Hun nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hun nyelv
Chun til [1]
Terület Eurázsiai sztyeppéktől Európáig
Beszélők száma 0 fő
Nyelvkódok
ISO 639-3 xhc

Az európai hun nyelvről (Chun til[1]) alig vannak nyelvemlékek, ezért nyelvi hovatartozásukat csak találgathatjuk. A tudomány mai álláspontja szerint az európai hunok részben azonosak az ázsiai hsziungnukkal, akiknek egy része nyugat felé haladva nevét megőrizte, de sok más etnikumú népet magába olvaszthatott. A hunok Európában akkor jelentek meg, amikor az eurázsiai sztyeppén az indoeurópai népek (szkíták, szarmaták, szakák, dahák stb.) dominanciáját kezdték megtörni a török népek, de az első török nyelvű birodalom, a türköké, csak a hunok utáni évszázadban alakult ki. A sztyeppén könnyű nevet, vagy nyelvet váltani, nagy óvatossággal kell a nyelvészeti kérdéseket megközelíteni. Gondoljunk például az onogur-bolgárokra, akiket ma szláv bolgárokként ismerünk.[2]

Hun nyelvű leletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A valószínűen multietnikumú hunok által feltételezetten beszélt ókori és kora középkori hun nyelv meghatározása nehéz és nem sok sikerrel kecsegtető feladat, részben, mert igen kevés emléke maradt fenn: leginkább más nyelvű (gót, görög, latin) forrásokból maradt ránk néhány hun személynév. Ismertek még a Volga-vidéki imenkovi kultúra rovásírásos feliratai a 46. századból, ezeket egyes régészek vitatottan a hunoknak tulajdonítják, bár eddig nem sikerült teljesen megfejteni őket.[3] A szövegek rekonstruálásához más sztyeppei népek rovásírásos emlékei szolgálnak alapul, például a Közép-Ázsiában fennmaradt és teljesen megfejtett ótörök nyelvű orkhoni feliratok.

A nyelvi hovatartozás meghatározásának problémája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezért nem tisztázott a hunok nyelvi hovatartozása sem: Egyes kutatók a 19. században néhány európai forrástöredék alapján a török (türk) nyelvek közé sorolták és a török kutatók még most is feltételezik, hogy a hunok egy olyan török nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszéltek, amely a többi török nyelvtől erősen eltérő úgynevezett csuvasos nyelvek közé tartozott. Ilyen volt a középkorban szintén kihalt bolgártörök nyelv és ilyen a mai csuvas nyelv. A 20. században ezt az elméletet erősen támadván megjelentek olyanok is, amelyek valamely szibériai kis nép (osztják, ket) közé sorolták be a nyelvemlékeket. Miután ismertté váltak a késő ókori és kora középkori jüecsi (tokhár) és a keleti szkíta (szaka) nyelvek emlékei Belső-Ázsiában, egyre több kutató (például Harmatta János) a szakával és a jüecsivel rokonítja a hun nyelvet, és így a kelet-iráni nyelvek közé sorolja. Egy-egy kortárs kutató (például Ucsiraltu) felvetette a mongollal rokoníthatóság lehetőségét is.

A kérdés nem megoldott, és egyre valószínűbb, hogy az ázsiai, közép-ázsiai és az európai hun szövetségek keretein belül is több nyelvi réteg szerepelt (összetett birodalmak), változó hangsúlyokkal és egyes vezető réteghez kapcsolható nyelvek dominanciájának változásaival. Az európai hunok között az 5. század közepére a törökségi nyelvek túlsúlya valószínűsíthető, de az elenyészően kevés (főleg személynevekből álló) nyelvemlékek ennek biztos eldöntését megnehezítik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Tóth Alfréd: Hunnic-Hungarian Etymological Word List (magyar nyelven) (PDF), 2007. (Hozzáférés: 2014. szeptember 24.)
  2. Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997 ISBN 9635061404  
  3. Khan Diggiz Dish Inscriptions

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • (angol) The World of the Huns – Otto J. Maenchen-Helfen történész, sinológus műve a hunokról (lásd a nyelvi fejezetet).
  • (angol), (magyar) Hungarian Heritage Page
  • J. J. M. de Groot: Hunok és kínaiak, Respenna, Budapest, 2006.
  • Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai II.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]