Pézsmaréce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Pézsmaréce
MuscovyDuck.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Fényrécék (Cairini)
Nem: Cairina
Faj: C. moschata
Tudományos név
Cairina moschata
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Pézsmaréce témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pézsmaréce témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pézsmaréce témájú kategóriát.

Háziasított pézsmakacsák

A pézsmaréce, másképpen pézsmakacsa, népies nevén némakacsa (Cairina moschata) a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti elterjedési területe Mexikótól délre Peruig és Uruguayig, de mára már a világ minden táján tenyésztett úszómadár lett.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadon élő pézsmarécék eredetileg fekete színűek, de a kifejlett egyedek szárnytükre fehér! Hasukon irizál a tollazat. A pézsmakacsák fején jellegzetes, húsos kinövések láthatóak, arcuk pedig csupasz. Ez színtől függetlenül lehet piros, piros alapon barna árnyalatú és fekete. A 3–4 kilogrammos testtömegű gácsérok jóval nagyobbak a tojóknál, amelyek átlagosan 1,5–2 kilogrammot nyomnak. (A háziasított példányok esetében jóval nagyobb tömeggel számolhatunk: a tojók akár 5, a gácséroknál pedig akár 7 kilogrammos testsúly is előfordulhat.)

A háziasított pézsmakacsánál több alap és rejtett szín található: fehér, barna, fekete, kék, bronz, levendula, krém, gyöngy. Homozigóta szín variáció esetén még előjöhet ezüst, lila, buff szín változat. Egy színváltozaton belül több mutáció is létezik, amely eredményeként vannak sötétebb, világosabb, vagy más árnyalatú színek. A felsorolt színeken kívül még több ismeretlen rejtett színt lehet létre hozni megfelelő színű egyedek tartásával. A színváltozatoknál tovább megkülönböztetünk fehér fejű, az egyed színével egyező változatot és az úgynevezett grilled fejszínt, amikor a fej színes, de fehér tollakkal van cirkázva.Ezek nem összetévesztendők a tarkasággal. A mintázatoknál a legismertebb a duclair mintázat. Itt a szárny, a fartoll és a fej színes, a többi toll pedig fehér. Továbbá ismert mintázat még a sávozottság. Ezeket sokan tévesen kendermagosnak nevezik. Ezen mintázatok minden színnél megjelenhetnek. Az ilyen egyedek már napos korban is különbözőek az egyszínű és a szabálytalan tarka színű egyedektől. Elterjedt dolog a beltenyészet is, amelynek egyik eredménye az egyszínű egyedek tarkasága, több fehér toll megjelenése. Az egyszínű kacsáknál a fehér nem kívánatos szín, ezért kerülni kell a beltenyészetet! Továbbá a többszörös beltenyészet esetén az egyedek kisebbek lesznek, csökken a keltethetőség, az ellenálló képesség! A néma kacsa nem kimondottan érzékeny a kisebb beletenyésztettségre.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadon élő pézsmarécéket eddig viszonylag kevesen vizsgálták. Meglehetősen sok időt töltenek a fák koronájában, ahol kiválóan el tudnak rejtőzni. Ha megriasztják őket, lassú, nehéz szárnycsapásokkal emelkednek a levegőbe. Elsősorban a reggeli és esti órákban aktívak, ekkor szerzik növényi eredetű táplálékukat a sekély vízből. A költési időszakban egyedül vagy kisebb csoportokban látható, máskor nagyobb, akár 16 egyedből álló csapatok is megfigyelhetőek.

A néma kacsa azért is népszerű, mert – mint népi neve is mutatja – igen halk. Leginkább sziszeg, néha morog és csendesen hápog. Kárpótlásul változatos metakommunikációs eszközöket használ: a fejét mozgatja, billegeti a farkát. Izgalmi állapotban a feje tetején felemeli a tollazatát, a gácsérok találkozásakor a szárnyukat enyhén kitárják, hogy ezzel nagyobbnak tűnjenek.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pézsmaréce fióka

A pézsmaréce tojója a vadonban faüregekbe, gödrökbe rakja tojásait. A kirakott költőládákat is előszeretettel használja. A 8–21 tojás 35 napon belül kel ki. A fiókák fészekhagyók, de kelés után 1-2 napig a fészekben, maradnak, egyes esetekben pedig még pár napig a fészekre visszajár a kotló a kicsikkel.

Háziasítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pézsmaréce vadon élő állománya nem veszélyeztetett, háziszárnyasként pedig egyre gyakoribb. Dél-Amerikából származik, az első európai felfedezők érkezésekor már házi pézsmarécékkel találkozhattak. A 16. században hozták az óvilágba, ahol népszerű asztali fogássá váltak. Később a pekingi kacsa a háttérbe szorította, mint húsforrást, azonban az utóbbi 35 évben ismét gazdasági szempontból jelentős baromfifaj lett, intenzív tenyésztése többek között Franciaországban, Olaszországban és Tajvanon folyik. Húsa nagyon ízletes, valamivel több fehérjét és kevesebb zsírt tartalmaz, mint a házikacsáé. Májtermelése is kiváló.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]