Barletta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Barletta
Colosso di Barletta apr06 01.jpg
A barlettai kolosszus
Barletta címere
Barletta címere
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Puglia
Megye Barletta-Andria-Trani (BT)
Frazionék Montaltino, Fiumara, Canne della Battaglia
Irányítószám 70051
Körzethívószám 0883
Népesség
Teljes népesség 94 722 fő (2013. szeptember 30.)[1]
Népsűrűség 626,9 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 15 m
Terület 146 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Barletta (Olaszország)
Barletta
Barletta
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 41° 19′, k. h. 16° 17′Koordináták: é. sz. 41° 19′, k. h. 16° 17′
Barletta weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Barletta témájú médiaállományokat.

Barletta város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Barletta-Andria-Trani megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barletta az Adriai-tenger sziklás partján fekszik, az Ofanto folyó torkolatának vidékén, a Manfredóniai-öböl délnyugati felén a Gargano-félsziget előtt. Mezőgazdaságilag termékeny, mediterrán éghajlatú síkságon fekszik,

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredete i. e. 3 századra vezethető vissza, amikor Bardulos név alatt volt ismert. A 16. század elején a franciák és spanyolok között lezajlott barlettai lovagi ütközet színhelye volt (1503. február 13.). A második világháborúban a város volt az első olasz ellenállási mozgalom színhelye.

Magyar vonatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barletta városa 1348 tavaszán I. Lajos magyar király első nápolyi hadjárata során került első ízben magyar kézbe. Miután Lajos 1348 májusában elhagyta a Nápolyi Királyságot, a várost visszafoglalták a nápolyi seregek.

Nápolyi uralmának visszaállítására a magyar király 1348 késő őszén Itáliába küldte Lackfi István erdélyi vajdát egy expedíció élén. A vajda 1349 tavaszán visszafoglalta a várost, és védelmével Zárai István bízta meg. A várost később nápolyi erők ostromolták sikertelenül, majd miután Lackfi 1349 őszén elhagyta Itáliát, el is foglalták.

1350 tavaszán I. Lajos megindította második nápolyi hadjáratát. A magyar király és serege Manfredonia városában szállt partra Itáliában, jöttének hírére Barletta is megadta magát. Lajos június közepéig Barletta városában rendezte be főhadiszállását, ezen idő alatt főleg hadseregszervezéssel foglalkozott: magyarországi csapattesteket, utánpótlást, pénzszállítmányokat várt be ill. zsoldosok toborzása folyt.

A magyar király hadseregszervező tevékenységének eredményeképpen a város térségében mintegy 30 000 főnyi katonaság koncentrálódott, közöttük sok fegyelmezetlen zsoldoskatona volt, akiknek egy része a hosszúra nyúlt tétlenkedésben belekötött a városi polgárokba. A zsoldosok és a polgárok közötti összetűzés eredményeképpen a zsoldosok elkezdtek rabolni, fosztogatni és gyújtogatni, mire a polgárok félreverték a harangokat.

Az egyre erősödő hangzavar a délutáni nyugalmából verte fel a magyar királyt, aki saját maga akart rendet tenni, de erről alvezérei lebeszélték. Így Lackfi István erdélyi vajda 2000 magyar katonával verte ki a dühöngő zsoldosokat a városból, sokakat megölve közülük. A zsoldosok azonban a városon kívül összeszedték magukat, és újból betörtek a városba. Lajos erre katapultokkal lövetett közéjük, majd újból magyar katonaságot küldött rájuk, akik egy kisebb csatában újból kiverték őket a városból.

A krónikás szerint ha az egyik városkapu nem lett volna a zsoldosok kezén, az utolsó emberig felkoncolták volna őket. A foglyoknak így is nagyon sok könyörgésükbe került, hogy Lajos megbocsátott nekik, és elbocsátotta őket.[2]

Lajos június közepén hagyta el Barlettát, védelmét Pálfia Tamásra és Lőkösfia Miklósra bízta. A vár végül a Magyar és Nápolyi Királyságok között 1352. március 23-án kötött békeszerződés értelmében került vissza a Nápolyi Királysághoz.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lakosság számának alakulása:

Főbb látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.demo.istat.it/bilmens2013gen/index02.html
  2. Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 150-153. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]