Jean-Baptiste Lamarck

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-Baptiste Lamarck
Jean-baptiste lamarck2.jpg
Életrajzi adatok
Született 1744. augusztus 1.
Bazentin
Elhunyt 1829. december 18. (85 évesen)
Párizs
Nemzetiség francia
Pályafutása
Szakterület biológia

Jean-Baptiste Pierre Antoine de Monet, Chevalier de la Marck (Bazentin, 1744. augusztus 1.Párizs, 1829. december 18.) francia lovag, természettudós, akadémikus, Darwin előfutára az élővilág evolúciós magyarázatát illetően.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Báró apja papnak szánta, így tanulmányait egy amiens-i jezsuita iskolában folytatta. 17611769 közt katona volt. Leszerelése után orvosnak tanult, majd érdeklődése a botanika felé fordult, és Bernard de Jussieu tanítványa lett Párizsban.[1] 1779-ben a Francia Akadémia tagjává választották.[2] 1780 óta több növénygyűjtő utazást tett és a növénytan terén több nagyobb rendszertani munkát írt. 1792-ben a Jardin des plantes-ban az alsóbb rendű állatok tanának tanára lett és ez időtől kezdve a zoológia művelésére szentelte minden erejét és Systéme des animaux sans vertébres (1809), valamint Histoire des animaux vertébres (1815-22, 7 kötetben) műveivel, mely utóbbit Edwards Milne társaságában írta, jeles szisztematikusnak mutatta magát. Egy baleset következtében megrokkant. Háromszor özvegyült meg, élete végén megvakult.[1]

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ő különítette el először a gerincteleneket a gerincesektől, a tüskebőrűeket a polipoktól és alapját vetette meg az állatosztályok természetes elkülönítésének. Elméleti munkái közül nevezetes a Philosophie zoologique (1809). Ő volt az első, aki szakított a régi fajfogalommal és a fajok változatlanságáról szóló dogmával és az állatvilág keletkezését a lassú, fokozatos fejlődéssel magyarázta és így őt tekinthetjük a leszármazás tanának megalapítójául, vagy a francia Darwin gyanánt.

Darwin evolúciós elméletével szemben, Lamarck úgy vélte, hogy az evolúció a környezet, és az élőlény közös eredménye. Hitt a szerzett tulajdonságok öröklődésében, hogy az élőlény a környezeti hatásra válaszul alakít ki bizonyos vonásokat, és azt átörökíti utódaiba is. Lamarck nézetét kezdetben lelkesen fogadta a tudomány, de végül elutasította. Waddington volt az, aki ecetmuslicákkal végzett kísérletével bizonyította, hogy Lamarck elgondolása igaznak tűnik.

Kísérletében muslicaembriókat éterbe tett. Az abnormális körülmények az ecetmuslicák korai életszakaszában furcsa hátsó szárnyak kialakulását eredményezte. Az igazán érdekes felfedezés az volt, hogy ez a különös hátsó szárny rendellenesség a muslicák nyolc generációján keresztül fennmaradt, annak ellenére, hogy az utódokat már nem tette éterbe.

Növénytani munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Flore française (Párizs, 1778, 3 kötet, újabb kiadása De Candolletól);
  • Extrait de la flore française (u. o. 1795);
  • Histoire naturelle des végétaus (u. o. 1802, 15 kötet);
  • Encyclopédie méthodique botanique (u. o. 1783-1817, 13 kötet, egy atlasszal és 900 táblával);
  • De Candolle-lal Synopsis plantarum in Flora Gallica descriptarum (u. o. 1806).[3]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Múlt-kor történelmi portál. (Hozzáférés: 2009. december 17.)
  2. Az angol wikipédia Lamarck szócikke. (Hozzáférés: 2009. december 17.)
  3. V. ö. Claus, L. als Begründer d. Descendenzlehre (Bécs, 1888).

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Baptiste Lamarck témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]