Nyirokkeringés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A nyirokkeringés egyrészt kiegészíti a vénás keringést a szövetközötti folyadék elvezetésében, másrészt a nyirokerek útjába iktatott szűrők – a nyirokcsomók – és az egész nyirokrendszer részeként fontos alkotórészei a szervezet védekezőrendszerének.

Bevezetés: Anyagtranszport a kapillárisokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kapillárisfalon át az anyagtranszport diffúzióval vagy filtrációval történhet:

Diffúzióval[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gázok és a zsíroldékony anyagok (lipidek) jutnak át az érfalon. Az áramlás iránya a nyomásviszonyoknak megfelelően a kapillárisból a sejtek közötti térbe, vagy onnan a kapillárisba történik; ez a fajta anyagtranszport gyors. A víz és a vízben oldott anyagok nem tudnak az érfalon (endothelsejten) átjutni, diffúziójuk csak a kapillárisfalat alkotó endothelsejtek közötti kapcsolódásoknál lehetséges: ez a „gap junction”.

Filtráció (szűrés)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hidrodinamikai törvények alapján történik. A kapillárisfal szemipermeabilis (dializáló, vagyis félig-áteresztő) hártya, amely a nagy molekulájú anyagokat (pl. fehérjéket) nem engedi át. A normális vérplazma kolloidozmotikus nyomása a kapillárisvérben kb. 25 Hgmm. Ezért, és a vérnyomás filtráló hatása miatt az áramlás az érfalon át az érből kifelé történik. A kapillárishurok artériás oldalán a nyomás hatására lép ki a folyadék, és a benne oldott krisztalloidok és gázok (oxigén, szén-dioxid, nitrogén); a kapillárishurok vénás oldalán pedig alacsonyabb a nyomás, mint a sejtek közötti térben ezért a folyadék az érbe áramlik.

A kapillárisfalon kilépő és a benne maradó folyadék közötti egyensúlyi állapot tényezői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a kapillárisban uralkodó nyomás
  • a kapillárison belüli és kívüli folyadék ozmotikus nyomása
  • a sejt közötti folyadék elvezetése egyéb úton (nem a vérben).

A szövetközti folyadék és a nyirokkeringés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bizonyos nyomáskülönbségek miatt a hajszálerek artériás szakaszán a szövetközti térbe került folyadék nem tud maradéktalanul visszaszívódni a vénás szakaszba. A szövetközti térben a fehérjekoncentráció alacsonyabb a vérplazmáéhoz képest.

A nyirokerek felépítése és működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szövetközti térben kesztyűujjszerű vak tasakként kezdődnek az egyrétegű endothelsejtfallal (egy speciális hámsejt) körülvett nyirokhajszálér (nyirokkapilláris). Ezek endothelsejtjei könnyen átengedik a nagy molekulákat is (pl. fehérjék, és a kolloidálisnál nagyobb részecskék). A kapillárisba fel nem vett fölösleges sejtközötti folyadékot a nyirokhajszálerek vezetik el. Ezek kevés kivétellel (pl. központi idegrendszer) szinte minden szövetben előforduló endothelcső-hálózatok. A kapillárisok fokozatosan nagyobbodó nyirokerekbe szedődnek össze (vasa lymphatica). A nyirokhajszálereket laza rostos kötőszövet veszi körül.

A nyirokszervek és immunrendszerbeli funkcióik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyirokszervekhez tartoznak a mandulák (tonsilla), a csecsemőmirigy (thymus), a nyirokcsomók, (nodus lymphaticus), a lép (lien), a belek összekapcsolódott és magányos nyiroktüszői (folliculi aggregati és solitarii), a féregnyúlvány (appendix) és a nyirokerek (vasa lymphatica). A szövetekbe jutó koromszemcsék vagy például Streptococcusok a nyirokerek útján bejutnak a nyirokcsomókba és ott le is rakódnak; miután a nagy falósejtek (macrophagok), (a fehérvérsejtek egy fajtája) bekebelezték (phagocytálták) a kolloidálisnál nagyobb részecskét, bevándorolnak a nyirokerekbe, és a nyirokárammal sodródnak tovább. Normális körülmények között is nagyon kevés, de főleg gyulladásos állapotban jutnak be kolloidális anyagok (főként fehérjék) a sejtek közti térbe. Ezek elszállítása a nyirokérrendszer feladata (és nem a vérkapillárisoké). Míg a nyirokcsomók a nyirokkeringésbe iktatott szűrők, a lép a vérkeringésbe iktatott szűrő. Ezen túlmenően a nyirokszerveknek alapvető szerepe van az ellenanyagok által közvetített (humorális) és a sejtes; (celluláris) (főleg T-lymphocyták által közvetített) immunitásban.

A nyirok (lympha) összetétele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyirokerekbe bejutott szövetközti folyadék: vagyis víz, a benne oldott krisztalloidok és gázok (szén-dioxid, oxigén és nitrogén), valamint kevés kolloid, valamint kis és nagy nyiroksejt|nyiroksejtek, (lymphocyta|lymphocyták). A lymphocyták a nyirokszervekben termelődnek. A képződő nyirok mennyisége a szövet pillanatnyi állapotától függ, egy nap alatt kb. 2-4 liter nyirok termelődik. (Víztiszta, vagy szalmasárga folyadék.)

A nyirokerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyirokhajszálerekből nagyobb nyirokerek szedődnek össze (vasa lymphatica). A mélyen húzódó nyirokerek a nagyobb mély érkötegekhez csatolva, a felszíniek pedig a bőr alatt a vénáktól függetlenül haladnak. Falszerkezetük a vénákéra hasonlít endothel, belhártya (intima), simaizomréteg (media) , és kötőszövet (adventitia).

A sűrűn, szabályos közönként elhelyezett kettős billentyűk (amelyek a fő nyiroktörzsek felé vezetnek, így az áramlás csakis egyirányú!) közötti tágulatok miatt jellemzően gyöngyfüzérszerűek a nyirokerek, amelyek borsónyi-babnyi nyirokcsomókba (nodi lymphatici) nyílnak. A nyirokcsomóba vezető eret vas afferensnek hívják, a bab alakú szerv domború oldalán lép be, míg az elvezető eret vas efferensnek, ez pedig a homorú oldalon hagyja el a nyirokcsomót.

Minden testtájéknak, szervnek, szervrészletnek megvannak a maga regionális nyirokcsomói, melyek sorba kapcsolva akár 3-szor, 4-szer is megszűrik a nyirkot, amíg az a fő nyiroktörzsekhez ér, amelyek a mellvezeték (ductus thoracicus) és a jobboldali fő nyiroktözs (truncus lymphaticus dexter) a vénás rendszer speciálisan alacsony nyomású pontjára a belső nyaki véna (vena jugularis interna) és a kulcscsont alatti véna (vena subclavia) összeömléséhez (angulus venosus) vezetik azt. Tehát a szövetnedv visszakerül a vérkeringésbe!

A nyirokereknek fontos szerepe van a tápcsatorna működésében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahol a bélbolyhok (villi intestinales) tengelyében kezdődő nyirokerekbe szívódnak fel a zsírok, amelyek így lassabban, elhúzódó időben kerülnek a vénás vérbe.

A nyirok áramlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyirokerekben a nyirok egyirányú áramlását részben a környező szövetek mozgása közben létrejövő nyomás, részben a nagyobb nyirokerek endotheljét körülvevő simaizomelemek ritmikus kontrakciói (összehúzódásai) biztosítják. Döntő az izompumpa szerepe, ami a harántcsíkolt izomzat működésekor jön létre.

A nyirokrendszer betegségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyirokrendszer legközönségesebb és legfontosabb zavara a vizenyő (ödéma), amelyben rendellenes mennyiségben felgyülemlik a szövetközti folyadék, például a szövetközti térben felszaporodó nátriumionok miatt. Ezenkívül kialakulhat heveny (akut) nyirokérgyulladás (lymphangitis), amit leggyakrabban A-csoportú (streptococcusok) okoznak. A nyirokutak el is záródhatnak (lymphoedema) gyulladást követő hegesedés, rosszindulatú daganat (carcinoma) miatt. Ha az ödéma tartósan fennáll, a kötőszövet felszaporodását (fibrosist) okoz, ami narancshéj-szerű bőrnek látszik, ez pedig egy tumor-áttét (metastasis) nyirokutakon való terjedését feltételezi. A nyirokszövetből (illetve a nyirokrendszer sejtjeinek előalakjaiból) kiinduló daganatok a (lymphomák), melyeket 2 csoportra osztanak: Hodgkin-kór (Hodgkin-lymphoma), és (non-Hodgkin-lymphomák), mindkét csoportba eső tumorok rosszindulatúak.


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]