Nagydisznód

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagydisznód (Cisnădie, Heltau)
Cisnadie-Overview.JPG
Nagydisznód látképe
Nagydisznód címere
Nagydisznód címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Közép-romániai fejlesztési régió
Megye Szeben
Rang város
Beosztott falvak Kisdisznód
Polgármester Gheorghe Huja (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám 555300
Körzethívószám 0x69[1]
Népesség
Népesség 15 303 fő (2002) +/-
Magyar lakosság 165
Község népessége 14 282 fő (2011. október 31.)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 454 m
Terület 277,13 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Nagydisznód  (Románia)
Nagydisznód
Nagydisznód
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 42′ 46″, k. h. 24° 09′ 03″Koordináták: é. sz. 45° 42′ 46″, k. h. 24° 09′ 03″
Nagydisznód weboldala

Nagydisznód (románul Cisnădie, németül Heltau, szászul Hielt) város Romániában, Erdélyben, Szeben megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyszebentől 15 km-re délre, a Csindrel-hegység lábánál fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német neve vagy a Halde ('lejtő') és az Au ('berek') szavak összetétele, vagy magyar nevével párhuzamos jelentésű (Halte középfelnémet 'disznólegelő').[3] A román név a középkori magyar Gyisznajó névből keletkezett, mely eredetileg patakját jelölte. Történeti névalakjai: Riuetel (1204), Ruetel (1223), Gyznoyo és Helta (1323), Diznow (1366), Helthena (1395), Helthaw (1428), Disznód (1733), Csiznedie mare és Nagy Disznód (1781)[4], Csiznedia (1826)[5] és Csisznedie (1839).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 13. századtól szász lakosságú település. 1323-ban már civitasként említik. A 14. században 24 heltaui diák járt a bécsi egyetemre. 1438-ban, 1442-ben, 1457-ben, 1490-ben és 1493-ban a török pusztította.

1475-ben kovácsai megkapták a sarlóárusítás monopóliumát a Királyföldön. Ettől kezdve három évszázadon át az itt készült sarlókról és kaszákról volt híres. Ez az iparág a 18. század végén, főként a medgyesi kovácsok konkurenciája miatt hanyatlott le.

1513-ban említették először takácscéhét, amelyet később I. Rákóczi György privilégiumokkal látott el. Ugyancsak a 16. században alakult nyerges- és fazekascéhe is.

1658-ban a tatárok sikertelenül ostromolták templomerődjét és csak 1300 tallér és ékszerek fejében vonultak el a városból.

Az erődtemplom
Cisnadie Biserica evanghelica (7).JPG
A templom belső tere

A 18. századi gyapjúkonjunktúra idején földrajzi helyzete Erdély legfontosabb takácsközpontjává tette. 1750-ben 383 családfőjéből 230 volt takács és itt dolgozott az erdélyi takácsok több mint fele. A 19. század első felében ötszáz céhes mester foglalkozott a posztókészítéssel és szövéssel. Az erdélyi posztótermelés egyharmadát adta és az évi átlagosan 1 millió 250 ezer kilogramm gyapjúból[6] itt készítették a posztót ("szűrvég") a debreceni cifraszűrhöz – évi 200 ezer szűrre elegendőt.[7] 1838-ban manufaktúrái 1400 fonómunkást foglalkoztattak a szomszédos, főként román falvakból. Az 1857-es népszámlálás szerint lakosságának 35%-a volt idegen illetőségű. 1806-ban nyert ismét vásártartási jogot. Vásárai nemcsak a gyapjú felvásárlására jelentettek alkalmat a takácsoknak, de itt árusították híres savanyúkáposztáját (Hêiltner Krojt) és ízletes cseresznyéjét is. Egy század végi angol útirajzírónő említést tesz rendellenesen magas férfi lakóiról.[8]

1841 és 1862 között tizenkét tűzvész pusztította. 1888-ban a gyapjúszövő társaság (a takácscéh utóda) alapította textilipari szakiskoláját, amelyet 1894-től a magyar állam is támogatott.[9] Ez volt az egyetlen ilyen iskola az akkori Magyarországon. 1894-ben indult meg a Nagyszeben–Nagydisznód vasútvonal és 1896-ban a códi vízerőműből bevezették az elektromos áramot. 1916. szeptember 20-a és 26-a között a német és román csapatok környékén vívták az ún. nagyszebeni csatát.

Szebenszékhez, 1876-tól Szeben vármegyéhez tartozott. 1879-ig járásszékhely volt, majd 1904-ben ismét egy akkor alakított járás székhelyévé tették.[10]

1931-ben a brassói Wilhelm Scherg cég állított fel benne posztógyárat. 1944-ben 176 kisebb-nagyobb textilipari műhelye működött, 503 szövőszékkel és 36 850 orsóval. Főként szőnyegeket, ruhákat és ágyhuzatokat állítottak elő, a gyapjú mellett selymet és gyapotszálat is feldolgoztak.

1946-ban kapott városi rangot. Ezután textiliparát államosították és egyetlen állami vállalatba vonták össze. 1960-ban az itt gyártott szőnyegeket a világ harminc országába exportálták. Már az 1950-es években megindult a szász lakosság kivándorlása Németországba, a világháborús hadifoglyok és a Szovjetunióba deportált, később Németországban letelepedett helyi származású férfiak családegyesítése formájában.

1993-ban itt alapították meg a bukaresti után Románia második SOS gyermekfaluját.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1850-ben 2361 lakosából 2202 német és 148 cigány nemzetiségű; 2194 evangélikus és 154 ortodox vallású volt. A cigányok voltak a város pásztorai.
1900-ban 3189 lakosából 2338 volt német, 592 román és 238 magyar anyanyelvű (164 fő katona); 2304 evangélikus, 453 ortodox, 153 református, 145 görög katolikus és 122 római katolikus vallású.
2002-ben 15 303 főből 14 789 román, 293 német és 165 magyar nemzetiségű; 14 027 ortodox, 385 evangéliumi keresztény és 311 evangélikus vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Látkép a templomtoronyból
  • Az evangélikus erődtemplom. A háromhajós bazilika eredetileg a 13. század első feléből származik. Az apszisban román kori freskómaradványok láthatóak. Az 1493-as török támadás után késő gótikus stílusban átalakították. A szárnyasoltáron álló szobrot (Braller-madonna) Veit Stoss készítette 1520-ban. A 14. századi sekrestyében falában található Johannes Hutter 1638-ban elhunyt lelkész életnagyságú síremléke. A templom délkeleti végében az 1793-as fölújításkor rejtett apszist bontottak ki, amelybe veszély idején a kegyszereket rejtették. A templomot a 15. század végén látták el kettős védőfallal. A falak között vizesárok húzódott, a falgyűrűket tornyok és bástyák védték. A nyugati oldalon található bástya külső részében működött a városháza.
  • A városmag házainak többsége a 1819. században épült.
  • A textilipari múzeum a posztógyártás múltját, eszközeit, a takácscéh emlékeit mutatja be.
  • A város felett magasodó Bálványhegyen középkori vár nyomai. A vár már a 17. században is romos volt.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Selyemgyár (1926 óta).[11]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hermann Rehner (Hrsg.): Heltau. Hermannstadt, 1931
  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Wanek Ferenc: Kiállítás-vezető. X. Bányászati, Kohászati és Földtani Konferencia (Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság)
  4. Victor Păcală: Monografia comunei Rășinariu. Sibiiu, 1915., 40–41. o.
  5. Abbildung der in den sächsischen Ortschaften bestehenden Viehbrandzeichen nach den einzelnen Stühlen und Districten geordnet. Hermannstadt, 1826
  6. N. G. V. Gologan: Cercetări privitoare la trecutul comerțului românesc din Brașov. București, 1928, 30. o.
  7. Györffy István: A cifraszűr. Bp., 1930, 125. o.
  8. Emily Gerard: The Land Beyond the Forest. Facts, Figures, and Fancies from Transylvania. Edinburgh – London, 1886, 2, 79. o.
  9. Szterényi József: Az iparoktatás Magyarországon. Bp., 1897, 528–530. o.
  10. Belügyi Közlöny 1904, 587. o.
  11. www.matasearomana.ro (románul)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagydisznód témájú médiaállományokat.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]