Timotei Cipariu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Timotei Cipariu
Timotei Cipariu.png
Született 1805. február 21.
Panád
Elhunyt 1887. szeptember 3. (82 évesen)
Balázsfalva
Nemzetisége román
Foglalkozása újságíró

Timotei Cipariu (Panád, 1805. február 21.Balázsfalva, 1887. szeptember 3.) román nyelvész, filológus.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családnevét saját helyesírási elvei szerint írta, mai átírásban Țipar lenne. 1816 és 1822 között a gimnáziumi osztályokat, 1822 és 1825 között a görög katolikus papi szemináriumot végezte Balázsfalván. 1825-től ugyanott a román nyelv és a filozófia tanára (kantiánus filozófiai tankönyvet is fordított németből). 1833-ban ugyanott saját nyomdát állított fel. 1842-től kanonok. 1847–48-ban kiadta az első latin betűs román folyóiratot, Organulu Luminariei címmel. 1852 és 1873 között a gimnázium igazgatója. A Román Akadémia elődjének, a Román Akadémiai Társaságnak 1867-től alelnöke volt. 1867 és 1872 között szerkesztette az Archivu pentru filologie si istoriét, az első román nyelvű filológiai szakfolyóiratot. 1878-ban az ASTRA alelnökévé választották. Hatalmas könyv- és kéziratgyűjteményt állított össze. Első könyvtára 1849-ben nagyrészt megsemmisült, de élete végére ismét az övé volt a legnagyobb magánkönyvtár Erdélyben.

Nyelvészeti munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsőként írta le a román nyelv kialakulásának alapvető hangtörvényeit. Ezen megállapításai többnyire ma is helytállóak. Petru Maior nyomán úgy vélte, hogy a modern nyelvek közül a román nyelv hasonlít legjobban a vulgáris latinra. Kétrészes, függelékével együtt 800 oldalas Gramatic'a limbei romane című műve a valaha írt legrészletesebb román leíró nyelvtan.

Nyelvművelői munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ún. latinista iskola vezéregyénisége. Hitt abban, hogy a nyelv tökéletesíthető és hogy a nyelvésznek kötelessége hatnia a nyelvre. A román nyelvnek megvan az eszményi egyénisége, amely nem azonos a valóban létező román nyelvvel. Ki kell gyomlálni belőle az elszaporodott jövevényszavakat és a klasszikus latinból merített, a román hangtörvényekhez alkalmazott neologizmusokkal kell helyettesíteni őket. A szókincsen kívül a nyelv megtisztításának szerinte ki kell terjednie az alaktanra és a szintaxisra is. Úgy gondolta például, hogy a főnevek birtokos esete az élő román nyelvben a legtöbbször helytelen.

Helyesírási rendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erdélyi iskola kezdeményei után ő volt a latin betűk úttörője a román kultúrában. 1835-ben ő adta ki az első latin betűs egyházi könyvet, és mint a balázsfalvi nyomda tulajdonosa elérte, hogy az erdélyi görög katolikus egyház a többi román egyháznál jóval hamarabb áttért az új írásrendszerre.
Helyesírási rendszere kialakításakor a legfontosabb szempontja volt, hogy az a lehetőségig tükrözze a román nyelv latin eredetét. Első rendszerében csak egyféle diakritikus jelet használt, az éles ékezetet a diftongust jelölő á [oa] és é [ea] betűkben. A [ʦ] hangot ci (a későbbi változatokban ti), a [ʃ] hangot si kettős betűvel jelölte, az [ʌ] és [ɨ] hangokat pedig aszerint, hogy milyen latin hangból keletkeztek, például [vɨnt]: ventu, [bʌt'rɨn]: betranu, ['fʌrʌ]: fora, mert < latin ventu-, veteranu-, fora-. A [z] hang helyén hasonlóképpen d-t írt, ha az latin [d]-ből fejlődött ki (például miedi [mjezj], mert < latin mediu-). A hímnemű főnevek végén a beszédben csak determinánsként megjelenő -u-t mindig jelölte, mert a román nyelv egyénisége lényeges elemének tartotta.
Két évtizeden át ez az ún. etimologikus helyesírás, illetve ennek módosított változatai voltak a legnépszerűbbek a román nyelvterületen. 1877-ig minden erdélyi latin betűs román nyelvű nyomtatvány ezeket alkalmazta. A Román Akadémia 1881-ben váltotta föl egy fonetikus alapú rendszerrel, de bizonyos etimologikus motívumú hangjelölései a 20. századig érvényben maradtak.

Hatása, utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Román nyelvtörténeti munkái megjelenése után gyorsan európai hírnévre tett szert. Közvetlenül és számos tanítványa révén hatalmas hatással volt saját kora román kultúrájára. Kb. 1870-től kezdődően viszont, a nála szélsőségesebb latinisták tevékenysége miatt és a Junimea köre, különösen pedig Titu Maiorescu kritikáinak hatására lassan elveszítette addigi megkérdőjelezhetetlen tekintélyét az irodalmi nyelv és a nemzeti kultúra kérdéseiben. Ezután majdnem egy évszázadig inkább csak történeti örökségként tekintettek rá. Nyelvújító tevékenysége viszont tartósnak bizonyult: számos saját alkotású vagy felélesztett "latinos" szót népszerűsített és tett a mai román köznyelv részévé.

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Elemente de limb'a romana dupa dialecte si monumente vechi. Blasiu (Balázsfalva), 1854
  • Acte si fragmente latine romanesci pentru istoria beserecei romane mai alesu unite. Uo., 1855
  • Compendiu de gramatica limbei romane. Uo., 1855
  • Crestomathia. Uo., 1858
  • Elemente di poetic'a româna. Uo., 1860
  • Gramatic'a limbei romane. I. Analitica. Uo., 1869
  • Gramatic'a limbei romane. II. Sintactica. Sibiiu (Nagyszeben), 1877
  • Despre limb'a romana, Suplementu la sintactica. Blasiu, 1877

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stanca Sebestyén: Cipariu Timotheus. Értekezés. Petrozsény, 1910
  • Iorgu Iordan (Coord.): Istoria lingvisticii românești. București, 1978

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jakó Zsigmond: A Cipariu-könyvtár kialakulása és története