Korlátlan tengeralattjáró-háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

1917. február 1-jén Németország meghirdette a korlátlan tengeralattjáró- háborút, ezzel az Antant gazdasági blokádját kívánta áttörni.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság teljes mértékben tengeri úton szállította Oroszországba a nélkülözhetetlen hadianyagot. Paul von Hindenburg és Erich Ludendorff, a német katonai vezetés legfőbb irányítói 1916 végére belátták, hogy amennyiben nem sikerül megállítaniuk a segélyszállítmányok Európába érkezését, a háborút minden bizonnyal elveszítik. Ennek érdekében dolgozták ki a korlátlan tengeralattjáró-háború tervét. Január 8-án a katonai vezetés megszerezte Vilmos császár beleegyezését a tengeralattjáró-háborúhoz és megállapodtak, hogy már február 1-jén megkezdik. Így január 31-én a német kormány deklarálta, illetve a semleges államokkal jegyzékben közölte, hogy hadi zónának tekinti Anglia, Franciaország és Olaszország partvidékét, illetve a Földközi-tenger keleti medencéjét. Emellett a jegyzékben közölték, hogy az erre hajózó vízi járműveket - legyen az akár semleges, akár ellenséges - minden figyelmeztetés nélkül elsüllyesztik.

Harcban a tengeralattjárók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Februártól a német vezérkar 100 tengeralattjárót küldött a frontra, azonban júniusra ez a szám már elérte a 129-et. A tengeralattjáró-háború első néhány hónapja nem várt sikereket hozott, ugyanis a havonta beígért 600 000 elsüllyesztett tonna helyett a német tengeralattjárók 650 000 tonnát süllyesztettek el. A hatékony német tengeralattjáró-háború eredményeként a gyarmatokról Nagy-Britanniába érkező kereskedelmi hajók nagy részét elsüllyesztették, így az ország gazdasági kimerülés közeli állapotba került. Végül azonban a britek hajóikat mélyvízi bombákkal szerelték fel, illetve fokozták a hajóépítést, s ennek köszönhetően a német búvárhajó háború alkonya megkezdődött.

Következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a britek mellett az amerikaiak is jelentős kereskedelmi konvojokat küldtek az érintett területekre elkerülhetetlen volt, hogy a német tengeralattjárók ne süllyesszenek el amerikai hajókat is. 1917 második félévében 1200 hajó haladt át az Atlanti-óceánon, amelyek közül csupán tizenegy veszett el. A Csendes-óceánon keresztül Oroszországba induló 5560 hajóból pedig mindössze 63-at süllyesztettek el a tengeralattjárósok. Bár a „semleges” amerikai hajók javarészt fegyvereket szállítottak a kontinensre, az elsüllyesztésüket ürügyként használva az Egyesült Államok hadat üzent a Központi Hatalmaknak és belépett a háborúba.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Galántai József: Az Első Világháború; Gondolat; Budapest 1988;
  • Földi Pál: Az első világháború története; Puedlo; Budapest

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]