Kora újkori magyar történelem
Kora újkori magyar történelem alatt a 16–18. századi magyar történelmet értjük.
Az 1526-os mohácsi vésztől az ország területe előbb két részre, majd 1541-től három részre szakadt. Ez az állapot több mint másfél évszázadig, a korai újkor legnagyobb része alatt állandósult. A Kárpát-medence területének újraegyesítésére csak az 1680-as években került sor a Habsburg-ház vezetése alatt.
Tartalomjegyzék |
A három részre szakadt ország [szerkesztés]
Az 1526-os mohácsi csata során életét veszítette II. Lajos király, és fiúutód híján uralkodó nélkül maradt az ország. Végül kettős királyválasztásra került sor: először 1526. novemberében a saját hadsereggel rendelkező Szapolyai János szerezte meg a koronát (az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva), majd ugyanezen év decemberében Habsburg I. Ferdinánd is megválasztásra került a bárók támogatása által (és az 1515-ös Habsburg–Jagelló házassági szerződésre támaszkodva). Az ország vezetése így kétfelé szakadt, Budát először Ferdinánd szerezte meg.
I. Ferdinánd oldalán állt a bátyja is, V. Károly német-római császár, aki bizonyos pénzösszeggel segítette öccsét. Ebből Ferdinánd zsoldosokat bérelt fel és Lengyelországig űzte Szapolyait. Azonban a pénz idővel elfogyott, és Szapolyai visszatért Erdélybe. Szapolyainak jobb híján a töröktől kellett segítséget kérnie, akik ebbe beleegyeztek, mivel így fenntarthatták az ország kettészakadt hatalmi állapotát (és később ezt kihasználva el is foglaltak egy nagyobb országrészt).
A török szultán, I. Szulejmán 1529-ben hadjáratot indított Ferdinánd ellen. Visszafoglalta Budát és átadta Szapolyainak, de Bécset már nem sikerült bevennie. 1532-ben ismét támadást indított Bécs ellen, V. Károly viszont újfent kisegítette öccsét, és hamarosan egy 100.000 fős zsoldoshadsereg állomásozott Bécs mellett. Szulejmán így nem merte megkísérelni bevenni a várost, helyette megállt Kőszeg váránál, és egy hónapig ostromolta Jurisics Miklóst és maroknyi katonáját.
Az állandósult harcokat befejezendő, Ferdinánd és Szapolyai 1538-ban megkötötte a váradi békét. Ebben elismerte egymást a két uralkodó, ráadásul Szapolyai azt is megfogadta, hogy halála után a keleti országrész a Habsburgokhoz kerül, hogy így egyesülhessen az ország. A megállapodás titokban történt, hiszen a török ellenezte volna Magyarország egyesítését. Azonban Szapolyainak született egy fia, János Zsigmond, és az egyezményt felrúgva megeskette híveit, hogy a fiút rakják az uralkodói székbe. Ferdinánd a szerződésre hivatkozva támadást indított Buda ellen, de török segítséggel sikerült megvédeni azt. Ennek ellenére Szulejmán nem bízott benne, hogy a csecsemő király és hívei képesek lennének megtartani a várat, így 1541. augusztus 29-én birtokba vette Budát. Ezzel az ország három részre szakadt: a Habsburg oldali Királyi Magyarországra, a Szapolyai oldali Erdélyi Fejedelemségre, és a török által kialakított hódoltságra.
A várháborúk [szerkesztés]
János Zsigmond gyámja Fráter György lett. Ő abban bízott, hogy a Habsburgokkal szövetkezve visszaállíthatja az ország egységét. Így még 1541-ben megkötötték a gyalui egyezményt, mely szerint ha Ferdinánd vissza tudja foglalni Budát, Fráter átadja a keleti országrészt. A Habsburg uralkodónak azonban ez nem sikerült, de egy évtizeddel később, 1551-ben Fráter mégis megkezdte az átadást. Mivel Ferdinánd még ekkor sem rendelkezett megfelelő erejű sereggel, így Fráter, hogy időt nyerjen, tárgyalásokat kezdett a délvidéki pasákkal. Sajnos az osztrák parancsnok, Castaldo császári tábornok ezt árulásnak értelmezte és meggyilkoltatta Frátert.
Ezután Ferdinánd hatalma alá került a keleti országrész, ellenben Szulejmán ezt nem tűrhette el és 1552-ben támadást indított a Tiszántúl területére. Olyan jelentős várakat foglalt el mint Veszprém, Drégely, Temesvár, Szolnok, egyedül csak Eger vára tudta megfékezni a török erőket. 1564-ben elhunyt Ferdinánd, 1566-ban viszont újabb hadjáratot indított Szulejmán, melyben Gyula és Szigetvár ellen vonult fel, de időközben ő is életét veszítette.
A két új uralkodó, Habsburg I. Miksa és II. Szelim belátták, hogy nem képes egymást legyőzni a két hatalom, így 1568-ban megkötötték a drinápolyi békét, melyben az osztrákok elismerték az új határokat.
A török hódoltság területe [szerkesztés]
A Habsburg uralom alatti országrész [szerkesztés]
Erdély [szerkesztés]
Reformáció és ellenreformáció [szerkesztés]
Az ország újraegyesítése és a kuruc mozgalom [szerkesztés]
Az 1699-ben kötött osztrák-török Karlócai béke értelmében Erdély is Habsburg kormányzás alá került. Névlegesen a magyar korona alá tartozott, de valójában Magyarországtól közigazgatásilag különálló tartományként kezelték.
Rákóczi-szabadságharc [szerkesztés]
A 18. századi Habsburg abszolutizmus [szerkesztés]
A birodalomban főleg Mária Terézia és fia, II. József uralkodott a felvilágosult abszolutizmus szellemében.
A két felvilágosult abszolutista uralkodó rájött a parasztréteg fontosságára, mivel ők fizették a legtöbb adót is. Ezért korlátozták a rendi kiváltságokat, a nemességet is adófizetésre kötelezték, illetve társadalmi, közegészségügyi, oktatási újításokat vezettek be. Politikájuk lehetővé tette, hogy a nem nemesek is hivatalnokok legyenek. Ennek következtében kialakult egy olyan hivatalnokréteg, amely a reformok, újítások híve volt.
III. Károly kora [szerkesztés]
1716-ban meghalt egyetlen fia, így veszélybe került az örökösödés. Végül törvényt hozott a Habsburgok nőági örökösödésének biztosítására, ez volt a híres Pragmatica sanctio.
1718 után, miután a Temesköz is felszabadult a török uralom alól, nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem Temesi bánság (vagy Bánát) néven külön tartománnyá szervezték, az Udvari Haditanács és az Udvari Kamara kettős alárendeltségében (1778-ig).
1731-ben kiadta a szintén nevezetes Carolina Resolutiot, amelyben a protestánsok vallásgyakorlatát szabályozta.
A felvilágosult abszolutizmus kora [szerkesztés]
III. Károly után 1740-ben leánya, Mária Terézia lépett trónra, amit az 1713-as Pragmatica sanctio törvény tett lehetővé. Ezt Poroszország nem ismerte el, és háborút indított az osztrák örökségért. A háború során Ausztria elveszítette Sziléziát, és a további porosz sikerek a Habsburg Birodalom felbomlásával, széthullásával fenyegettek. 1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyban összegyűlt magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek neki fegyverrel megmenteni a koronáját. A magyar nemesek „Életünket és vérünket…!” felkiáltással álltak ki a királynő mellett, aki cserébe érvénytelenítette III. Károly néhány magyarellenes intézkedését. Az osztrák örökösödési háború alatt (1741-1748) ezután 11 magyar huszárezred harcolt a Habsburg-trónért Európa hadszínterein.
Szilézia visszaszerzését a poroszoktól a hétéves háborúban (1756 -1763) sikertelenül kísérelte meg. 1757. június 18-án a Nádasdy Ferenc vezette magyar lovasságnak döntő szerepe volt abban, hogy a Prága melletti Kolínnál sikerült megállítani a Mária Terézia ellen támadó porosz hadsereget. A háborúban (1756-63) gróf Hadik András altábornagy egy huszáros rajtaütéssel, valamivel több mint 5000 katona élén, 1757. október 16-án elfoglalta és megsarcolta Berlint, az ellenség fővárosát, amelyet kb. 5500 porosz katona védett (A magyar sereg 200.000 tallért kapott hadisarcban, azonfelül 15 000 tallért fizettek a győztes katonáknak.)
A királynő 1754-ben bevezette a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, Mária Terézia e kérdést rendeleti úton szabályozta. 1767-ben kiadta jobbágyrendeletét (Urbárium). Szívügye volt az oktatás. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, a Nagyszombati Egyetemet áthelyezte Budára. Kiadta az iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationis-t. (A nevelés rendje). Egységes világi iskolarendszer jött létre.
Mária Teréziát a trónon legidősebb fia, II. József, a „kalapos király” követte 1780-ban. 1781-ben adta ki az úgynevezett türelmi rendeletet.
Röviddel halála előtt (1790 januárjában) látva a reformok elleni ellenszegülést, visszavonta rendeleteit, kivéve a türelmi rendeletet és az örökös jobbágyság rendeletét. A „kalapos király” halálát a konzervatív magyar rendek nagy megkönnyebbüléssel fogadták, mivel a Habsburg uralkodó modernizációs és központosító törekvései sértették politikai érdekeiket.
Lásd még [szerkesztés]
- A reformáció Magyarországon
- Korai újkor
- Magyar történelem
- A középkori Magyar Királyság története
- 19. századi magyar történelem
- Betelepülések és betelepítések Magyarországra
