Tatárlakai lelet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A tatárlakai három agyagtábla
(a kerek tábla képe retusálva van)

A tatárlakai lelet három darab, jelekkel díszített agyagtáblácska, amelyek 1961-ben kerültek elő Erdélyben, Alsótatárlaka (Tărtăria) faluban (Alsócsóra község, Fehér megye). A leletet a Nicolae Vlassa által vezetett román régészcsoport fedezte fel.

A leletek egyesek szerint a fellelt legkorábbi írásjeleket tartalmazzák, mivel radiokarbon vizsgálatok szerint (amit a környező leleteken végeztek) i.e. 5500 körül keletkezhettek, így kb. ezer évvel előzik meg a legkorábbi ismert sumer agyagtáblák írásait.[1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már a 19. században is kerültek elő olyan leletek Tordoson, amelyeknek valamilyen kapcsolatát a régi mezopotámiai írásbeliséggel fel lehetett tételezni. Ezek feltárója és gyűjtője, Torma Zsófia már 1879-ben utalt a tordosi jelek és az asszír-babilóni írásbeliség kapcsolatának lehetőségére; e feltevést nem kisebb tudós, mint Archibald Henry Sayce assziriológus és nyelvész is komolyan mérlegelte.[forrás?] A tatárlakai két tábla, amin nem csak egyes jelek, hanem jelcsoportok fordulnak elő, teljesen új alapokra helyezi e kérdés vizsgálatát.

A három agyagtábla 3-4 méter mélységből került elő, a település legalsó, Tordosnak megfelelő, legkorábbi rétegéből. A gödör finom hamuval volt tele. A benne talált egyéb leletek (26 agyagból és 2 kyklosi alabástromból készült, embert ábrázoló szobrocska és egy spondylus kagylókarperec) és más maradványok arra utalnak, hogy kultikus, ún. áldozati gödörről van szó. A leletek körül egy 35-40 éves ember elégetett, szétszórt és részben szándékosan összetört csontjai hevertek.

A táblácskák mellett talált kerámialeletek a kelet-magyarországi vonaldíszes kerámia fejlett, középső szakaszából, az ún. tiszadobi csoportból származnak. Keletkezésük ideje ezek alapján a középső neolitikum, az i. e. 5. évezredben Erdélyben virágzó vinča–tordosi kultúra ideje. Ezen leletek kora segített az egész kultúra fennállásának meghatározásában.[2]

A leletek jelenleg a kolozsvári Történelmi Múzeumban találhatók.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy téglalap (méretei: 6,2 x 3 x 0,9 cm) és egy kör (átmérője 6 cm, vastagsága 2,1 cm) alakú táblát vonalak tagolnak és írásjelek találhatók rajtuk (ez a két tábla át van lyukasztva), az ugyancsak téglalap alakú harmadik táblán (méretei: 5,2 x 3,5 x 1,6 cm) állat- és növényábrázolás látható.

A táblák anyaga homokos agyag, rosszul vannak kiégve, vöröses színűek. Súlyuk becslés szerint egyenként 5-10 dkg körüli.

A jelek értelmezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táblákon lévő piktográfok mezopotámiai jellegét már felfedezőjük, N. Vlassa is észrevette, akit a jelek Uruk és Dzsemdet-Naszr piktografikus írásaira emlékeztettek.

Hasonló jelek előkerültek a banicai (Szerbia) ásatások kerámia leletein is, ami azt bizonyítja, hogy Közép-Európában egy bizonyos kultúra területén ez az írásbeliség használatban volt.

A tatárlaki táblák jelei bekarcolással készültek, szemben az urukiakkal, ahol a számjeleket benyomással írták. Ez a közép-európai piktografikus írásbeliség bizonyos fokú önállóságát vagy önálló fejlődését bizonyítja. Ez a körülmény némi támpontot ad az írás Mezopotámiából való elterjedésének vagy átvételének idejére vonatkozóan. A tatárlaki táblákon szereplő írás fejlődési fokát tekintve hozzávetőleg megfelelhet a legrégebbi uruki táblákénak (Uruk IV, i.e. 3500), de ha a kettőt közös forrásra akarjuk visszavezetni, akkor még korábbi időpontról lehet szó.[3] Borisz Perlov megjegyzi, hogy az i.e. 4. évezred végén a sumer írás váratlanul és teljesen kész formában jelenik meg.[4]

A jelek pontos meghatározását és mezopotámiai összefüggéseik tisztázását Adam Falkenstein (1906–1966) német assziriológus végezte el.

Az egyes piktogramok jelentésének meghatározása eléggé biztosnak vehető. Az átírás természetesen semmit nem mond a táblák szövegének nyelvéről vagy az egyes írásjelek hangértékéről. Ha azonban a tatárlakai táblák jelanyagát a mezopotámiai piktogramokkal összehasonlítjuk, a kettő között olyan messzemenő egyezést, illetve hasonlóságot találunk, hogy közöttük feltétlenül valamilyen összefüggésre kell gondolnunk. A két tábla az uruki és a dzsemdet-naszr-i piktogramokkal való összehasonlítás segítségével minden nehézség nélkül értelmezhető.[forrás?]

A téglalap alakú tábla[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Fogadalmi ajándékul adott az Úrnak (vagy Enlilnek) 5 kenő edényt, 10 kur(?) árpát, 10 lovat Unu városa.”[forrás?]

A kör alakú tábla[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Liszt 60 + 10 kur(?) Palil istennek, 20 kur(?) a főpap-királynak, búza 60 + 60 + 2 kur(?) Usmû (istennek), Šamaš (istennek).”[forrás?]

A rajzos tábla[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szöveget nem tartalmazó táblát a Dzsemdet Naszr-korabeli sumer pecséthengerekkel összehasonlítva a tábla közepén egy „életfa” áll, mellette jobbról és balról kőszáli- vagy vadkecske látható.[5]

A táblák keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A táblák valószínűleg csak utólag és másodlagosan, máglyán égtek ki. Mezopotámiában is csak az amulettként használt (egyúttal átfúrt) táblákat égették ki. A táblák formája olyan, mint az általános mezopotámiai korai forma. Méretük, vastagságuk, továbbá mezőkre osztásuk is megfelel azokénak.

Az a legvalószínűbb, hogy a táblácskákat a sumer írást némileg ismerő kereskedő készítette. A másik lehetőség, hogy egy délkelet-európai (esetleg éppen erdélyi) bennszülött - elkerülve Kis-Ázsiába vagy a Közel-Keletre - valahol megismerkedett a korai sumer piktográfiával, és visszatérve ő készítette a táblákat.

Ha feltételezzük, hogy a rituálisan elégetett ember azonos a táblácskák készítőjével vagy viselőjével, akkor ez a személy Larsza városával állhatott kapcsolatban. Az egyik jel ugyanis UD.UNUG.KI = Larsza. A város Dél-Mezopotámiában, az Eufrátesz partján, Uruk közelében volt.

A Vinča-kultúra által benépesített közép-erdélyi területen arany- és rézlelőhelyek voltak. Ugyanakkor közismert a babiloni, korai városi társadalmak óriási igénye az arany és réz iránt. Mezopotámiai kereskedők már az i.e. 3. évezredben a távoli Afganisztán és India területeire utaztak az ékszerekhez szükséges ritka kövekért, másfelé pedig aranyért és rézért. A Vinča-művelődésnek az i.e. 3. évezred elején már létező kis-ázsiai kapcsolatai elősegíthették, hogy a (valószínűleg Nyugat-Kis-Ázsiába is eljutó) sumer kereskedők tudomást szereztek a Kárpát-medence réz- és aranylelőhelyeiről.[6]

Alternatív értelmezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korongon lévő jelek párhuzama a rovásírással[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lelet több geometrikus ábrája párhuzamba állítható a székely–magyar rovásírás írásjegyeivel:

  • a korong maga és az azt négy részre osztó kereszt megfeleltethető a rovásírás F betűjének
  • a bal felső negyed első jele megfeleltethető a Z betűnek
  • a felső fél félkörei megfeleltethetők az Ny betűnek
  • a bal alsó negyedben alul látható jel megfeleltethető a Gy betűnek
F (rovásbetű).svg
Z (rovásbetű) JB.svg
Ny (rovásbetű) JB.svg
Gy (rovásbetű).svg
f z ny gy

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Tartaria Tablets
  2. Carl J. Becker, A Modern Theory Of Language Evolution, iUniverse, 2004, 346. o.
  3. Harmatta János: Neolitkori írásbeliség Közép-Európában? Antik Tanulmányok 13. 2. 1966. 235-238
  4. Borisz Perlov megjegyzését idézi: A. Kifisin: Vetvi odnogo gyereva, Tyehnyika Mologyozsi 12. 1975., Moszkva, 60-61. - Egy fa ágai, Forrás, 1977
  5. E. Heinrich: Bauwerke in der altsumerischen Kunst, Wiesbanden, 1957
  6. Makkay János: A tartariai (alsótatárlakai) táblácskák. Magyar Tudomány 15. I. 1970. 63-69.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdélyi István: Sumér rokonság?, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, ISBN 963 05 5389 9
  • Friedrich Klára: Tatárlaka titka.
  • Szakács Gábor: Tatárlaka titka [10]
  • Záhonyi András:
    • A tatárlaki korong 7000 éves? [11];
    • Rovásjeleink és a mezopotámiai jelkészlet [12]
  • Makkay, J. 1969 The Late Neolithic Tordos Group of Signs. Alba Regia 10, 9-50
  • Makkay, J. 1984 Early Stamp Seals in South-East Europe. Budapest
  • Makkay, J. 1990 A tartariai leletek. Budapest
  • Maxim, Z. 1997 Neo-eneoliticul din Transilvania. Bibliotheca Musei Napocensis 19. Cluj-Napoca
  • Milojcic, Vl. 1963 Die Tontafeln von Tartaria (Siebenbürgen), und die Absolute Chronologie des mitteeeuropäoschen Neolithikums.Germania 43, 266-268
  • Falkenstein, Adam 1965 Zu den Tafeln aus Tartaria. In: Germania. Anzeiger der Römisch-Germanischen Kommission des Deutschen Archäologischen Instituts, Jg. 43, 269–273.
  • Vlassa, N. 1962 --- (Studia UBB 2), 23-30.
  • Vlassa, N. 1962 --- (Dacia 7), 485-494;
  • Vlassa, N. 1965 --- (Atti UISPP, Roma 1965), 267-269
  • Vlassa, N. 1976 Contributii la Problema racordarii Neoliticul Transilvaniei, p. 28-43, fig. 7-8
  • Vlassa, N. 1976 Neoliticul Transilvaniei. Studii, articole, note. Bibliotheca Musei Napocensis 3. Cluj-Napoca
  • Winn, M. M. 1973 The Signs of the Vinca culture: An Internal Analysis. Their Role, Chronology and Independence from Mesopotamia. Ann Arbor
  • Winn, M. M. 1981 Pre-writing in Southeastern Europe: The Sign System of the Vinca Culture ca 4,000 BC. Calgary

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tatárlakai lelet témájú médiaállományokat.