Rét nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A rét nyelvet nyelvészek állítása szerint az i. u. 3. századig beszélték az Alpok vidékén, főleg a mai Olaszország északkeleti részén (a mai Dél-Tirollal bezárólag) illetve a mai Ausztria területén (Tirolban és Vorarlbergben), Svájc keleti részén, Liechtensteinben és Bajorország déli részein. Sok de sajnos mindig csak rövid felirat maradt fenn különféle használati tárgyakon, többféle ábécét használva, amelyek azonban mind az ótáliai írásokhoz sorolhatóak.

Besorolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négy egymástól erősen eltérő elmélet létezik

- Nem sorolható egyetlen nyelvcsaládba sem (a baszk nyelvhez hasonlóan).

- Besorolás az etruszkkal és a lemnivel együtt egy egyébként feltételezett és szigetnyelvnek tekintett nyelvcsaládba, az égei vagy tirzéni nyelvcsaládba[1]. Az indogermanista és etruszkológus Helmut Rix több megegyezésre mutatott rá a rét és az etruszk között, elsősorban a nyelvtan terén.

- Idősebb Plinius, Pompeius Trogus és Titus Livius úgy vélekedtek, hogy a rétek a kelták terjeszkedése elől a hegyekbe visszahúzódó etruszkok voltak. Livius (Ab urbe condita V 33) ráadásul még az etruszkok nyelvének - bár tökéletlen - hangzását is felfedezni vélte a rét nyelvben. Theodor Mommsen [2] szerint mindkét nyelv nagyon keményen és durván hangozhatott, mert mindkettőben hiányoztak a b, d és g [3] mássalhangzók.

- Néhány elmélet úgy tartja, hogy mégis a kelta nyelvek közé sorolandó.

- Linus Brunner[4] a múlt század 80-as éveiben állt elő azzal a hipotézissel, hogy a rét nyelvet a sémi-hámi csoportba kell sorolni, ezt azonban a nyelvészek túlnyomó többsége elutasítja.

Személynevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rét nevek egy vezetéknévből és egy családnévből álltak, ez utóbbit férfiaknál -nu képzővel látták el, nőknél pedig -na képzővel.

férfinevek: Klevie Valθiki-nu, Knuse Susi-nu, Lasθe Φutiχi-nu, Piθamne Hela-nu, Piθie Meti-nu

női nevek: [Φ]rima Piθam-n[a]

mindkét nemnél használatos: Φrima Remi-χ Vispeχa-nu „Phrima (női) és (-χ) Remi (férfi) Vispekhanu“

Rétoromán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sem a romans nyelv sem a ladin nyelv – amelyeket friulival együtt a rétorománhoz számolnak nem a rét nyelvből származnak, hanem a környék romanizált lakosságának vulgáris latin anyanyelvéből. Emelett persze nem lehet kizárni, hogy a lakosság rómaiak előtti kultúrája és nyelve (keleten és délkeleten rét, nyugaton és délnyugaton esetleg kelta-ligúr és/vagy leponti) valamilyen formában a római időszakban is fennmaradt hosszabb-rövidebb ideig és így a rétorománok nemzeti öntudatának alapját képezik.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Schumacher (2004), S. 317f.
  2. S. 118 und 120f. von: Theodor Mommsen: Römische Geschichte. Erster Band, Erstes Buch, Neuntes Kapitel. Die Etrusker. Berlin, 1923.
  3. Ernst Risch: Die Räter als sprachliches Problem, S. 677: Abb. 1 összehasonlítja az alpok térségének szóba jövő ábécéit és betűit. Vesd össze lemni nyelv.
  4. Schumacher (2004), S. 94f.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Morandi, Alessandro. (1999). Il cippo di Castelciès nell’epigrafia retica (Studia archaeologica, 103). Rome: Bretschneider
  • Prosdocimi, Aldo L. (2003-4). 'Sulla formazione dell'alfabeto runico. Promessa di novità documentali forse decisive'. Archivio per l'Alto Adige ISBN 979-8427-44-0
  • A. Mancini: Iscrizionie retiche. In: Studi Etruschi. Firenze 43.1975, S. 249–306. ISSN 0391-7762
  • Stefan Schumacher: Die rätischen Inschriften. Geschichte und heutiger Stand der Forschung. 2. Aufl. Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft Bd 79. Sonderheft. Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck, Innsbruck 2004. ISBN 3-85124-155-X
  • Stefan Schumacher: Sprachliche Gemeinsamkeiten zwischen Rätisch und Etruskisch. In: Der Schlern. Bd. 72, Heft 2, S. 90–114 (Bozen 1998).
  • Linus Brunner, Alfred Toth: Die rätische Sprache – enträtselt. Sprache und Sprachgeschichte der Räter. St. Gallen, 1987 (Digitalisat einer engl. Ausgabe des Buches) – a szaksajtó által elvetetett „Sémi-elmélethez“.
  • Helmut Rix: Rätisch und Etruskisch. In: Innsbrucker Beiträge zur Sprachwissenschaft. Bd. 68: Vorträge und kleinere Schriften. Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck, Innsbruck 1998. ISBN 3-85124-670-5