Nagyapold
| Nagyapold (Apoldu de Sus) | |
 | |
| Nagyapold látképe | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Szeben |
| Rang | falu |
| Községközpont | Szerdahely város |
| Irányítószám | 557151 |
| Körzethívószám | 0269 |
| SIRUTA-kód | 144946 |
| Népesség | |
| Népesség | 1290 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | - (2011)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 367 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 50′ 55″, k. h. 23° 49′ 40″45.848611°N 23.827778°EKoordináták: é. sz. 45° 50′ 55″, k. h. 23° 49′ 40″45.848611°N 23.827778°E | |
| Nagyapold weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyapold témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
.JPG)
.JPG)
Nagyapold (románul: Apoldu de Sus, korábban Apoldu Mare, németül: Grosspold) falu Romániában, Szeben megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Nagyszebentől 31 km-re északnyugatra, az épülő A1-es autópálya mellett, a Nagy-Székás patakba folyó Apold-patak partján fekszik.
Nevének eredete
[szerkesztés]Neve valószínűleg egy német eredetű személynévből való. Először 1288-ban, Apoldya néven említették. Későbbi írott névváltozatai: Apold (1290/1301), Apold Superior (1291), Apoldia Superior (1309), Felapold (1354), Apodt (1488), Pol Maior és Appoldia Maior (1501), Apoldt (1508), Eberst pol (1532), Nagy-Apold (1733), Apoldu din szusz (1826), Apoldu Mare (1850), Grosspold (1854).
Története
[szerkesztés]Valószínűleg határában állt Cedonia római település. Az ásatások római kori, szőlőültetvényhez kapcsolódó gazdasági épületeket tártak fel.
A középkorban szászok lakták. 1488-ban 71 telektulajdonos családjával Szerdahelyszék legnépesebb települése volt, és iskolája is működött. A 16. század közepétől hetipiacot is tartott, amelyet 1615-ben, mivel engedélyt sosem nyertek rá, a szerdahelyiek féltékenységből betiltattak.
1658-ban a törökök felégették. Emiatt, a rossz termések és az adók következtében 1672-ben a község teljesen eladósodott, és később többször is fizetési haladékot kellett kérnie. Papja az 1690-es években papja attól félt, hogy teljes lakossága elbujdosik.
1756–1758-ban 300 salzkammerguti protestáns telepest – landlert – költöztettek be. A landlerek abszolút többségbe kerültek a lakosságon belül, és később már a teljes német népesség a – szászokétól erősen különböző – landler nyelvjárást beszélte. Ezzel egyidőben gazdasága is felvirágzott, a landlerek szőlőt műveltek és kézművességgel is foglalkoztak. A század folyamán cigányok és románok is megtelepedtek.
1819-ben éves és hetivásár tartására nyert szabadalmat.[2] 1876-ig Szerdahelyszékhez, majd Szeben vármegye Szerdahelyi járásához tartozott.
1945-ben 210 német lakosát hurcolták kényszermunkára a Szovjetunióba. A 186 túlélő egynegyede szabadulásakor Németországot választotta új hazájának. A 20. század végén landler lakóinak többsége elhagyta, de az itt maradottak 1991-ben saját gazdasági társulást hoztak létre, és még tíz évvel a nagy kivándorlási hullám után is saját lelkésze és nyolc osztályos német iskolai tagozata volt.
Lakossága
[szerkesztés]- 1850-ben 1608 lakosából 992 volt német, 370 román és 242 cigány nemzetiségű; 989 evangélikus és 612 ortodox vallású.
- 1910-ben 2472 lakosából 1545 volt német, 885 román és 41 magyar anyanyelvű; 1541 evangélikus, 885 ortodox, 26 református és 14 római katolikus vallású.
- 2002-ben 1455 lakosából 1013 vallotta magát román, 364 cigány és 74 német nemzetiségűnek; 1311 ortodox, 70 evangélikus és 56 pünkösdista vallásúnak.
Látnivalók
[szerkesztés]- A klasszicista evangélikus templom 1836-ban, tornya 1867-ben épült. Helyén korábban egy román kori templom állt, amelyet a 16. században ovális védőfallal és a fal mentén egy nyolcszögletű és több kisebb toronnyal erődítettek. A falakat 1867-ben elbontották, a nagy torony 1881-ben beomlott.
Híres emberek
[szerkesztés]- Itt született 1839. július 1-én Andreas Rieger acélgyáros.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Szeben megye. adatbank.ro
- ↑ Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
Források
[szerkesztés]- Martin Bottesch – Franz Grieshofer – Wilfried Schabus (Hrsg.): Die siebenbürgischen Landler. Eine Spurensicherung. 1–2. Wien – Köln – Weimar, 2002
További információk
[szerkesztés]- Sabin Adrian Luca – Zeno Karl Pinter – Adrian Georgescu: Repertoriul arheologic al județului Sibiu. Sibiu, 2003
- www.landler.de
Képek
[szerkesztés]-
-
Utcakép, a háttérben az ortodox templommal -
Iskola
.JPG)
Szeben megye települései  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}