Lekvár
A lekvár vagy gyümölcsíz olyan sűrű pép, amely a gyümölcs cukorral vagy cukor nélkül történő főzése által jön létre. Főleg szilvából és sárgabarackból készítik a hagyományos házilekvárt, amely tipikusan kelet-közép-európai étel.
Tartalomjegyzék |
A szó eredete [szerkesztés]
A lekvár nevet egészen az 1350-es évekig vissza lehet vezetni. A szó a középkori orvosok által használt latin alactuarium (később, magyarosodva: liktárium) kifejezésből származik, amely azt a mézes szirupot jelentette, amelybe az önmagukban rossz ízű gyógyszereket belekeverték, hogy könnyebb legyen bevenni őket.[1]
Leírása [szerkesztés]
Cukor nélkül elsősorban a szilvát, a szőlőt és a cseresznyét főzik, míg a többi gyümölcs főzése során olyan arányban cukrozzák, amennyi a mag nélküli, nyers gyümölcs súlya. A cukornak nem csak az édesítésben, hanem a tartósításban is szerepe van, ezért nem helyettesíthető mesterséges édesítőszerrel.
A kész (házi)lekvárt a felfőzés után lezárt befőttesüvegben „dunszt”-ba teszik, vagyis különféle, másra nem használt textíliával letakarják, illetve körbeveszik, és így hagyják lassan kihűlni.
A lekvár és a dzsem [szerkesztés]
A nyugat- és észak-európai eredetű dzsem abban különbözik a lekvártól, hogy gyümölcsdarabokat tartalmaz, és nem olyan homogén mint a lekvár. A dzsemet főzés nélkül is lehet készíteni. A lekvár 100% gyümölcs (+cukor), míg a dzsem nem feltétlenül. Dzsem ezenkívül készülhet zöldségből is.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár 2002. Arcanum DVD Könyvtár 2. ISBN 9639374121
Külső hivatkozások [szerkesztés]
 |
Ez a gasztronómiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
