Csin-dinasztia (i. e. 221 – i. e. 207)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csin-dinasztia
秦朝 Csin csao
(történelmi)
i. e. 221 – i. e. 206
Qin empire 210 BCE.jpg
A Csin-dinasztia i. e. 210 körül
Általános adatok
Fővárosa Hszienjang
Népesség kb. 20 000 000
Hivatalos nyelvek ókínai
Vallás népi vallásosság, legizmus
Kormányzat
Államforma monarchia
Uralkodó császár (huang-ti)
Dinasztia Csin
Elődállam
Utódállam
 Csou-dinasztia
Han-dinasztia 
Átírási segédlet
Csin csao

IPA-átírása: [tɕʰǐn tʂʰɑ̌ʊ̯]
Kínai átírás
Hagyományos kínai 秦朝
Egyszerűsített kínai 秦朝
Mandarin pinjin Qín cháo
Wade–Giles Ch'in2 Ch'ao2
Kantoni jűtphing Ceon4 Ciu4

A Csin-dinaszta megalakulásához, az a folyamat vezetett, amelyben a Hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 5–3. sz.) Kína területén több állam egymással folyamatosan harcolt. A Sang Jang által kezdeményezett legista szellemiségű reformoknak köszönhetően a fejedelemségek közül fokozatosan Csin állam emelkedett ki, amelynek erőskezű uralkodója, Jing Cseng i. e. 221-re legyőzte a rivális államokat, és egyesítette a kínai területeket.

Jing Cseng a Csin Si Huang-ti, azaz „Csin Első Császára” nevet és címet vette fel, majd egy erős és, központosított birodalmat hozott létre. Fővárosát Hszienjangba költöztette, a fejedelemségek közötti falakat pedig leromboltatta. Az országot 36, majd 48 tartományra osztotta fel. Egységesítette a hivatalnokszervezetet, az írásjegyeket, a pénzt és a mértékegységeket. Hogy letörje a konfuciánusok ellenállását, i. e. 213-ban elrendelte a nagy könyvégetést, majd több száz tudóst kivégeztetett. Nagyszabású építkezésekbe fogott, ő emeltette a mai Nagy Fal elődjét, hatalmas palotákat és síremléket építtetett magának.

Csin Si Huang-ti i. e. 210-ben váratlanul meghalt, s trónja még zsarnokibb természetű, ám tehetségtelen fiára szállt. A birodalomban hamarosan elsöprő erejű felkeléssorozat tört ki, melynek eredményeképpen a Csin-dinasztia i. e. 206-ban megbukott, és helyébe a Han-dinasztia lépett.

Bár a Csin-dinasztia uralma másfél évtizedes uralkodás után összeomlott, az Első Császár intézkedései óriási hatással voltak a későbbi kínai történelemre: az ő uralma alatt alakult ki a központosított császári birodalom, a tartományi rendszer, az egységes hivatalnokapparátus, és az egységes írásrendszer.

A Csin állam felemelkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csin állam (Csin kuo 秦國) az i. e. 10-9. században jött létre a Vej-folyó völgyében, a mai Kanszu és Senhszi tartományok területén, s évszázadokig jelentéktelen, félbarbár terület maradt a kínai világ perifériáján. A központi fekvésű fejedelemségek sokáig nem ismerték el magukkal egyenrangú, „kínai” államnak. Tény, hogy Csin a kínai területek perifériáján helyezkedett el, ám ez hosszú távon nagyban hozzájárult sikeréhez.[1] Egyrészt nem kötötték azok a hagyományok, amelyek a központi területeken sokszor a fejlődés gátjává váltak. A „konfuciánus” – valójában már jóval Konfuciusz előtt ismert – erények, a „kötelességtudat” (ji 義) és a „szertartásosság” (li 禮) béklyói, az örökletes kiváltságok rendszere, ha nem is voltak teljesen ismeretlenek Csinben, de nem váltak meghatározóvá. Így, mivel a fenti erényekre épülő örökletes arisztokrácia gyenge volt, nagyobb tér jutott az állam hatékony működéséhez elengedhetetlen központosításnak.[2] Mivel a ji, a li és a többi hagyományos „erény” nem hatotta át a társadalmat, lehetővé vált, hogy e – szokásjog jellegű – normarendszerek helyett egységes, írott, az élet minden területére kiterjedő törvények szabjanak keretet a lakosok életének. Mindez persze kiváltotta a központi, „civilizált” fejedelemségek írástudóinak rosszallását, de Csin megerősödéséhez nagyban hozzájárult.[3]

Az ország földrajzi elhelyezkedése katonai szempontból igen előnyös volt. Csint minden oldalról hegyek és folyók vették körül, s amikor a hegységeken átkelőként szolgáló szorosokat sikerült elfoglalnia, szinte sebezhetetlen lett: ő maga a szorosokból bármikor támadást zúdíthatott a hegységek lábánál elterülő sík vidékekre, védekező harcok esetén viszont a szorosok elzárásával területét könnyedén megóvhatta a pusztítástól.[4]

A periférikus helyzet következménye volt az is, hogy Csin egyfolytában, évszázadokon át ki volt téve a barbárok (a forrásokban általában: zsung 戎 barbárok) támadásainak. Míg a központi területeken a hegyekben élő törzsek ekkorra már nagymértékben beolvadtak a hanok közé, a hegyes-völgyes Csinben és környékén még számos vad népcsoport élt, amelyek folyamatosan fenyegették a letelepült földművelő népességet. Csinbeli Hsziang 襄 már i. e. 771-770-ben hadjáratot folytatott a zsungok ellen, amikor azok megtámadták a Csou királyt – ez utóbbi ekkor ismerte el Csint vazallus területnek, innentől datálható Csin állam hivatalos történelme.[5] I. e. 623-ban az egyik legnagyobb Csin-beli fejedelem, Mu 穆 (uralkodott: i. e. 659-621) hatalmas győzelmet aratott a zsungok felett. A legjelentősebb zsung-ellenes sikert i. e. 327-ben érte el az ország, ekkor – az időközben úgy tűnik, letelepült – „barbároknak” huszonöt fallal körülvett városát foglalták el. Nemsokára, Csao-hsziang 昭襄 király alatt (i. e. 306-251) Csin hosszú falat épített a hunak 胡 nevezett barbárok ellen – ez volt talán az első lépés a későbbi nagy fal létrejöttéhez.[6]

A barbár támadások okozta látszólagos hátrány Csin előnyére vált: az évszázados harcokban a Csin-beliek hozzászoktak az állandó háborúskodáshoz, és a kínai világ legtapasztaltabb, legkeményebb – és legkegyetlenebb – katonáivá váltak. A nomádok elleni, életre-halálra menő háborúkban nem lehetett alkalmazni a kínai államok közötti hadijogi normákat, a cél itt nem új adófizetők szerzése, hanem az ellenség megsemmisítése volt. Csin ezáltal valódi katonaállammá vált, amelyben a hivatalnokapparátus és az egész állam fő célja a hadsereg utánpótlásának, felszerelésének és ellátásának biztosítása volt. Így Csinben jelentősebb kulturális értékek nemigen születtek, ugyanakkor a hadsereg idővel képes volt egyedül legyőzni az összes többi kínai államot. A barbárok közelségének tudható be egy haditechnikai újítás, a mozgékony lovasság alkalmazása is, amely vasfegyverekkel ellátva jóval hatékonyabb volt, mint a nehézkesebb harci szekerek.[7]

Csin végső győzelméhez a nagy fejedelmeken kívül egy olyan kivételes egyéniség is hozzájárult, mint Sang Jang a törvényhozó, aki reformjaival felkészítette Csint a végső összecsapásra.[8]

Csin győzelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Császárunk dicső birodalma
Legelső minden múlt korszakok után,
Királyok hosszú sorának sarja.”

Kigyomlált minden zűrzavart lázadást
Tekintélye a világ négy sarkáig hatolt,
Hadai békét tettek tévedhetetlen rendületlenül.

Parancsát megkapván sereg s tisztjei,
Alig múlt idő percnyi csak,
S szétzúzták mind a hat lázadó urat.”

A Ji-hegyen sziklába vésett emlékfelirat, Csongor Barnabás fordításában.[9]

Csin i. e. 326-ban – az ország történetében először – bemutatta a hagyományos la 臘 áldozatot, ezzel jelezve, hogy magát a kínai világ részének tartja. 318-ban nagy győzelmet aratott Han, 韓 Csao 趙, Vej 魏, Jen 燕 és Csi 燕 felett, állítólag 82 ezer ellenséges katonát lemészárolva. 312-ben Csu 楚 seregeit verte szét, a Csu-beli áldozatok számát a győztestől származó források 80 ezerre tették. I. e. 293-ban Hant és Vejt győzte le, 240 ezres veszteséget okozva, 274-ben Vej felett diadalmaskodott, 150 ezer ellenséges katonát megölve. I. e. 260-ban Csao 400 ezer katonáját, akik megadták magukat, a Csin seregek – ígéretüket megszegve – lemészárolták. Ezek után már nem is keltett jelentősebb feltűnést, hogy i. e. 256-ban Csin kiirtotta a hatalmát már rég elvesztett maradék Csou-házat, s ezzel névlegesen is véget vetett a Csou-dinasztia nyolcszáz éves uralmának.[10]

A birodalomegyesítés feladatát végül az i. e. 246-ban trónra lépett Jing Cseng, a későbbi Csi Si Huang-ti hajtotta végre. Jing Cseng, a kínai történelem egyik legnagyobb egyénisége, tizenhárom évesen, kalandos úton lett Csin királya. I. e. 238-ban vált nagykorúvá, ekkor vette saját kezébe a kormányzást. Első dolga az volt, hogy udvarában leszámolt az egymással vetélkedő egyénekkel – így ért i. e. 235-ben szomorú véget az őt hatalomra juttató Lü Pu-vej 呂不韋 (i. e. 291-235), a kereskedőből lett főember, akit a későbbi, igen elfogult konfuciánus hagyomány Jing Cseng természetes apjának tartott. Nem várt jobb sors a legnagyobb legista filozófusra, Han Fej-cere sem, aki i. e. 233-ban Csinbe látogatott. Őt nem sokkal az után, hogy a király személyesen fogadta, kivégezték – talán volt tanulótársa, Li Sze 李斯 (i. e. 280-208) intrikái nyomán.[11]

Hatalma megszilárdítása után Jing Cseng kifelé fordult. i. e. 230-ban tehetséges hadvezérei lerohanták Hant, majd sorra a többi fejedelemséget. I. e. 221-ben az utolsó ellenfél megadta magát. Ezzel Kína – történelme során először – egy uralkodó alatt egyesült.[12]

Csin birodalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fejedelemségek egyesítése után Jin Cseng azonnal nekilátott, hogy az addig széttagolt területekből egységes, központosított birodalmat hozzon létre. Bár rövid uralkodása alatt kevés új intézményt alkotott, s a gyakorlatban a Csinben már évtizedek, évszázadok óta működő rendszert terjesztette ki az egész birodalomra, ezzel olyan forradalmi változásokat hozott a kínai világban, amilyenekre a 20. századig nem volt példa.

Új uralkodói cím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egész általa ismert civilizált világot uraló Jin Cseng kevésnek tartotta a Csou uralkodók hagyományos címét, a „királyt” (vang 王), ezért új méltóságot alkotott: magát Huang-tinak, „fölséges uralkodónak” nevezte, ezt szokás „császárnak” fordítani. A cím elé odaillesztette a si 始, „első” írásjegyet, s így lett a teljes neve Csin Si Huang-ti, vagyis „Csin Első Császára”.[13]

Közigazgatás, kormányzati rendszert[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulva Csou sorsából, Li Sze javaslatára a meghódított területeket nem osztotta szét tábornokai, rokonai, miniszterei között, hanem a Csinben már eddig is működő közigazgatási rendszert kiterjesztve Kínát harminchat tartományra csün 郡 osztotta, ezek élére kormányzókat (csün-sou 郡守) és katonai parancsnokokat (csün-vej 郡尉) nevezett ki a polgári, illetve katonai ügyek intézésére. A kormányzókat és parancsnokokat a központi kormányzat nevezte ki, ennek tartoztak felelősséggel, és bármikor leválthatták őket. A tartományok több járásból hszien 縣 álltak, ezeket a járásfőnökök igazgatták – ők tízezer portánál nagyobb járás esetén a ling 令, a kisebb járásokban pedig a csang 長 címet viselték. (Később a tartományok száma 48-ra emelkedett.)[14]

Kormányzati intézkedések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyomány szerint Csin Si Huang-ti, az Első Császár egységesítette a pénzt, a mértékegységeket, a kocsitengelyeket és az írásjegyeket. (A kocsitengelyek egységesítése azt szolgálta, hogy a földutakon a kerekek által vájt nyompárban közlekedő szekerek akadálytalanul szállíthassák a híreket, a seregeket és az adógabonát.) A birodalom hivatalos írásává a Csinben addig is használatos úgynevezett „kispecsétírást” (hsziao-csuan 小篆) tették meg. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez – igen bonyolult volta miatt – valószínűleg csak a hivatalos feliratok, ünnepélyesebb dokumentumok lejegyzésére szolgálhatott, a kevésbé fontos iratokat egyszerűbb, „kancellár” írással (li-su 隸書) írták.[16]

A társadalom átalakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csin Si Huang-ti igyekezett teljesen megbolygatni és átalakítani az addigi társadalmi rendet, felszámolni az örökletes arisztokrácia, a helyi kiskirályok uralmát. Az ellenállás letörése érdekében elrendelte, hogy bizonyos gyakorlati hasznú – jóslással, orvoslással vagy földműveléssel foglalkozó – írások kivételével minden könyvet égessenek el, kivéve a császári könyvtár állományában lévő műveket. A veszélyesnek tartott 460 konfuciánus írástudót élve elásatta.[17][18]

Törvénykezés, jogrend[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Sujhutinál előkerült, a Csin törvényeket tartalmazó bambuszcsíkok.

A Csin-dinasztia törvénykezéséről és jogrendjéről 1975-ig csak A történetíró feljegyzéseiben és a Han-dinasztia hivatalos történeti művének, a Ha suban található szórványos utalásokból alkothattak némi képet a szakértő tudósok. 1975 decemberében a Hupej tartományban található Sujhuti 睡虎地 térségében egy Csin-kori sírra bukkantak, amelyből 1100 darab igen jó állapotban megmaradt, írott szöveget tartalmazó bambuszcsík került elő. A szövegek Csin állam és a Csin-dinasztia törvényeit tartalmazzák, amelyek i. e. 307. és i. e. 217. közötti években voltak érvényben. A páratlan leletnek köszönhetően mára részleteiben is rekonstruálhatóvá vált a Csin-dinasztia jogrendszere beleértve azokat a büntetőtörvényeket is, amelyek miatt Csin politikáját az utókor hírhedten drákóinak tartotta.[19]

Az iratokat elemző szakértők megállapították, hogy nem is a törvények szigorúsága volt jellemző, sokkal inkább azok aprólékossága. Különböző fokozatú kényszermunkára ítéltek gabonafejadagjától kezdve a hivatali kocsik kerekének zsírozásához használt kenőanyag mennyiségén át a halottszemle során lefolytatandó procedúráig. Kiderült, hogy Qin nemcsak a lakosságnak, hanem saját hivatalnokainak is minden lépését szabályozta.[20]

A Csin-dinasztia alatt alkalmazták először a „kollektív felelősség” rendszerét. Ez egyrészt a családra vonatkozott: ha valaki elkövetett egy bűnt, akkor családtagjait is megbüntették. Emellett az embereket 5–10 családonként mesterséges csoportokba osztották. Ha valaki egy ilyen csoporton belül megszegte a törvényt, akkor a csoport többi tagját is felelősségre vonták – hacsak nem jelentették az esetet időben a hatóságnak.[21]

Meglehetősen fejlett jogi gondolkodásra vall, hogy a felelősség vizsgálatakor az ítélkező hivatalnok az elkövető tudattartalmát is vizsgálta. Az emberölésnek és a testi sértésnek például két kategóriája volt: el lehetett követni „bűnös szándékkal” – vagyis előre megfontoltan –, illetve „verekedés közben”, ami nagyjából a mi „hirtelen felindulásunknak” felelt meg. A minősítés a büntetést is befolyásolta. Súlyosbító körülmény volt, ha egy bűncselekményt többen előre kiterveltek, enyhítésre számíthatott viszont az, aki nem ért el egy bizonyos testmagasságot - vagyis az áldozat gyerek volt.[22]

Emberölésért és más súlyos cselekményekért különböző fokozatú halálbüntetést szabtak ki, az egyszerű lefejezéstől az egész nemzetség kiirtásáig – a forrásokban összesen 14 fajta kivégzési mód szerepel. Ennél azonban gyakoribb volt a kényszermunka kiszabása. Ennek is számos változata volt, s a különböző kategóriájú kényszermunka általában más-más fajtájú megcsonkítással járt: a bűnösnek levágták egy vagy két lábát, orrát, kasztrálták, tetoválták, enyhébb esetben lenyírták a szakállát. A kényszermunkások életkörülményeit, viseletét, fejadagját stb. rendkívül részletes előírások szabályozták. Enyhébb esetekben botozást alkalmaztak vagy bírságot vetettek ki, de ismert volt a száműzés is, a hivatalnokok egyik büntetése pedig a menesztés volt. Az ítéletet befolyásolhatta a tettes életkora, esetleges nemesi rangja és számos további tényező. A forrásokban szereplő leggyakoribb bűncselekmény a lopás, amelynek büntetésénél számításba vették az eltulajdonított ingóság értékét. A büntetés súlyossága attól függött, hogy a zsákmány átlép-e bizonyos összeghatárt.[23]

A főváros fejlesztése, építkezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak érdekében, hogy a régi arisztokráciát szemmel tartsa, illetve anyagi és társadalmi bázisától megfossza, a legyőzött fejedelemségek előkelőit fővárosába, Hszienjangba 咸陽 telepítette. Az elfoglalt államok fegyvereit beolvasztotta és tizenkét hatalmas bronzszobrot öntött belőlük, amelyek az általa legyőzött „barbárokat” ábrázolták, és egyenként körülbelül 29 tonnát nyomtak. Ezeket a szobrokat majd az i. sz. 2. században beolvasztották és pénzt vertek belőlük.[24]

A fejedelemségeket korábban elválasztó falakat Csin Si Huang-ti lebontatta, a birodalom északi határán a barbárok elleni védekezésül épült falszakaszokat viszont összeköttette: ez lett a ma is látható nagy fal elődje, amely a hagyomány szerint 4023,32 km hosszan kígyózott a birodalom északi határán.[25][26]

Hatalmas úthálózatot építtetett ki, amelynek központi szakasza az az egyenes út volt, amelyik a fővárostól északra lévő nyári palotájától 804,66 km hosszan az Ordosz vidék régióját érintve, a mai Belső-Mongóliában található Csiujüanig terjedt. A feltárt maradványok alapján megállapítható, hogy a hegyvidékes területeken kb. 5 méter széles volt, de a síkvidékeken a szélessége majdnem elérte a 200 métert is. E „főútvonal” mellett létezett a „gyors utak” hálózata is, amelyek a fővárosban futottak össze, és összesen 6759,18 km hosszúságban.[27][28]

Mindemellett nagyszabású építkezésekbe fogott. A már említett Nagy Fal mellett hatalmas császári palotát építtetett, illetve hegynyi méretű síremléket állíttatott magának.[29] Sírjába állítólag egész földalatti várost építtetett, amelyben a tó- és folyómedreket víz helyett higannyal töltötték fel. A leghíresebb utána maradt emlék a sírjától nem messze talált agyaghadsereg: a Csinben valaha uralkodott katonás rendet a szabályos sorokban menetelő, egyforma páncélzatú és fegyverzetű több ezer agyagkatonánál jobban semmi sem illusztrálhatná.[30]

A első császár ezoterikus vonzódása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Első Császár legendásan babonás volt. Mélyen hitt az örök élet füvének létezésében, ezért i. e. 219 és i. e. 210 között több rendkívül költséges tengeri expedíciókat küldött a halhatatlanok szigetének felkutatására, a csodaszer megszerzésére. A halála évében, az udvari mágusa, Hszü Fu vezette expedíción nem kevesebb 3000 férfi és nő, valamint mesteremberek vettek részt. A flottának azonban nyoma veszett a Keleti-tengeren.[31]

Csin bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csin jól szervezett katonaállam volt, és Csin Si Huang-ti az itteni rendszert terjesztette ki a meghódított területekre. Ami azonban Csinben működött, a többi volt fejedelemségben – részben az eltérő hagyományok, részben a Csin által alkalmazott kegyetlen eszközök miatt – kemény ellenállást váltott ki. Az Első Császár gyakorlatilag minden társadalmi réteg érdekeit megsértette: a parasztságot a súlyos adók, közmunkák és katonáskodási kötelezettség, az arisztokráciát a hatalmát megnyirbáló intézkedések, a tudósokat az őket sújtó rendeletek állították szembe Csin uralmával.[32]

Az Első Császáron – talán a korábban ellene végrehajtott sikertelen merényletkísérletek hatására – fokozódó üldözési mánia vett erőt. Palotájába zárkózva csak bizalmasaival érintkezett, minden nap más teremben aludt, s kizárólag a hozzá legközelebb állók tudták, hogy éppen hol tartózkodik. I. e. 210-ben egy körutazáson váratlanul megbetegedett és meghalt. Azonnal kibontakozott az utódlási harc, s többek között Li Sze intrikáinak köszönhetően nem a tehetségesnek tartott trónörökös, Fu-szu, hanem egy másik, apjánál is kegyetlenebb és önteltebb fiú, Hu-haj, került hatalomra. A birodalom ekkor már az összeomlás szélén állt. Az i. e. 209-ben kitört parasztfelkelést a Csin seregek még leverték, de a következő években már az egész birodalom lángba borult. I. e. 206-ban egy lázadó csoport betört a fővárosba és kiirtotta a testvérgyilkosságok által már amúgy is megtizedelt császári családot.[33]

A következő évek harcaiból végül a Liu Pang nevű lázadó vezér került ki győztesen. I. e. 202-ben ő alakította meg a Han-dinasztiát, amely több mint négyszáz évig állt fenn és a kínai történelem egyik aranykorát hozta.[34]

A Csin-dinasztia öröksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Csin-dinasztia természetesen nem tűnt el nyomtalanul. Bár az első években a Han-dinasztia kénytelen volt részben visszatérni a birtokadományozási politikához, később e területeket visszavették, így az egész császárkori Kína közigazgatása a Csin-kori tartományi keretekre épült. A sokat kritizált Csin törvényeket Han-dinasztia először hatályon kívül helyezte, majd hamarosan némi módosítással visszaállította. Az alacsony származású első Han uralkodó nem rendelkezett megfelelő tapasztalattal, hivatalnokállománnyal, elméleti háttérrel, így kényszerűségből is Csin intézményeire, hivatalnokaira, törvényeire és államszervezési gyakorlatára épített – miközben propagandájában természetesen megtagadott mindent, ami elődjével kapcsolatos volt.[35]

A Csin-dinasztia mint Kína névadója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Csin államnak az i. e. 3. században nyugat felé történő terjeszkedése, azt eredményezte, hogy a Belső Ázsiából érkező kereskedőkaravánok állomáshelye az ő területekre esett. Feltehetően a Csin állam, illetve dinasztia nevét vették át a nyugatiak a Távol-Kelet civilizált népeinek jelölésére. A Csin név torzított alakja ismerhető fel az indiai Cîna vagy Mahâcîna szavakban, sőt még a görög Σίναι vagy Θίναι nevekben is.[36][37]

A Csin-dinasztia uralkodói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Posztumusz név / cím Családnév és adott név Uralkodási időszak
Névhasználati szokás: „Csin” 秦 + posztumusz név
Csin-házbeli Csao-hsziang 昭襄 király Jing Cö 嬴則 (vagy Jing Csi 嬴稷) i. e. 306 - i.e. 250
Csin-házbeli Hszia-ven 孝文 király Jing Csu 嬴柱 i. e. 250
Csin-házbeli Csuang-hsziang 莊襄 király Jing Ce-csu 嬴子楚 i. e. 249 - i. e. 247
Csin-dinasztia (i. e. 221 – i. e. 207)
Si Huang-ti 始皇帝 Jing Cseng 嬴政 i. e. 246 - i. e. 210
Er Si Huang-ti 二世皇帝 Jing Hu-huaj 嬴胡亥 i. e. 210 - i. e. 207
nincs Jing Ce-jing 嬴子嬰 i. e. 207 október-december (46 nap)

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Maspero 1978 324. o.
  2. Gernet 2001 79. 80. o.
  3. Ciarla 2005 106. o.
  4. Maspero 1978 324. o.
  5. Ciarla 2005 46. 47. o.
  6. Maspero 1978 325. o.
  7. Gernet 2001 101. o.
  8. Gernet 2001 98. o.
  9. Blunden-Elvin 1995 80. o.
  10. Bodde 2008 38-40. o.
  11. Bodde 2008 40-45. o.
  12. Bodde 2008 45. o.
  13. Bodde 2008 53., 54. o.
  14. Bodde 2008 50-52. o.
  15. Blunden-Elvin 1995 81. o.
  16. Bodde 2008 50-52. o.
  17. Ciarla 2005 131. o.
  18. Bodde 2008 69-72. o.
  19. Salát 2006 1-3. o.
  20. Salát 2010 18. o.
  21. Salát 2010 18. o.
  22. Salát 2010 18. o.
  23. Salát 2010 18. o.
  24. Ciarla 2005 115. o.
  25. Ciarla 2005 117. o.
  26. Bodde 2008 62. o.
  27. Ciarla 2005 117. o.
  28. Bodde 2008 61. o.
  29. Bodde 2008 63., 64. o.
  30. Ciarla 2005 132-278. o.
  31. Ciarla 2005 107. o.
  32. Bodde 2008 85-89. o.
  33. Bodde 2008 81-85. o.
  34. Gernet 2001 101-103. o.
  35. Salát 2010 18. o.
  36. Maspero 1978 307. o.
  37. Kína nevének nyugati nyelvekben történő megjelenésének eredetével kapcsolatban több elképzelés is létezik. Ezzel kapcsolatban lásd: Kína nevei (magyar nyelven). Nyelv és Tudomány. (Hozzáférés: 2014. június 13.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]