Zöldpaprika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Cecei étkezési fehér paprika (Capsicum annum, Solanaceae) termése csüngő állású, háromrekeszű, felfújt bogyó, melynek színe gazdasági éretten elefántcsontfehér, biológiai érettségben középvörössé válik. A termés alak­ja csúcsban végződő, háromszög keresztmet­szetű. A bogyók a termesztési technológiáktól függően átlagosan 10-12 cm hosszúak, a csészeleveleknél mért vállszélességük 5-6 cm, húsvastagságuk (termésfal) 4-5 mm, héjuk vékony, csak néhány mikron. Édes változatát termesztik, íze és aromája jellegzetes.

A zöldpaprika a csemegepaprikák (Capsicum annuum var. grossum) egyik legfontosabb, a Kárpát-medencében nagy területen termesztett fajtatípusa. Gyakran étkezési paprikának is nevezik, ez azonban több más típust és változatot is jelenthet (bell paprika, paradicsompaprika stb.)

Egyes fajtái egyáltalán nem csípősek (0 Scoville-egység, azaz SHU), más fajtáinak csak az erei csípősek. Rosttartalma 4,2%[1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zöldpaprikát Bulgáriában nemesítették ki a 19. században.

A Kárpát-medencében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon az 1870-es években kezdték fogyasztani. Legelőször az ország déli városai mellett letelepedő bolgárkertészek termesztették és árusították más zöldségfélékkel (paradicsom, uborka stb.) együtt. A századfordulón már az ország minden táján ették, de nagyüzemi termesztését még nem kezdték el. Eleinte a Bulgáriából behozott fajtákat (kalinkói, kosszarvú, szervián stb.) termesztették, majd ezekből kialakultak a körzetek helyi fajtái. A bolgárkertészek termelési technikáját a környezetükben élő magyarok ellesték, eltanulták és továbbfejlesztették. Legelőször a kevés földű parasztok és a kisbérlők tértek át termesztésére, később a módosabb gazdák is.

A két világháború között Magyarországon a városi és a falusi lakosság étkezési paprikafogyasztása is jelentősen megnőtt. Az 1920-as1930-as években alakultak ki a zöldpaprikát termesztő körzetek és azok tájfajtái. Ezekben a körzetekben a zöldpaprikát kertészeti módszerekkel, elsősorban családi munkaerővel, gyakran más zöldségfélékkel (paradicsom, uborka, fejes saláta, retek stb.) párhuzamosan, többnyire szántóföldön termesztették. Az 1930-as években néhol már a hajtatásos, illetve primőrtermesztés is megindult. A termesztés már az első években olyan sikeres volt, hogy konzervnek is bőven jutott belőle és Európa nyugatabbi országaiba is exportáltuk.

Termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zöldpaprika konyhakerti termesztése melegágyi palántaneveléssel kezdődik. A kellően megerősödött palántákat tűzdelik, kapálják és öntözik. Beporzásához többnyire a természetes légmozgás is elegendő, de ennek hatékonysága poszméhekkel jelentősen javítható.

A zöldpaprika-termesztés legjelentősebb magyarországi körzetei:

  • 1. Gyula, Békéscsaba és Békés helységek, valamint közvetlen környékük. A termesztés az 1870-es években kezdődött, és az 1920–as évek első felére vált jelentőssé.
  • 2. Szeged-Kalocsa vidéke sok rokon vonást mutat vele.
  • 3. Szentes, Szegvár, Mindszent, Derekegyház: a termesztés gyökerei a 19. század végére nyúlnak vissza; a kertészeteket a Kurca vizével öntözik.
  • 4. Cece és környéke (Vajta, Alap, Alsószentiván, Rétszilas, Aba, Sárkeresztúr): az első világháború előtt Angeli Lambert a Kertészeti Kutató Intézetben tudományos főmunkatársának paprikanemesítő tevékenységével kezdődött termelés az 1930-as évekre vált üzemszerűvé.[2]
  • 5. Bogyiszló 1942-ben tapasztalatcsere céljából találkozót szerveztek két község, Bogyiszló és Cece között. 1942. augusztus 15-én harminc cecei gazda utazott Bogyiszlóra, augusztus 31-én pedig harminc bogyiszlói gazda utazott el Cecére.[3]
  • 5. Budapest környéke: a Duna mindkét partján a főváros tágabb értelemben vett zöldövezetében a termelés a 19. század második felében futott fel. A természeti feltételek ugyan eléggé kedvezőtlenek, de ezt ellensúlyozza a jelentős felvevőpiac
  • 6. Boldog és Hatvan: a Mátraalján az I. világháború után kezdtek zöldpaprikát termeszteni.

Fajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cecei nevű fajtája bejegyzett hungarikum.
A fehér színű cecei zöldpaprika termése lecsüngő, háromrekeszű, felfújt bogyó, amelynek színe piacéretten elefántcsontfehér, biológiailag éretten középvörös. A termés csúcsos, háromszög keresztmet­szetű. A bogyók többnyire 10–12 cm hosszúak, a csészeleveleknél mért vállszélességük 5–6 cm, húsvastagságuk (termésfal) 4–5 mm; héjuk vékony, csak néhány mikron. Az 1960-es évek elejétől már csak édes (0 SHU) változatát termesztik. Íze és aromája jellegzetes.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar gasztronómia egyik alapvető zöldség­e. Fogyasztjuk nyersen, főzve, spe­ciális magyar ételek (pl. lecsó, töltött paprika) alapanyagaként, de feldolgozva (pl. savanyítva) önmagában vagy egyéb zöld­ségfélékkel (káposzta, hagyma stb.) vegyesen is. Nyersen csak 1–2 hétig tartható el, de mélyhűtőben vagy feldolgozva sokáig megőrzi értékét.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]