Ulysses S. Grant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ulysses S. Grant
Grant az 1870-es évek közepén készült képen
Grant az 1870-es évek közepén készült képen
Az Egyesült Államok 18. elnöke
Hivatali idő
1869. március 4.1877. március 3.
Alelnök(ök) Schuyler Colfax (1869–1873)
Henry Wilson (1873–1875)
nem volt (1875–1877)
Előd Andrew Johnson
Utód Rutherford B. Hayes
Az Amerikai Egyesült Államok 6. vezénylő tábornoka
Hivatali idő
1864. március 9.1869. március 4.
Előd Henry W. Halleck
Utód William Tecumseh Sherman
Katonai pályafutása
Csatái Amerikai polgárháború
Született 1822. április 27.
Point Pleasant, Ohio
Elhunyt 1885. július 23. (63 évesen)
Wilton, New York
Párt Republikánus Párt

Házastársa Julia Dent Grant
Gyermekei Frederick, Ulysses Jr., Ellen, Jesse
Foglalkozás katona (tábornok)
Iskolái West Point
Vallás metodista

Ulysses S. Grant aláírása
Ulysses S. Grant aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ulysses S. Grant témájú médiaállományokat.

Ulysses Simpson Grant (született Hiram Ulysses Grant; Point Pleasant, Ohio, USA 1822. április 27. – Wilton, New York, USA, 1885. július 23.) egyesült államokbeli katona, politikus, hazája 18. elnöke 1869 és 1877 között. Az Amerikai Egyesült Államok hadseregének vezénylő tábornokaként szorosan együttműködött Abraham Lincoln elnökkel az uniós hadsereg győzelemre vezetésében az Amerikai Konföderációs Államok fegyveres erejével szemben az amerikai polgárháború során. A rekonstrukció során elődjével, a Kongresszussal éles ellentétbe kerülő Andrew Johnsonnal ellentétes politikát folytatott. A kétszer elnökké választott Grand a Republikánus Párttal a konföderációs nacionalizmus és a déli nemzettudat elfojtásán szorgoskodott, valamint fellépett a rabszolgaság megőrzése ellen, védve a felszabadított négerek állampolgári jogát és a nemzetgazdasági prosperitást előmozdítva. Elnöki tevékenységét gyakran illetik kritikával a korrupció eltűrése miatt, és mert második terminusa közben az országot súlyos gazdasági válságba vezette.

Grant 1843-ban végzett az Egyesült Államok hadiakadémiáján, a West Pointon és a mexikói–amerikai háborúban való részvétel után leszerelt. A polgárháború 1861-es kitörésekor újra belépett a hadseregbe. 1862-ben Grant fontos erődök elfoglalásával ellenőrzése alá vonta Kentuckyt és Tennessee nagy részét, majd nehezen és a közvéleményt sokkolóan súlyos veszteségek árán kivívott győzelmet aratott a shiloh-i ütközetben. A kétes teljesítmény miatt rövid időre leváltották, de mivel rámenős és kezdeményezőképes parancsnok hírében állt, újra vezető beosztást kapott. 1863 júliusában hosszas és terméketlen erőfeszítések után kivívta Vicksburg erődjének bevételét. Munkáját és megélhetését vesztett néger rabszolgákat emelt a hadserege tagjai közé, hogy a háborús erőfeszítéseket elősegítse. Vicksburg bevételével kiterjesztette az Unió fennhatóságát a Mississippi völgyének teljes hosszára és kettészelte a Konföderáció területét. A chattanoogai hadjárat sikere után Lincoln előléptette altábornaggyá és kinevezte az uniós seregek vezénylő tábornokává. Grant a közvéleményt sokkolóan véres hadjáratot vezetett Robert E. Lee déli hadserege ellen 1864-ben. Szerencséjére azonban meglehetősen kevés látható eredményt hozó hadjáratával egy időben a vele szorosan együttműködő Sherman döntő győzelmeket aratott és megtörte a Konföderáció ellenállását a nyugati hadszíntéren. Grant irányítása alatt a veszteségekre tekintettel nem levő hadvezetés letaglózó pusztítást végzett a Konföderáció hátországában, mely végül kikényszerítette Lee fegyverletételét az appomattoxi csatát követően, mely véget vetett a háborúnak. Történészek gyakran dicsérik Grant katonai hozzáértését, stratégiáit pedig katonai tankönyvek oktatják, ugyanakkor azonban történészek kisebb csoportja rámutat, hogy a Grant rendelkezésére álló túlerővel való győzelmekhez nem szükséges katonai géniusznak lenni, s hogy győzelmeit nem kimagasló stratégiájának köszönhette, hanem a mindent lehengerlő túlerejének.[1]

A polgárháborút követően Grant vezette a hadsereg megszállása mellett folyó rekonstrukciót, mellyel a korábbi konföderációs államokat óhajtották az északi elveknek megfelelő formájúra alakítani. 1868-ban elnökké választották, 1872-ben újraválasztották, s ezen idő alatt Grant megszilárdította a szétszakadt és erőszakkal újra összeforrasztott nemzet stabilitását. Grant intézkedéseivel felszámolta a Ku-Klux-Klan terrorját és hadsereg, valamint az igazságügy segítségével biztosította a polgárjog és a szavazati jog érvényesülését a déli államokban. A hadsereg közreműködésével építette fel a Republikánus pártot délen, melyet a frissen szavazójogot kapott négerek támogatására, az északról odatelepülőre, és a kevés helyi támogatóra alapozott. A 14. alkotmánykiegészítés általi korábbi konföderációsok jogfosztása révén létrehozott republikánus többségek négereket választottak a Kongresszusba és egyéb állami hivatalok betöltésére. Második elnöki terminusában a déli republikánus koalíciók szétestek és egymás után vereségeket szenvedtek konzervatív fehér választási győzelmek által, melyhez jogi korlátozásokat és a feketék megfélemlítését is felhasználták. Grant indiánokat illető békepolitikája kezdetben csökkentette a határvidékek erőszakosságát, de leginkább mégis az 1876-os nagy sziú háborúról híresült el, melyben George Armstrong Custer tábornok és ezredét kis híján az utolsó emberig megsemmisítették a Little Bighorn-i ütközetben. Elnöksége idején Grant kongresszusi vizsgálatokkal kellett szembenézzen a végrehajtó ág intézményeiben elharapózott korrupció miatt, beleértve két kabinettagjának megvesztegetése miatt emelt vádakat. Grant adminisztrációja vezette be az aranysztenderdet és erősítette a dollár árfolyamát.

Külpolitikájában Grant élénkíteni akarta az ország kereskedelmét és növelni befolyását a béke megőrzése mellett. Adminisztrációja sikerrel megoldotta az Alabama-ügy okozta háborúval fenyegető feszültséget az Egyesült Királysággal. Grant nem bocsátkozott háborúba Spanyolországgal sem a Virginius-incidens miatt, de a Kongresszus elutasította a Dominikai Köztársaságot illető annektálási próbálkozását. Az 1873-as tőzsdepánikra a New York-i bankházaknak nyújtott pénzügyi segítséggel válaszolt, de nem tudta feltartóztatni az ezáltal indított ötéves gazdasági válságot, mely magas munkanélküliséget, alacsony üzleti nyereségeket és csődöket okozott. 1877-ben hivatala elhagyása után két évig tartó világ körüli útra indult, melyen elismerésekkel illették.

1880-ban Grant megpróbálta ismét megszerezni a republikánus elnöki jelölést, de ezúttal sikertelenül. Befektetései üzleti nehézségeivel és a torkát megtámadó rákkal küzdve megírta személyes visszaemlékezését, melyet a kritika lelkesen fogadott és pénzügyi sikert is hozott családjának. Grant a kézirat lezárása után pár nappal halt meg, 1885-ben. Halála túláradó érzelmeket okozott az országban. A történészek megítélése az 1980-as évek előtt lesújtó volt politikai tevékenységét illetően és általában az átlagosnál gyengébbre értékelték elnöki teljesítményét. A kritika gazdasági melléfogásait és az elbukott dominikai annexiós egyezményt emeli ki, míg méltatói az indián bennszülöttekkel való törődését és a négerek polgárjogainak, illetve a választójogának védelmére fókuszálnak,[2] melyek miatt megítélése az 1980-as évektől kezdve valamelyest javult.

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grant szülőháza az ohiói Point Pleasantben

Hiram Ulysses Grant 1822. április 27-én született az ohiói Point Pleasantben. Apja Jesse Root Grant cserzővarga, anyja Hanna Simpson Grant volt. Ősei, Matthew és Priscilla Grant 1630-ban a Mary and John hajó fedélzetén érkezett az újvilágba a Massachusetts Bay kolónia területén letelepülni.[3] Grant ükapja harcolt a Hétéves háború amerikai hadszínterén, nagyapja pedig az Amerikai függetlenségi háborúban Bunker Hillnél.[4] Grant apja whig volt, aki némileg hajlott az abolíció felé.[5] 1823-ban a család a szintén ohiói Georgetown faluba költözött Brown megyében, és további öt testvére született: Simpson, Clara, Orvil, Jennie, és Mary.[6] A fiatal Ulysses rendszeresen látogatta az iskolát. Apja cserzővállalkozása révén a család szerény jómódban élt. Ulysses noha gyűlölte a cserzőmesterséget, apja farmján maradt dolgozni.[7] Testvéreivel ellentétben őt nem kényszerítették szülei a metodista istentiszteletekre;[* 1][8] Ettől fogva egész életében egymagában imádkozott és nem csatlakozott egyetlen felekezethez sem.[9] Ismerősei és fia úgy gondolták, hogy agnosztikus.[10] Ifjú korától fogva különleges érzékkel bírt a lovakhoz, kiválóan tudta irányítani őket és együtt dolgozni velük. Tábornokként mindig a legerősebb és legbetöretlenebb lovakat választotta, s néha meg is sérült lovaglás közben.[11]

1839-ben, 17 éves korában Thomas L. Hamer kongresszusi képviselő szándékával ellentétesen beajánlotta egy megüresedett kadéti helyre és az ő révén felvételt nyert az Egyesült Államok West Point katonai akadémiájára. Hamer tévesen "az ohiói Ulysses S. Grant"-nek írta nevét és ettől kezdve ez lett felvett neve.[* 2][12] „Sam” lett a beceneve a kollégiumban, mivel "U. S." monogramja egybevágott az Egyesült Államokra használt "Uncle Sam" kifejezéssel. Későbbi visszaemlékezése szerint "a katonai élet nem tudott megragadni". Fegyelmezetlen volt, nem vette komolyan a munkát, de kivételes képességei hozzásegítették ahhoz, hogy sikeresen elvégezze a hadiakadémiát.[13] elhanyagolta tanulmányait, de matematikából és földrajzból átlag fölötti jegyeket szerzett.[14] Csendes természetével pár igaz barátot szerzett magának, mint Frederick Tracy Dent és Rufus Ingalls.[15] Grantet félelmet nem ismerő és kiváló lovasnak ismerték; új ugratási magasságrekordotját 25 évig nem tudták megdönteni. Robert Walter Weir romantikus festőművész keze alatt tanult és kilenc ma ismert alkotását hagyta az utókorra. 1843-ban végzett, 39 fős évfolyamának 21. eredményével. Boldogan hagyta el az akadémiát, és azt tervezte, hogy a négy éves szolgálat után leszerel.[16] Szeretett volna bekerülni az oktatói karba, de ez nem sikerült, így a katonatiszti karrierje során előbb Missouriban szolgált. Kiváló lovaglótudása ellenére sem a lovassághoz osztották be (a beosztást a tanulmányi teljesítménye alapján kapták a végzősök, nem képességeik alapján), hanem a 4. gyalogezredhez. Itt az ezred szállásmestere lett, készleteket és felszerelést kezelt és címzetes alhadnagyi rangot kapott.[17]

Katonai karrierje és magánélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulysses S. Grant alhadnagy egyenruhában 1843-ban.

Grant diploma utáni elős állomáshelye a St. Louis melletti Jefferson Barracks volt.[18] Ez volt az USA legnagyobb katonai bázisa a nyugati területeken akkoriban, melyet Stephen W. Kearny ezredes irányított. Grant elégedett volt új parancsnokával, de alig várta katonai szolgálata végét, hogy tanári karrierbe kezdhessen.[19] Missouriban évfolyamtársa, Frederick Tracy Dent családját látogatta szabadidejében és 1844-ben eljegyezte húgát, Juliat.[20]

A Mexikóval romló kapcsolatok miatt Grant egységét az Army of Observation hadsereg részeként átvezényelték Louisianába, ahol Zachary Taylor vezérőrnagy vette át a parancsnokságot.[21] A mexikói–amerikai háború 1846-os kitörésével a hadsereg Mexikó földjére lépett. Grant szállásmesteri beosztása ellenére lovasrohamot vezetett a Resaca de la Palma-i ütközetben.[22] A monterreyi ütközetben ismét tanúbizonyságot tett lovas képességeiről, mikor önként jelentkezett futárként a ló oldala mögött megbújva végigvágtatni a lövészektől hemzsegő utcákon.[23] James Knox Polk elnököt aggasztotta Taylor növekvő népszerűsége, ezért kettéosztotta erőit és néhány csapatot haza küldött egy új Winfield Scott parancsnoksága alá tartozó hadsereg felállítása céljából. Ezek közé tartozott Grant egysége is.[24] Scott hadserege Veracruznál szállt partra és Mexikóváros felé nyomult előre. A Molino del Rey-i ütközetben és a chapultepeci ütközetben, Mexikóváros külvárosában összecsaptak a mexikói fegyveres erőkkel. Grant szállásmesteri beosztásából fakadóan a készletekért volt felelős, így nem harcolt, de veszélyesebb feladatra vágyakozva végül kapott egy lehetőséget. Chapultepecnél embereivel bevontatott egy szétszedett mozsárágyút egy templomba, összerakatta és a közelben levő mexikói csapatokat lőtte vele. Bátorsága és kezdeményezőkészsége címzetes hadnagyi rangra való előléptetést hozott számára, majd később ideiglenesen százados lett. Scott hadserege bevette a várost Mexikó pedig békét kért, majd hamarosan aláírta a Guadalupe Hidalgó-i békeegyezményt.[25]

Sikeresen szolgált az mexikói–amerikai háborúban (1846–1848), bár a háborút nem helyeselte, mivel hazáját, az Egyesült Államokat agresszornak tartotta. Már a Mexikó ellen vívott háborúban is kitűnt Grant kiváló földrajzi tájékozódó képessége, terepérzéke, jeles térkép- és útikalauz gyűjteménye volt, jobb mint az amerikai hadseregnek, térképgyűjtő szenvedélyének különösen nagy hasznát veszi majd az amerikai polgárháborúban is. A háborút követően csapattisztként kaliforniai és oregoni helyőrségekben állomásozott.[26] Amikor egy kaliforniai alakulathoz helyezték nem vihette magával szeretett feleségét, Julia Dentet, s egyre többet ivott, gyakran vitába keveredett feletteseivel; emiatt kérte nyugdíjazását, s kilépett a seregből.

Bár hivatásom szerint katona vagyok, sohasem szerettem a háborút, és csak akkor pártoltam azt, ha a béke eszközének láttam.
– Ulysses S. Grant

A polgári életben próbálkozott farmergazdálkodással, majd kereskedéssel, de egyikben sem volt sikeres, végül apja bőrkikészítő vállalkozásában működött tisztviselőként.

Grant hadnagy 1843-ban

Ulysses S. Grant életpályájában az amerikai polgárháború hozott áttörést, szükség volt katonai képzettségére és tapasztalataira. A polgárháború első éveiben az Illinois állambeli katonai kiképzések eredményességével hívta fel magára a figyelmet, katonailag képzetlen önkéntes, többnyire farmerfiúkból kellett katonákat, s ütőképes csapatot nevelni. Hamarosan egy ezred élére került, hatékony szervezőnek bizonyult a hadi ellátást illetően, s az ütközetekben gyors egymásutánban tudott folyamatosan világos parancsokat adni, hamarosan dandártábornokká léptették elő, nagyobb hatáskört és feladatokat kapott a Mississippi folyó alsó folyása mentén. A Henry-erődnél (Közép-nyugat Tennessee, 1862 február 6) és a Donelson-erődnél (Tennessee, 1862. február 11. – 1862. febr. 16.) aratott győzelmei után már Abraham Lincoln elnök is felfigyelt rá. Grant győzelmek sorát vívta ki nyugaton, legjelentősebb a shiloh-i csata (Tennessee, 1862. április 6–7.), majd Vicksburg (Mississippi, 1863. július 4. – május 18.) elfoglalása. Katonai vezetőként aratott győzelmei döntőnek bizonyultak annak a polgárháborúnak a menetében, amelyben véres, nem döntő összecsapásokat, ütközeteket, csatákat vívtak a szárazföldön. A Délt övező tengeri blokád kiépítése és fenntartása Abraham Lincoln elnök stratégiája volt, amelyet az északi haditengerészet már a háború első éveiben megteremtett, 1862 áprilisában már New Orleans is az északiak kezére került. Grant az északiak polgárháborújának kiváló stratégájává emelkedett, megnyitva az utat a déli államok inváziója felé, világossá téve, hogy a polgárháborút délen kell döntésre vinni, eszközeibe bevonta a modern közlekedési és hírközlési eszközöket. Vasúton tudta szállítani csapatai ellátmányát, távírón továbbította parancsait. Grantot serege 1863-as chattanoogai (Tennessee, 1863 szeptember 21 - november 25) győzelme után 1864 március 8-án Abraham Lincoln kinevezte az uniós hadsereg élére.

Ulysses S. Grant alvezérei is igen tehetséges katonák voltak, leginkább William Tecumseh Sherman hadseregtábornok, Philip Sheridan rámenős dandárparancsnok, a lovasság vezetője, mellettük kiválóan teljesített George Meade dandártábornok, a gettysburgi csata (1863. július 1–3.) győztese. Grant Shermanre bízta a nyugatot, Sherman csapatai Georgia állam területén, s a két Karolinában, Észak- és Dél-Karolinában folytattak sikeres hadmozdulatokat, melyekben már a „felperzselt föld” stratégiája, a „lélektani hadjárat” is szerepelt mintegy előrevetítve a huszadik század nagy háborúinak jellegét. Grant maga a déli Robert E. Lee tábornokkal szemben a Konföderáció fővárosának, a Virginia állambeli Richmond bevételét készítette elő a Potomac Hadsereggel a Washington–Richmond tengelyben. Szünetet nem hagyva űzte, hajtotta Lee Észak-virginiai Hadseregét. Grant harcai hatalmas ember-veszteségeket eredményeztek, ami felzaklatta a közvéleményt, de Lincoln kiállt tábornoka mellett, és támogatta a hadsereg veszteségeinek pótlását. Végül 1865 áprilisában a jelentős túlerőben lévő északi csapatok áttörték a déliek védelmét, és bevették Richmondot, megadásra kényszerítve Lee tábornokot. A Lee vezette Észak-virginiai Hadsereg Appomattox várostól (Virginia) három mérföldnyire fekvő Appomattox Court House-ban tette le a fegyvert 1865 április 9-én az unionista Ulysses S. Grant hadseregparancsnok előtt, ezzel gyakorlatilag véget ért az amerikai polgárháború. A feltétel nélküli megadás mellett Grant a gyakorlatban engedményeket is tett, a Virginiai Hadsereg volt katonái saját lovaikat és öszvéreiket magukkal vihették, az éhező déli katonák számára ellátmányt kért Lee, Grant parancsára 25 ezer fejadagot osztottak szét az északiak ellátmányából. Saját katonáinak azt mondta Grant, hogy győztek, de ne ünnepeljenek hangosan, a legyőzöttekkel most már egyazon állam polgárai. Appomattox Court House körül ma Nemzeti Történeti Emlékpark hirdeti az Egyesült Államok újraegyesítését.

Béketeremtők
(Középen balra Grant, jobbra A. Lincoln; Lincoln balján Porter, Grant jobbján Sherman)

A hadtörténészek általános értékelése alapján Grant a történelem legjobb hadvezérei közé tartozott, bármelyik európai háborúban megállta volna a helyét, vicksburgi hadjáratát szerte a világon tanulmányozzák katonai szakértők.

A politikus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulysses S. Grant 1867-ben szembefordult Andrew Johnson elnökkel, és 1868-ban a Republikánus Párt színeiben elnyerte az elnöki széket. A hadsereg ügyes felhasználásával radikális reformokkal újraszervezte pártját a déli államokban. Kemény lépéseket tett az olyan szervezetek megfékezésére, mint a Ku-Klux-Klan.

Ugyan Grant maga becsületes maradt, de szemet hunyt közeli munkatársai korrumpálódása felett, és kiállt mellettük, mikor üzelmeik nyilvánosságra kerültek. Megakadályozta a polgári szolgálat reformját, és 1872-ben ellehetetlenítette a Republikánus Párt berkeiben működő reformmozgalmat. Az 1873-as gazdasági válság okozta recesszió hatásait képtelen volt visszafordítani. Mindezek miatt a politikai szakértők az Egyesült Államok kevésbé jelentős elnökei közé sorolják, bár tekintélye az utóbbi években valamelyest megnőtt az afroamerikaiak jogainak támogatása miatt.

Grant síremléke, Morningside Heights, New York City

Utolsó évei, emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A polgárháború három győztes tábornokának tiszteletére kiadott emlékbélyeg (1937)

1880-ban nem tudta harmadszorra is megnyerni az elnöki választásokat. Hamarosan el is szegényedett, csalók forgatták ki vagyonából, hogy feleségén és gyermekein segítsen, megírta emlékiratait (Personal Memoirs of US Grant), amelyeket először a Century Magazine közölt folytatásokban, s nagyon sikeres lett. Rákbetegségben szenvedett, de pár nappal halála előtt sikerült emlékiratait befejezni, ezzel anyagilag is segített családján, írását kötetben is többször közreadták. 1885 július 23-án érte a halál. New York Cityben temették el, sírhelye a legnagyobb mauzóleum az Amerikai Egyesült Államokban, Nemzeti Emlékhely.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Életrajzírója, Edward G. Longacre, Grant szüleinek döntését annak tulajdonítja, hogy a zene iránt érzett utálatát észrevéve gyakoroltak türelmet iránta.[6]
  2. Grant szerint az S. semmit nem jelölt nevében, noha Hamer anyjának családnevére, a Simpsont jelölte vele.[27]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bonekemper 2004 271–282. oldal
  2. Brands, Presidents in Crisis 44. o
  3. McFeely 1981 3. o
  4. Smith 21–22. o
  5. Hesseltine 4. o
  6. ^ a b Longacre 6–7. o
  7. Paxson & Bach 492. o
  8. Waugh 10. o
  9. Simpson 2–3. o Longacre 6–7. o
  10. Waugh 10. o
  11. McFeely 1981 8., 10. és 140–141. o
  12. McFeely 1981 12. o Smith 24. és 83. o
  13. Keegan 202-203. o
  14. McFeely 1981 16. o Smith 26–28. o
  15. McFeely 1981 20. o Longacre 18. o
  16. McFeely 1981 16., 19. o
  17. Smith 26–28. o Longacre 24. o
  18. Smith 28–29. o
  19. Smith 30–33. o
  20. Smith 30–33. o
  21. Smith 35–37. o
  22. McFeely 1981 32–33. o
  23. Smith 56–57. o
  24. McFeely 1981 34–35. o
  25. Simpson 41–43. o
  26. 1885. július 23. Ulysses S. Grant tábornok halála , rubicon.hu
  27. McFeely 1981 12. o Smith 24. és 83. o

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Andrew Johnson
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke
1869. március 4.1877. március 3.
Utódja:
Rutherford B. Hayes