Moldva

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A történelmi Moldva (Románia 1938-as térképén)

Moldva (románul Moldova [nem összekeverendő a mai Moldovával]) egyike Románia történelmi tartományainak, Havasalföld (Olténiával együtt) és a tengerparti Dobrudzsa mellett. Régen Havasalfölddel együtt Oláhország névvel is illették összefoglalóan őket.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenleg két részből áll: a romániai Moldva, és a Szovjetunió felbomlása után az 1990-es évek elején függetlenedett Moldova (Moldovai Köztársaság, régi szovjet nevén Moldávia), ez utóbbi Chișinău fővárossal. A két területet a Prut folyó választja el egymástól, amely egyben természetes államhatárt képez Románia és Moldova között.

A történeti Moldva területét nyugaton a Keleti-Kárpátok, keleten a Dnyeszter folyó, délen a Duna-delta és a Milcov (ejtsd: Milkov) folyó határolja.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moldva területe a 837 körüli időktől 895-ig magyar törzsek szálláshelye volt, majd 900 körül a besenyők Jyla (Gyula) törzse települt ide, később úzok, komán-kunok nyomultak be a területre.

A 11. század végén a fekete és fehér kunok (kománok) és kevés besenyő maradványnépesség lakta Moldvát. Ez időtől kezdve nevezték a Don és a Duna közét latinul Cumania-nak, míg a keleti forrásokban Kipcsak-nak. Ekkoriban Dél-Ukrajna, Moldva és Havasalföld (a későbbi Ó-Románia) térsége kun-komán törzsek lakóterülete volt egészen 1223-ig, miután több menekülő kun törzs Moldvába, az Árpád-kori Magyarországra szorult össze, a magyar király függősége alá kerülve. Részükre alapította II. Endre király és Róbert esztergomi érsek 1227-ben a dél-moldvai Milkó római katolikus püspökséget. A magyar királyság Kárpátokon túli peremterületeire már a 12. század közepétől olyan magyar népelemek is áttelepedhettek, amelyek a szászok Kelet-Erdélybe telepítésekor kiszorultak onnan. E csángó-magyarok lelki gondozását is a milkói kun püspökség láthatta el.

1239-ben, a tatárjárás hírére a moldvai kunok zöme betelepült a magyar Alföldre, de királyuknak a muhi csata előtt Pesten történt megölése miatt átköltöztek Konstantinápoly közelébe, a védettebb Thrácia területére.

A román államalapítás előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Románia történelmi tartományai

A Kárpátok és a Dnyeszter közötti területeken a középkor folyamán szlávok, románok, magyarok, besenyők, kunok, németek, jászok, lengyelek laktak.

A 9. században Moldva területe valószínűleg a magyar honfoglalás előtti Etelköz része volt. Feltehetően a magyar honfoglalás után a területen határőrzőként hagyott magyarok alkották a későbbi moldvai csángók (moldvai magyarok) magját. A 10. század eleje és 1071 között a terület Patzinakia, azaz Besenyőország része, majd 1071 és 1241 között Kunországhoz (Cumania) tartozott. A románokat az első dokumentumok vlachok (volohi) néven említik.

A 13. században és a 14. század elején lassú magyar terjeszkedés kezdődött Kunország felé. A középkori moldvai magyarság legnagyobb részét egy tudatos birodalmi politika keretében II. András és IV. Béla telepítette a térségbe a Magyar Királyság területéről. Ennek egyfelől az volt a célja, hogy Magyarország keleti határait megerősítse, másfelől hogy pápai közbenjárásra az ezen a vidéken élő pogány kunokat keresztény hitre térítse.

A tatárjárás idején a Fekete-tenger északi vidékén fekvő alán állam elpusztult. Lakóinak egy része, a jászok (saját nevükön alánok) a szintén megsemmisült Kunország keleti részére, a mai Moldva és Havasalföld területére vonultak. Nagy létszámukat mutatja, hogy 1283 körül a bizánci császár a birodalma határainak védelmére 10 000 jászt telepített le a Bizánci Birodalom határvidékére. A mai Moldva egész területét Alani névvel jelöli Angelino Dulcert 1330-as években készített térképe. Más 14. századi források a területet mint alán fejedelemségeket írják le. A jászok a kunoktól eltérően tartós településeket hoztak létre és életmódjukban is különböztek tőlük. A délről betelepülő románokkal (vlahokkal) nagyon hosszú ideig éltek együtt ezek a népek. A vlahokkal lassan olvadtak össze török (besenyő, kun, tatár), jász, magyar, szláv és német csoportok, melyekből a moldvai románság született.

Később a magyar királyok a tatárok ellen a Szeret folyó partján újabb magyar telepesekből álló határőrvonalat telepítettek: a mai Szucsávától Bákóig a Szamos völgyéből, délre pedig a Székelyföldről származókat. A magyarokon kívül a magyar királyok jelentős számú németet is telepítettek Moldvába. A kereskedelmi utak mentén számos városi jellegű település alakult ki. A legrégibbek Bákó (Bacau), Jászvásár (Iași), Németvásár (Târgu Neamț), Karácsonkő (Piatra-Neamț), a Duna torkolatánál fekvő Kilia (románul Chilia) és a Dnyeszter menti Dnyeszterfehérvár (románul Cetatea Albă) voltak.

A moldvai román fejedelemség létrejötte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moldva területén Nagy Lajos magyar király autonóm bánság kialakítását határozta el a tatárok elleni védekezésül. Ennek megszervezésével és irányításával Dragoș máramarosi román kenézt bízta meg 1356-ban. Dragoș Bogdán űzte el, aki 1359-ben önálló fejedelemként (románul voievod, azaz vajda) függetlenítette magát a Magyar Királyságtól. Az új állam, Moldva fővárosa Jászvásár lett. Az ország központosítása Alexandru cel Bun (1400-1432) nevéhez fűződik. A magyar uralom lerázása után azonban a nyomban a lengyelek, majd a litvánok is megpróbálták a területet saját uralmuk alá vonni. Moldvának folyton harcolnia kellett a tatárokkal. Alexandru 1402-ben a lengyel királyt ismerte el hűbérurául és segített neki megnyerni a grünewaldi csatában a német lovagrend ellen.

A jász népnév Bogdán vajda államalapítása után nem fordul elő többé a területre vonatkozó forrásokban, tehát Moldvából eltűntek a jászok, beolvadtak a románokba. Jászvásár városa azonban a mai napig is őrzi nevüket. A középkori magyar és német telepeseknek az utódai a moldvai katolikusok. Egy néhány ezer fős csoportjuk, a Szeret folyó mentén, Románvásár (Roman) közelében élő „északi csángók” még ma is beszélik a magyar nyelv középkori vonásokat mutató, nyelvújítás előtti változatát. Ez ma a magyar nyelv egyetlen önálló regionális dialektusa.

Stefan cel Mare uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mátyás király serege (balról) megütközik Stefan cel Mare hadával a baiai csatában (Thuróczi János krónikájában)

A középkori Moldva fénykora Stefan cel Mare (III. István; 1457-1504) uralma idején volt, akit a kortársak is a „Nagy” melléknévvel illettek.

1467-ben Hunyadi Mátyás magyar király személyesen vezetett hadjáratot Moldvába Stefan cel Mare ellen. Mátyás sikeresen nyomult előre a Szeret folyó völgyében, elfoglalta Bákót, Románvásárt és Karácsonyvásárt, itt azonban Moldvabánya (Baia) a moldovai seregek az éjszaka alatt rátámadtak Mátyás seregére, ám az órákig tartó harcok után végül visszavonultak ( egy ideig még maga István is fogságba került). Ebben a csatába maga Mátyás is megsérült, részben ez miatt, részben pedig a tél miatti utánpótlási nehézségek miatt a magyar sereg visszavonult. ( Később a moldovai uralkodó behódolt Mátyásnak, így béke kötésre került sor. ) 1470-ben az Arany Horda hada tört az országra, de István őket megfékezte. 1473-ban a moldvai és a magyar uralkodó barátsági szerződést kötött, amelyben a moldavi és erdélyi kereskedőknek kölcsönös vámmentességet biztosítottak, valamint vállalták egymás fegyveres megsegítését külső katonai támadás esetén. Stefan ezután megerősítette országát és haderejét, majd országa függetlensége védelmében Mátyás király támogatásával ( az újbóli vazallus állapot miatt ) súlyos harcokat vívott a törökökkel.

1475-ben a török szultán, II. Mohamed megindította hadseregét Radu vajda havasalföldi haderejével és tatár segédhadakkal együtt. (A kb. 60-80 000-es török sereget nem a szultán, hanem a ruméliai beglerbég vezette.) Stefan cel Mare 40 000 katonát állított ki. Mátyás király 5 000 fős, IV. Kázmér lengyel király pedig 2 000 fős segélyhadat küldött. A döntő ütközetre 1475. január 10-én, Vaslui mellett került sor. A moldvai fejedelem kiváló taktikus volt, és egy ügyes csellel (a törökök mögötti dombok között elhelyezett kürtösök és trombitások segítségével) sikerült összezavarnia a török sereget és megsemmisítő győzelmet aratnia felette. A vaslui csata a román történelem egyik legdicsőségesebb eseménye.

A középkori magyar bevándorlók utolsó csoportjai Stefan cel Mare uralkodása idején érkeztek Moldvába. Tamás és Bálint papok vezetésével magyar husziták érkeztek az országba, akik a fejedelemtől letelepedési engedélyt kértek, és megalapították a Prut partján Husz (ma Huși) városát. 1479 és 1493 között, Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedései miatt székelyek is nagy számban menekültek Moldvába.

A török függés kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A törökök kimeríthetetlen embertartalékokkal rendelkeztek, ezért az ország a török nyomás miatt kénytelen volt a szultán hűbéresévé válni. A hűbéri szerződés még Stefan cel Mare uralkodása alatt jött létre 1489-ben. Mátyás király halála után (1490) Moldva nem számíthatott többé jelentős magyar segítségre. Mátyás halála és a töröknek történt behódolás után I. János lengyel király jó alkalmat látott arra, hogy elfoglalja Moldvát, így megteremtheti déli védvonalát a törökökkel szemben. De István fejedelem még egyszer nagy győzelmet aratott és megsemmisítette a lengyel sereget a halicsi erdők közelében 1497. október 26-ról 29-re vívott háromnapos csatában.

A 17. század elején, Erdély háborús időszakában újabb székely menekültek érkeztek az országba.

Marco Bandini marciánopoliszi katolikus érsek 1646-ban a Szentszék küldötteként érkezik Moldvába, és írja egyházmegye-látogatásáról szóló megbízható, terjedelmes jelentését, melyet Codex Bandinus néven tart számon a tudomány[1], amelyből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy hogy a magyarok – valószínűleg a 13. század második felétől a 15. század végéig – többségben voltak Moldvában. Az 1646. évi Jelentés magyar alapítású (egykor magyar lakosságú) városokról ír, amelyekben a 17. század közepén is sok magyar él. (Tulajdonképpen a régi magyar helységek románosodási folyamatának utolsó előtti szakaszát mutatja be mint elfogulatlan szemtanú.) Ezek közül a legjelentősebbeket: a korabeli fővárost „magyarul Jasvasar, vlachul Ias, latinul Iassium vagy Iassi”, Sucsavia, Bacovia, Hus, Vaslo, Barlad, Takucs, Tatros, és Seredvasar, románul Seredest néven említi.[2]

A magyarság számát gyarapította az 1764-es madéfalvi veszedelem (Siculicidium) után Moldvába menekülő csíki és háromszéki lakosság is. Az ő leszármazottaik alkotják a mai magyar nyelvű moldvai csángók többségét.

Moldva északi része 1772-ben, Lengyelország felosztása után, Bukovina (Bukovinai Hercegség) néven a Habsburg Birodalom tartománya lett. Az 1806-12-es orosz-török háborúban pedig a történelmi Moldva egész keleti felét a cári Oroszország kebelezte be. A történelmi Moldvának ezeket a Pruttól keletre fekvő, orosz uralom alá került területeit Besszarábiának nevezték. (A mai Moldovai Köztársaság és a ma Ukrajnához tartozó Fekete-tenger menti Cahul és Ismail megyék.)

Moldva történelme Románia keretében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moldva megmaradt területe (a mai Románia északkeleti része) 1859-ben egyesült Havasalfölddel, és Alexandru Ioan Cuza fejedelem uralma alatt létrejött az egységes Románia, a török birodalom autonóm státuszú területeként. Az 1877-78-as orosz-oszmán háborúba Oroszország oldalán Románia is bekapcsolódott és így függetlenné vált az Oszmán Birodalomtól. Állami függetlenségét 1877. május 10-én kiáltotta ki.

Moldva történelme a Szovjetunión belül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Besszarábia 1918-ban Romániához került, de 1940-ben a Molotov–Ribbentrop-paktum után a Szovjetunió ismét elvette, és létrehozta rajta a Moldáviai SZSZK-t, a déli részét pedig Ukrajna területéhez csatolta. A tengelyhatalmak 1941-es Szovjetunió elleni támadása után Besszarábia rövid időre újból visszakerült Romániához, de a második világháborút lezáró békeszerződés az 1940 őszén fennálló állapotot állította helyre.

A Szovjetunióhoz csatolt terület északi és a déli része, jelentős nem moldovai közösségekkel (ukránok, besszarábiai bolgárok, besszarábiai németek és lipovánok) az Ukrán Szovjet Szövetségi Köztársasághoz kerültek. Az addig létező Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot, ahol a lakosság többsége moldován volt, feloszlatták, területének valamivel több mint a felét egyesítették Besszarábiával és megszervezték a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaságot, amely a mai Moldova elődje.

A szovjet uralom kezdeti időszakát a helyiek keletre való deportálása, politikai üldözések és az állami rekvirálások okozta éhínség jellemezte. Az új szovjet köztársaságba tömegesen vándoroltak be oroszok és ukránok, különösen a városokba. A szovjet kormányzat önálló moldovai, a romántól különböző etnikai tudat kiépítésére törekedett. Ennek elméleti alapja a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság léte volt. Hivatalos szovjet álláspont szerint a moldován nyelv különbözött a romántól. A moldovánt cirill betűkkel írták, míg a románt 1860 óta latin betűkkel. Az 1970-es és az 1980-as években Moldovában a szovjet központi költségvetés jelentős beruházásokat hajtott végre, ipari és tudományos létesítményeket, valamint lakásokat építettek.

Források és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Csángó irodalom szócikk
  2. Trianoni Szemle IV., 105. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Moldva témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]