Egyiptomi nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egyiptomi nyelv
r
Z1
n km m t
O49
Kiejtés r n km.t
Beszélik
Beszélők száma 0 (kihalt);
kb. 1 millió (Óbirodalom),
kb. 1,5 millió (Középbir.),
kb. 3 millió (Újbirodalom),
kb. 7 millió (római kor)
Nyelvcsalád Afroázsiai nyelvcsalád
   Egyiptomi nyelv
Írásrendszer hieroglif, kurzív hieroglif, hieratikus, démotikus, kopt
Nyelvkódok
ISO 639-1
ISO 639-2 egy
ISO 639-3 cop egy; cop

Az ókori egyiptomi nyelv az afroázsiai nyelvcsaládba (korábbi nevén sémi-hámi nyelvcsalád) tartozik, annak hat ága közül az egyik.[1] A nyelvcsalád másik öt ága közül a sémi és a berber hasonlít rá, illetve a kusita ágba tartozó bedzsa nyelv.[2]

Az ókori Egyiptom háromezer éves történelmének folyamán mind a beszélt, mind az írott nyelv folyamatosan változott nyelvtanilag is és a szavak jelentésében is. Az ókori egyiptomi nyelvet és az egyházi nyelvként ma is használt kopt nyelvet együttesen egyiptomi nyelvnek nevezik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyiptomi nyelv fejlődése összesen öt nagyobb szakaszra osztható. Ezek (Gardiner alapján)[3]:

Óegyiptomi vagy óbirodalmi nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Óbirodalom és az első átmeneti kor nyelve (I.VIII. dinasztia; i. e. kb. 3180–2240). A legkorábbi ismert nyelvváltozat; ennek idejéből származnak az első összefüggő nyelvemlékek, melyek döntő többsége vallásos szöveg vagy sírfelirat. A leghosszabb óegyiptomi nyelvű szövegek az ún. Piramisszövegek, a nemesek sírjaiban gyakoriak az önéletrajzi írások is. Nem sokban különbözik a következő nyelvváltozattól, a klasszikus egyiptomitól.[2][4]

Középegyiptomi vagy klasszikus nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A IX.XI. dinasztiák (i. e. kb. 2240–1990) vernakuláris nyelvváltozata, később új elemekkel kiegészülve. A hivatalos feliratok és az irodalom nyelve a Középbirodalom idejétől egészen a XVIII. dinasztia végéig (i. e. kb. 1300),[5] Ehnaton uralkodásáig, amikor a beszélt újegyiptomi nyelv lett az irodalom hivatalos nyelve (a vallásos szövegeket kivéve, melyeknél még ragaszkodtak a hagyományokhoz). A núbiai és szaiszi korban (i. e. 715–535) egy időre reneszánszát élte, hieroglif és hieratikus szövegeken gyakran használták a korabeli nyelvváltozat helyett.[6]

Ez az egyiptomi irodalom klasszikus nyelve, több műfajban is jelentős alkotások születtek: 1) halottkultusszal kapcsolatos szövegek, köztük a legjelentősebb a Koporsószövegek, 2) intelmek (Ptahhotep intelmei, Merikaré intelmei), 3) prózai történetek (Szinuhe, A hajótörött története, A paraszt panaszai), 4) himnuszok.[7]

A középegyiptomi az egyiptológusok által leginkább vizsgált nyelvváltozat, mert rengeteg különféle dokumentum maradt fenn ebből a korból, itt a legkisebb az eltérés a hivatalos és irodalmi szövegek nyelvváltozata között, helyesírása pedig következetesebb a többi nyelvváltozaténál.[6] Az első középegyiptomi nyelvtankönyvet Adolf Erman adta ki 1894-ben, ezt Alan H. Gardiner műve követte 1927-ben. A 20. század közepére az egyiptológusok úgy gondolták, a középegyiptomi nyelvet teljesen sikerült megismerni, és az óbirodalmi felé fordultak, Hans Jakob Polotsky elmélete azonban 1944 után újraélesztette a vitát bizonyos kérdésekben.

Újegyiptomi vagy későegyiptomi nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A XVIII.XXIV. dinasztiák (i. e. kb. 1573–715) vernakuláris nyelvváltozata. Az Amarna-korban készült feliratokon látni először, főleg levelekben, üzleti dokumentumokban és irodalmi szövegekben szerepel, de a XIX. dinasztiától már templomi feliratokon is. Kevés szöveg van, ahol nem keveredik a klasszikussal. Jellemző a kölcsönszavak megjelenése.[4]

Vallási és szekuláris irodalmi művek nagy számban maradtak fenn ezen a nyelvváltozaton, köztük Wenamon története, a Chester–Beatty I papirusz szerelmes versei, valamint Ani intelmei. A ramesszida kor adminisztrációjának a nyelve is volt.

A klasszikus és újegyiptomi közt lévő különbség nagyobb, mint ami az a középegyiptomit választja el az óegyiptomitól. A nyelv szintetikusból analitikussá vált. A két nyelv különbözőségét a latin és olasz vagy az ómagyar és a mai magyar közti különbözőséghez lehet hasonlítani.

Az írott újbirodalmi nyelv pontosabban írja le a kor beszélt nyelvét, mint a középbirodalmi. Az 3, w, ỉ gyenge mássalhangzókat, valamint a nőnemű .t végződést egyre gyakrabban elhagyták, valószínűleg mert szóban is lekoptak. A p3 (hímn.), t3 (nőn.) és n3 (tbsz.) mutató névmásokat határozott névelőként kezdték használni. A régi sḏm.n=f igeformát felváltotta a sḏm=f, ami prospektív és perfektív is volt. Múltidőt az ỉr segédigével is képeztek, pl. ỉr=f s3ḥ3=f (ő megvádolta őt). A főnevek jelzőjeként használt mellékneveket gyakran főnevek váltották fel.

Démotikus nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A XXV. dinasztia idejétől a késő római korig (i. e. kb. 715 – i. sz. 470) démotikus írással írt szövegek (közigazgatási és irodalmi) nyelve.[4] Nyelvtanilag közel áll a későegyiptomihoz. Fontos irodalmi emlékei a Szetna-regény és Ankhsesonki intelmei.[8]

Kopt nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kopt nyelv az egyiptomi nyelv utolsó változata. Az i. sz. 3. századtól használták, de Egyiptom arab hódítása (640) után az arab nyelv háttérbe szorította, beszélt nyelvként a 16. században kihalt,[4] bohairi dialektusát azonban a kopt ortodox egyház és a kopt katolikus egyház liturgikus nyelvként használja, ahogy a katolikus egyház a latint. Módosított görög ábécét használ.[4] Mivel ez az egyetlen egyiptomi nyelvváltozat, melynek írásos dokumentumaiban a magánhangzókat is jelölik, tanulmányozása közelebb visz az ókori egyiptomi nyelv kiejtésének megfejtéséhez. Az egyiptológusok a szaidi dialektust tanulják, mivel ennek van a legkevesebb olyan jellegzetessége, ami elválasztja a többi dialektustól; a szaidi és bohairi mellett még az ahmími dialektusa jelentős.[9]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Antonio Loprieno: Ancient Egyptian – A Linguistic Introduction. Cambridge University Press, 1995. ISBN 978-0-521-44849-9 p.1
  2. ^ a b Loprieno, p.5
  3. Alan Gardiner: Egyptian Grammar. Being an Introduction to the Study of Hieroglyphs. Griffith Institute, Oxford, 1927. ISBN 978-0-900416-35-4 p.5
  4. ^ a b c d e Gardiner, p.5
  5. Gardiner, pp.1,5
  6. ^ a b Gardiner, p.1
  7. Loprieno, p.6
  8. Loprieno, p.7
  9. Gardiner, p.6