Szamosközy István

Szamosközy István (latin írói nevén Zamosius) (Kolozsvár, 1570 – Gyulafehérvár, 1612. március 29.) erdélyi magyar történetíró.

Eleinte Somory László erdélyi főúr, majd Kovacsóczy Farkas kancellár neveltette, aki 1591-ben a padovai egyetemre küldte. 1592-ben Rómába utazott. 1593-ban egy régészeti munkát írt és adott ki Padovában az Erdélyben fennmaradt régi római feliratos kövekről.

Padovából visszatérőben bejárta Németországot, majd történelemírással kezdett foglalkozni.

Bocskai István fejedelemsége idején lett a gyulafehérvári káptalan levéltárnoka és udvari történetírója. Munkái közül egy jelent meg életében nyomtatásban, az Analecta lapidum, a többi napjainkig kéziratban maradt, részint elveszett. Neki tulajdonított mű a De originibus Hungaricis. Legnevezetesebb művei latinul írt magyar és erdélyi történetei (Rerum Transylvanarum Pentades és Hebdomades), amelyeknek azonban csak töredékei maradtak ránk. Korának legkiválóbb és első hivatásos magyar humanista történetírója volt.

Az ő nevéhez kötik a finnugor nyelvrokonság első felvetését, amely még csak az obi ugorok és a magyarok nyelvrokonságára vonatkozott.

Külső hivatkozás

• A Magyar életrajzi lexikon szócikke
• Szamosközy István történeti maradványai 1566-1603. Az erdélyi fejedelmek birtokában volt eredeti példányról kiadta Szilágyi Sándor. I-IV. Budapest, 1876-1880 (A digitalizált oldalak a Tartalomjegyzékre kattintva jeleníthetők meg.)
• Szamosközy István történeti feljegyzései - az 1578-as budai lőporrobbanás
• Erdély története (Részlet) A VII. hebdomas VI. könyve [Gyulafehérvár pusztulása]