Bergamo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
World Heritage Emblem.jpg A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
Bergamo
Bergamo collage.png
Bergamo címere
Bergamo címere
Bergamo zászlaja
Bergamo zászlaja
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Lombardia
Megye Bergamo (BG)
Irányítószám 24100
Körzethívószám 035
Népesség
Teljes népesség 115 393 fő (2013. szeptember 30.)[1]
Népsűrűség 2955 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 249 m
Terület 39,60 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Bergamo  (Olaszország)
Bergamo
Bergamo
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 41′, k. h. 9° 40′Koordináták: é. sz. 45° 41′, k. h. 9° 40′
Bergamo weboldala

Bergamo (lombardul Bèrghem) egy olaszországi város Lombardiában, 40 km-re fekszik Milánótól északkeletre. Bergamo megye központja, a várostól északra kezdődik az Alpok vonulata. A városnak 117 ezer lakosa van.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város az Alpok déli nyúlványai alatt fekszik. A hegyvidéknek a várostól északra elterülő része a Bergamói Alpok nevet viseli, amelybe a Serio és a Brembo folyók mély völgyeket vágtak.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bergamo története az évszázadok során osztozott a szomszédos Bresciáéval. Valószínűleg a kelták alapították, majd i.e. 200 körül a rómaiak hódították meg, és ekkor kapta a Bergamum nevet. A Római Birodalom korában azonban - noha már Julius Caesar alatt municipiummá lett - nem volt különösebb fontossága. Igazi jelentőségre a longobárdok alatt tett szert, amikor hercegi székhely lett. 1166-ban már önálló városként csatlakozott a lombard ligához a II. Frigyes német-római császár vezette seregek visszaverése érdekében. A 13. században a della Torre, majd a Visconti család birtokába került. 1428-ban, akárcsak Brescia, Velence fennhatósága alá került. 1797-ben, amikor Bonaparte tábornok megszüntette a Velencei Köztársaságot, a rövid életű Ciszalpin Köztársasághoz csatolták. A francia Első Császárság bukása után a bécsi kongresszus az Osztrák Birodalom fennhatósága alatt létrehozott Lombard–Velencei Királyság csatolta. 1859-ben, a szárd–francia–osztrák háborúban a Szárd–Piemonti Királyság szerezte meg, ennek tartományaként 1861-ben az egyesült Olasz Királyság részévé vált.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2007-ben a városnak 117 032 lakosa volt (vonzáskörzetében 1 millióan laknak). A város 90%-a 2006-ban olasz volt. A legtöbb bevándorló Európából (sokan Romániából és Albániából) érkezik, 3% Dél-Amerikából (legtöbbször Bolíviából). 2011-es számlálás alapján a lakossága 115 499 fő.[2]

A népesség számának alakulása:

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bergamói felső város (Citta alta) látképe

A város két fő részből áll: a Cittá alta-ból (felső város) és a Cittá bassa-ból (alsó város). Az előbbi városrész a régi város, itt van a legtöbb nevezetesség, az utóbbi meg a modern, a 20. században kiépült város.

Città alta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bergamo régi magva a Felsőváros (Città alta), amelyet ma is fal övez, és csaknem érintetlenül megőrizte középkori jellegét. A felsőváros gyalogosan, autóbusszal vagy leggyorsabban fogaskerekűn érhető el. A felsőváros erődítményrendszere a velencei fennhatóság idején, 1561 és 1598 között épült fel. A fal és a négy kapu ma is csaknem teljes épségben áll: Porta Sant’Agostino (keleten), Porta San Giacomo (dél), Porta Garibaldi (északon) és a Porta San Alessandro (északnyugaton). A felsőváros fő látnivalói:

  • San Michele al Pozzo-templom - a 12. században épült, falfestményeinek egy részét Lorenzo Lotto festette.
  • Rocca - Bergamo vára a 377 méter magas Colle Santa Eufemia dombot koronázza meg. 1331-ben kezdték építeni a Viscontiak. A vár két múzeumnak nyújt otthont: a Museo Romano a történelem előtti időkből és a római korból származó régészeti leleteket tartalmazza; a Museo Risorgimento pedig az olasz szabadságmozgalomra vonatkozó dokumentumokat tárja a közönség elé.
  • Torre Gombito - 52 m magas, szögletes torony, a város kevés fennmaradt lakótornyainak egyike. A 11. századból származik.
  • Palazzo Nuovo - a késő reneszánsz kori építészet kiemelkedő alkotása. Scamozzi, Palladio tanítványa építette a 17. század elején. Hosszú időn keresztül a városi hatóság székhelye volt. Mindhárom szintje különbözik egymástól és mégis harmonikus hatást kelt. A földszint magas, oszlopokkal szegélyezett boltívek hosszú sorából áll. Az első emelet szögletes ablakait három-három oszlop választja el egymástól, az ablakok fölött három különféle díszítést alkalmaztak. A második, alacsony emelet szögletes ablakai már csaknem dísztelenek. Az épületben 500.000 kötetes könyvtár kapott helyet.
  • Palazzo della Raggione vagy Palazzo Vecchio - eredete a 12. század végére nyúlik vissza; egyike Olaszország legrégebbi városházépüleíeinek. Egyetlen, hatalmas gótikus csarnok. Az épület 1513-ban leégett, az évszázad közepén építették újjá, nagyjából megtartva eredeti formáját. Három oldalán három-három hatalmas ív áll nyitva elől-hátul a két tér, valamint oldalt a tereket összekötő, keskeny átjáró felé. Főhomlokzatát a középső, kissé nagyobb ív fölött erkély, afölött pedig velencei Szent Márk-oroszlán díszíti; oldalt Torquato Tasso szobra áll, akinek családja Bergamóból származik. Figyelemre méltóak
  • Duomo - noha 1460-ban fogtak építésébe, nagyrészt a 16. században nyerte el jelenlegi formáját, sőt még a múlt században is jelentős alakításokat végeztek rajta. Kupolája 1853-ban, homlokzata 1887-ben készült el. A székesegyház belső kiképzése nagyrészt a 16–17. századból való.
  • Santa Maria Maggiore-templom - az alapjaiban román stílusú építmény eredete 1137-re nyúlik vissza. Díszes kapuzatai a 14. század közepéről származnak; három apszisa és Bertolasio Moroni harangtornya 1436-ban, sekrestyéje 1481-ben épült. Díszes, barokkos kiképzése az 1600 körüli évekből ered. 1855-ben a templomban helyezték el Donizetti sírját. A háromhajós templom alaprajza latinkereszt alakú. Legértékesebb műkincsei közé tartoznak a falait borító gobelinek, amelyeket 16. századi toszkánai és 18. századi flamand mesterek készítettek. A faragott, intarziás mintákkal tarkított szentélypadló Lorenzo Lotto műve. A festmények közül említésre méltó a főhajóban Luca Giordano alkotása az Átkelés a Vörös-tengeren.
  • Colleoni-kápolna - a lombardiai reneszánsz építőművészet legelső, s máig kimagasló remeke. Giovanni Antonio Amadeo 1470-től 1476-ig építette. A 18. században jelentős átalakításokat hajtottak végre rajta és Tiepolo 1732-ben festette gyönyörű mennyezeti freskóit. A kápolna tulajdonképpen egy mauzúleum, itt nyugszik Bartolomeo Colleoni, a Velencei Köztársaság szolgálatában álló bergamói kapitány (lásd. Bartolomeo Colleoni lovasszobra).
  • Battistero - a keresztelőkápolna valamikor a Santa Maria Maggiore-templom belsejében állt; Giovanni da Campione készítette 1340-ben, a templom kapuzataival egy időben. Azóta többször is áthelyezték. 1660-ban a székesegyház mellett állították fel, majd a kanonokok lakóházának udvarán, végül 1898-ban került jelenlegi helyére, a Colleoni-kápolna és a várostorony közötti területre. Igen tetszetős, arányos elrendezésű nyolcszögletes kis épület, alapjaiban román stílusú. A kápolnát övező kerítésen két¬oldalt, továbbá a karcsú oszlopokkal körülvett földszinti rész keskeny fülkéiben és a tetőzet alján körös-körül rengeteg szobor áll, közülük a legnagyobb a csúcsán elhelyezett angyalfigura.
  • Cittadella - a város második erődítménye. A Viscontiak építették a 14. században. Vaskos, szögletes és barokkos oromzatú toronykapun át közelíthető meg négyszögletes udvara, amelynek jobb oldalán román stílusú árkádsor vezet végig. Az épület többi részét a későbbi századokban építették hozzá. Falai között ma római kori lapidáriumot és természettudományi múzeum működik.

Città bassa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alsóváros (Città bassa) központját kettős tér, a Piazza Matteotti és a tőle északra fekvő Piazza Veneto alkotja. Ezen városrész nagy része a huszadik század során épült ki. Fő látnivalói:

  • Porta Nuova - a város hajdani határán kétoldalt álló, klasszicista stílusú vámházak.
  • Santa Maria delle Grazie-templom - A múlt században épült eklektikus stílusú templom, hatalmas kupolával.
  • Teatro Donizetti - a színházépület eredetileg 1785-ben épült, de 1797-ben leégett. Két év múlva újjáépítették (ekkor a Riccardi nevet viselte), majd 1898-ban ismét átalakították. A színházban rendszeresen megrendezik az operák, valamint az új zeneművek fesztiválját. Előtte áll a neves zeneszerző szobra.
  • San Bartolomeo-templom - 13. századi eredetű, homlokzata azonban 1901-ből való. Több értékes festményt, szobrot őriz, ezek közül is kiemelkedik Lorenzo Lottónak 1516-ból származó oltárképe, a mester egyik fő műve: Mária a gyermek Jézussal és szentekkel. Művésziek a 11. századi faragott szentélypadok is.
  • Santo Spirito-templom - 1309-ben épült. 1521-ben, majd 1850-ben restaurálták és bővítették. Uralkodó stílusa, a korai reneszánsz főként a templom belsejében figyelhető meg, ahol a díszítések az első átépítés idejéből származnak. Műkincsei közül Lorenzo Lottónak a jobb oldali negyedik kápolnában látható festménye (Madonna négy szenttel - 1521), valamint Borgognone poliptychona (1508) emelhetők ki.
  • San Bernardino in Pigolo-templom - igen szép, késő gótikus építmény, több értékes festménnyel. 1593-ban épült.
  • Accademia Carrara - gyűjteményét Giacomo Carrara gróf alapozta meg, 1795-ben. Az itáliai festők remekeit iskolák szerinti csoportosításban mutatja be. A velencei festők közül Giovanni Bellini, Francesco di Simone, Andrea Previtali, Palma Vecchio festményei láthatók. A bergamóiak közül Cariani, Evaristo Baschenis, Fra Galgario; míg a milánóiak közül Borgognone és Bernardino Luini festményei láthatók. Láthatók még Fra Angelico, Tiepolo, Pisanello, Canaletto, Van Dyck, Ruysdael, Cranach, Dürer festmények is. Ezenkívül gazdag és értékes, több mint 2000 darabból álló rajzgyűjteményt is található a képtárban, valamint hozzávetőleg 8000 metszet, köztük Canaletto Velence-sorozata is.

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stadio di Bergamo

A városnak két első osztályú egyesülete van.

  • Labdarúgócsapata, az Atalanta BC, hosszú évek ingázása után, immáron folyamatosan a Serie A küzdelmeiben szerepel.
  • Női röplabdacsapat, a Foppapedretti Bergamo ötszörös Bajnokok Ligája győztesnek (1997,1999,2000,2005,2007), egyszeres CEV Kupa győztesnek (2004), hétszeres Olasz Bajnoknak (1996,1997,1998, 1999,2002,2004,2006), valamint négyszeres Olasz Kupagyőztesnek (1996,1997,1998,2006) vallhatja magát. Mindez a sikeresség, annak fényében is kiemelkedő, hogy a klubot 1991-ben alapították.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fontos közlekedési csomópont: Milánóval három vasútvonal is összeköti (Treviglión, Seregnón, illetve Carnatén át) és érinti a LeccoBrescia vonal is.

Az A4-es autópálya (Torino-Trieszt) mentén fekszik, s szinte minden irányból futnak országutak a városba.

Légiközlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bergamo repülőtere az Orio al Serio, mely a belvárostól 4,3 km-re (10 perc autóbusszal), valamint Milánótól 55 km-re (megközelítőleg egy óra tömegközlekedéssel). A repülőteret elsősorban fapados légitársaságok használják, melyek az ide érkező járatokat Milánó úticéllal értékesítik.

Testvérvárosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Városkép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bergamo panorámája
Bergamo panorámája

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.demo.istat.it/bilmens2013gen/index02.html
  2. Lombardia demográfiai adatai (angol nyelven). citypopulation.de, 2011. október 9. (Hozzáférés: 2012. augusztus 13.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Blanchard Paul: Northern Italy (Blue Guide sorozat), W. Norton Company, London, 2005, ISBN 978-0-393-32730-4
  • Fajth Tibor: Itália Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Budapest, 1980 ISBN 963-243-235-5
  • Lindner László: Milánó és az északolasz tóvidék, Panoráma útikönyvek, Franklin Nyomda, Budapest, 1984, ISBN 963-243-281-9

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bergamo témájú médiaállományokat.