Emu
 |
||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
Nem fenyegetett       |
||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Dromaius novaehollandiae (Latham, 1790) |
||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||
 Az elterjedési területe |
||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Emu témájú médiaállományokat. |
Az emu a madarak osztályának struccalakúak (Struthioniformes) rendjébe, az emufélék (Dromaiidae) családjához tartozó faj.
Egyes rendszerbesorolások szerint a kazuárfélékhez (Casuariidae) tartozik.
Ausztrália hivatalos madara, a vörös óriáskenguruval együtt az emu tartja Ausztrália címerpajzsát az ország címerében.[1]
Tartalomjegyzék |
Elterjedése, élőhelye[szerkesztés]
Ausztrália füves területeinek, szavannáinak, bozótosainak lakója.
Alfajai[szerkesztés]
- Dromaius novaehollandiae novaehollandiae – Délkelet-Ausztrália
- Dromaius novaehollandiae woodwardi – Észak-Ausztrália
- Dromaius novaehollandiae rothschildi – Dényugat-Ausztrália
- tasmániai emu (Dromaius novaehollandiae dimenensis) – Tasmania, kihalt 1850-ben.
Megjelenése[szerkesztés]
Jelenleg az emu a világ második legnagyobb madara. Magassága 160-180 centiméter, 50-60 kilogramm súlyú. A tojók valamivel nagyobbak a hímeknél. A három ujjban végződő igen erőteljes lábainak köszönhetően 50 km/h sebességgel is tud futni. Csűdjük szarupikkelyekkel borítottak. Lapos szegycsontjuknak köszönhetően röpképtelen madarak. Hosszú, szürkésbarna durva lecsüngő tollai elrejtik nagyrészt visszafejlődött szárnyait. A nyakuk felső része csupasz és gyér tollazat van a nyaka alsó részén is, a fejük egy része világoskék színű.
A párzási időszakban hallatott jellegzetes hangjuk a messzire elhangzó "dobolás", amelyet a hosszú, felfújt légzacskójuk erősít fel.
Életmódja[szerkesztés]
Nagyon kitartó futómadár: bár röpképtelen, hatalmas távolságokat képes megtenni fáradhatatlanul. Gyűrűzött példányok akár 500 km-re is elvándoroltak a gyűrűzés helyétől.[2] Emellett kiváló úszók, széles folyók sem jelentenek számukra számottevő akadályt. Az esős időszak kezdetével szárazabb vidékre vonulnak költeni, a költési időszak leteltével pedig visszavándorolnak.[2] Növényeket, füvet és gyümölcsöket fogyaszt, de a hernyókat és a szöcskéket is megeszi. A táplálék megőrléséhez segítségképpen 40-50 grammos köveket is lenyelnek. Napjában egyszer isznak, de szükség esetén akár napokat is kibírnak víz nélkül. A bőségesebb táplálékellátottságú hónapokban igyekeznek annyi tápanyagot raktározni zsír formájában, amennyit csak bírnak.
Az emuk szociális viselkedése nagymértékben alkalmazkodott élőhelyük szélsőséges viszonyaihoz. A párzási-költési időszakon kívül nem foglalnak területet, ekkor szabadon mozognak, sőt, akár nagy méretű, de laza szerveződésű szociális csoportokba is összeállhatnak.
Természetes ellenségük nincs, csak a tojásaikra és fiókáikra jelenthetnek veszélyt a dingók és a hüllők.
Szaporodása[szerkesztés]
Az emuknál a nemek szerepe felcserélődött az utódgondozás terén. A párok a melegebb hónapokban, áprilistől májusig állnak össze, és közösen védelmezik körülbelül 30 négyzetkilométeres területüket. A párzás a hűvösebb hónapokra, december-januárra esik, mikor a nőstények messzire hallatszó, jellegzetes doboló hangjukkal hívják fel magukra a hímek figyelmét, amelyek eközben szorgosan építik fészküket a talajon. A nőstény kb. 5-25, átlagosan 8-10 sötétzöld színű tojást tojik. A 13 centiméter hosszú és 450-650 grammos tojás a tojó testsúlyának mindössze 1,5%-a, amely az egyik legkisebb arány a madarak világában. A költés csak a hímek feladata. A nőstények sokszor a környéken maradnak, és agresszívan őrzik a területet. Máskor azonban odébb állnak és új hímet keresnek maguknak. Miután rövid időn belül több kakassal is párzanak, az egy fészekaljakban kikelő csibék közel felének vér szerinti apja nem az, aki felneveli. A „hűtlen” tojók ezáltal évente 3 alkalommal is tojhatnak egy-egy fészekaljnyi tojást. A 8 hetes költési időszakban a hímek nem esznek, isznak és ürítenek. A fészekről is csak néha állnak fel, és minden behatolót – gyakran még a nőstényt is - harciasan elűznek a tojások közeléből. A kakasok ekkor testsúlyuk harmadát is elveszthetik. Az 56. napon kikelő csíkos emucsibék hamar lábra állnak, kétnaposan már el tudják hagyni a fészküket. A kakas 5 hónapig neveli őket, továbbra is rendkívül agresszíven fellépve minden vélt és valós ellenséggel szemben. Érdekes módon egy elkóborolt emucsibe más fészekaljba is betársulhat, feltéve, ha kisebb az ottani fiataloknál. Az egy éves fiókák már elérik a felnőttek nagyságát, ivaréretté azonban csak 2-3 éves korukra válnak.
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
Jelenleg nem állnak nemzetközi védelem alatt, sőt, volt idő, mikor tömegesen irtották őket.
Fogságban az emu pár együtt tartható a költési időszakban is, amely valamiféle családi kapcsolat kialakulásának lehetőségét feltételezi adott körülmények között. Állatkertekben közönséges fajnak számít, Magyarországon szinte valamennyi állatkertben megtalálható.
Rokonai[szerkesztés]
Az emuk közeli rokona volt két kis szigeten élő faj is, a Kenguru-szigeti emu (Dromaius baudinianus), és a kontinensen élőhöz viszonyítva feleakkora Fekete emu (Dromaius ater), de ezek már kihaltak 1827-ben, illetve 1822-ben.
Forrás, jegyzetek[szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. június 1.)
- Bioport
- Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6
- ↑ National symbols. Department of Foreign Affairs and Trade. (Hozzáférés: 2011. január 21.)
- ^ a b Elphick, Jonathan: A madárvonulás atlasza, Budapest, Cser Kiadó, (2007)
Külső hivatkozás[szerkesztés]
