Szamosközy István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szamosközy István (latin írói nevén Zamosius) (Kolozsvár, 1570Gyulafehérvár, 1612. március 29.) erdélyi magyar történetíró.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eleinte Somory László erdélyi főúr, majd Kovacsóczy Farkas kancellár neveltette, aki 1591-ben a padovai egyetemre küldte. 1592-ben Rómába utazott. 1593-ban egy régészeti munkát írt és adott ki Padovában az Erdélyben fennmaradt régi római feliratos kövekről.

Padovából visszatérőben bejárta Németországot, majd történelemírással kezdett foglalkozni.

Bocskai István fejedelemsége idején lett a gyulafehérvári káptalan levéltárnoka és udvari történetírója. Munkái közül egy jelent meg életében nyomtatásban, az Analecta lapidum, a többi napjainkig kéziratban maradt, részint elveszett. Neki tulajdonított mű a De originibus Hungaricis. Legnevezetesebb művei latinul írt magyar és erdélyi történetei (Rerum Transylvanarum Pentades és Hebdomades), amelyeknek azonban csak töredékei maradtak ránk. Korának legkiválóbb és első hivatásos magyar humanista történetírója volt.

Az ő nevéhez kötik a finnugor nyelvrokonság első felvetését, amely még csak az obi ugorok és a magyarok nyelvrokonságára vonatkozott.

Egy művének plagizálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy bizonyos Enyedi Pál nevű 18. századi írnok műve ("Éneke az erdélyi veszedelmekről", gróf Mikó Imre Erdélyi Történelmi Adattárában Kolozsvárott, 1855-ben jelent meg, gróf Eszterházy László kézirati példányából. E mű, amelyet alaptalanul tulajdonítottak Enyedi Pálnak, tulajdonképen nem ének, hanem (mint Rogerius Carmen Miserabiléje) az 1598–1604 közötti erdélyi viharos időszaknak siralmas elbeszélése. Szilágyi Sándor kiderítette, hogy az írnok volt Szamosközy István munkáját plagizálta. Eredeti fogalmazványa, mely Szamosközy kézírása, a Egyetemi Könyvtárba került.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]