Tónus (nyelvészet)

A kínai nyelv tónusai. Sorrendben: normál (ā), emelkedő (á), eső-emelkedő (ǎ), eső (à)

A harmadik tónus alakja 1., 2. és 4. tónus előtt (másik 3. tónus előtt 2. tónusúnak hangzik) – ez egyben a szandhi példája is

A tonalitás (más néven szóhanglejtés vagy zenei hangsúly) azt a sajátosságot jelenti, hogy egy-egy szótag kiejtésének hangmagassága, illetve annak változása jelentésmegkülönböztető szereppel bír.

Az intonáció (hanglejtés) számos nyelvben kifejezhet hangsúlyt, nyomatékot, szembeállítást, kérdést, felkiáltást, érzelmi viszonyulást stb., a tonális nyelvek (avagy politón nyelvek) azonban szótári szavakat különböztetnek meg velük: eltérő lesz például egy szó jelentése, ha közepes, mély, magas, ereszkedő vagy emelkedő hangfekvésben ejtik ki. Az ilyen esetekben a tónust, mivel jelentést különböztet meg (akár a fonéma), tonémának is nevezik.

A kínaiban például a má szó egyenletesen magas hanglejtéssel ejtve ’anyá’-t jelent (pinjin átírással: mā), emelkedő hanglejtéssel ejtve (má) ’kender’-t, eső-emelkedő hanglejtéssel (mǎ) ’ló’ a jelentése, hirtelen eső hanglejtéssel (mà) pedig annyit jelent: ’szid’. (Létezik egy tónus nélküli kiejtése is, amely a mondat végén a kérdést jelöli.)

A hanglejtésükben eltérő szavakat a tonális nyelvek beszélőinek agya különböző szavakként azonosítja, és e nyelvek beszélői között elterjedt az abszolút hallás.

Elterjedése

A világ nyelveinek jelentős része tonális, például a kínai, a vietnami, a thai nyelv, valamint számos más ázsiai és afrikai nyelv. A magyar és az indoeurópai nyelvek többsége azonban nem ilyen (a pandzsábit kivéve); némelyekben pedig csak korlátozottan érvényesülnek ilyen vonások (pl. litván, szlovén, szerbhorvát, limburgi, svéd, norvég nyelv).

Fajtái

A tónus lehet állandó (magas, közepes vagy mély) vagy változó (emelkedő, ereszkedő, emelkedő-ereszkedő, ereszkedő-emelkedő stb.).

A lehetséges tónusok (tonémák) száma az egyes nyelvekben kettő és hat között változik (egyes források szerint a kam-sui nyelvekben 15 tónus is előfordul).

 A „má” szótag kiejtése a kínaiban használt négy fő tónussal

• Hangminta négyszer négy példával

Összevetés a magyarban meglévő hanglejtéssel

Tónusok ugyan nincsenek a magyarban, de könnyen közelíthetők oly módon, ha egyetlen szótagból álló mondatokat ejtünk különböző hanglejtéssel, illetve ha a beszédfolyamatból kiragadunk egyes szavakat, amelyek a mondat hanglejtését hordozzák.

Tónus Közelítő példák a magyarból Normál tónus Ő… Emelkedő tónus Ő? … [ott volt] ő, [aki]… Ereszkedő tónus Ő. Ő! (Kér)tél? Magas tónus Hát… [nem tudom] (Si)ke(rült)? Mély tónus Neeeem… [kizárt dolog] (Sike)rült?

A mandarin kínai nyelvben meglévő négy tónus (lásd a mellékelt ábrát, illetve az előbbi hangmintát), pontosabban az ezeknek megfelelő hanglejtések például ilyen mondatokban fordulnak elő a magyarban: Magas, szinttartó tónus – vö. félbehagyott kijelentés: „Lám…” (…ide jutottunk.) vagy „Hát…” (…nem sok értelmét látom.) Középről emelkedő tónus – vö. reményteli kérdés: „Volt?” (Szinte biztosra véve az igenlő választ.) Ereszkedő-emelkedő tónus – legtöbbször (1., 2. és 4. tónus előtt) aránylag mélyről a mélypontig ereszkedő, majd szinttartó változatban fordul elő – vö. érzelemmentes kijelentés: „Nincs.” Hirtelen eső tónus – vö. felkiáltás vagy parancs: „Jaj!” vagy „Hé!” Az összevetés természetesen annyiban sántít, hogy a hanglejtés a tonális nyelvekben állandó jelleggel kötődik a szóhoz: az egyes szavak kiejtése minden körülmények között azonos, a beszélőnek a témához való viszonyulásától függetlenül.

Külső hivatkozások

• A thai nyelv tónusai (hangmintákkal, frekvenciaábrával)
• Kísérlet a thai nyelv tónusainak lekottázására