univerzum kialakulásához vezetett. Ennek oka a lélek (purusa) és a természet (prakriti) kapcsolata. A purusa állandó, a prakriti pedig öntudatlan. A későbbi filozófiákban megjelenik az a modell is, hogy a két dolog között nem teremthet kapcsolatot senki, Isten kivételével, aki mindentudó lényként képes erre is.
  • Az Ísvara pranidhánát lehet úgy is értelmezni, hogy az istenségre történő meditáció egy hatásos módja a megszabadulás elérésének. A tapasztalat (pl. Srí Rámakrisna tapasztalata) azt mutatja, hogy ha Istenre irányítjuk meditációnkat, és ez segíti a megszabadulást, valamint ha ez meg is történik, akkor a meditáció tárgyának léteznie kell.

A számkhja-jóga filozófiája szerint Ísvara a purusa egy különleges formája, aki a szomorúság és a karma törvényein kívül létezik. Ő egyetlen, tökéletes, végtelen, mindentudó, mindenütt jelenlevő, mindenható és örök. Nem jellemezhető a számkhja tudatállapotaival, a tamasszal (passzivitás, tompultság), a szattvával (tisztaság) és a radzsasszal (aktivitás, izgatottság). Különbözik a megszabadult lelkektől is, mert Ísvara sosem volt rabul ejtve a számkhja filozófia által definiált látszatvilág körforgásában.

A jóga rendszere talán a legelső filozófia a világon, amely a monoteizmust bizonyító tapasztalathoz vezeti az embert. Ísvarát egyedülállónak és különlegesnek tartja. Van olyan nézet, hogy az Ísvara a Teremtő, van olyan nézet, hogy az Ísvara az Úr. Patandzsáli ezt nem részletezi, a meditációs tréningre helyezi a hangsúlyt.

Hatha jóga[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század folyamán a jógát gyakran azonosították a hatha jóga testgyakorlataival (az ászanákkal), A hatha jóga Indián kívül és a tradicionális, jógát is gyakorló vallási közösségekben vált népszerűvé. Gyakorlatait néha spirituális környezetükből kiragadva, világi módon mutatják be.

A tradicionális hatha jóga egy teljes rendszer, amelynek a testgyakorlatok ("tisztító eljárások", testtartások és légzőgyakorlatok) mellett része a mentális tréning, tehát a meditáció különböző fokai is. Jóval több, mint testkultúra, aminek a nyugati világban leggyakrabban tekintik. A hatha jóga legfőbb ismertetője a Swami Svatmarama által a 15. században írt Hatha Yoga Pradipika ("A hatha jóga lámpása"), valamit Rsi Gheranda "Gheranda szamhitá"-ja volt. De az ősi hathajóga iskola alapítója, Górakhnáth "Góraksasátakam" műve is fontos része a hatha jóga irodalmi hagyományának.

A hatha jógát arra fejlesztették ki, hogy felkészítsék vele a tanítványokat a rádzsa jóga gyakorlására. Ugyanakkor magában foglalja majd az egész rádzsa jóga "tananyagát". Ennek ellenére nyugaton nem a megvilágosodás elérése érdekében, hanem pusztán testi egészségmegőrzési célból gyakorolják a belőle kiszakított testgyakorlási részeket.

Nátja jóga[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nátja-jóga (tánc-jóga) legelső ismertetőjét Bharata Muni jegyezte le. A fontos jógairányzatok közé tartozik. Leginkább a középkori hindu vallási ünnepeken volt szerepe, ahol a táncosnők (dévadászik) rituális táncot mutattak be. Az ortodox iskolákban még ma is tanítják.

Buddhista jóga[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tibeti iskolákban tanított jóga eltér a Patanydzsáli vagy a Bhagavad-gita által bemutatott változattól. Egyik legfontosabb különbség az indiai és a tibeti felfogás között, hogy míg az indiai jóga az istenség tökéletes, örömteli szolgálatát tűzi ki végső célként, addig a tibeti módszerek a megvilágosodást – többek között az isteneken való felülemelkedést is –, vagyis a tökéletes megvalósítást célozzák meg.

Egy manapság népszerű irányzatban, mely Peter Kelder 1939-ben megjelent könyve alapján vált ismertté világszerte, öt gyakorlatot, melyeket rítusoknak neveznek, kiemelten kezelnek. Ezt a gyakorlatsort az „Öt Tibeti” néven emlegetik, s habár a gyakorlatsor a szerző könyvében jelent meg először, a leírása szerint 2500 éve gyakorolják Tibet eldugott helyein. Az öt rítusnak nevezett, tibeti eredetű gyakorlatsort egy titokzatos angol utazó, bizonyos Bradford ezredes ismertette meg Peter Kelderrel.

A tantrikus hagyományok értelmében számos gyakorlatot tekintenek a jóga részének. A tantrikus jógának több változata létezik, köztük a Guru Jóga, a Ngöndro és a Jantra Jóga gyakorlatai. Az odaadás fejlesztésének legjobbnak tartott eszköze a Guru Jóga, vagyis a meditáció a Lámán. Az úgynevezett Guru Jóga gyakorlatában a spirituális vezetővel, a Karmapával vagy Guru Rinpocséval egyesíti a tudatát a tanítvány, így azonossá válik a tökéletes buddhával, és annak tiszta tudatosságával. Amikor a tanítvány a Guru Jógát gyakorolja, mindent a láma kifejeződéseként, és tudatának játékaként kell látnia. Erőt kell venni magán, hogy minden formát a „Láma testeként”, minden hangot a „Láma beszédeként”, és tudatában mindent a „Láma tudataként” lásson.

A legismertebb tibeti jógagyakorlat a Ngöndro gyakorlatsora[1]. Sakjamuni Buddha 2500 évvel ezelőtt olyan hasznos módszerek együttesét adta meg tanítványainak, amin keresztül számtalan lény valósította meg a tudat természetéről szóló tanításokat. Ma ezt a Karma Kagyü vonalban Ngöndróként, Alapgyakorlatokként ismeri, amit a IX. Karmapa fűzött össze egységes gyakorlatsorrá. Az Alapgyakorlatok végrehajtását a gyakorló akkor kezdi el, miután felismerte, hogy az ego kiásására nincs más lehetőség, mint a tudatról szóló tanítások kitartó gyakorlása. Az alap elnevezés nem arra utal, hogy ez csupán a kezdők szerény képességeihez mért egyszerű bevezető. A gyakorlat teljes neve: „A Mahamudrát megalapozó tudat előkészítő gyakorlata”. A gyakorlat végzéséhez – az elszántságon és a megfelelő motiváción kívül – az erre felhatalmazott tanító engedélye és magyarázata is szükséges. Négy részből áll, és minden egyes részt százezerszer kell elvégezni. Első rész a Menedék-meditáció, mely a gyakorlóban megerősíti a cél felé törekvését és azt a motivációját, hogy a tudat belső erejének felszabadítása fordított minden erőfeszítés váljon maga és minden lény javára. A második rész a leborulások, az első gyakorlat kiteljesített változata, amely a testen keresztül fontos munkát végez az energiacsatornák megnyitásában. A harmadik a Gyémánt Tudat-gyakorlat, az egyik legerősebb meditáció, mely a használt mantrán és vizualizáción keresztül egyedülálló módon képes megszabadítani a tudatot a felhalmozott negatív benyomásoktól, és segít megtapasztalni a teret a benyomások mögött. Az utóbbi két gyakorlat ahhoz hasonlít, mint amikor gondos kezek kimossák a pohárból a szennyet, mielőtt italt töltenének bele. A negyedik gyakorlat, a Mandalafelajánlás, pozitív benyomásokat halmoz fel, hogy a megtisztított tudat képes legyen időzni saját belső gazdagságában. Az utolsó rész a Meditáció a lámán, vagy Guru Jóga gyakorlat. Ekkor a gyakorló az átvilágított bizalmunkon keresztül időzik a láma megvalósított tulajdonságain, majd ezt magába olvasztva megkapja a Karma Kagyü vonal teljes áldását. Az előkészítők célja, hogy a befejezés után, ha alkalmanként visszatér a gyakorló a Menedék–meditációhoz, megtapasztalhatja a nyíltság és az öröm jelenlétét.

A Jantra jóga, vagy más néve a „mozgásban végzett jóga” az egyik legrégebbi jóga rendszer, mióta a jóga ismertté vált a világon. Egy olyan jóga-rendszer, mely Tibeten keresztül jutott el a nyugati világba, azon a földön át, melyet a hagyományos buddhista tudás és bölcsesség kultúrája jellemez. Csögyal Namkai Norbu írt először átfogó kommentárt Vairocsana úgynevezett „gyökér-tanításaihoz”, s az ő közvetítésével terjedt el ez a filozófiai és mozgásrendszer az egész világon. A tanításokat a VIII. században dolgozta ki és jegyezte le Vairocsana, mint „a Nap és a Hold Egyesítését”". A Jantra jóga fő célja az, hogy a légzés speciális szabályozásán keresztül megteremtse azt a fizikai és tudati állapotot, ami által a gyakorló felismeri a tudatának az igaz természetét. A testhelyzeteket és a mozgásokat a légzéssel összehangoltan hajtják végre, és ezáltal a gyakorló irányítást nyer az életenergiái fölött, és így megőrizheti egészségét, valamint elérheti a a nyugodt és ellazult jelenlét tudatállapotát.[2]

A Cá Lung jóga a szintén a tibeti Bön buddhista dzogcsen-hagyományban használatos. A Cá Lung jóga az „Anya Tantra” rendszeréhez tartozik. Öt elsődleges testi, légző és összpontosító gyakorlata az ötelem és az öt csakra működésének kiegyensúlyozását és támogatását célozza meg. Tantrikus módszerekkel hozzásegíti a gyakorlót a tudat a kettősség-mentes természetének megtapasztalásához, és megszüntetve az öt életenergia külső, belső és titkos zavarait, utat nyit a jó egészséghez.

A Trul Khor, azaz a hold és a nap prajna energiáinak egyesítése céljából 108-féle testgyakorlatot végeznek.

A buddhizmus terjedése folytán, az olyan indiai jógik révén, mint Tilopa és Náropa, az indiai jógik módszerei is eljutottak Tibetbe, átültetve a buddhista gyakorlatba, majd ott alakultak ki Marpa, Milarepa és Gampopa révén a Kagyü iskola jóga-módszerei. Az ősi tanítások a kagyü kolostorokban és a világi iskolákban egyaránt mesterről tanítványra szállnak át.

Keresztény jóga[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztények egy része adaptálta a jógát saját spirituális világához, mások viszont nem tudják sem elfogadni, sem elvetni. Habár elismerik a test- és légzőgyakorlatok egészségre gyakorolt kedvező hatását, a jóga fő célját, az istennel való egyesülést ellentétesnek tartják a bibliai tanokkal.

A katolikusok esetében kifejezetten tiltva van a jóga gyakorlása, mert a Vatikán álláspontja szerint összeegyeztethetetlen a katolikus egyház tanításával.

Jóga és tantra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jógát gyakran említik a tantrával összefüggésben. Bár felfedezhetők köztük nagyobb hasonlóságok elméleti, gyakorlati és fejlődéstörténeti szempontból egyaránt, mégis más tradíciókat követnek. Míg a jóga a tudat fogva tartójaként tekint a testre, addig a tantra inkább annak megismerésére törekszik. Indiában a tantrához gyakran negatív dolgokat (szexuális- és fekete mágiát) társítanak, habár legtöbb formája megfelel az erkölcsi normáknak. A nyugati világban általában a jógához hasonlóan a lényegét csak felszínesen ismerik. A Hatha Yoga Pradipika-t a tantrizmus bibliájának tekintik.

A hindu tantra többnyire teista alapokkal rendelkezik, követői a passzív, férfi erőt képviselő Sívát (aki a legfőbb isten, Brahman megtestesülése) és hitvesét, az aktív, női erőt képviselő Saktit (más néven Ma Kálit, Durgát, vagy Parvatit) imádják. Céljuk Kundalini, a gerinc aljánál összetekeredve alvó spirituális energiából álló kígyó felébresztése, amely az ébredés után a gerincoszlopon elhelyezkedő csakrákon áthaladva egyesíti Sívát és Saktit. Az egyesülés állapota megfelel a jógából ismert szamádhinak. Némelyik hindu guru át is vette ezt az eszmét.

A tantra nagy hangsúlyt fektet a mantrára (többnyire egy istenséghez szóló szanszkrit imádság), a jantrára (istenábrázolások komplex szimbólumok formájában), valamint a szertartásokra, amelyeknek az egyszerű murtitól (istenszobrok készítése), a rituális közösülésen át egészen a holttesten ülve végzett meditációig terjedően sokféle változata ismert. A szokatlannak és misztikusnak tűnő tantrikus szövegek (kaularvatantra, mahanirvana tantra) és tanítók (mint például Abhinava Gupta) mellett a jóga egyesített eszméi egyszerűnek tűnhetnek.

A buddhista tantra esetében az istenábrázolások helyett a különböző buddha-aspektusokon történik a meditáció, és a célja nemcsak a szamádhi, hanem azon túllépve a nirvána – vagyis a létforgatagból való kilépés – megvalósítása. A buddhista tantra legismertebb gyakorlatai a Narópa hat jógája, a ngöndro, és a Guru Jóga meditáció.

Nevezetes jógik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sri Ramakrishna Paramahamsa (1836–1886)

Sok nevezetes személy gyakorolt nagy hatást a jógára és sokat tett azért, hogy világszerte ismertté váljon. Nyugaton az ötvenes években vált igazán népszerűvé a hatha jóga.

Talán a legjobb példák az évszázadokkal ezelőtt élt Nárada, a bhakti szútrák megalkotója, Shankaracharya, aki a létrehozta az advaita védántát, amely a dzsnyána jóga alapja vagy maga Patandzsali a rádzsa jóga atyja.

Az 1800-as évek második felében az indiai jóga újraszületett Ramakrishna Paramahamsa munkássága nyomán. A Káli anya híveként és Advaita Védánta mestereként ismert bhakti jógi azt hirdette, hogy minden vallás ugyanahhoz a célhoz vezet.

Srí Ramana Maharsi a dzsnyána jóga talán legjobban ismert alakja. Tiruvannamalaiban levő ásramban élte le élete legnagyobb részét.

Sri Aurobindo (1872–1950)

Sri Aurobindo, a neves indiai jógi, filozófus és szerző végezte el a jóga szent iratai, a Bhagavad-gíta és az Upanisadok új fordítását. Epikus költeménye a Savitri amellett, hogy a hindu jógairodalom gyöngyszeme, a valaha írt egyik leghosszabb angol nyelvű mű. Pondicherry-ben megalapította a Sri Aurobindo Ásramot, amelyben a négy fő jógairányzat (karma, dzsnyána, bhakti és rádzsa) egységesítésével megalkotott integrál jógát oktatta.

Más indiai jógik, többek között Szvámi Rama Tirtha és Szvámi Sivananda több mint 300 könyvet írtak a jógáról és a spiritualizmusról.

A kashmiri irodista, Gopi Krishna, spirituális élményeiről szóló könyvével vált ismertté. A Kasmirui saivizmus két nemrég elhunyt nagy alakja Sri Rameshwar Jha és Szvámi Lakshman Joo Dev.

A huszadik század folyamán több jógi is nyugatra költözött és megismertette az ott élő embereket a jógával. Magyarországon Selvarajan Yesudian élt és tanított.

Ramakrishna tanítványa, Szvámi Vivekananda a mesterét, valamint a jógát ismertető művei mellett, India szabadságért folytatott küzdelme idején a hinduizmus újraélesztőjeként töltött be fontos szerepet. A Ramakrishna Mission világszerte történő alapításában is fontos szerepe volt.

Szvámi Sivananda (1887–1963) a Divine Life Society megalapítója volt. Élete nagy részét Indiában töltötte le. Többféle nézőpontból is írt könyveket a jógáról, a filozófiáról, a vallásról, a hinduizmusról, a spiritualizmusról, az etikáról, a higiéniáról és az egészségről. Világszerte a jóga úttörőjeként vált ismertté. Tanításai világosak, egyszerűek és pontosak voltak. Mottója: "Szolgálat. Szeretet. Adakozás. Meditálás. Megtisztulás. Felismerés."

Paramahansa Yogananda (1893–1952), a krija jóga követője volt. A jógát összekötő kapocsnak tekintette a hinduizmus és a kereszténység között. Önéletrajza az egyik legsikeresebb jógáról szóló könyv lett.

Szvámi Vishnudevananda (1927–1993), Szvámi Sivananda tanítványa, a hatha és rádzsa jóga művelője volt. Az International Sivananda Yoga Vedanta Centre alapítója. A "True World Order" alapítója.

Bhaktivédánta Szvámi Prabhupáda (angolul: A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada) a bhakti jógát népszerűsítette. 1966-ban megalapította az International Society for Krishna Consciousnesst, azaz a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetét, ismertebb nevén a Hare Krisna mozgalmat).

A transzcendentális meditációt a nemrég elhunyt Maharisi Mahes jógi dolgozta ki. A meditáció mantrás beavatással mőködik. Jelentős kutatási eredményeket értek el a meditáció hatását illetően az emberre.

Szvámi Rama (1925–1996) a himalájai jóga hagyományt tette népszerűvé a világon. A "Himalayan Institute of Yoga Science and Philosophy" alapítója.

Yogiraj Gurunath Siddhanath az 1980-as években kezdte oktatni a hamsza és a krija jóga himalájai változatait, az általa alapított Hamsa Yoga Sangh élén. Meglátása szerint az emberiség a tudatosság szintjén egységet alkot.

Mahamandalesvár Paramahansza Szvámi Mahesvaránanda (1945–) a Sri Alakh Purídzsí, Paramjogeshvár Sri Dévpurídzsí, Bhagvan Srí Díp Naraján Mahaprábhudzsí és Paramhánsz Szvámi Mádhavananda alkotta mesterlánc spirituális örököse. [1] Megalapítója a Jóga a mindennapi életben rendszernek, melyet világszerte több mint 30 országban gyakorolnak és oktatnak. Indiából érkezett Európába 1972-ben, hogy a nyugati embereknek is átadja a jóga ősi, de ma is aktuális tanítását. A rendszer a jóga autentikus hagyományai szerint lett kifejlesztve, mely az összes jógautat magába foglalja: [2] az önzetlen cselekedet útja Karma jóga, a fegyelem és meditáció útja Rádzsa jóga, az odaadó szeretet útja Bhakti jóga, a megvalósítás és tudás útja Gjána jóga, tisztító technikák Hatha jóga. A rendszer 8 szintre szerveződik. [3] Mahesvaránanda tanításainak legfőbb pontjai a fizikai, mentális, társadalmi és spirituális egészség [4]; az élet tisztelete; tolerancia minden vallás, kultúra és nemzetiség iránt; világbéke [www.worldpeacecouncil.net]; az emberi jogok és értékek védelme; a környezetvédelem és a természet megőrzése; önzetlen szolgálat, valamint gondoskodás és szeretet minden élőlény iránt. Magyarországon 1978 óta vezet tanfolyamokat és jógatáborokat. Hazánkban 1984-óta 8 könyve [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] jelent meg, és hetente több mint 160 jógatanfolyamot [13] tartanak országszerte.

Szvámi Szatjánanda Szaraszvati (1923–) Szvámi Sivananda tanítványaként 12 évig guruja mellett élt Risikesben. Ezután megalapította a Bihar School of Yoga-t, a jógagyakorlatok hatásait kutató Yoga Research Foundationt, jótékonysági szervezet Sivananda Math-t, és a jógikus irodalmat kiadó Yoga Publication Trust-ot India Bihar államában, Mungerben. Évtizedeken át terjesztette a jóga tanításait a világ minden részén. Jelenleg Rikhiában él, és Szvámi Sivananda szellemi örökségének egyik hiteles továbbvivője. Az általa létrehozott jógarendszert világszerte Szatjánanda-jóga/Bihar Yoga néven ismerik. E tradíció jelenlegi spirituális vezetője Szvámi Nirandzsanananda Szaraszvati.

A szavita jóga egy újrafelfedezett jóga irányzat - inspirációját Sri Mahaszvi Tathátától vette. A klasszikus jóga ötvözete az élő, inspirált zenével. A zene mint a náda jóga része fontos szerepet kap a pránájámánál és meditációnál.

Milarepa, a „vászonkabátos”, a legismertebb tibeti jógi[3], a tantrikus tibeti buddhizmus egyik legfontosabb alakja, akit a buddhizmus egyik legnagyobb szentjeként tartanak nyilván. Nemcsak a legnagyobb tibeti költők és misztikusok egyike, de egyike a „Marpa Kagyü” hagyomány négy vonaltartójának, s tőle származtatják a buddhizmus úgynevezett lámaista irányzatát és a Karma Kagyü vonalat is.

Sok Nyugati jógi is hozzájárut a jóga elterjedéséhez. A következő példák nem fedik a teljes spektrumot: Sir John Woodroffe, Ramacharaka, T. Bernard, Haich Erzsébet, A. Van Lysebeth.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ole Nydahl: Ngöndro - Előkészítő gyakorlatok (Karma Decsen Özel Ling, 1991)
  2. YantraYoga.org
  3. Tibet legnagyobb jógija (Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 2000)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jóga témájú médiaállományokat.
A magyar Wikikönyvekben
további információk találhatók
Jóga témában.