Mohaállatok
 |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: ordovícium–holocén | ||||||
 Mohaállatka |
||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||
|
||||||
| Szinonimák | ||||||
|
Polyzoa |
||||||
| Osztályok, rendek | ||||||
A mohaállatok (Bryozoa) az állatvilág, azon belül az ősszájúak egyik törzse. Régebbi rendszerekben összevonva szerepeltek a csöves tapogatósokkal (Phoronoidea) és a pörgekarúakkal (Brachiopoda) tapogatókoszorúsok törzse (Tentaculata) név alatt. Az újabb kladisztikus, genetikai alapú rendszerek ezt a három osztályt külön törzseknek tekintik. Mintegy 8000 recens faj tartozik ide, de kövületekből ennek sokszorosát ismerjük. Általában tengervízben élnek, csak kb. 50 fajuk édesvízi.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Evolúciója
A mohaállatok az ordovícium során jelentek meg, a törzsfejlődésileg legkorábbi alakjaik még nem ismerhetők fel a leletanyagban. Ennek oka az, hogy előfutáraik nem kiválasztották hazanyagukat, hanem a környező szervetlen anyagokat építették be, így csőszerű tokjaik nehezen megkülönböztethetők a csőférgek házaitól. A kambriumból még csak „gyanús” leletek vannak. Az ordovíciumban már fontos zátonyalkotókká lettek. A devonban alárendelt szerepűek, majd a karbon során újra felfutnak és a permre újra zátonyképzők. A perm–triász határon ismét megritkulnak, a triászban és jurában alárendelt szerepűek. A kréta során néhány nemük olyannyira elterjedt, hogy a Membranipora és Lunulites szint- és fáciesjelző szerepet játszik a leletanyagban. A harmadidőszakban ismét gyakoriak.
[szerkesztés] Élőhelyük
Legnagyobb részük sósvízi forma. A hőmérsékletre nem érzékenyek, de hidegebb vizekben nem szaporodnak olyan jól, mint a trópusiakban. Ez a mélységbeli elterjedésüket is befolyásolja, akár 6000 méteres mélységben is megélnek, de jellemzően sekélytengeriek, sőt a földtörténeti korokban zátonylakók és zátonyalkotók. 300 méter körül már ritkulnak, 500 méter alatt ritkák. Elsősorban a mésziszapos tengerfeneket kedvelik, így leleteik is általában meszes kőzetekből, mészkőből, mészmárgából kerülnek elő, ritkán slírből.
[szerkesztés] Anatómiai jellemzés
Tengeri, ritkábban édesvízi állatok, amelyek általában telepeket alkotnak, amelyekben rengeteg egyed él együtt. Általában aktív helyváltoztató mozgásra képtelenek, az aljzaton szilárdan lenőve foglalnak helyet. Egyes primitív alakjai ház nélküliek és az eljzatba ássák magukat vagy összetapasztott homokból álló „házat” építenek.
A telep ugyanis maga köré szilárd vázat választ ki, mely többféle anyagú lehet: szaruszerű, kocsonyás és kemény mész. A telep egyedeit zooidnak, a vázat zoeciumnak nevezzük, a teljes telep a zoarium. A néhány milliméteres egyedek telepei jelenleg 30 cm körüli méretre nőhetnek, fosszilis telepből 60 cm-es is ismert.
Minden egyed alapmorfológiailag két részre osztható: tokból, és a benne lakozó polipból. A toknak nyílása van, melyen keresztül a polip kidughatja tapogatókoszorúját. Egyes fajoknál a toknak fedője is van. A tok fala kétrétegű: belső és külső réteget. A belső réteg az ektoderma, a mezoderma és a hozzájuk járuló izomréteg. A külső réteg lehet hártyaszerű és hajlékony, kitinszerű vagy kocsonyás. Egyes esetekben még mész is rakódhat bele, melytől merevvé és keménnyé válik.
A polip morfológiailag további két részere osztható, a test elülső része mozgatható, hátsó fele mindig a házban marad. Az elülső rész a tapogatókoszorú, a hátsó a bélcsatorna, közte az izmolt tapogatóhüvely. A tapogatókoszorún van a szájnyílás, rajta kívül pedig a végbélnyílás, emiatt az emésztőrendszer U-alakú. Minden egyed hímnős.
Egyes tengeri fajoknál a telepben munkamegosztás figyelhető meg: egyesek csak a védekezésre (avicularia egyedek), mások a táplálkozásra, megint mások ivadékgondozásra (ovicella egyedek) vagy a víz áramoltatására (vibracularia egyedek) módosultak. Az aviculariáknak már sem ivarszerveik, sem emésztőrendszerük nincsen, az egész egyed gyakorlatilag egy csőr és az azt mozgató izmok, fő feladatuk az élősködők megtelepedésének megakadályozása. A munkamegosztás nélküli telepek homomorphak, a munkamegosztásosak polymorphak.
[szerkesztés] Kültakaró
Egyrétegű hengerhám, mely a tapogatókon csillós. A légzés is a kültakarón keresztül megy végbe, mert elkülönült légzőrendszerük nincs.
[szerkesztés] Mozgás
A belső rétegben, az ektoderma alatt találjuk a izomréteget. Ennek segítségével képesek a tokocskába ki-be mozogni, valamint a tapogatóikat is külön izmokkal mozgatják.
[szerkesztés] Táplálkozás
Bélcsatornájuk a csöves tapogatósokra is jellemző U-alakú cső, melyben a szájnyílás a tapogatóhüvely alján, a végbélnyílás pedig a tapogatókoszorún kívül foglal helyet. A szájnyílásnak gyakran fedője is van. A bélcsatornát kötőszöveti szalagok rögzítik a belső réteghez.
[szerkesztés] Légzés
A mohaállatoknak – mint már említettük – nincs külön légzőszervük: a gázcsere diffúz módon, a kültakarón keresztül zajlik.
[szerkesztés] Anyagszállítás
A bél és a testfal között a másodlagos testüreg található, mely egészen a tapogatók belsejéig behatol. Ezt folyadék tölti ki, és ez a vér feladatát látja el: ebben szállítódnak el minden sejthez a megemésztett tápanyagok.
[szerkesztés] Kiválasztás
Nincs kiválasztórendszerük. A kiválasztás a sejtek szintjén történik, mely aztán a külvilágba távozik. Kiválasztásuk tehát diffúz.
[szerkesztés] Szabályozás
Idegrendszerük központja egyetlen agydúc, mely a bélcsatorna kanyarulatában helyezkedik el, a nyelőcső mellett. Belőle egy, a nyelőcsövet körbefogó ideggyűrű indul, melyhez a bélhez, a tapogatókhoz és a testfalhoz kapcsolódó idegek tartoznak.
[szerkesztés] Szaporodás és egyedfejlődés
Mind hímnősek. A tengeriek fejlődése átalakulásos, az édesvízi fajoké közvetlen. A tengeriek lárvatípusa trochophora, melynek az osztályban több módosulata van. Ivartalanul bimbózással képesek szaporodni. Rendszerük: Két rendjük van, ma mintegy 5000 fajuk ismeretes. Magyarországon csak 10 faj él.
[szerkesztés] Rendszerezésük
[szerkesztés] Szájfedősök osztálya (Phylactolaemata)
Mind édesvíziek. Mint nevük is mutatja, szájnyílásuk fedővel zárható (nem tévesztendő össze a tokfedővel). Telepük egyedeinek testüregei közlekednek egymással. Tokfalukban mészrakódás nem figyelhető meg. 4 családjuk van. Hazánkban gyakori az ágbogas mohaállat (Fredericella sultana), de él hazánkban még a kérgező mohaállat (Plumatella repens) és a kocsonyás mohaállat (Lophopus crystallinus).
[szerkesztés] Szájfedőnélküliek osztálya (Gymnolaemata)
Igen kevés kivétellel tengeriek. Szájfedőjük nincs. Gyakori a korábban említett munkamegosztás. Tokjuk lehet meszes is, a testüregek elkülönültek vagy közlekednek. 6 családjuk van. Nálunk is él a télibimbós mohaállat. A Földköz-tengerben is él a magános, telepet nem alkotó sétáló mohaállat (Monobryozoon ambulans).
[szerkesztés] Fosszilis rendszerük
A fosszíliák csak bizonyos szilárd vázelemek alapján különíthetők el, ezért rendszerezésük eltér a recens rendszerezéstől. Általában a Ctenostomata („fésűsszájú mohaállatok”) és Cyclostomata („körszájú mohaállatok”) csoportjait különítik el. Ez a szájfedő alakjára utal. Már a devon során megjelentek a Trepostomata („ferdeszájú mohaállatok”) és a Cryptostomata („rejtett szájú mohaállatok”) rendjei is. A ferdeszájúak egyedeinek házai összenőttek, a rejtettszájúaké pedig egy előkamrába vezet, így igazi szájnyílásuk kívülről nem látható.
[szerkesztés] Források
- Dudich-Loksa: Állatrendszertan
- Urania Állatvilág I. - Alsóbbrendű állatok
- Fazekas-Szerényi: Biológia I. (Molekulák, élőlények, életműködések)
- Tasnádi Kubacska András (szerk.). Az élővilág fejlődéstörténete. Gondolat K. (1964)
