Európai Szén- és Acélközösség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Európai Szén- és Acélközösség
ECSC52.png

Egyéb nevek Montánunió
Alapítva 1952
Megszűnt 2002
Típus nemzetközi szervezet
Tagság  Franciaország
 NSZK
 Olaszország
 Belgium
 Hollandia
 Luxemburg
Vezető Jean Monnet (1952–1955)
Működési régió Európa
Az ESZAK zászlaja

Az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK, angolul European Coal and Steel Community, ECSC) más néven Montánunió egy 1951-ben alapított nemzetközi szervezet, amit 6 állam: Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia hozott létre az acél- és szénkészletek kezelésére a tagállamok területén a hidegháború alatt. Az ESZAK volt az első szupranacionális elven létrehozott szervezet.[1] A szervezet 1952 és 2002 között működött.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A független Nyugat-Németország 1949-es létrehozását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy az igen fontos szén- és acéltermelő Ruhr-vidéket a franciák dominálta Nemzetközi Ruhr Hatóság irányítása alá rendelik. Azonban mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez a helyzet nem tartható fent sokáig.[2] Az ESZAK létrehozását - Jean Monnet francia közgazdász ötlete alapján - Robert Schuman német származású francia külügyminiszter javasolta 1950. május 9-én, a Schuman-tervben (vagy Schuman-deklarációban).[1][3] Célja az volt, hogy ezzel megakadályozzanak egy esetleges újabb háborút Franciaország és Németország között, hiszen ha a szén- és acéltermelés nemzetközi felügyelet alatt van, az egyes államok nem tudnak miből felfegyverkezni.[4]

A hat alapító állam (Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország és a három Benelux állam) már 1950. június 20-án elfogadta a Schuman-deklaráció alapelveit, és a tárgyalások eredményeként Európa első szupranacionális szervezetét formálisan az 1951. április 18-án aláírt párizsi szerződés hozta létre.[4] Felkérték az Egyesült Királyságot is a csatlakozásra, ám az inkább az EFTA-t választotta.

A szerződés két ötéves átmeneti időszakot tűzött ki: az elsőben a tagállamok el kellett töröljék a szénre, vasra, kokszra és ócskavasra vonatkozó belső vámokat, egyéb korlátozások, vámuniót megvalósítva; míg a másodikban közös piacot kialakítása volt a cél a megjelölt gazdasági szektorokban.[4] Az ESZAK lett az Európai Gazdasági Közösség (később Európai Közösség), és az Európai Unió alapja. Politikai szerepén túl fontos gazdasági előnyökkel is járt, mivel az 1940-es50-es években a megnövekedett igények miatt mindkét fontos ipari alapanyagból hiány keletkezett és az együttműködés keretein belül lehetőség nyílt a készletek koordinált felhasználására.

A Párizsi szerződés 1952. július 23-án lépett hatályba. A szerződést 50 évre kötötték, így ESZAK 2002. július 23-án megszűnt.[5] Kötelezettségei és jogai az Európai Közösségre szálltak, tevékenységét az Európai Unió ma is folytatja.[6] Szervezetrendszere még 1967-ben, az egyesítő szerződés hatályba lépésével egyesült az EGK-éval és az Euratoméval, amikkel együtt alkotta az Európai Közösségeket, vagyis az Unió első pillérét.[7]

Szervei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Főhatóság: 9 tagja volt (Franciaország, Németország, Olaszország 2-2, a többi állam 1-1 taggal képviselteti magát, a mai Európai Bizottság elődje)
  • Miniszterek Tanácsa: a 6 ország szakminiszterei voltak a tagjai, a saját nemzeti érdekeiket képviselve. Politikai ellenőrző és gazdasági koordinációs feladatai voltak.[8] (ez ma az Európai Unió fő döntéshozó szerve)
  • Közgyűlés: 78 fő, Strasbourgban üléseztek tanácsadó szervként, első elnöke Paul-Henri Spaak volt (ebből alakult ki a mai Európai Parlament)
  • Bíróság: 6 fő, panaszfórumi és jogértelmezési feladatokkal

Főhatóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Főhatóság (az Európai Bizottság elődszervezete) egy kilenctagú végrehajtó testület volt, ami irányította a közösséget. A főhatóság tagjai hat évig voltak hivatalban. Nyolc tagot a hat aláíró tagállam jelölt:[9] kettőt-kettőt a három nagy állam, egyet-egyet a kicsik.[10] Ez a nyolc tag azután saját maga jelölte ki a kilencedik személyt, aki a Főhatóság elnöke lett.[1]

Annak ellenére, hogy a nemzeti kormányok jelölték őket, a tagoknak mégsem a nemzeti érdekeket képviselték, hanem ehelyett a közösség, mint egész, általában vett érdekét kellett szem előtt tartaniuk. Ennek megfelelően nem fogadhattak el és kérhettek utasítást.[10] A tagok függetlenségét azáltal is biztosítani kívánták, hogy nem vállalhattak semmilyen foglalkozást a hatósági munkájuk mellett, ill. az ezt követő három évben, és nem lehetett üzleti érdekeltségük. A tagság egyharmadát kétévente megújították a szerződés 10. cikke értelmében.[1]

A hatóság elvi alapjának újdonsága a szupranacionális jellegből adódott. Széles hatásköre volt annak érdekében, hogy a szerződés céljait meg tudja valósítani, és hogy a közös piac problémamentesen működjön. A Főhatóság három jogi eszközzel rendelkezett: határozatokat hozhatott, amelyek teljes egészükben kötelező erejűek voltak; ajánlásokat tehetett, amelyek csak céljuk tekintetében voltak kötelezőek, megvalósításuknak módja a tagállamok hatáskörébe tartozott; és állásfoglalást adhatott ki, amelynek nem volt kötelező ereje.[1][10]

Az 1965-ös egyesítő szerződésig a hatóságnak öt elnöke volt, amit egy átmeneti elnöki periódus követett.[11] A szerződés hatályba lépése után a Főhatóság megszűnt.

Elnök Tagállam Hivatalviselés kezdete Hivatalviselés vége
Jean Monnet Franciaország 1952. augusztus 10. 1955. június 3.
René Mayer Franciaország 1955. június 3. 1958. január 13.
Paul Finet Belgium 1958. január 13. 1959. szeptember 15.
Piero Malvestiti Olaszország 1959. szeptember 15. 1963. október 22.
Rinaldo Del Bo Olaszország 1963. október 22. 1967. július 6.
Albert Coppé Belgium ideiglenes

Idővonal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aláírva
Hatályban
Szerződés
1948
1948
Brüsszeli szerződés
1951
1952
Párizsi szerződés
1954
1955
A brüsszeli szerződés módosítása
1957
1958
Római szerződés
1965
1967
Egyesítő szerződés
1975
1975
Az Európai Tanács döntése
1986
1987
Egységes Európai Okmány
1992
1993
Maastrichti szerződés
1997
1999
Amszterdami szerződés
2001
2003
Nizzai szerződés
2007
2009
Lisszaboni szerződés
Pix.gif Pix.gif Pix.gif Pix.gif Pix.gif Pix.gif Pix.gif Pix.gif
                       
Az Európai Unió három pillére  
Európai Közösségek  
Európai Atomenergia Közösség (EURATOM)
Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) A szerződés 2002-ben hatályát vesztette Európai Unió (EU)
    Európai Gazdasági Közösség (EGK) Európai Közösség (EK)
    TREVI-csoport Bel- és igazságügyi együttműködés (JHA)  
  Rendőri és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben (PJCC)
  Európai Politikai Együttműködés (EPE) Közös kül- és biztonságügyi politika (KKBP)
Konszolidálatlan szervezetek Nyugat-európai Unió (NYEU)    
Feloszlatva 2010-ben  
                     

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e The European Communities. European NAvigator. (Hozzáférés: 2007. december 16.)
  2. EU-jog (szerk. Osztovits), 31. old.
  3. EU-jog (szerk. Osztovits), 32. old.
  4. ^ a b c Czékmann-Kalas-Torma-Turkovics, i. m. 16. old.
  5. Treaty establishing the European Coal and Steel Community, ECSC Treaty. Europa.eu. (Hozzáférés: 2014. január 29.)
  6. Czékmann-Kalas-Torma-Turkovics, i. m. 15. old.
  7. Czékmann-Kalas-Torma-Turkovics, i. m. 25. old.
  8. Czékmann-Kalas-Torma-Turkovics, i. m. 18. old.
  9. Dedman, Martin. The Origins and Development of the European Union. 2 Park Square, Milton Park, Abingdon, Oxon, OX14 4RN: Routledge, 60. o (2010). ISBN 978-0-415-43561-1 
  10. ^ a b c Czékmann-Kalas-Torma-Turkovics, i. m. 17. old.
  11. Members of the High Authority of the European Coal and Steel Community (ECSC). European NAvigator. (Hozzáférés: 2007. december 16.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Európai Szén- és Acélközösség témájú médiaállományokat.