Hangul

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hangul
Hangul.png
Típus ábécé
Nyelvek koreai nyelv
Alkotó Nagy Szedzsong
Időszak 1440-es évektől napjainkig
Irány balról jobbra
Unicode-tartomány U+AC00–U+D7AF,
U+1100–U+11FF,
U+3130–U+318F,
U+3200–U+32FF,
U+A960–U+A97F,
U+D7B0–U+D7FF,
U+FF00–U+FFEF
ISO 15924 Hang
Átírási segédlet
hangul

Loudspeaker.svg kiejtése

Eredeti írásmódja: 한글

Tudományos átírása: hangeul / Han'gŭl

IPA-átírása: [haːn.ɡɯl]

Egyéb alakjai: Észak-Koreában: 조선글

Egyéb alakjai átírva: Chosŏn'gŭl/Joseongeul
IPA: [tɕosʌnɡɯl]
magyaros: csoszongul

A hangul a koreai nyelv ábécéje, amelynek kialakítását hagyományosan Nagy Szedzsong királynak tulajdonítják az 1440-es években.[1] Az egyik leginkább tudományosnak tartott, jelenleg is használatban lévő ábécé a világon.[2] A nyelvet korábban handzsával, azaz a koreai nyelvre adaptált kínai írásjegyekkel írták. Bár Szedzsong hivatalossá tette a hangult, a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták.[1] A hangul a hivatalos írásmód Észak-Koreában és Dél-Koreában. A két változat között van némi eltérés a helyesírásban és a kiejtésben.

A hangul összesen 24 gyökből (betűből) áll, 10 magánhangzóból és 14 mássalhangzóból.[1] A gyökök a latin írással ellentétben nem feltétlenül egymást követik, hanem egységekbe rendeződnek. Egy egység egy szótagot jelöl, például a han szótag írásképe 한, amely három gyökből (betűből) áll, ezek a ㅎ h, az ㅏ a és az ㄴ n. Egy egység kettő–öt gyökből állhat, ebből egy mindenképpen mássalhangzó és egy magánhangzó. Összesen 11 172 egységet lehet a segítségükkel létrehozni,[3] azonban nem mindegyik létező szótag a nyelvben.

A hangul rendszert bevezető, 1446-ban publikált Hunmindzsongum dokumentum 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába.[4]

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ábécé eredeti elnevezése Hunmindzsongum (훈민정음) volt, amelynek jelentése „a nép helyes kiejtésre tanítása”. Az azonos című dokumentumot Nagy Szedzsong adatta ki 1446-ban, azzal a céllal, hogy a kínai írást nem ismerő köznép is megtanulhasson írni és olvasni. Dél-Koreában az ábécé elnevezése hangul, Észak-Koreában azonban csoszongul.[5] A hangul kifejezést 1912-ben Csu Sigjong nyelvészprofesszor adta az ábécének,[6] ami több jelentéssel is bír: „koreai írás”, „nagyszerű írás”, „egyedüli írás”, illetve „helyes írás”.[5][7]

A huszadik századig a tanult elit a hangult nem alkalmazta, a következő nevek léteztek erre az ábécére:[8]

  • csongum (정음, a Hunmindzsongum rövidítéseként)[8]
  • acshimgul (아침글, „egy reggel alatt megtanulható írás”)[9]
  • kukmun (hangul: 국문, handzsa: 國文, „nemzeti írás”)[8]
  • onmun (hangul: 언문, handzsa: 諺文 „népírás”)[8]
  • amgul (암글, „női írás”; másképp: amkhul, 암클).[8]
  • ahetkul vagy ahegul (아햇글 / 아해글, „gyerekírás”)[8]

Az amgul és az ahetgul alakok tényleges használatára nincs konkrét bizonyíték.[8]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hunmindzsongum egy oldala. A balról a harmadik oszlopban található hangul írás mellett (나랏말ᄊᆞ미) hangmagasságot és hangsúlyt jelölő diakritikus jelek láthatóak.
Nagy Szedzsong szobra

A jelenlegi ismeretek szerint Koreában a kínai írásjegyek átvétele előtt nem létezett önálló írás, az első ilyen írásos emlék Kr. u. 85-re tehető.[7]

A kínai írásjegyű handzsa felváltására készített hangult Nagy Szedzsong, a Csoszon-dinasztia negyedik királya vezette be. Bár a kutatók egy része szerint az ábécé megalkotásában nagy valószínűség szerint részt vettek az udvar legtehetségesebb tudósai, a Csiphjondzson (집현전, „a kiválóságok csarnoka”) tagjai, az írásos feljegyzések elemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy sokkal valószínűbb, hogy Szedzsong maga találta fel az ábécét, és nem vonta be a tudósokat, tudván, hogy a kor művelt emberei elutasították volna a gondolatot, hogy a köznép is műveltté válhasson.[5][10]

Az ábécét valamikor 1443 decemberében vagy 1444 januárjában fejezte be, és a rendszert a Hunmindzsongum („A megfelelő hangok a nép oktatására”) című dokumentumban tette közzé, ami után az ábécé az első nevét kapta.[8] A kézirat közzétételének napja, október 9-e Dél-Koreában a hangulnap, amelyet 1926 óta ünnepelnek.[11] Észak-Koreában január 15-re esik.

A Hunmindzsongumhoz készült kiegészítő dokumentumban (Hunmindzsongum herje, „magyarázat és példák”) lelhető fel a hangul alkotási folyamatának leírása, valamint a betűk alakjának magyarázata. E szerint a betűk a jin-jang-harmónia elvére épülnek, és az alakjuk a hangképzésüket imitálja, például a k/g hang betűje, a ㄱ a nyelv mozgására utal ennek a hangnak a képzésekor.[5][12] Ezen felül az ábécé megalkotása két lépcsőben történt: Szedzsong megalkotta az egyszerűbb alapgyököket, majd ezekre építette a többit. A reprezentált hangok kiejtési sajátosságai alapján a betűk csoportokba rendeződnek, például a hasonló magánhangzók esetében (ᅡ a → ᅣja; ᅩ o → ᅭ jo), rendszert alkotva.[5]

Szedzsong azzal érvelt az ábécé mellett, hogy a koreai nyelv teljesen különbözik a kínaitól, így a kínai írás nem megfelelő a leírására, a köznép pedig képtelen megtanulni a bonyolult írásjegyeket. Éppen emiatt a felsőbb osztály tagjain kívül nem tudtak a koreaiak írni és olvasni.[12] A hangult tehát úgy tervezte meg, hogy „a bölcs ember elmélyülhet benne, mielőtt még véget érne a reggel, az ostoba ember tíz nap alatt tanulhatja meg.”[13]

A hangul bevezetését Cshö Malli (최만리) oktatásügyi miniszter és más koreai konfucianisták is ellenezték, mert úgy vélték, a handzsa az egyedüli törvényes írásrendszer, és valószínűleg a pozíciójukat is féltették.[10] A rendszer mégis népszerű lett, ahogy azt Szedzsong is eltervezte, különösen a nők és az írók körében, illetve a köznépnek szánt közleményekben használták.[14] 1504-ben, miután hangullal írt szövegekben kritizálták az uralkodását, Jonszangun, a Csoszon-dinasztia 10. királya betiltotta a hangul használatát és oktatását.[14][15] 1506-ban Csungdzsong király megszüntette a hangul kutatásával foglalkozó minisztériumot, az Onmun Cshongot (언문청).[16]

A 16. században a hangul iránti érdeklődés a kasza és a szidzso műfajának megjelenésekor újjáéledt. A 17. században számos regény született hangul írással.[17] Mivel az emberek hallás után próbálták leírni a szavakat, nem volt általános helyesírási rendszer.[14]

Európába az első, hangulról szóló könyvet Isaac Titsingh hozta be 1796-ban, a Szangoku cúran zuszecu (三国通覧図説Hepburn-átírássalSangoku Tsūran Zusetsu?, ’Három ország illusztrált leírása’)[18] 1785-ben jelent meg Japánban, és többek között a Csoszon-dinasztiával és a hangullal is foglalkozott.[19][20][21]

A 19. században a növekvő nacionalizmus hatására, valamint a külföldi misszionáriusok iskolákban végzett népszerűsítő munkájának köszönhetően[22] a kapo reformok idejében, 1894-ben először készültek hivatalos dokumentumok hangul írással.[15] Egy évvel később az elemi iskolai tankönyvekben is elkezdték használni, 1896-ban pedig megjelent az első hangullal írt újság, a Tongip Szinmun (독립신문, The Independent).[23] Ennek ellenére az irodalmi elit továbbra is a handzsát használta, és a lakosság jó része továbbra sem tudott írni és olvasni.

Amikor 1910-ben Korea japán uralom alá került, a japán lett a hivatalos nyelv.[24] A japán rendelkezések ellenére a koreaiak a nacionalizmus jegyében mindent megtettek a hangul népszerűsítéséért, úgy az oktatásban, mint az irodalomban.[25] 1912-ben Csu Sigjong nyelvészprofesszor adta az ábécének a hangul nevet, és ő alapította a Hangul Társaságot, amely 1933-ban kiadta az első, helyesírást szabályozó dokumentumot.[14] 1938-ban a japánok megtiltották a koreai nyelv használatát az iskolákban,[17][24] 1941-ben pedig minden koreai nyelvű kiadványt betiltottak.[26] 1946-ban, a japán uralom végeztével, kiadták a hangul modern helyesírási szabályzatát, 1953-ban pedig Li Szin Man próbálta meg egyszerűsíteni az írást egy rendelettel, amit azonban a 1955-ben kénytelen volt visszavonni, olyan ellenállásba ütközött.[14]

A koreaiak egyre kevésbé használják a handzsát, bár az 1980-as években Dél-Koreában voltak olyan kezdeményezések, amelyek a Kínával és Japánnal való gazdasági versengés miatt újra be akarták vezetni a kínai írás tanítását az általános iskolákban.[27] Észak-Koreában 1949 óta kizárólagosan hangullal írnak, a handzsát egyáltalán nem használják.[28]

A szöuli Hunmindzsongum Társaság (훈민정음학회) célja, hogy az írásrendszerrel nem rendelkező ázsiai nyelvek beszélőinek megtanítsa a hangul írásrendszert.[29] 2009-ben az indonéz Celebesz szigeten található Bau-Bau faluban nem hivatalosan használni kezdték a hangult a Cia-Cia nyelv leírására.[30]

Gyökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangul ábécé gyökökből (betűkből) illetve digráfokból áll, melyek koreai elnevezése csamo (자모).[31] A 24 gyök (betű) 27 digráfot alkothat. A 24 gyökből 14 mássalhangzót (자음, csaum[32]) és tíz magánhangzót (모음, moum[32]) jelöl. Öt mássalhangzó megkettőződik, ezzel jelölve az erőteljesebb, „kemény” ejtést. A tíz magánhangzó segítségével 11 további kettőshangzó alkotható.

A hangul szó koreai betűkkel
Mássalhangzók[m 1]
g/k n d/t r/l m b/p sz - / ng cs/dzs csh kh th ph h
                 
kk tt pp ssz ccs
Magánhangzók[m 1]
  Alap   +i
Alap
a o o u u i e e ö ü i
j+
ja jo jo ju     je je      
v+
va vo ve ve

Vonássorrend[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vonássorrend[33] a kínai kalligráfián alapuló koreai kalligráfia szabályait követi.[34][35]

A jésített magánhangzóknál a rövid vonás megkettőződik.

Alakjuk magyarázata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mássalhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hunmindzsongum herje részletes magyarázatot ad a betűk alakjára. E szerint a mássalhangzók öt alapbetűre épülnek, ezek alakja a hangképzést imitálja. A betűk alakja ezen felül utal az egymáshoz való fonológiai viszonyukra is, az azonos helyen képzett hangokat jelölő betűk alakja hasonló, a hehezetesen ejtett hangokat pedig egy plusz vonással jelzik. Ezzel a rendszerrel a hangul jelentősen különbözik például a latin ábécétől, ahol a betűk ejtésére vagy egymáshoz való viszonyára semmi sem utal.[36]

  • ᄀ (k/g): az alak azt mutatja, ahogy a nyelv elzárja a levegő útját a lágy szájpadnál.
  • ᄂ (n): azt mutatja, ahogy a nyelv a szájpaddal érintkezik.
  • ᄆ (m): a száj sematikus ábrája.
  • ᄉ (sz): alakja a metszőfogra utal.
  • ᄋ (hangtalan szótagkezdő): a torok alakjára utal.

A Herje szerint a többi mássalhangzó kialakítása a következőképpen történt, egy-egy vonal hozzáadásával:[36]

  • veláris: ᄀ (k) → ᄏ (kh)
  • alveoláris: ᄂ (n) → ᄃ (d/t) → ᄐ (th)
  • bilabiális: ᄆ (m) → ᄇ (b/p) → ᄑ (ph)
  • dentális: ᄉ (sz) → ᄌ (cs/dzs) → ᄎ (csh)
  • glottális: ᄋ (hangtalan szótagkezdő) → ㆆ (ʔ) → ᄒ (h)

Magánhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Young-Key Kim-Renaud[m 2], a koreai nyelv professzora szerint a magánhangzók hangulbeli jelölése egyedülálló Kelet-Ázsiában, mivel korábban egyetlen nyelvben sem jelölték őket önállóan, az indiai írésrendszerekben például a mássalhangzó integrált részei vagy diakritikus jelekkel jelölik őket.[36]

A magánhangzókat jelölő betűk megalkotásakor a konfucianista filozófia elveit olvasztották össze a nyelvészettel. Az alapokat adó három alak a következő:[36]

  • A Location dot black.svg kereksége a Mennyeket szimbolizálja.
  • A (/ɯ/) lapossága a Földet szimbolizálja.
  • A (/i/) egyenes alakja az embert szimbolizálja.

A többi betűt ennek a három alaknak a kombinációjából hozták létre, a jin-jang elv alapján két csoportra osztva a magánhangzókat, ezek megfelelnek a magánhangzó-harmónia elvének is:

a világos (양 jang) magánhangzók (o, a) csak egymással társulnak, a sötét (음 jin) magánhangzók (u, ŏ, ŭ stb.) úgyszintén, az i semleges helyet foglal el. Ez az elv a w félmagánhangzóval kezdődő diftongusok (wa, wae, we1, we2, wŏ, wi) grafikai képén is tükröződik; a világos a világossal: ㅗ + ㅏ > ㅘ (wa), a sötét a sötéttel: ㅜ + ㅓ > ㅝ (wŏ), a semleges i a sötéttel is: ㅜ + ㅣ > ㅟ (napjainkban ingadozik a kiejtés, wi vagy ü), és a világossal is: ㅗ + ㅣ > ㅚ (we1 vagy ö) egyaránt összekapcsolódhatott.[m 3]
Osváth Gábor[7]

Eredetelméletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gari Ledyard elmélete szerint a hangul betűinek kialakításában mintaként szolgálhatott a pakpa ábécé.[37] Fent: a pakpa [k, t, p, sz, l] hangjait jelölő betűi, alatta: a hangul [k, t, p, cs, l] betűi. Lent: a [h] betűből alkotott [w, v, f] betűk a pakpában, alatta a [p] betűből alkotott (azóta kikopott) [w, v, f] betűk a hangulban.

A koreai betűk alakjának eredetéről több elmélet is született. Mártonfi Ferenc szerint egyik létező ázsiai írásból sem lehet egyértelműen eredeztetni, bár egyes feltételezések szerint a kínai pecsétírás inspirálhatta, ez azonban csak az [m] hangot jelölő betű (ㅁ) esetében kimutatható, ami megegyezik a kínai száj (口, kou) írásjeggyel. A koreai betűk formája egyszerű geometriai mintákat követ, amelyek a mássalhangzók esetében a hangképzési módokat is jelölik. Ezen kívül a Koreában akkor már ismert indiai sziddham és a mongol pakpa (phagsz-pa) írásokkal szokták kapcsolatba hozni, mivel az ind írásrendszerekre is jellemző, hogy a rokon hangok betűit hasonlóképpen jelölik. Hatással lehetett még a japán nyelv szótagíró rendszere is. A kínai hatása leginkább abban mutatkozik meg, hogy a szótagegységeket a kínai írásjegyekhez hasonló nagyságú négyzetben írják, és a szótagkezdő, szótagvégi mássalhangzó helyzetének jelölése is innen származhat.[38] Ezen felül megpróbálták eredeztetni a hangul betűket a szanszkrit, a tibeti és a bali írásból is, de olyan elmélet is született, amely a koreai házablakok alakjához hasonlónak vélte a betűket.[7]

Ábécérend[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hunmindzsongumban közölt ábécérend a korai mandarin nyelv egyik legbefolyásosabb[39] szótárának, a Hongvu csengjünnek (洪武正韻) a sorrendjét követte.[14]

ㄱ ㅋ ㆁ ㄷ ㅌ ㄴ ㅂ ㅍ ㅁ ㅈ ㅊ ㅅ ㆆ ㅎ ㅇ ㄹ ㅿ
ㆍ ㅡ ㅣ ㅗ ㅏ ㅜ ㅓ ㅛ ㅑ ㅠ ㅕ

Cshö Szedzsin a Hungmong Csahöben (1527) más sorrendet állított fel, előre kerültek azok a mássalhangzók, amelyek szótag elején és végén is állhatnak, ezeket követték a csak szótag elején álló mássalhangzók, majd a magánhangzók. Ez a sorrend lett a későbbi modern, úgynevezett ka-na-da[m 4] ábécérendek alapja.[14]

ㄱ ㄴ ㄷ ㄹ ㅁ ㅂ ㅅ ㆁ ㅋ ㅌ ㅍ ㅈ ㅊ ㅿ ㅇ ㅎ
ㅏ ㅑ ㅓ ㅕ ㅗ ㅛ ㅜ ㅠ ㅡ ㅣ ㆍ

A mai dél-koreai ábécérend a következő:[40]

ㄱ ㄲ ㄴ ㄷ ㄸ ㄹ ㅁ ㅂ ㅃ ㅅ ㅆ ㅇ ㅈ ㅉ ㅊ ㅋ ㅌ ㅍ ㅎ
ㅏ ㅐ ㅑ ㅒ ㅓ ㅔ ㅕ ㅖ ㅗ ㅘ ㅙ ㅚ ㅛ ㅜ ㅝ ㅞ ㅟ ㅠ ㅡ ㅢ ㅣ

A szótagvégi mássalhangzók sorrendje a lehetséges (élő) kombinációk figyelembe vételével:

ㄱ ㄲ ㄳ ㄴ ㄵ ㄶ ㄷ ㄹ ㄺ ㄻ ㄼ ㄽ ㄾ ㄿ ㅀ ㅁ ㅂ ㅄ ㅅ ㅆ ㅇ ㅈ ㅊ ㅋ ㅌ ㅍ ㅎ

Elnevezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyökök nevét 1527-ben Cshö Szedzsin (최세진) adta a Hunmong csahö (훈몽자회, „Írásjegyek jegyzéke a tanulatlanok okítására”) című művében. Cshö a gyökök szótagkezdő pozícióban való ejtését vette alapul, ehhez párosította az „ember”, illetve „föld” jelentésű /i/ és /u/ betűket, majd a nevet a kezdőbetű szótagvégi ejtésének megfelelően zárta le, így született például a ㄱ betű neve, a kijok. A magánhangzókat a kiejtésük szerint nevezte el. 1933-ban a Hangul Társaság a csak szótagkezdő pozícióban szereplő betűk nevét megváltoztatta.[14] A magánhangzók elé, ha önmagukban vagy szótag elején állnak, egy hangtalan ㅇ (iung) kerül.

A koreai mássalhangzók nevének kiejtése
Mássalhangzók[m 1]
Gyök Név[41]
kijok (기역), Észak-Koreában: kiuk (기윽)
niun (니은)
tigut (디귿), Észak-Koreában: tiut (디읃)
riul (리을)
mium (미음)
piup (비읍)
sziot (시옷), Észak-Koreában: sziut (시읏)
iung (이응)
csiut (지읒)
cshiut (치읓)
khiukh (키읔)
thiuth (티읕)
phiuph (피읖)
hiut (히읗)
Kettőzött mássalhangzók[m 1]
Gyök Dél-Korea[41] Észak-Korea[42]
sszanggijok (쌍기역) töngiuk (된기윽)
sszangdigut (쌍디귿) töndiut (된디읃)
sszangbiup (쌍비읍) tönbiup (된비읍)
sszangsziot (쌍시옷) tönsziup (된시읏)
sszangdzsiut (쌍지읒) töndzsiut (된지읒)
A magánhangzók kiejtése
Magánhangzók[m 1]
Gyök Név Gyök Név
a (아) e (애)
ja (야) je (얘)
o (어) e (에)
jo (여) je (예)
o (오) ö (외)
jo (요) ve (왜)
u (우) va (와)
ju (유) ü (위)
u (으) vo (워)
i (이) i (의)
ve (웨)

Kikopott gyökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hankido márkanévben még használatos az are-a (legfelül a han szótagban)

A Szedzsong által tervezett ábécéből mára több gyök is kikopott, egyrészt azért, mert a hangtani változások következtében már nem léteznek azok a hangok, amiket jelölnek, más betűk a kínai rímtáblázat jelölésére készültek. Az archaikussá vált gyökök közül a leggyakoribbak a következők:[5][14][43]

  • (átírva: /ə/): az are-a (아래아, „alsó /a/”) magánhangzó jelölése egy pont volt a mássalhangzó alatt (az are jelentése „alatt”). A magánhangzó már a 16. században kikopott, más hangok vették át a helyét a szótagokban (/a/, /o/ és /u/). A are-a teljesen nem tűnt el, a csedzsu-szigeti dialektusban még létezik. A betű egyes márkanevekben is használatos még.
  • (átírva /z/): a pansziot (반시옷) a 16. században kopott ki, a vele írt szótagokban sziot (ㅅ) lett belőle.
  • (átírva /ʔ/): a jorinhiut (여린히읗, „lágy hiut”) vagy tön iung (된 이응, „erőteljes iung”) egy glottális stop, amivel írásban egyes kínai eredetű szavakban a szótagkezdő hangok erőteljes voltát jelezték. Az 1490-es évekre gyakorlatilag már nem lehetetett megkülönböztetni az iungtól (ㅇ).
  • (átírva /ŋ/): a jesiung (옛이응) eredetileg szótagkezdő és szótagzáró mássalhangzó volt, de az 1490-es évekre szótagkezdő pozícióban már nem ejtették. Az 1500-as évekre szótagzáróként is kikopott. Helyét a szótagkezdő magánhangzók és a szótagvégi ng jelölésében az iung (ㅇ) vette át.
  • (átírva /β/): a kapjounbiup (가벼운비읍) a zöngés bilabiális réshang /β/ jelölésére szolgált, aminek ejtésekor a /p/-vel (ㅂ) ellentétben az ajkak nem záródnak össze szorosan. A kapjounbiup mintájára létrejött még például a ㅱ (IPA [w]), a ㆄ és a ㅹ is, ezeket azonban a kínai szavak kiejtésének leírására használták és nem a koreai nyelv hangjainak jelölésére.

Két kettőzött betű is kikopott az 1480-as években, főképp a kínai kiejtés átírására használták őket:[5]

  • (átírva /x/): a sszanghiut (쌍히읗, „kettőzött hiut”) leheletesen képzett /h/ hang volt.
  • : a sszangiung (쌍이응, „kettőzött iung”) betűt magánhangzóra végződő szótagok végén használták, akkor, ha a toldalék magánhangzóval kezdődött.

Ugyancsak kikoptak a kínai sziszegő hangok jelölésére alkalmazott betűk.[44] Ezeket a koreai ㅅ, ㅆ, ㅈ, ㅉ és ㅊ betűk módosításával hozták létre:

Észak-koreai gyökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-koreai reformterv alapján betűzött szavak. A sztenderd írásuk a következő: 놉니다 (nopnida), 흘렀다 (hullottta), 깨달으니 (kkedaluni), 지어 (csio), 고와 (kova), 왕 (vang) és 가져서 (kacsjoszo).

1948-ban Észak-Koreában helyesírási reformot akartak bevezetni, aminek keretében több kikopott gyököt visszaállítottak és új gyököket vezettek be. A változtatás azonban nem aratott sikert, és 1954-ben a reformtervet végleg elvetették.[45][46]

Gyök Kiejtés (IPA)
Magánhangzó
előtt
Mássalhangzó
előtt
Nkchar-l.gif /l/ 1
Nkchar-rr.gif /nn/ /l/
/l/ /t/
1 / ͈/2
Nkchar-w.gif /w/3 /p/
Nkchar-y.gif /j/4 /i/
  • 1 Nem ejtődik.
  • 2 Felerősíti (megkettőzi) az előtte álló mássalhangzót, akárcsak a ㅅ.
  • 3 A következő magánhangzókkal párosul: ㅘ, ㅙ, ㅚ, ㅝ, ㅞ, ㅟ
  • 4 A következő magánhangzókkal párosul: ㅑ, ㅒ, ㅕ, ㅖ, ㅛ, ㅠ

Szótagegységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangul bár ábécé, a koreai írásképben a betűk elrendezése nem lineáris, mint mondjuk a latin betűs nyelvek esetében. A betűk szótagegységekbe vagy blokkba rendeződnek, amelyek aztán a szavakat alkotják. A szótagegységek kettő vagy három elemből épülnek fel: a szótagkezdő mássalhangzóból (초성, cshoszong), ami lehet kettőzött mássalhangzó is, egy magánhangzóból vagy diftongusból (중성 csungszong, szótagmag) és egy szótagzáró mássalhangzóból vagy mássalhangzó-kapcsolódásból (종성, csongszong), utóbbi nem feltétele a szótagnak. Amikor a szótag nem mássalhangzóval kezdődik, a helyét iunggal (ㅇ) jelölik a szótagblokkban. A koreai szótagegység így minimum egy magánhangzóból és egy mássalhangzóból áll.[47] A szótagegységeket a kínai írásjegyekhez hasonlóan azonos nagyságú négyzetekbe tömörítik.[7]

A szótagegységek elrendezésének lehetséges módjai:

szk m
szk
m
szk m
2
m 1
szk m
szz
szk
m
szz
szk m
2
m
szz
szk m
szz
1
szz
2
szk
m
szz
1
ssz
2
szk m 2
m
szz
1
szz
2
  • szk : szótagkezdő mássalhangzó
  • m: magánhangzó
  • szz : szótagzáró mássalhangzó

A szótagegységek felépítéséhez tartozik, hogy bizonyos betűk csak bizonyos pozíciókban szerepelhetnek. A hosszú függőleges vonással írandó magánhangzók a szótagkezdő mássalhangzó (vagy annak hiányát jelölő iung) mögött helyezkednek el, míg a hosszú vízszintes vonással írt magánhangzók a mássalhangzó alatt. A szótagzáró mássalhangzó mindig a megelőző magánhangzó alatt helyezkedik el.[48]

A szótagegységek helyett a lineáris írás bevezetése többször is felmerült a hangul története során, Csu Sigjong és az észak-koreai Kim Dubong is foglalkozott vele, de még Kim Ir Szen is fontolgatta a 1980-as években, azonban minden bevezetési kísérlet ellenállásba ütközött, a koreaiak nemzeti büszkesége miatt. A technológia fejlődésével a hangul szótagegységek nyomtatása, számítógépre vitele már nem okoz problémát, így leggyakoribb érv a lineáris hangul mellett semmissé vált.[14]

Helyesírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangul helyesírása rendkívül összetett. Eleinte hallás után írták le a szavakat, az első, helyesírást szabályozó dokumentumot 1933-ban adta ki a Hangul Társaság.[14] A hangul szótagblokkokat jól elkülöníthetően írták kezdettől fogva, de nem tettek szóközt szavak közé, ez csupán 1896-tól vált gyakorlattá. Később a nyelv átvette az angol közvetítésével a nyugati központozást.[49] A koreai helyesírás ma már nem ejtéskövető, hanem morfofonemikus jellegű, a szótagok megjelenése állandó, függetlenül attól, hogy az adott pozícióban a hangilleszkedés miatt másképp ejtődik,[49] kivételt ez alól csak az irregulárisan képzett igék szótőváltozásai jelentenek.[50]

A jelenleg elfogadott helyesírás alapja az 1988-ban kiadott Hangul helyesírás (한글 맞춤법, Hangul maccshumbop). Ezzel egyetemben az Oktatásügyi Minisztérium egy másik dokumentumot is kiadott a nyelv sztenderdizálása érdekében, ami a szöuli dialektust veszi alapul a sztenderd írott-olvasott nyelvnél. A helyesírás 20. századi reformja során kerültek az ábécébe a dupla betűk, ezeket a hangokat korábban mássalhangzó kombinációkkal jelölték.[50] A nyelv sztenderdizálásával együtt jár, hogy a regionális nyelvjárások lassan eltűnnek, ugyanez igaz Észak-Koreára is, ahol 1945 óta a phenjani nyelvjárást propagálják.[50]

A koreai nyelv helyesírása néhol nem egységes, különösen a jövevényszavak területén, például a „torta” jelentésű angol jövevényszó kétféleképp is előfordul: 케이크 (khe-i-khu[m 5]) és 케잌 (khe-ikh) alakban. Nem egységes időnként az idegen személynevek átírása sem, Mao Ce-tung nevét írják 마오쩌뚱 (ma-o-ccso-ddung) és 모택동 (mo-thek-tong) formában is. Különbség van az észak- és dél-koreai helyesírás között is, például tulajdonnevek esetében (Észak: 오사까, o-sza-kka ↔ Dél: 오사카 o-sza-kha; „Oszaka”), de koreai szavaknál is előfordul (Észak: 람용, ram-jong ↔ Dél: 남용, nam-jong; „visszaélés”).[51]

Példák a helyesírás és a kiejtés különbségeire[m 5]
hangul szoros átírás megközelítő kiejtés jelentés
맛있게 드세요 masz-issz-ke tu-sze-jo mas-ik-ke tu-sze-jo (kb.) jó étvágyat
환영합니다 hvan-jong-hap-ni-da hvan-jong-ham-ni-da üdvözlöm
혼잣말 hon-dzsasz-mal hon-dzsan-mal monológ
할 수 있다 hal szu issz-ta hal szu it-ta képes, tud

Betűkép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koreai betűtíusok (kungcshe, pathang és todum) hasonló latin betűtípusok mellett

A hangult eredetileg – kínai mintára – felülről lefelé és jobbról balra írták, az eredeti betűkép a nyomatott írásban is leginkább a kalligrafikus ecsetvonásokat imitálta hagyományból, később, az 1900-as évek elején japán hatásra megjelentek másféle betűtípusok is (például serif és sans-serif). A balról jobbra, horizontálisan olvasott hangul megjelenése az 1800-as évek végére tehető, és valószínűleg azért lett szükség az alkalmazására, mert a vertikálisan írt hangullal nehezen lehetett latin betűvel kevert szövegeket, például szótárakat összeállítani. 1947-ben hivatalosan is a horizontális íráskép lett az elfogadott a tankönyvekben, az újságok pedig az 1980-as évektől álltak át rá. A vertikális írás azonban nem veszett ki teljesen a kultúrából, például gyakran alkalmazzák cégtáblákon.[52]

A betűk alakja a szótagblokkban betöltött helyzetüktől függően módosulhat, ez a hangul digitalizálásakor is problémákat okoz, különösen mivel a szótagokat azonos nagyságú négyzethez méretezik, a nagyobb betűket tartalmazó négyzetbe zsúfolt szótagok így összenyomódnak, olvasásuk az interneten egyes betűtípusok esetében például nehézkessé válhat (lásd például a 를 rul szótagot). Mintegy 3500 betűtípust fejlesztettek a hangul számára, ezekből körülbelül 300-at használnak gyakrabban. Az új fejlesztések között szerepelnek olyan betűtípusok is, amelyek szakítanak a hagyományos, négyzetalapú elrendezéssel, és olyanok is vannak, amelyek a kézírást imitálják.[52]

Ko-gi-rul katcs-i mok-csa, „együnk együtt húst”. A ㄱ (k/g) betű kékkel kiemelt alakja a pozíciójától függően némiképp módosul.


Átírási rendszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangul latin betűs átírására több rendszer is létezik, a legnépszerűbb a McCune–Reischauer,[49] melyet George McCune és Edwin Reischauer hozott létre és publikált 1939-ben. Ez a rendszer nem betű szerinti átírás, hanem kiejtés szerinti, és az angol nyelv anyanyelvi beszélői számára készült.[53] A Yale átírást az 1960-as–'70-es években véglegesítették a négy nagy kelet-ázsiai nyelvre,[54] a Yale-átírást főképpen nyelvészek alkalmazzák, mert pontosabban követi a helyesírást.[49] 2000-ben a McCune–Reischauer-rendszert Dél-Koreában felváltotta egy átdolgozott változat, melyet A Koreai Nyelv Nemzeti Akadémiája dolgozott ki.[55] A magyar átírási rendszer alapja a Keleti nevek magyar helyesírása című akadémiai kiadvány.[56]

mássalhangzók
gyök átdolgozott koreai[57] McCune–Reischauer[49] Yale[49] magyaros[56]
g, k k, g k k, g [m 6]
kk kk kk kk
n n n n
d, t t, d t t, d[m 6]
tt tt tt tt
r, l r, l l r, l[m 6]
m m m m
b, p p, b p p, b[m 6]
pp pp pp pp
s s s sz
ss ss ss ssz
szótag elején –, egyébként ng szótag elején –, egyébként ng ng szótag elején –, egyébként ng
j ch, j c cs, dzs[m 6]
jj tch cc ccs
ch ch’ ch csh
k k’ kh kh
t t’ th th
p p’ ph ph
h h h
magánhangzók
gyök átdolgozott koreai McCune–Reischauer Yale magyaros
a a a a
ae ae ay e
ya ya ya ja
yae yae yay je
eo ǒ e o
e e ei e
yeo ye jo
ye ye yey je
o o o o
wa wa wa va
wae wae way ve
oe oe oi ö
yo yo yo jo
u u wu u
wo we vo
we we wey ve
wi wi wi ü
yu yu yu ju
eu ǔ u u
ui ǔi uy i
i i i i

Kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a világ egyik legtudományosabb írásrendszerének tartják,[7] a koreaiak pedig úgy vélik, hogy a hangul az egyik leginnovatívabb és legkülönlegesebb írásrendszer a világon,[58] nyelvészek szerint mégsem tökéletes. A négyzetbe tömörítés például megnehezítette a gépírást – bár a számítógépre vitelt nem[58] – és a tömörítés miatt az egyes betűk alakja változhat, ami megnehezíti az egymástól való megkülönböztetésüket. Ugyancsak problémát jelent, hogy az idegen nevek átírására a koreai nem rendelkezik megfelelő betűkkel, például nincs és a hangul rendszerén belül nem is lehet betűt alkotni a más nyelvekben gyakran előforuló [v], [f], [z], [zs] fonémákra. A hangul nem jelöli a kis- és nagybetűket, emiatt nehéz egymástól megkülönböztetni a tulajdonneveket és a közneveket. Nem tesznek különbséget a nyomtatott és a folyóírás között sem, az iskolákban nem tanítják, hogyan kell a betűket összekötni, erre mindenki magától jön rá. Ezen felül, egészen a 20. századig, a kínai mintájára a szavakat egybeírták, és központozást sem használtak, ami megnehezítette az olvasást. Ugyancsak a kínai mintájára először felülről lefelé kellett olvasni a sorokat, ma már a latin betűs nyelvek mintájára ezek balról jobbra olvasandóak, a kínai elrendezés ritkábban fordul elő (például egyes konzervatívabb napilapokban).[7][59]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Az átírás az Osiris-féle Helyesírás és a Keleti nevek magyar helyesírása útmutatásait követi. Az átírás nem kiejtési útmutató, a kiejtéshez lásd a koreai hangtan szócikket.
  2. Young-Key Kim-Renaud. The George Washington University. (Hozzáférés: 2012. október 5.)
  3. Osváth a McCune–Reischauer átírási rendszert használja írásában.
  4. Az ábécé első három betűjének ejtéséből: ㄱ ka ㄴ na ㄷ da.
  5. ^ a b A kötőjel itt a szótaghatárokat hivatott jelezni, egyébként egybe írandó
  6. ^ a b c d e Zöngés mássalhangzók (m, n, ng, l) és a magánhangzók után a zöngés hang (2. pozícióban) ejtendő, és az átírásban is ezt jelöljük. → KNMH, 487. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Hangul. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2012. szeptember 14.)
  2. Gökmen, M. Ertan. „THE AESTHETIC FEATURES OF KOREAN ALPHABETIC SYSTEM-HANGUL”. Dil Dergisi (137), 64-71. o, Kiadó: Ankara Üniversitesi Türkçe ve Yabancı Dil Araştırma ve Uygulama Merkezi TÖMER. DOI:10.1501/Dilder_0000000077. ISSN 1300-3542. Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 27.  
  3. Developing OpenType Fonts for Korean Hangul Script (1 of 3): Introduction. Microsoft. (Hozzáférés: 2012. szeptember 14.)
  4. Hunminjeongum Manuscript. UNESCO. (Hozzáférés: 2012. szeptember 27.)
  5. ^ a b c d e f g Lee, Iksop, Ramsey, Robert S. The Korean Language. SUNY Press, 13–55. o (2000). ISBN 0791448312 
  6. West, Barbara A. Encyclopedia of the Peoples of Asia and Oceania. Infobase Publishing, 427. o (2009). ISBN 1438119135 
  7. ^ a b c d e f g Osváth Gábor. A koreai fonetikus írás és jelentősége a koreai irodalomban (1443-tól a XIX. század végéig), Koreai nyelv és irodalom. Válogatott tanulmányok. Budapest: Editio Plurilingua 
  8. ^ a b c d e f g h 5. Different Names for Hangeul. The National Academy of the Korean Language, 2004. (Hozzáférés: 2008. május 19.)
  9. Guide to Korean Cultural Heritage (pdf), Korean Overseas Information Service, 42–55. o (2007). ISBN 89–7375–022–1 03910 
  10. ^ a b 2. The Background of the invention of Hangeul. The National Academy of the Korean Language, 2004. október 18. (Hozzáférés: 2012. szeptember 14.)
  11. Hangeul Day. Hangeul Museum. (Hozzáférés: 2012. szeptember 14.)
  12. ^ a b Schuh, Russell G.: Korean Alphabet. UCLA Department of Linguistics. (Hozzáférés: 2012. szeptember 14.)
  13. Hunmin Jeongeum Haerye, Jeong Inji, p. 27a, Gari K. Ledyard fordításában, The Korean Language Reform of 1446, 258 o., Singu Munhwasa: 1998
  14. ^ a b c d e f g h i j k Pratt, Keith. Korea: A Historical and Cultural Dictionary. Routledge, 158-162. o (1999). ISBN 0700704639 
  15. ^ a b 4. The providing process of Hangeul. The National Academy of the Korean Language, 2004. (Hozzáférés: 2008. május 19.)
  16. 정음청 正音廳, 동의어: 언문청 (koreai nyelven). Nate / Encyclopedia of Korean Culture. (Hozzáférés: 2008. május 19.)
  17. ^ a b 한글 (koreai nyelven). Daum 브리태니커. (Hozzáférés: 2012. szeptember 18.)
  18. WorldCat, Sangoku Tsūran Zusetsu; Sankoku Tsūran Zusetsu
  19. Cullen, L.M. A History of Japan, 1582-1941: Internal and External Worlds. Cambridge University Press, 137. o (2003). ISBN 0521529182 
  20. Vos, Ken. Accidental acquisitions: The nineteenth-century Korean collections in the National Museum of Ethnology, Part 1, 7. o 
  21. Klaproth, Julius. San kokf tsou ran to sets, ou Aperçu général des trois royaumes. Oriental translation fund of Great Britain and Ireland, 1-19. o (1832) 
  22. Silva, David J. (2008.). „Missionary Contributions toward the Revaluation of Han'geul in Late 19th Century Korea”. International Journal of the Sociology of Language 192, 57–74. o.  
  23. Wells, Kenneth M. New God, New Nation: Protestants and Self-Reconstruction Nationalism in Korea, 1896-1937. University of Hawaii Press, 57. o (1990). ISBN 0824813383. Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 18. 
  24. ^ a b Korean. UCLA Language Materials Project. (Hozzáférés: 2012. szeptember 18.)
  25. Pratt, Keith. Korea: A Historical and Cultural Dictionary. Routledge, 81-83. o (1999). ISBN 0700704639 
  26. South Korea: The Media. Library of Congress Country Studies, 2011. március 22. (Hozzáférés: 2012. szeptember 18.)
  27. South Korea: The Korean Language. Library of Congress Country Studies, 2011. március 22. (Hozzáférés: 2012. szeptember 18.)
  28. North Korea: The Korean Language. Library of Congress Country Studies, 2010. október 18. (Hozzáférés: 2012. szeptember 18.)
  29. Linguistics Scholar Seeks to Globalize Korean Alphabet. Korea Times, 2008. október 15. (Hozzáférés: 2012. szeptember 18.)
  30. Hangeul didn’t become Cia Cia’s official writing. Koreatimes.co.kr. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  31. Witten, Ian H., David Bainbridge, David M. Nichols. How to Build a Digital Library. Morgan Kaufmann, 383. o (2009). ISBN 0123748577 
  32. ^ a b 제 2항 (koreai nyelven). KBS. (Hozzáférés: 2012. szeptember 19.)
  33. Charm Lee's Beginner Korean Class. Korea Tourism Organisation. (Hozzáférés: 2012. szeptember 19.)
  34. Korean calligraphy. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2012. szeptember 19.)
  35. Fishman, Joshua A.. The Earliest Stage of Language Planning: The "First Congress" Phenomenon. Walter de Gruyter, 156. o (1993). ISBN 3110135302 
  36. ^ a b c d Kim-Renaud, Young-Key. King Sejong the Great. The Light of Fifteenth Century Korea. The International Circle of Korean Linguistics - George Washington University, 43-50. o (1992). ISBN 1882177010 
  37. Ledyard, Gari Keith. The Korean language reform of 1446 : the origin, background, and Early History of the Korean Alphabet. University of Califorina, 367-368.. o (1966) 
  38. Mártonfi, Ferenc. A koreai írás története és szerkezete, Keletkutatás. Tanulmányok az orientalisztika köréből. Kőrösi Csoma Társaság, 113-146. o (1973) 
  39. "Hong wu zheng yun" : its relation to the Nanjing dialect and its impact on Standard Mandarin. The University of Hong Kong Libraries. (Hozzáférés: 2012. szeptember 27.)
  40. Choo, Miho; William Delaney O'Grady: Handbook of Korean Vocabulary: A Resource for Word Recognition and Comprehension pp. x. University of Hawaii Press, 1996
  41. ^ a b Korean. Omniglot.com. (Hozzáférés: 2012. szeptember 19.)
  42. 조선어 철자법 (koreai nyelven). Tokyo University of Foreign Studies. (Hozzáférés: 2012. szeptember 19.)
  43. Son /z/ (francia nyelven). KBS World, 2011. április 23. (Hozzáférés: 2012. szeptember 25.)
  44. Young-Key Kim-Renaud. The Korean alphabet. Its History and Structure. University of Hawaii Press, 38. o (1997). ISBN 0824817230 
  45. Handbook of Language and Ethnic Identity:The Success-Failure Continuum in Language and Ethnic Identity Efforts (Volume 2): The Success-Failure Continuum in Language and Ethnic Identity Efforts (. Oxford University Press, 158. o (2011). ISBN 0195392450 
  46. Kim, Sun Joo. The Northern Region of Korea: History, Identity, and Culture. University of Washington Press, 170–171. o (2010). ISBN 0295990414 
  47. Koda, Keiko, Annette Marie Zehler. Learning to Read Across Languages: Cross-Linguistic Relationships in First- and Second-Language Literacy Development. Routledge, 201–209. o (2008). ISBN 0805856129 
  48. Osváth Gábor. Koreai nyelvkönyv, VIII. o (2008). ISBN 9789630657945 
  49. ^ a b c d e f Korean language: Writing and transcriptions. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2012. november 27.)
  50. ^ a b c Lee, Ki-Moon, S. Robert Ramsey. A History of the Korean Language. Cambridge University Press, 289–292. o (2011). ISBN 0521661897 
  51. Orthographic Variation in Korean. The CJK Dictionary Institute, Inc.. (Hozzáférés: 2012. november 28.)
  52. ^ a b Han, Jae-Joon: THE HANGUL ALPHABET OF KOREA: PART 2 OF 3. International Council of Communication Design, 2008. (Hozzáférés: 2012. november 29.)
  53. Pratt, Keith. Korea: A Historical and Cultural Dictionary. Routledge, xiii-xiv. o (1999). ISBN 0700704639 
  54. David Rossiter; Gibson Lam, Vivying Cheng: The Gong System: Web-Based Learning for Multiple Languages, with Special Support for the Yale Representation of Cantonese. Lecture Notes in Computer Science. (PDF) pp. 209–220. Advances in Web-Based Learning — ICWL 2005. Springer Verlag, 2005. (Hozzáférés: 2010. december 7.)
  55. Ministry of Culture & Tourism: The Revised Romanization of Korean', 2000. [2007. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. május 9.)
  56. ^ a b Mártonfi Ferenc.szerk.: Ligeti Lajos: A koreai nyelv, Keleti nevek magyar helyesírása. Budapest: Akadémiai Kiadó, 483–498. o (1981) 
  57. Romanization of Korean. The National Institute of the Korean Language. (Hozzáférés: 2012. november 28.)
  58. ^ a b Hangeul is an exceptional writing system. The Korea Times, 2010. augusztus 9. (Hozzáférés: 2012. november 11.)
  59. Osváth Gábor. Koreai nyelvkönyv, II. o (2008). ISBN 9789630657945 

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hangul című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lee, Iksop, Ramsey, Robert S. The Korean Language. SUNY Press (2000). ISBN 0791448312 
  • Martin, Samuel E.. Reference Grammar of Korean. A Complete Guide to the Grammar and History of the Korean Language. Tuttle Publishing (2006). ISBN 0804837716 
  • Osváth Gábor. Koreai nyelvkönyv (2008). ISBN 9789630657945 
  • Pratt, Keith. Korea: A Historical and Cultural Dictionary. Routledge (1999). ISBN 0700704639 
  • Young-Key Kim-Renaud. The Korean alphabet. Its History and Structure. University of Hawaii Press (1997). ISBN 0824817230 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hangul témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]