A történetíró feljegyzései

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A történetíró feljegyzései (kínaiul: 史記; pinjin átírásban: Shǐjì, magyaros átírásban: Si-csi) a legjelentősebb ókori kínai történeti munka. Szerzője Sze-ma Csien, a „kínai történetírás atyja”. A mű részét képezi a Huszonnégy történet című gyűjteménynek.

A Si-csi igen terjedelmes munka, legelterjedtebb modern kiadása tíz kötetet tesz ki, és a szöveg mintegy félmillió írásjegyet tartalmaz. Célja szerint az egész – a kínaiak számára ismert – világ történetét tartalmazza a történeti idők kezdetétől (az ún. „Öt császár” korától) egészen a történetíró koráig, Han Vu-ti császár uralkodásáig.

Szerkezetét tekintve Sze-ma Csien újszerű megoldást választott: a korábban elterjedt kronologikus évkönyv vagy államonként összegyűjtött történetgyűjtemény helyett a rendelkezésére álló anyagot öt fejezettípusban dolgozta fel. Ezek a következők:

  • 1–12. fejezet: „alapvető évkönyvek” (pencsi). Ebben a részben Sze-ma Csien azoknak az uralkodóházaknak, illetve uralkodóknak a történetét tárgyalja, akik hatalmukat – legalábbis a hagyomány szerint – egész Kína felett gyakorolták. Alapvető évkönyv részletezi például a Hszia-, a Sang-, a Csou-dinasztia történetét, Csin állam históriáját a birodalomegyesítésig, és külön évkönyvet kapott Csin Si Huang-ti, majd a Han-dinasztia legtöbb császára.
  • 13–22. fejezet: „táblázatok” (piao). Címüknek megfelelően ezek a fejezetek időrendi táblázatokat tartalmaznak, amelyekben Sze-ma Csien az ország különböző részeiben történt események relatív és abszolút kronológiáját igyekszik tisztázni.
  • 23–30. fejezet: „értekezések” (su). Ebben a nyolc fejezetben a történetíró olyan általános témákat tárgyal esszé formában, amelyek nem illettek bele a többi fejezettípus időrendi keretei közé. Ilyen például az áldozatok, a folyók és csatornák, valamint a gazdasági intézkedések dinasztiákon átnyúló története. Sajnos az értekezések egy része töredékes, befejezetlennek tűnik.
  • 31–60. fejezet: „örökletes házak” (sicsia). Ez a harminc fejezet főleg a Csin-kor előtti fejedelmi családok történetét tárgyalja, vagyis az olyan családokét, amelyek – az alapvető évkönyvekben tárgyaltaktól eltérően – Kínának csupán egy meghatározott részében uralkodtak örökletes módon. Ez a rész tehát gyakorlatilag a Csou-kori fejedelemségeknek a története. Érdekes módon két olyan személyiség is külön fejezetet kapott ebben a részben, akik kevésbé illenek ide: az egyik Konfuciusz, aki, mint ismeretes, soha nem volt uralkodó, sőt valószínűleg még főhivatalnok sem; a másik Csen Sö, aki egyszerű parasztfelkelő volt, az első azok közül, akik fellázadtak a kínai császár ellen.
  • 61–130. fejezet: „életrajzok” (liecsuan) . Ez a Si-csi legterjedelmesebb része, 70 fejezet tartozik ide. A liecsuanok nagy része egy-egy történelmi személyiség vagy személyek meghatározott csoportjának élettörténetét tartalmazza. Ugyanakkor a liecsuan tárgya nem csak személy lehet, ide tartoznak például az idegen, „barbár” népek is. Az életrajzok a Si-csi legolvasmányosabb fejezetei, az itt található történetek, anekdoták a későbbi irodalmi művek kimeríthetetlen forrásául szolgáltak. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Sze-ma Csien-féle – és általában a kínai – „életrajz” nemigen hasonlít a nyugati biográfiára. Célja nem az adott illető személyiségének és teljes élettörténetének bemutatása, hanem annak a személyiségtípusnak a jellemzése, amelybe az illető tartozott. Éppen ezért a kínai életrajzok nagy része nem ad átfogó képet a tárgyalt személyről: csupán a személy legfontosabb adatait (születési hely, felmenők), életének legfontosabb eseményeit, valamint az élettörténetben fordulópontnak tekintett eseményekhez kötődően egy-egy történetet, anekdotát tartalmaz. Ez utóbbit az életrajzírók nagyon gyakran egy-egy párbeszéd, szónoklat, esetleg levél egyenes idézésével beszélik el. A kínai történetírói hagyományban egy idő után uralkodóvá vált az írott források idézeteinek halmozása, de Sze-ma Csienre ez még nem jellemző: művét az teszi élvezetessé, hogy levelek, beadványok idézgetése helyett szereplőit drámai szituációkban, szinte színpadias hatást keltve ábrázolja.

Sze-ma Csien a Si-csi megírásakor mindenben a tényszerűségre törekedett, forrásait gondosan megválogatta, ugyanakkor a korai időkről természetesen nem állt megbízható forrás a rendelkezésére. Minél közelebb volt időben egy esemény Sze-ma Csien életéhez, annál megbízhatóbbnak tekinthető a Si-csi beszámolója. Ez azonban csak a tényekre, cselekedetekre vonatkozik, a párbeszédekre, beszédekre nem. Ez utóbbiak zömét valószínűleg a történetíró maga találta ki.

A Si-csi valószínűleg Kr. e. 109–91 között íródott. Hatása az utókorra felmérhetetlen: nemcsak a kínai ókor történelmének legfontosabb forrásaként szolgál, hanem nyelvezetében, szerkezetében és történetírói módszereiben is mintakép volt a későbbi kínai történetírók számára.

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap