Bojca

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egyéb jelentéseire lásd: Boica (egyértelműsítő lap)
Bojca (Boița)
Vöröstorony vára
Vöröstorony vára
Bojca címere
Bojca címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeSzeben
KözségBojca
Rang községközpont
Irányítószám 555701
Körzethívószám 0269
SIRUTA-kód 145845
Népesség
Népesség1323 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság2[1]
Népsűrűség13,18 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság385 m
Terület100,37 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 37′ 59″, k. h. 24° 15′ 27″Koordináták: é. sz. 45° 37′ 59″, k. h. 24° 15′ 27″
Bojca weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Bojca témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bojca (románul: Boița, németül: Ochsendorf, szászul Issenderf) falu Romániában, Szeben megyében, az azonos nevű község központja.

Fekvése[szerkesztés]

A Vöröstoronyi-szoros bejáratánál, a forgalmas DN7-es út mentén, Nagyszebentől 22 kilométerre délkeletre, az Olt jobb partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve a 'bányácska' jelentésű román băița szóból való. A német névadók az egyébként szarvasmarhatartásáról és állatvásárairól híres falu nevét a román boi ('ökrök') szóval hozták összefüggésbe, és Ochsendorfként ('Ökörfalva') fordították. A falu első írásos említése 1453-ból maradt fenn, Boycza alakban.

Története[szerkesztés]

A falu melletti dombon neolitikumi eszközöket találtak.[2] A római uralom idején itt húzódott Dacia Inferior provincia határa, amelyet a Caput Stenorum nevű castrum védett.[3] A Caput Stenorummal azonosított vár maradványait, római kori leletekkel – többek között Domitianus korabeli érmékkel – a falutól 700 méterre keletre, az Olt jobb partján tárták fel.[2] Ettől nyolcvan méterre délnyugatra thermák nyomaira is bukkantak. A községtől délre láthatóak a római út maradványai, amelyet a helyiek Traianus útjának neveznek.[4]

A 16. században itt működött a vidék első fűrészmalma, amely nemcsak a környéket látta el deszkával, de Havasalföldre is szállított. A Talmácsszékhez tartozó falu román lakói Szeben város jobbágyai voltak, és a várost tűzifával látták el. A 18. század elején még csak nagyon kevés szarvasmarhát tartottak, ellenben 1730 juhuk volt. 1721-ben 185 család és három pap lakta. Karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor 27 szekér fát kellett beszolgáltatniuk a nagyszebeni polgármesternek. 1804-ben épült fel a település első kőépülete, az iskola. A honvédség 1849-ben felgyújtotta a falu keleti felét. 1850 és 1885 között a bojcaiak egy csoportja tartotta kezében a Havasalföld és a Monarchia közti állatkereskedelem java részét. Főként disznóval és kecskével kereskedtek. A disznókat százasával vásárolták fel a nagy havasalföldi uradalmakban. A legtöbbet a két nagyszebeni hetivásáron adták el, de a nagyobb és szebb kondákat havonta egyszer Budapest és Bécs felé indították útnak. Szervezett társulást alkottak, Nagyszebenben saját kocsmájuk volt. Néhányuk Havasalföldön, Budapesten és Bécsben telepedett le, hogy helyben tárgyaljon a vevőkkel. A vasút megépültéig lábon hajtották a disznókat a célállomásra. A virágzó tevékenységnek az osztrák–magyar–román vámháború vetett véget, ezután a bojcai állatkereskedők többsége elzüllött. 1876-ban csatolták Szeben vármegyéhez. A 20. század elején a bojcaiak fele szarvasmarhatartással, famunkával, földműveléssel, egynegyedük juhtartással foglalkozott.

2004-ben vált ki Nagytalmács városból és alakult önálló községgé.[5]

1850-ben 1538 lakosából 1474 volt román, 46 német és 7 magyar nemzetiségű; 1456 ortodox, 39 római katolikus, 29 evangélikus és 14 görögkatolikus vallású.

2002-ben 1517 lakosából 1493 volt román és 24 magyar nemzetiségű; 1491 ortodox és 24 református.

Látnivalók[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. [1]
  2. a b Arhiva repertoriului arheologic al Romaniei a Institutului de Arheologie "Vasile Pârvan"[2] Archiválva 2007. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. Erdély története, szerk. Köpeczi Béla, Makkai László, Mócsy András, Szász Zoltán. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1986. ISBN 963-05-4203-X [3]
  4. Sabin Adrian Luca, Zeno Karl Pinter, Adrian Georgescu: Repertoriul arheologic al judetului Sibiu, Editura Economică, Sibiu 2003. ISBN 973-590-856-5 [4]
  5. Archivált másolat. [2015. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 30.)
  6. Cserei Mihály: Erdély históriája. Bp., 1983, 357. o.
  7. Marius Porumb: Dicționar de pictură veche românească din Transilvania. București, 1998, 48. o.
  8. Primăria comunei Boiţa. [2021. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 19.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]