Számavéda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Számavéda, vagy Száma-véda (Dévanágari: सामवेद) a hinduizmus szent iratai közé tartozik, a Védák része, az áldozati szertartások előkészületeinek énekeit tartalmazza. Az énekek szövege mellett megtalálható a dallamok leírása is, arra ad útmutatást, hogy milyen hangnemben (kantilláció) kell a himnuszokat énekelni, hogy azok hatásosak legyenek. Feltételezett lejegyzési ideje az ie. I. évezred, védikus szanszkrit nyelven íródott.[1] A sruti irodalom része, kinyilatkoztatás, hallomás útján megismert tudás, amelyekről a legendák szerint a risik szereztek tudomást, és az idők folyamán hallomás útján adódott tovább.[2]

A hinduizmus minden ortodox irányzata a Védákat öröknek és tévedhetetlennek tartja. A Védák szövegéhez a különböző irányzatok különböző értelmezéseket fűznek, ez a hinduizmusban természetes folyamat, máig tart. A Védák jelentősége a védikus áldozat, a jadnya elvégzéséhez adott útmutatás, illetve annak alapvető része. A jadnyától, illetve a Védáktól az ősi indiaiak szerint minden függ, a világ teremtése is.[3]

A szamhitákat mantráknak is nevezik, amelyek akkor is kifejtik hatásukat, ha a szöveget nem is értik. Himnuszokat tartalmaznak, a rendkívül bonyolult áldozati szertartások során alkalmazzák őket. A legősibb a Rigvéda. A máig fennmaradt gyűjtemény a Sákala Védaiskola szövege, 1028 himnuszt tartalmaz.[4] A Számavéda sok, már a Rigvédában is szereplő himnuszt tartalmaz. Eredeti funkciója énekeskönyv, az énekesnek, az udgarátnak nyújt segítséget. Jellegzetessége, hogy a szöveg mellett a dallamot is lejegyezték, ezek a gánák. A zenei hangokat betűkkel tüntették fel. Ez az a véda, amelynek zenetörténeti jelentősége van. Folynak a kisérletek a dallamok általunk megszokott hangjegyekre történő átírására.[5]

Helye az indiai szent iratok között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hinduizmus legrégibb, legalapvetőbb szent iratai a Védák. Ez szűkebb értelemben a négy szamhitát, gyűjteményt jelenti, a Rigvédát, a Számavédát, a Jadzsurvédát és az Atharvavédát [6] Tágabb értelemben a Véda irodalomhoz tartoznak a mantrákon, a négy védán kivül a Brahmanák, és a szútrák. A Brahmanák, a bölcseleti művek a Védák értelmezésével foglalkoznak, a Brahmanákhoz kapcsolódnak az áranjakák és az upanisadok is. A szútrák a különféle ismeretek tankönyvei. A szútra szó jelentése fonál, amelyet követve lehet eljutni a tudásig. Jellegzetes kifejezésmódja a tömörség.[7]

A Számavédához két brahmana (Tándja, Sadvinsa) és két upanisad (Kéna, Cshándógja) tartozik.[8]

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hindu mitológia szerint az ősidőkben, az aranykorban (Szatja-juga, az „igazság kora”) és az ezüstkorban (Tréta-juga) még egy, egységes véda létezett, a bronzkorban, a Dvápara-jugában vált négy részre, u.n. szamhitákra. Ettől az időtől fogva tekinthető önálló műnek a Számavéda is.[9]

A védák kialakulásának vizsgálatát nehezíti, hogy a történeteknél, leírásoknál nem lényegi kérdés, hogy azok mikor történtek, a szövegrészek, himnuszok csoportosítása a jadnya, az áldozat elvégzésénél betöltött szerepük alapján történt. A védák nyelvének és tartalmának vizsgálatából keletkezésére nem egy időpont, hanem egy több évezredes folyamat valószínűsíthető. A Rigvédában szereplő csillagászati, éghajlati megfigyelések alapján keletkezése az ie. 3. évezredre tehető, írásba foglalása kétezer évvel később történt. A Számavéda lejegyzése ez után következett.[4][10]

A Mahábhárata eposz betétjében, a vaisnavizmus alapvető szent szövegében, a Bhagavad-gítában található hivatkozás jól szemlélteti a Számavéda hinduizmusban betöltött szerepét, Visnu így beszél magáról a történet szereplőjének Ardzsunának:


A Védák közül Én vagyok a Számavéda, a félistenek közül Indra, az érzékek közül az elme, és Én vagyok a tudatosság minden élőlényben.

– B.R. Srídhara Deva Goswámi:Bhagavad Gíta 10.22 (részlet)

A Számavéda zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Számavéda alapján történő recitálás és ének felöleli az emberi hang valamennyi árnyalatát, az egyszerű beszédtől a finoman árnyalt dallamokig. Az ókori szertartások zenei része négy pap, között oszlott meg: az első a brahmana az Atharvavéda verseiből idézett, a második, az adhvarju, egyetlen hangmagasságon suttogta el a Jadzsurvéda varázsigéit, a harmadik, az udgátar a Számavéda dallamai közül, a negyedik, a hótar a Rigvéda himnuszaiból énekelt.[4]

A Számavéda dallamai a Rigvéda himnuszokon alapulnak, de a felismerhetetlenségig átalakítva. Ez is a szándék: a változtatások pontos utasítások szerint történnek. Az előadás feladata, hogy minél távolabb jusson a természetes beszéd- és énekhangtól. A szavak és mondatok széttöredeznek, a szövegbe idegen szótagok ékelődnek, a magánhangzókat díszes hangfüzérek nyújtják el, az énekhang terjedelme kiszélesedik.[11]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Tenigl-Takács László India története, i. m. 29-30. old.
  2. Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 27. old.
  3. Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 29. old.
  4. ^ a b c dr. Baktay Ervin India bölcsessége, i. m. 217-228. old.
  5. dr. Baktay Ervin India bölcsessége, i. m. 227. old.
  6. Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 29. old.
  7. dr. Baktay Ervin India bölcsessége, i. m. 188-192. old.
  8. Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 30. old.
  9. Rácz Géza "Idõ vagyok, világok pusztítója", i. m. 
  10. Klaus K. Klostermaier Bevezetés a Hinduizmusba, i. m. 27-29. old.
  11. Darvas Gábor A totemzenétől a hegedűversenyig A zene története 1700-ig, i. m. 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A hinduizmus szent iratai. In Klaus K. Klostermaier: Bevezetés a Hinduizmusba. Budapest: Akkord. 2001 27–29. o. ISBN 9637803866  
  • XIX. A hinduizmus vallásos irodalma. In dr. Baktay Ervin: India bölcsessége: Szanátana Dharma : Az Örök Törvény. (hely nélkül): KönyvFakasztó. 2003 215–253. o. ISBN 9639302457  
  • A védikus hitvilág. In Tenigl-Takács László: India története. Budapest: Medicina-A tan kapuja buddhista főiskola. 1977 33–38. o. ISBN 9632438248  
  • Rácz Géza. „"Idõ vagyok, világok pusztítója"”. Vallástudományi szemle 1 (2006), Kiadó: Zsigmond Király Fõiskola.  
  • Ókori zenekultúrák. In Darvas Gábor: A totemzenétől a hegedűversenyig A zene története 1700-ig: A zene története 1700-ig. (hely nélkül): Zeneműkiadó Budapest.  
  • Az odaadás ösvénye. In B.R.Sridhara Déva Goszvámi: Bhagavad-gíta: Az Édes Abszolút rejtett kincse. (hely nélkül): Harmónia alapítvány. 2003 371–385. o. ISBN 963943616X  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]