Kraszna vármegye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kraszna vármegye a Magyar Királyság tiszántúli kerületének egyik vármegyéje volt. Területe megszűnése előtt 1148,8 km², lakóinak száma 1870-ben 62 714 volt. Székhelye a tatárjárásig Kraszna volt, ezt követően Valkóvára (ma:Valkóváralja, Sub Cetate), 1445-től Szilágysomlyó.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kraszna vármegye a Kraszna és a Berettyó felső szakaszának vidékét foglalta magába, melyet délkelet felől a Meszes-hegység, délnyugat felől pedig folytatása a Réz-hegység, régi nevén Igyfan-erdő volt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terület a honfoglaláskor gyéren lakott terület volt, a honfoglalók a helynévanyagot figyelembe véve itt jelentős szláv lakosságot találtak.

A 895-ben ide benyomuló magyar törzsek a megye területén nem létesítettek állanó téli szállásokat, de a Berettyó mentén felhatolva völgyeit nyári legelőnek használták.

A megye ősi birtokosai közül ismert a Berettyó torkolatvidékén lakó Csolt nemzetség, a lázadó Vata nemzetsége. A Berettyó forrásvidékén fekvő Szilágysomlyó, régi nevén Vattasomlaja is a 13. századig a Csolt nemzetség birtoka volt. Egy Szent László korából való oklevéltöredék szerint pedig a 11. században Napkor és Meszte Bölénymezőnél való föld és dézsmamentesség kiváltságáról tesz említést, utóbbiak: a Napkor és Meszte nembelieknek a 13-14. században Borzás faluban voltak birtokaik. E nemzetségnek ezenkívül az Alföldön, a Nyírségben is volt egy Napkor nevű szikes birtoka, mely 11. századi szálláspárra mutat, melyet még Napkor vagy Meszte kaphatott adományba. E adatok arra mutatnak, hogy míg a 10. században a megye területét csak nyári legelőnek használták, a 11. századra a magyar és szláv birtokosréteg itt állandó településeket hozott létre.

A megye megszervezése az első alapítású vármegyék közé tartozik, és a megye területén esperesség is alakult, ez arra utal, hogy még Szent István hozta létre az államszervezéskor. A várszervezet annak köszönheti létét, hogy a megyén vezetett keresztül az Észak-Erdélybe vivő főút és itt ágazott szét a Meszesi kapu felé, valamint délre kanyarodva a Sebes-Körös völgyébe. Felállítása valószínűleg megelőzte az István király uralkodásának vége felé létesített Szolnoki várispánság szervezését, amikor környékét a Szolnok vár alá rendelték.

A megye tatárjárás előtti szervezete már rendelkezett ispánnal (1164-), udvarbíróval, hadnaggyal, várnaggyal, billogossal, várjobbágyokkal, száznagyokkal, várnépekkel (1213-1319). Ekkorról már 10 várbirtokról van tudomásunk és 1219-ben említették 2 centurióját is, ami legalább 2 század várnépet jelentett. A vármegyében határőrszervezetnek nem volt jele, ezt a feladatot a Meszesen túli várispánságok látták el. A tatárjárás a megye lakosságát is erősen megtizedelte, mivel a megye a mongol sereg útvonalába esett. Ismert több falu elnéptelenedése a Berettyó parton és Somlyó körül, és elvesztette jelentőségét maga a vár is.

IV. Béla várépítő politikájának köszönhetően a megye képe a tatárjárás után jelentősen átalakult: 1249-ben a Geregye nemzetségből való Pál országbíró nyert itt birtokokat a királytól: az Igyfon erdőuralom peremén Zovány, Nagyfalu és Valkó földeket, melyeknek határai kiterjedtek az uradalom erdeire is. A Berettyó kanyarulatánál Pál mester vagy fiai építették fel Valkó várát, amely IV. László király uralkodása alatt a Geregye nemzetség uralmát megtörő és a bihari várakat elfoglaló Borsa nemzetségbeli Borsa Kopasz kezére jutott, kinek fiától Bekchtől Károly Róbert egyik vezére Elefánthi Dezső 1316-ban elfoglalta, de Kopasz veje Majos fia Majos híveivel csatát nyerve birtokba vette a megyét, amely kezén maradt 1318-ban bekövetkezett bukásáig, sőt később az ispánság is a kezébe került 1333-ig.

A vár körül már a Borsa nemzetség ideje alatt tekintélyes váruradalom is kialakult, mely kiterjedt a Berettyó és a Felső-Kraszna völgyi falvakon kívül a lakatlan erdőségekre is.

A Borsák birtokainak elkobzása után a szomszéd megyékhez hasonlóan 1330 körül a valkai uradalmat is vlachokkal telepítették be. 1341-re már 9 hegyi telepítvény létesült az igyfoni és a meszesi erdőuralom helyén, részben a meglévő falvak völgyeinek végénél, részben a völgyi birtokosok erdeinek kisajátításával (pl. Borzás).

Helyi középnemesség a Borzásiakon és a Kémerieken kívül a kis megyékben nem volt, jobbára idegen vármegyékből való főnemes családok jelentek meg itt a birtokosook közt: a Csoltok solymai uradalma, Rátót nemzetségbeli Roland, Pok nemzetségbeli Móricz közös birtoklása után a Pokiak kezére került, de váruradalommá (mint utóbb a Báthoriak alatt) még nem épült. Birtokot szereztek itt még a Miskolc nemzetségből való Ponit, a Káta nemzetségből való Csaholyiak, akik egy másik Borsod megyei családnak; a Parasznyaiaknak adták tovább, a Tomaj nemzetségbeliek pusztáit pedig a Turul nemzetségbeli Bályokiak, illetve Széplakiak próbálták bérlet útján megszerezni, de csak Ipp jutott a kezükre. Károly Róbert idején pedig a Nógrád megyei Dráhiak Ilosvát és Lompértot nyerték el.

Jelentékeny számú volt még a javarészt várjobbágyok utódaiból alakult helyi kisnemesség is. Az Anjou korban a megye települési és etnikai képe is lényeges átalakuláson ment át.


1571 és 1876 között a Partium része volt, és hol Erdélyhez, hol a Magyar Királysághoz tartozott. A vármegye 1876-ban megszűnt, és Közép-Szolnok vármegyével egyesítve Szilágy vármegye alkotórésze lett. Területén ma főként a romániai Szilágy megye található.

Települései az 1715. évi országos összeírásban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kraszna megye a 18. században

A jegyzék a korabeli összeírás vélhetően földrajzi sorrendjét követi. Előbb a település egyértelmű magyar neve, majd zárójelben a korabeli helyesírású névalak.


Alsó járás

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]