Szvámi Sivananda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szvámi Sivananda (1887. szeptember 8. - 1963. július 14.) hindu orvos, spirituális tanító, a róla elnevezett jóga irányzat elméletének megalkotója, a Védánta tanítója.

Gyermekkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szvámi Sivananda 1887. szeptember 8-án született Tamilnádu államban, Indiában. Gyerekkori neve Kuppuswami. Apja, Vengu Iyer vallásos ember, Siva istenség követője, családfáját egészen a XVI. századig vezeti vissza, egészen a tudós Appayya Dikshita-ig, akit korában, széles körben, szenteknek kijáró tisztelet övez.

A család tehetős, anyagi javainak jelentős részét a rászorulók támogatására fordítja. A gyermek ebben a szellemben nő fel, mely életének későbbi szakaszára komoly hatást gyakorol.

Az iskolában töltött évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanárai kiváló képességű diáknak tartották, aki tanulmányi eredményeiben osztályelső. Szerette az irodalmat, a színjátszást, rendszeresen sportol, különösen a vívás érdekeli. Környezetét, ágyát, ruházatát katonás rendben tartotta.

Bár a családja más életutat szán neki, ő mégis az orvoslás tudománya felé fordul. Orvosi tanulmányait befejezvén a Tanjore Medical Intézetben kezdi meg hivatása gyakorlását. Kezdetben a hét minden napján dolgozik, munkabírásának, és egészen kiváló memóriájának köszönhetően széleskörű gyakorlatot szerez. Tapasztalatait az Indiában megjelenő orvosi lapban, az Ambrosia-ban is közzé teszi.

Krishnananda and Sivananda 1945

Malajziai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Indiában végzett munkájánál nagyobb kihívásokat keres, ezért elutazik Malajziába. Állást keresve, Dr Iyengar tanácsára fordul az ismert orvoshoz, Dr. Harold Parsons-hoz. Minden előzetes vezetői és gazdasági gyakorlat nélkül elvállalja egy kórház irányítását. Barátságos, segítőkész emberi természetének köszönhetően hamar megnyeri a kórházi dolgozókat, és a város polgárait. Hamarosan széles körben ismert személyiséggé válik. A kórházi munkája mellett magánpraxist is vezet. Az itt végzett gyógyító tevékenységéért nem fogad el díjazást, előfordul, hogy saját pénzéből fedezi egy-egy páciense élelem szükségletét.

Életének ebben a szakaszában sokat sportol. Különösen a kerékpározást szereti. Számtalan könyvet olvas a nyugati világban népszerű sportokról, versenyekről, mérkőzésekről. Egy rövid ideig még az egyik helyi sportújság, a Malaya Tribune számára is ír tudósításokat.

Orvosi hivatásának köszönhetően Malajziában luxuskörülmények között él, és előkelő, nagyon drága ruhákban jár. Előszeretettel visel a szantálfából, aranyból és ezüstből készült kiegészítőket. Számtalan aranygyűrűt és nyakláncot vásárol, melyeket válogatás nélkül, gyakran egyidejűleg visel. Rajong a kalapokért, komoly gyűjteményt birtokol belőlük, ámbár igen ritkán viseli őket.

A befelé fordulás időszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fényűző életmódja mellett nem hanyagolja el napi spirituális gyakorlatait, gyakran keresi mélyen vallásos emberek társaságát. Olyan gondolatok foglalkoztatják, mint például: "Vajon az emberi élet célja csupán az, hogy egyék és igyék, végezze a napi munkáját"? "Létezik-e magasabb szintű boldogság, mélyebb belső béke, mint a múlandó, hiú élvezetek"? "Miért olyan mérhetetlenül bizonytalan a földi lét, félelemmel teli, aggodalmakkal kísért, betegségekkel, tragédiákkal terhes"? "Milyen gyorsan múlik az idő, mennyire ideiglenes a hírnév, a létünk minden formája"? "Miért van, hogy ezen a világon minden remény, a béke és boldogság fájdalomba, csalódásba és szomorúságba torkollik"?

Miközben elméjét ezen kérdések megválaszolása köti le, a mindennapok orvosi gyakorlatában folyamatosan találkozik a betegségek különböző fajtáival, a mérhetetlen emberi szenvedés bizonyítékaival. Rájön, hogy önmagában a jólét nem teszi boldoggá az embert. A boldogság megtalálásának új útját fogalmazza meg: a szív megtisztítását az önzetlen szolgálat által.

Feladja az addigi könnyed és komfortos életét, és visszatér Indiába, hogy egy olyan ideális helyet keressen, amely alkalmas lehet meditációra, imádkozásra, olyan tanulmányok végzésére, mely által megtalálhatja egy magasabb szintű szolgálat formáját.

A visszavonulás időszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szvámi Sivananda 1924-ben érkezik az észak-indiai Rishikesh-be. Egy napon, amikor a Gangesz partján üldögél, felfigyel rá Szvámi Vishwananda, és tanítványának hívja őt a Szannyász Rendbe. 1924. június 1-én letelepszik a Swarg Ashramban, ahol megkapja a Szvámi Sivananda nevet.

Az ashramban az élet nagyon szigorú. A bentlakók kirívóan rideg körülmények között élnek. Az önként vállalt megpróbáltatások közepette sikeresen gyakorolja orvosi tudását, a szerzetesek és a zarándokok kisebb-nagyobb bajainak gyógyításával. Erre a célra költi minden pénzét, melyet még élete Malajziában töltött szakaszában tett félre.

A 30-as évektől kezdődően vándorló szerzetesként bejárta egész Indiát. Meglátogatta a szubkontinens szent helyeit, tanított, előadásokat tartott, kirtan esteket vezetett.

A szervezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1936-ban tért vissza zarándoklatából Rishikesh-be. Még ebben az évben megalapította a Divine Life Society-t azzal a céllal, hogy elszórja a spirituális tudás magvait, oktatási létesítményeket támogasson, árvákat és elesetteket szolgáljon.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szvámí Sivananda 1963. július 14-én halt meg Shivanandanagar-ban, a Gangesz partján álló kutirjában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]