Szavanna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A szavannák a trópusi égövben található nagy kiterjedésű füves pusztaságok, amelyek a trópusi esőerdőket szegélyezik vagy nagy területen helyettesítik. Kialakulásuk feltétele a hosszú és határozott száraz évszak, a trópusi esőerdők vegetációzónájához képest kevesebb csapadék ( < 1000 mm/év ) és nagyobb napi, illetve évi hőingás.

[szerkesztés] Területei

Legnagyobb kiterjedésüket Afrikában érik el, ahol széles sávként szegélyezik a Kongó-medence és Nyugat-Afrika erdeit, de Ázsiában (Elő- és Hátsó-India, Kelet-Jáva), Amerikában (Orinoco vízgyűjtője, Kelet-Brazília, a közép-amerikai földhíd szárazabb nyugati fele, az Antillák esőárnyékos tájai) és Észak-Ausztráliában is előfordulnak.

[szerkesztés] Növények

Ahol a száraz évszak már hosszabb, mint az esős, ott nem alakulnak ki zárt erdőségek, hanem olyan nyílt vegetációtípus jellemző, ahol a nagy termetű pázsitfüvek alkotta gyepszintből elszórtan vagy sűrűbben álló fák vagy cserjék emelkednek ki.

Fái alacsonyak, sokszor lapos, laza koronájuak (Acacia nemzetség), a hosszú száraz évszakban lombhullatók.

A szavannát fenntartó egyik legfőbb környezeti tényező a tűz (gyújtogatás, öngyulladás, villámcsapás miatt), ezért a szavanna fái – víztartó, vastag hőszigetelő, illetve hámló kérgük révén – a tűznek ellenállók. Sok faj magva csak a tűz okozta hőhatás után csíraképes.

A szavannák többsége másodlagos vegetációtípus, mely az évente ismétlődő bozóttüzek miatt nehezen regenerálódó ún. szárazerdőkből jött létre.

A szavannák típusai a trópusi esőerdőktől a sivatagig

erdősszavanna,
fátlan szavanna,
tüskebozót.

Leggyakoribb fák:
Afrika:

Acacia
Albiza
baobab (Adansonia digitata)
mirrhafa (Commiphora)
vajfa (Butyospermium)
szalámifa (Kigelia africana)
legyezőpálma (Borassus)
dumpálma (Hyphaene)

Ausztrália:

Acacia
Eucalyptus

Amerika:

[szerkesztés] Edafikus vegetációtípusok

A nagyobb folyókat (pl. Niger, Zambézi) jól struktúrált galériaerdők kísérik a szavannaterületeken, melyek a szavannán hiányzó csapadékmennyiséget a talajvízből pótolják. A galériaerdők habitusukban és fajkészletükben egyaránt hasonlítanak az örökzöld trópusi esőerdőkhöz.

A szavannaöv tengerpartjain is jellemző a mangrovevegetáció, míg az afrikai állóvizeknél (pl. Csád tó) és a folyók lassú folyású szakaszain (Fehér-Nílus és Gazella-folyó összefolyásánál) papiruszsás (Cyperus Papyrus) dominálta kiterjedt mocsarak (suddok) jöttek létre.