Kurt Schuschnigg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kurt Schuschnigg
Kurt Schuschnigg 1934.jpg
1934-ben
Ausztria 15. kancellárja
Hivatali idő
1934. július 29.1938. március 11.
Elnök Wilhelm Miklas
Előd Engelbert Dollfuss
Utód Arthur Seyß-Inquart

Született 1897. december 14.
Riva del Garda, Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt 1977. november 18. (79 évesen)
Mutters, Ausztria
Párt Hazafias Front

Foglalkozás ügyvéd
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kurt Schuschnigg témájú médiaállományokat.

Kurt Alois Josef Johann Schuschnigg (1919-ig Kurt Alois Josef Johann Edler von Schuschnigg) (Riva del Garda, 1897. december 14.Mutters, 1977. november 18.) különböző miniszteri posztot betöltő politikus az Engelbert Dollfuss kormányban, majd elődje halálát követően Ausztria szövetségi kancellárja.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányai és élete a politikai pályafutás előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Riva del Gardaban született, amely jelenleg Dél-Tirol része, de akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. Feldkirchben, a Stella Matutina Jezsuita Kollégiumban tanult. Az első világháborúban olasz fogságba esett, ahonnan 1919 szeptemberében szabadult. Szabadulása után az innsbrucki egyetemen jogi diplomát szerzett és ugyanitt jogi gyakorlatot folytatott.

Politikai karrierje a kancelláriáig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Keresztény–Konzervatív párthoz csatlakozott. 1927-ben a Nemzeti Tanács küldöttségébe választották. 1930-ban megalapítja az Ostmärkische Sturmscharen nevű keresztény védszövetséget. Két évvel később Engelbert Dollfuss előbb igazságügyi (1932), majd oktatási miniszternek (1933) nevezte ki. Dolffus meggyilkolása után 1934. július 29. és 1938. március 11. között az osztrák kancelláriát is ő vezette, ekkor már a Hazafias Front színeiben. Politikai nézetei nem sokban különböztek elődjétől.

A kancellári szék elfoglalásától az Anschlussig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kancellárként (és hadseregügyi miniszterként) legnagyobb problémájának országa függetlenségének megtartása bizonyult. Törekvései eleve elveszettek voltak, mivel az 1919-es békeszerződés megakadályozta, hogy az országban 30.000 főnél nagyobb katonaságot létesítsen. Ezzel szemben fegyveres, félkatonai szervezetek jöttek létre, amelyek nem az államhoz, hanem különböző politikai pártokhoz voltak hűek. Az egyik ilyen párt az Osztrák Nemzeti Szocialista Párt volt, akik támogatták Hitler törekvéseit, miszerint Ausztriát csatolják a Harmadik Birodalomhoz. Ennek enyhítésére próbálta megerősíteni Ausztria kapcsolatát Mussolini Olaszországával és Magyarországgal. Ez irányú tevékenységei azonban kudarcba fulladnak, miután a Harmadik Birodalom hadereje kimagaslóan az osztrákoké fölé emelkedik. Megbékélés képen 1936 júliusában aláírt egy megállapodást, amelyek között szerepelt – többek között – a bebörtönzött osztrák nácik szabadon bocsátása, valamint a nemzeti szocialisták integrálása a kabinetbe. 1938. február 12-én még személyesen Hitlerrel is találkozott a megbékélés jegyében.

Tárgyalások Hitlerrel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hitler azonban kész tények elé állította a Berchtesgadenbe érkező kancellárt és ultimátumként nyújtotta át igényeit. Ezen igények között szerepelt Arthur Seyß-Inquart belügyminiszteri és Hans Fischböck pénzügyminiszteri kinevezése, száz tiszt átmozgatása a két ország serege között és a még börtönben lévő nácik amnesztiája. Ezek fejében Hitler a korábban (1936. július 11.) szerződésbe foglalt, nemzeti szuverenitás nyilvános megerősítését ígérte.

További körülmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azon pont miatt, hogy Arthur Seyß-Inquart kinevezésre kerüljön, valamint, hogy a kezébe összpontosuljon a rendőrség teljes és korlátlan ellenőrzése, Wilhelm Miklas vonakodott aláírni a szerződést, de végül megtette. Február 14-én Schuschnigg újjászervezte kabinetjét, amelybe bekerültek más pártok képviselői is. Hitler közben kinevezte a gauleiternek az éppen akkor szabadult Odilo Globocniket. A politikai bizonytalanság enyhítésére és Ausztria függetlenségének megtartására tett utolsó kísérletével, az elnökkel és más politikai vezetőkkel együtt úgy döntött, hogy 1938. március 13-ra népszavazást ír ki a Németországhoz való csatlakozásról. A német csapatok azonban ezt megelőzve, bevonultak Ausztriába.

Anschlusstól a háború végéig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Március 11-én Schuschnigg lemondott mint kancellár. Helyére, Hitler akarata szerint Seyß-Inquart került, akit Miklas „hajlandó” volt támogatni. Azonban Seyß-Inquart ekkora már mélyen szimpatizált a Hitler-kormánnyal és beleegyezésével a német csapatok elözönlötték az országot és e seregeket az egész ország területén ujjongó tömegek fogadták. Schuschniggot március 12-étől előbb házi őrizetben, majd a Gestapo székhelyén magánzárkában tartották. Később a dachaui, onnan pedig sachsenhauseni koncentrációs táborba került. Végül amerikai csapatok szabadították ki egy tiroli fogolytáborból, több más neves politikai fogollyal együtt, 1945. május 5-én.

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1948-ban emigrált az Egyesült Államokba ahol 1967-ig államjogot oktatott a Saint Louis Egyetemen. Hazatérése után tíz évvel Mutters városban, Innsbruck közelében érte a halál.

Fordítás és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Kurt Schuschnigg című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Matthias Uhl, Henrik Eberle. A Hitler-dosszié. Park Könyvkiadó, 590. o. ISBN 963-530-716-0 (2006)