Tartuffe

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartuffe 19. századbeli színpadi kosztümterve

A Tartuffe (Tartuffe, ou l’Imposteur) Molière francia színdarabíró egyik legismertebb, ötfelvonásos vígjátéka. 1664-ben írta, és ugyanebben az évben mutatták be Versailles-ban. A darabot szinte azonnal cenzúrázták a XIV. Lajos királyt körülvevő, odaadó hívek felzúdulása miatt. Bár a királynak nem volt személyes érdeke a darabot betiltani, befolyásos udvari emberei hatására mégis megtette. Ezek az emberek ugyan mind mélyen vallásosnak mutatkoztak, a valóságban java részük igencsak álszent módon viselkedett, és a hozzájuk hasonló képmutatókat pellengérezte ki Molière a művében. A címet adó név a francián kívül még sok más nyelvbe is beépült, és szimbólumává vált a jámborságot megjátszó ember karakterének.

Főszereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Orgon, a ház ura és Elmire férje
  • Elmire, Orgon második felesége
  • Madame Pernelle, Orgon anyja
  • Damis, Orgon fia
  • Mariane, Orgon lánya és Valère jegyese
  • Tartuffe, hamisan vallásos férfi, álszent
  • Valère, Mariane szerelmese

Ezenkívül rokonok, szobalányok, szolgálók és Argas (személyesen nem jelenik meg a darabban), Orgon barátja. Argas bizonyos dokumentumokat bíz Orgonra, amit Tartuffe ellop azzal a céllal, hogy felhasználja Orgon ellen.

Színtér: Párizs, 1660-as évek, Orgon háza.

A cselekmény összefoglalója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orgon, a jómódú francia, anyjával, Madame Pernelle-lel együtt egy látszólag mélyen vallásos, cselszövő kalandor, Tartuffe befolyása alá kerül. Tartuffe színleli az erkölcsösséget, viselkedése és beszédmodora erényesen kenetteljes. A családtagok hamarosan átlátnak Tartuffe karakterén, de Orgont és anyját nem tudják meggyőzni arról, hogy a férfi egy kalandor. Érdekes módon célját nem hazugsággal akarja elérni, hanem azzal, hogy Orgont, mint a ház urát, a család feletti hatalom gyakorlására ösztönzi. Arra számít, hogy Orgon manipulálásán keresztül majd ő lesz az igazi úr. Tartuffe lépésről lépésre közeledik céljához: törvényes kontroll alá igyekszik helyezni Orgont és családját. Terve az, hogy feleségül veszi Mariane-t, és hogy Orgon felajánlja neki a vagyonát. Mariane és Valère ekkor már jegyesek voltak, Orgon mégis Tartuffe-höz akarja adni lányát.

A család kidolgoz egy tervet Tartuffe lebuktatására. Madame Pernelle szobalánya kíséretében eltávozik, szidva a család magatartását a „szent emberrel” szemben. A családtagok Elmire-t, Orgon feleségét ráveszik arra, hogy kettesben találkozzon Tartuffe-el, aki majd bevallja Elmire iránti vágyait. Mint vendégnek, vallásos embernek ezt természetesen bűn lenne elkövetni, tehát vallomása végre ellene szólna. Tartuffe meg is próbálja Elmire-t elcsábítani, de Orgon fia, Damis, aki a háttérben hallgatódzik, nem bírja tovább, kiugrik rejtekhelyéről és leleplezi Tartuffe-öt. Tatruffe először megijed, de mire Orgon belép, összeszedi magát és felveszi jámbor, vallásos maszkját. Orgon meg van győződve, hogy Damis hazudik, és kiparancsolja fiát a házból. Tartuffe azt tanácsolja Orgonnak, leckéztesse meg Damist és a család többi tagját: engedje meg, hogy Elmire közelében maradhasson. A hiszékeny Orgon beleegyezik, sőt vagyonát is Tartuffe-re íratja. Elmire eldönti, hogy ezúttal határozottabban lép fel a kalandorral szemben. Megkéri Orgont, legyen tanúja a Tartuffe-fel való második találkozásnak. Orgon az asztal alá bújik, mindent hall, kimászik az asztal alól, készen arra, hogy Tartuffe-öt kizavarja a házból.

Csakhogy ettől a „jámbor hívőtől” nem lehet olyan könnyen megszabadulni. Tartuffe előkeríti azokat a dokumentumokat, amik Orgon számára problémát jelentenének, és elmegy a törvényszéki végrehajtóért, hogy Orgont letartóztattassa. Meglepetésére a rendőr Orgon helyett őt tartóztatja le. A király – aki közben értesült mindarról, ami Orgon házában lezajlott – az utolsó pillanatban közbelép, és Tartuffe-öt börtönbe zárják. Madame Pernelle visszatér, meggyőződik Tartuffe csaló mivoltáról, és az egész család boldog, hogy megszabadult a kalandortól, akiről kiderül, hogy megrögzött bűnöző.

Molière az egész darabot alexandrinusokban, tehát 12 tagú sorokban és rímelő verspárokban írta meg.

A darab bemutatását követő problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a közönségnek, sőt a királynak is tetszett a darab, különböző társadalmi körök azonnal megtámadták. Ilyenek voltak a római katolikus egyház, a francia felső osztály, és a Compagnie du Saint-Sacrement, egy háttérben működő befolyásos vallási szervezet. A párizsi érsek felhívást adott ki, amelyben kiközösítéssel fenyegette mindazokat, akik a darabot megnézik, játszanak benne, vagy akár elolvassák. Hogy az egyházat megbékítse, Molière újraírta a színdarabot, címéül a L’imposteurt választotta. Tartuffe helyett a főszereplőt Panulphe-nek hívta, és tompította a vallást kritizáló részeket. A változtatások ellenére az egyház nem engedett, XIV. Lajos támogatása nélkül Molière-t a katolikus egyház minden bizonnyal kiközösítette volna. Ugyan a nyilvános előadásokat betiltották, az arisztokrácia számára megengedték, hogy a darabot magánelőadásokon bemutathassák. 1669 után, amikor Molière ellenfelei kezdték elveszteni befolyásukat, megengedték, hogy színpadra vigye a darab utolsó verzióját. Ennyi gond után azonban az író eldöntötte, a jövőben tartózkodni fog az ilyen metszően éles darabok megírásától.

1667-ben Molière a Tartuffe körül viharzó kritikára egy nyilvános levélben reagált (Lettre sur la comédie de l'Imposteur). Azt próbálta bizonyítani, hogy a komédia elkerülhetetlen eleme a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a bölcsesség és a butaság szembeállítása. A humoros elemek arra szolgálnak, hogy megvilágítsák a racionális cselekedetet és gondolkodást. Levelében ezt írta: „A komédia az a látható forma, amivel a természet ruházott fel mindent, ami ésszerűtlen, azért, hogy meglássuk és ugyanakkor el is tudjuk kerülni ezt az ésszerűtlenséget. Hogy fel tudjuk ismerni a komikust, tudnunk kell mi a racionális; meg kell látni annak hiányát, és ennek segítségével megállapítani miből is áll az ésszerűség … a komédia lényege tulajdonképpen az össze nem illő dolgokban rejlik … a hazugság, a leplezés, csalás, a tettetés, mindez csak szereplés ami nem egyenlő a valósággal, sőt annak egyenesen ellentmond – lényegében ez alkotja a komédiát.”

Feldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színpad

Az idők folyamán számtalan színház mutatta be a Tartuffe-öt a világ színpadain, eredeti vagy modernizált felfogásban. Az előadások helyeit és számait szinte lehetetlen nyomon követni.

Film

A német Ufa filmstúdió 1925-ben némafilmre vitte a darabot Herr Tartüff címmel. Rendezője Friedrich Wilhelm Murnau, címszereplője Emil Jannings volt. Lil Dagover Elmire szerepét, Werner Krauss Orgonét alakította. A 2007-ben készült Molière című francia film Tartuffe-fel kapcsolatban sok direkt vagy indirekt utalást tartalmaz.

Opera

Kirke Mechem amerikai zeneszerző Tartuffe című háromfelvonásos operáját San Francisco operaházában mutatták be 1980-ban.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Tartuffe című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]