Új hullám (film)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az új hullám a második világháború rémségeiből felocsúdó, majd talpraálló Európa filmművészetében az (elsősorban) olasz neorealizmust követő filmirányzat. Különböző országokban más és más módon, ugyanakkor egymásra hatva bontakozott ki az 1950-es évek végén, a 60-as évek elején. Az új filmnyelv meghatározó jellemzője a produceri filmmel szemben a szerzői film volt. Ez annyit jelent, hogy általában a film írója azonos a film rendezőjével, aminek egyenes következménye a személyes hangvétel, személyes mondanivaló intenzív megjelenése, gyakran a líraiság. Az új hullám rendezői merész vágásokkal, újszerű beállításokkal, sajátos zenehasználattal párosuló filmnyelven szólaltak meg. Jellemző rájuk a kortárs irodalommal való mély kapcsolat is.

A francia új hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia új hullám (Nouvelle Vague) nevét az Express című folyóirat egy 1957-es cikke adta. Kiemelkedő egyéniségei közül François Truffaut (Négyszáz csapás, Jules és Jim, Lőj a zongoristára, Bársonyos bőr) pályáját filmkritikusként kezdte, és már mint rendező, megmaradt az új hullám teoretikusának. Talán ennek is köszönhető az új hullám (más nemzetek új hullámainak is) nagyfokú stiláris tudatossága.

A francia új hullám más, jelentős alkotói: Jean-Luc Godard (Kifulladásig, A kis katona, Az asszony, az asszony, Éli az életét - tizenkét képben, Alphaville - Lemmy Caution különös kalandja, Egy férjes asszony, A csendőrök, Külön banda, A megvetés, Bolond Pierrot, Hímnem-nőnem - tizenöt hiteles tény, Made in U. S. A., 2 vagy 3 dolgot tudok csak róla..., Week-end - egy kozmoszban elveszett film), Claude Chabrol (Unokafivérek, A szép Serge), Jacques Rivette (Párizs a miénk, Őrült szerelem, Out One: Noli Me Tangere, Földi szerelem, A négyek bandája), Éric Rohmer (Az Oroszlán-jegyében, Éjszakám Maudnál, Claire térde, Barátnőm barátja, Pauline a strandon, Az ősz meséje, A nyár meséje), Agnès Varda (Teremtmények, Cléo 5-től 7-ig), Jacques Demy (A cherbourg-i esernyők, A rochefort-i kisasszonyok), Louis Malle (Zazie a metrón, Lidércfény, Felvonó a vérpadra, Szeretők), Alain Resnais (Szerelmem, Hirosima, Tavaly Marienbadban, A háborúnak vége, Gondviselés, Muriel), Roger Vadim (Veszedelmes viszonyok 1960-ban), Chris Marker.

A francia új hullám "második" hulláma olyan tehetségek nevéhez kötődik, mint például Jean Eustache (A mama és a kurva, A Mikulásnak kék szeme van), Philippe Garrel (Emlékül, Marie, Belső sebhely), Maurice Pialat (Kopár gyermekkor, Nem együtt öregszünk meg) vagy Jacques Doillon (Keményfejűek).

A francia új hullám napjainkig érezteti hatását. Számos nosztalgiafilm készült erről a korszakról. A legismertebbek: Álmodozók (Bernardo Bertolucci rendezésében) és az Éjfél után (Davide Ferrario rendezésében). Az amerikai filmművészetben Quentin Tarantino Jean-Luc Godard előtti tisztelgésként idézte meg a Külön banda című film híres táncjelenetét, ill. François Truffaut A menyasszony feketében volt című filmjét újította meg a Kill Bill című kétrészes munkájában.

Az új hullám más országokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol új hullám (free cinema) legnagyobb hatású rendezője Tony Richardson volt (Dühöngő ifjúság, Egy csepp méz és A hosszútávfutó magányossága).

A lengyel új hullám rendezőit – filmnyelvi frissességük mellett – a nemzeti történelem és misztika iránti mély érdeklődés is jellemezte. (Andrzej Wajda (Csatorna, Hamu és gyémánt, Lotna és Ártatlan varázslók), Munk, Kawalerovicz).

A szovjet új hullám a hruscsovi korszak, a XX. pártkongresszus nyomán néhány évre fellélegző társadalom egyik művészeti terméke volt. (Grigorij Csuhraj: A negyvenegyedik, A tiszta égbolt; Mihail Kalatozov: Szállnak a darvak (1957), Mihail Kalik: Elmentem a Nap után (1961), Elem Klimov: Hurrá, nyaralunk! (1964), stb.

A cseh új hullám egyike a hatvanas évek kiemelkedő művészeti mozgalmainak, a cseh film történetének egyik csúcsa. Kiemelkedő alakjai: Miloš Forman (Egy szöszi szerelme, Tűz van, babám!), Jiří Menzel (Szigorúan ellenőrzött vonatok), Věra Chytilová (Egy zsák bolha, Éva és Vera), Evald Schorm, és mások voltak.

A különböző nemzetek filmművészeti új hulláma (elsősorban a lengyel) erőteljesen hatott a fiatal magyar filmesek nemzedékére. Hatásuk felismerhető Jancsó Miklós (Oldás és kötés, Fényes szelek), Szabó István (Álmodozások kora), Sára Sándor, Huszárik Zoltán (Szindbád, Csontváry), Gaál István (Sodrásban, Legato), a legendás Herskó-osztály rendezőinek első filmjeiben.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pentelényi László - Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG/JLG - Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása. (Szerzőifilmes Könyvtár 3. kötet; Francia Új Hullám KIadó, Budapest, 2012.)
  • Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu / Bresson / Dreyer. (Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet; Francia Új Hullám Kiadó, Budapest, 2011.)
  • Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy. A francia film ötven éve. (Héttorony Könyvkiadó - Budapest Film, Budapest, 1992.)
  • Kovács András Bálint: Metropolis, Párizs. (Képzőművészeti Alap, Budapest, 1992.)
  • Kovács András Bálint: A modern film irányzatai - az európai művészfilm 1950-1980. (Palatinus Filmkönyvek; Palatinus Kiadó, Budapest, 2005.)
  • Vincze Teréz: Szerző a tükörben - Szerzőiség és önreflexió a filmművészetben. (Metropolis Könyvtár 1. kötet; Mertopolis - Kijárat, Budapest, 2013.)
  • Zalán Vince (szerk.): Francois Truffaut - Önvallomások a filmről. (Osiris Könyvtár - Film; Osiris Könyvkiadó, Budapest, 1996.)
  • Francois Truffaut: Hitchcock-Truffaut interjúkötet. (Pelikán Kiadó - Magyar Filmintézet, Budapest, 1996.)
  • Nemes Károly: Jean-Luc Godard. (Filmbarátok Kiskönyvtára - Kortársaink a filmművészetben; Múzsák - Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1983.)
  • Nemes Károly: Tony Richardson. (Filmbarátok Kiskönyvtára - Kortársaink a filmművészetben; Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum - Népművelési Propaganda Iroda, Bp., 1977.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]