Csin-dinasztia (1115–1234)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Jīn-dinasztia (1115–1234), dzsürcsi: Anchu, Aisin Gurun; kínai: 金朝; pinjin: Jīn Cháo; magyaros átírás: Csin-dinasztia), IPA: tɕîn tʂʰɑ̌ʊ̯; kitaj nyelven: Nik, Niku;[1][2] mongol nyelven Altan Ulus; dzsürcsi dinasztia volt a mai Kína északi részén. A dzsürcsik vanjan (完顏 wányán) törzse alapította. Ők voltak az ősei a mandzsuknak, akik 500 évvel később megalapították a Csing-dinasztiát. Nevüket latin betűs átírásban Jinn-nek vagy Kin-nek is írja a nemzetközi szakirodalom a korábbi két Jin-dinasztiától való megkülönböztetés érdekében.

A dzsürcsi Jin-dinasztia megszületése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsürcsik a tunguz népekhez tartoznak, a mai Harbintól délkeletre, az Alčuka folyó vidékén éltek, és vadászó-földműves életmódot folytattak. Nevük a kínai forrásokban nuzhen (女真) és nuzhi (女直), Marco Polónál csorcsa, saját elnevezésük ĵuše vagy ĵušen volt.

A X. században a kitajok fennhatósága alá kerültek. Ezt követően egyre jobban megerősödtek, és 1019-ben megtámadták a japán Iki (壱岐), Tsushima (対馬) és Kyuushuu (九州) szigeteket, de a támadásukat visszaverték. 1115-ben, a Wan-Yan (完顔) családból származó Aguda (阿骨打) vezetésével fellázadtak a kitaj uralom ellen, és Akuda Huiningfu-ban(会寧府)császári trónra lépve, országának az arany jelentésű Alčun, kínaiul a Jin (金) nevet adta. Az eseményeket látva a Song-dinasztia (宋) uralkodója tengeri úton követet küldött Jin-be, szövetséget ajánlva a Liao-dinasztia (遼) megdöntéséhez. A Jin-dinasztia végül elfogadta a felkérést, és sorozatos győzelmeket aratva a kitaj seregek fölött, behatoltak a Yen-yuni (燕雲) területekre. 1125-ben, a trónon Akudát követő Taizong (太宗) uralkodása alatt semmisítették meg a Liao-dinasztiát, és ejtették fogságba a kitaj császárt, Tian Zuo-t (天祚). Ekkor a kitaj császári családhoz tartozó Yelü Dashi (耶律大石) sikeresen elkerülve a dzsürcsi seregeket, nyugatra menekült, és a Chu folyó déli partján 1132-ben létrehozta a Karakitaj (西遼) birodalmat. Ez a birodalom egészen a 13. század elejéig fennmaradt.

A dzsürcsi-kínai háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kitajok legyőzése után, a Yen-yuni tartományok hovatartozásáról folytatott vita során kitört a háború a Jin és a Song dinasztia között. 1127-ben a dzsürcsik bevették a Song dinasztia fővárosát, Kaifenget, Huizong (徽宗) és az excsászár Qinzongot (欽宗) 3000 emberrel együtt fogságba ejtették. Qinzong (欽宗) öccse, Gaozong (高宗) elmenekült, és megpróbálta feléleszteni a Song dinasztiát. Azonban a dzsürcsik elfoglalták Hebeit (河北), Shanxit (山西), Henant (河南), és Shaanxit (陝西) is. Az utóbbi két területen a dzsürcsik nekik hűséges császárt neveztek ki, így ezek a területek egyelőre elkerülték a közvetlen dzsürcsi uralmat. Taizong halála után Xizong (煕宗) került a trónra, aki a báb-uralkodót félreállítva uralma alá vonta ezeket a területeket is. 1142-ben megkötötték a Song – dinasztiával a békeszerződést, és a határt keleten a Huai folyónál, nyugaton pedig a Shanxi Daisanguannál (大散関) húzták meg. A Song császár évente küldött ezüstből és selyemből álló adóajándékot a Jin dinasztiának.

A Jin-dinasztia hanyatlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsürcsik Észak-kínába való húzódása a negyedik császár, Hailong (海隆) uralma idején ment végbe. 1153-ban Huiningfuból (会寧府) áttették a fővárost a stratégiai jelentőséggel bíró észak-kínai Yanjingbe (燕京). Az ötödik császár, Shizong (世宗) uralkodása idején szüntették meg a kínai lakosság ügyeit intéző kancelláriát, és így az adminisztrációs rendszer egységessé vált. Mivel a Kínába bevándorló dzsürcsik egyre jobban elkínaiasodtak, a császár ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy bevezette a vizsgarendszert, valamint ösztönözte a konfucianista művek dzsürcsire történő fordítását. A hatodik császár, Zhangzong (章宗) idején érte el a Jin- dinasztia kultúrája virágzásának tetőfokát, de ekkor kezdődtek meg a Hingan-környéki mongol törzsek támadásai is. A támadások előidézték a pénzügyi rendszer összeomlását és a folyószabályozás félbehagyását. Az ezt követő árvizek után, viszály tört ki a dzsürcsik és a kínaiak között. Mivel a császári udvar a dzsürcsik érdekeit tartotta szem előtt, a kínaiak elégedetlensége egyre fokozódott. Ezt a helyzetet kihasználva, a Szung-dinasztia megszegte a békeszerződést, és megtámadta a Jin-dinasztiát. A kínai seregeket nagy nehézségek árán visszaverték és békét kötöttek, de ekkorra a Jin-dinasztia pénzügyi helyzete menthetetlen volt.

1211-ben, a hetedik császár Wei Shao Wang (衛紹王) uralkodása idején megütköztek a Dzsingisz kán vezette mongol seregekkel, de Yanjinget feladni kényszerültek, és a fővárost 1214-ben áttették Kaifengbe. 1234-ben, a mongol és Song-seregek együttes támadása megpecsételte a Jin-dinasztia sorsát, és a mongolok megszállása alá kerültek. A Jin- majd a Yuan-dinasztia bukása után is éltek dzsürcsi törzsek Mandzsúriában, és nyelvük szerepelt a kínai tolmácsiskolákban.

A dzsürcsi császárok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Searchtool right.svg Lásd még: Kínai uralkodók listája#Csin-dinasztia (1115–1234)

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története
  • A mongolok titkos története. Fordította Ligeti Lajos. [www.terebess.hu/keletkultinfo/titkos.hu Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár]
  • Marco Polo utazásai. Fordította: Vajda Endre. Gondolat könyvkiadó, Budapest 1984

Japán nyelvű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 世界歴史シリーズ12 モンゴル帝国  世界文化社 1972