Betűkép

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tipográfiában a betűkép egy, az elemeivel összhangba hozott betűtervsorozat ami egy teljes ábécét alkot, és amelyet nyomtatásban vagy a számítógép képernyőjén meg lehet jeleníteni.

A betűtípusok betűrajzolatok olyan sorozata, melyek egy bizonyos betűképen belüli karaktereket írnak le egy karakterkészletben.

A számítógépes környezetben használt font szó a francia fonte szóból ered, amelynek jelentése 'olvadt', és a hajdani nyomdászok ólomból öntött betűsorozatára utal. Ma a font egy adott betűtípust jelent, amelynek karakterei egy közös fájlban vannak tárolva. A fontfájlok gyártójától függ, hogy az adott betűtípusban a fájl mely karakterek rajzolatát tartalmazza; csak az angol "írógép-betűkészlet", a magyar ékezetes betűk is, egyéb nyelvek betűi, vagy akár a Unicode jelkészlet nagy része. Egy fontban minden tárolt karakter rajzolata egyazon betűtípus tipográfiai jellegzetességeit mutatja. A raszterfontok a betűképeket csak néhány méretben definiálják, a vektorfontok (TrueType, OpenType, Graphite) karakterei viszont bármilyen méretben megjeleníthetők a minőség változása nélkül. Az előbbi csoporthoz tartoznak például a fon kiterjesztésű fájlok, az utóbbiba a ttf, ttc, otf kiterjesztésűek. Egy adott font karakterei megjeleníthetők dőlt (italic) és félkövér (bold) változatban is.

Osztályozási kritériumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Serif ABC Arial- Times- Times serif kihangsulyozva.png Sans-serif betűtípus
Serif betűtípus
(Serif kihangsúlyozva)

Két típusba sorolhatók: talpas (serif) betűk és talpatlan (sans-serif) betűk (a sans franciául „nélkül”-t jelent, tehát a sans serif: ’betűtalpak nélküli’). Az utóbbi állandó vonalvastagságú változatát groteszk betűtípusoknak is szokták hívni. Mindkét típusból nagy számban van választék; egyes típusokat széles körben használnak, másokat csupán díszítőelemként alkalmaznak. Lásd még: betűtalp

A serif betűtípust könnyebb olvasni hosszabb szövegben, mint a serif nélkülit. Ezért a legtöbb könyvben és újságban ezeket használják (legalábbis a főbb cikkekben). A weblapoknak nem kell betűtípust megadniuk, általában elég, ha a böngészők beállításait használják. Ellentétben a nyomtatott szöveggel, a talpatlan betűk jobban olvashatóak a számítógép képernyőjén. A leggyakrabban használt modern sans-serif betűtípus a Verdana nevezetű.

Arányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olyan betűtípust amely az egyes karaktereket változó szélességben jeleníti meg arányosnak nevezzük, – amelyik állandó szélességgel azt pedig aránytalannak (vagy rögzített szélességűnek). Az arányos betűtípusokat általában sokkal könnyebb olvasni, ezért többnyire ezt használják profi nyomtatványok esetében. Ugyanakkor ezt a betűtípust használják a szövegszerkesztők és böngészők is. A legtöbb arányos betűtípusban a számok azonban aránytalanok, így az olyan oszlopok tagjai amelyek számokat tartalmaznak, függőlegesen egymás alá kerülnek. Vannak azonban olyan esetek is, amikor az aránytalan betűk szükségesek. A legtöbb nem elektronikus írógép és csak szöveges módban működő számítógép is aránytalan betűtípust használ. A legtöbb számítógépes programozó is aránytalan betűket használ a szerkesztéskor. Az ASCII-művészet is aránytalan betűtípust igényel a helyes megjelenítéshez. Egy weblapon az aránytalan betűk legtöbbször a <pre> és </pre> HTML-címkék között találhatók.

Betűtípus-családok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a századok során rengeteg betűtípust alkottak, ezeket családokba rendezték megjelenés szerint. Ezek alapvetően lehetnek: vastagított, talpas, talpatlan és díszítő betűtípusok.

Figyelem: az alábbi betűtípus példákban a szövegnek semmi értelme, ezek célja, hogy minden betűt megjelenítsenek az ábécéből (lásd: pangramma), vagy legalább a magyar ékezetes betűket.

Vastagított (blackletter) betűképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vastagított (blackletter) betűképek voltak az elsők, amelyek a nyomdagép feltalálásával megjelentek. Hasonlítanak a középkori apátságok korabeli írásaira.

Három csoportra oszthatók:

a)
OldEnglish.png

Az összes blackletter kozül az óangol (Old English) az, amelyik tükrözi a korabeli kézírásos szövegeket. Maga Johannes Gutenberg is készített egy vastagított betűképet és nagyszámú betűkötést, mikor kinyomtatta a 42 soros Bibliát. Az Egyesült Királyságban ezt a családot még gótikus betűtípusnak is nevezik; máshol a gótikus elnevezés a sans-serifekre utal.

b)
Fraktur alte schwabacher.png

A Schwabacher betűképeket a Német-római Birodalomban 1480-tól egészen 1530-ig használták. Luther Márton munkái (amelyek a reformációhoz vezettek), valamint Albrecht Dürer Apokalipszis című műve (1498) ebben a betűképben volt nyomtatva. Minden valószínűség szerint először Johannes Bämler, augsburgi nyomdász használta őket 1492-ben. A név eredete nem tisztázott; egyesek azt feltételezik, hogy a betűtípust egy Schwabach nevű falucskában tervezte egy külső munkás, innen jön a név: Schwabacher.

c)
Fraktur walbaum.png

A legszélesebb körben használt blackletter a Fraktur-családból származik. Ezeket először I. Miksa (1493–1519) császár idején kezdték el használni: egy könyvsorozat kinyomtatása miatt egy teljesen új betűképet terveztek. A Fraktur betűképeket egészen a második világháború végéig használták Németországban. Lásd még: Fraktur.

Talpas betűképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A talpas, serif vagy római betűképeknek négy fő csoportjuk van:

a)
Palatino.png

Reneszánsz: a betűrajzolatok közti különbseg csak a betűk vastagságában látszik. Ide tartoznak a Garamond és Palatino betűképek is.

b)
Times-new-roman.png

Barokk: a betűrajzolatok vastagsága sokkal nagyobb változatosságot mutat. Ide tartozik a Baskerville, a Times Roman, a Georgia, a Caslon, vagy a Plantin (nem a Palatino; bár a források megoszlanak a Plantin esetében arról, hogy inkább barokk vagy inkább reneszánsz betűről van-e szó).

c)
Bodoni.png

Klasszicista: a betűrajzolatok vastagsága a legjobban változik ebben a családban. Ide tartoznak a Bodoni és Century Schoolbook betűképek is.

d)
Rockwell.png

Modern: leginkább díszítőelemként használják őket. Például a Rockwell betűkép szántszándékkal mesterségesnek látszik, szinte teljesen szögletes.

Talpatlan betűtípusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A talpatlan vagy sans-serif betűtípusok a többihez képest nagyon újkeletűek. Az első ilyen ismert típus az angliai Egyptian („egyiptomi”) betűtípus, amelyet 1816-ban William Caslon nyomdája adott ki. Legtöbbször címsorokban vagy olyan helyeken használják, ahol az érthető jelentés kötelező, de nem szükséges a folytonos olvasásuk.

Négy fő csoportjuk van:

a)

Groteszk: korai sans-serif kivitelezések, mint például a Grotesque és a Royal Gothic.

b)
Arialbetű.png

Újgroteszk: modernebb kivitelezések, mint például: Standard, Helvetica, Arial és Univers..

c)
Frutigerbetű.png

Humanista: Például a Gill Sans vagy a Frutiger betűképek.

d)
Futurabetű.png

Mértani: Futura vagy Spartan.

Más gyakran használt betűtípusok: Optima, Tahoma és Verdana.

Környezetbarát betűtípusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A környezetvédelem előtérbe kerülésével a betűtervezők is elkezdtek olyan betűtípusokat kidolgozni, amelyek betűképe lyukacsos, így nyomtatáskor kevesebb tintát igényelnek. [1] [2]

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar designer Hegedűs Martzi Frustro betűkészlete az úgynevezett Penrose-háromszöget is megalapozó elveket követve készült.[3]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]