Jeanne d’Arc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jeanne d'Arc
Szent Johanna
Joan of arc.png
Szent
Születése
1412. január 6.
Domrémy,  Francia Királyság Blason Lorraine.svg
Halála
1431. május 30.
Rouen
Egyháza Római katolikus egyház
Tisztelik Római katolikus egyház, Anglikán Közösség
Boldoggá avatása 1909, Notre-Dame székesegyház
Boldoggá avatta: X. Piusz pápa
Szentté avatása 1920. május 16., Szent Péter-bazilika, Róma
Szentté avatta: XV. Benedek pápa
Ünnepnapja május 30.
Minek/kiknek a védőszentje? Franciaországnak Blason Jeanne-d-Arc.svg, mártíroknak, foglyoknak, harcosoknak, vallásosságuk miatt kigúnyolt embereknek, rabok, katonák védelmezője
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeanne d’Arc témájú médiaállományokat.

Jeanne d’Arc[1] - kiejtése [ʒan daʁk] -, Szent Johanna, (Domrémy, 1412. január 6.[2]Rouen, 1431. május 30.), az „orléans-i szűz”, katolikus szent, francia nemzeti hős. A százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban. A százéves háborúban a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, amelyek megfordították a háború kimenetelét és lehetővé tették VII. Károly trónra lépését. A burgundok fogták el és adták az angolok kezére, majd az egyházi törvényszék elítélte és 19 éves korában máglyán megégették.[3] 24 évvel később, 1455-ben VII. Károly király – akinek hírnevét beárnyékolta, hogy koronáját egy elítélt eretnek segítségével szerezte – felkérte III. Kallixtusz pápát, vizsgáltassa felül a szentszék döntését. Az új eljárásban Johannát ártatlannak találták és mártírrá nyilvánították. 1909-ben boldoggá, 1920-ban pedig szentté avatták[2]. Johanna egyike Franciaország 9 védőszentjének; Párizsi Szent Dénes, Tours-i Szent Márton, Szent Lajos, Szent Mihály, Szent Remigius, Szent Petronella, Szent Radegunda és Lisieux-i Szent Teréz mellett.[3]

Johanna hangoztatta, hogy látomásaiban Isten jelent meg előtte és kérte, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. Hírnevet akkor szerzett, amikor Orléans városát 9 napos ostrom után felszabadította és több gyors győzelmet aratva felszabadította a Loire völgyét. A hadjáratot követően VII. Károlyt Reims-ben királlyá koronázták.

Jeanne d’Arc a mai napig meghatározó szerepet tölt be a nyugati kultúrában. Napóleontól napjainkig a francia politikusok előszeretettel idézik fel emlékét. Olyan nagy írókat és zeneszerzőket ihletett meg, mint Shakespeare (VI. Henrik, 1. rész), Voltaire (La Pucelle d'Orléans), Schiller (Die Jungfrau von Orléans), Verdi (Giovanna D’Arco), Csajkovszkij (Орлеанская дева), Arthur Honegger (Jeanne d'Arc au bûcher), Mark Twain (Personal Recollections of Joan of Arc), Jean Anouilh (L'Alouette), Bertolt Brecht (Die heilige Johanna der Schlachthöfe), George Bernard Shaw (Saint Joan), és Maxwell Anderson (Joan of Lorraine). Alakja több filmben, színházi darabban, zenében, videojátékban is megjelenik.

Történelmi háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A százéves háború fontosabb hadjáratai

Kelly DeVries történész így jellemzi a Jeanne d’Arc színrelépése előtti korszakot: „Ha valami elbátortalaníthatta volna őt, az Franciaország állapota 1429-ben”. A százéves háború 1337-ben robbant ki a francia trón körül kialakult sorozatos viták eredményeként. A háborút hosszabb-rövidebb, viszonylagos békével jellemezhető szünetek tagolták. A harcok zömmel Franciaország területén zajlottak. Az angolok a chevauchée - a felperzselt föld taktikához hasonlatos - stratégiát alkalmazva tönkretették a francia gazdaságot. A francia népesség egyébként sem állt még helyre az előző században dúló pestisjárvány után, ráadásképp a kereskedők el voltak vágva a külföldi piacoktól. Johanna színre lépése idején az angolok már majdnem elérték céljukat, egy kettős monarchia felállítását angol irányítással. A francia hadsereg már több évtizede nem aratott jelentősebb győzelmet. DeVries szavaival élve „a Francia Királyság még a XIII. századi csírájának árnyéka sem volt”.[4]

Johanna születésének idején a francia király VI. Károly volt, akit az utókor az "őrült" jelzővel illetett. Feltételezett elmebaja miatt képtelennek tartották az uralkodásra.[5] Ennek eredményeképpen viszály tört ki a király testvére, Orléans-i Lajos herceg és unokaöccse, Rettenthetetlen János, Burgundia hercege között, akik összekülönböztek mind az ország fölötti régensség, mind a gyermekkorú dauphin fölött gyámság megszerzése okán. A viszály idején Bajor Izabella királynét házasságtöréssel vádolták meg. A burgundiak szerint viszonyt folytatott Orléansi-i Lajossal, és kapcsolatba hozták a királyi gyermek elrablásaival. Az ügy súlyosbodott, amikor Burgundia hercege elrendelte I. Lajos orléans-i herceg meggyilkolását 1407-ben.[6]

Az emberek két független frakcióba tömörültek, Orléans-i Lajos köré az armagnacok és Rettenthetetlen János köré a burgundok. Az angol király, V. Henrik kihasználva a zűrzavart lerohanta Franciaországot és drámai győzelmet aratott Azincourtnál 1415-ben, majd elfoglalta Észak-Franciaország városait.[7] A leendő francia király, VII. Károly 14 évesen felvette a dauphin címet, mint a trón örököse, mivel mind a négy idősebb testvére elhunyt.[8] Első lényeges döntése a Burgundiával megkötött békeszerződés volt 1419-ben. Ez azonban katasztrófába torkollott, mikor Rettenthetetlen Jánost armagnac partizánok meggyilkolták egy Károllyal való találkozásán, annak ellenére, hogy Károly garantálta a biztonságát. Burgundia új hercege, Jó Fülöp kiátkozta Károlyt és szövetségre lépett az angolokkal, majd nagy francia területeket hódítottak meg.[9]

1420-ban Bajor Izabella királyné megkötötte a Troyes-i Szerződést, melyben garantálta V. Henriknek a francia trónt és előjogot kapott Károllyal szemben. Az egyezmény felélesztette azokat szóbeszédeket, melyek Izabella titkos légyottjairól szóltak Orléans hercegével és új gyanút ébresztettek, miszerint inkább a herceg volt a királyi fattyú, mint a király fia.[10] V. Henrik és VI. Károly meghalt 1422-ben, a kisgyerek VI. Henrik lett a névleges uralkodó a két királyság felett, V. Henrik testvére, Lancaster János, Bedford első hercege kormányzóként irányított.[11]

1429 kezdetén szinte egész Észak-Franciaország és a délnyugati országrész idegen uralom alatt állt. Az angolok Párizsból és Rouenból, a burgundok Reimsből irányítottak. Reims, fontos tradicionális hely volt a franciák számára, koronázási és szentté avatási ceremóniák helyszíne 816 óta, ráadásképp Franciaországnak nem volt megkoronázott királya. Az angolok Orléans-t, mely az egyetlen független francia város volt a Loire vidékén ostrom alá fogták. Ez a fontos stratégiai pont jelentette a franciák utolsó bástyáját, elestével az angolok már könnyen uralmuk alá vonhatták volna a megmaradt francia területeket. Egy modern történész szavaival: „Orléans sorsán függött az egész királyság”.[12] Senki sem remélte, hogy a város kiállja az ostromot.[13]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szülőhelye most múzeum. A falu temploma jobb oldalt a fák mögött látható

Jeanne 1412 körül született Jacques d'Arc és Isabelle Romée lányaként Domrémy-ben, egy faluban, mely a Bar hercegségben helyezkedett el (a hercegséget később Lotaringia (Lorraine) tartomány annektálta, Domrémyt pedig Domrémy-la-Pucellé keresztelték át).[14] A szülei egy 50 holdnyi (0,2 km²) föld tulajdonosai voltak, az apa a farmermunka mellett kisebb hivatali pozíciót is elfoglalt, az adót szedte és a helyi őrséget vezette.[15] A falu egy elszigetelt területen helyezkedett el északkeleten, mely hű maradt a francia koronához a körülötte lévő burgund területekkel szemben. Nem csoda, hogy a rajtaütések gyakoriak voltak, s még Jeanne gyermekkorában egy alkalommal leégett a falu.

Látomásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy átlagos parasztlány volt, aki szeretett táncolni, jegyezték fel a látomásai előtti leányról kortársai[16]. Jeanne elmondása szerint 12 éves korában, 1424-ben részesült először azokban a rendkívüli látomásokban, melyek egész életét végigkísérték, ellátták külső és belső harcaiban természetfölötti tanácsokkal, buzdításokkal. A látomásában egyedül volt egy mezőn és hangokat halott. Amikor elmúlt a látomás, sírva fakadt, olyan csodálatos volt, amit látott. Úgy vélte Szent Mihály, Alexandriai Szent Katalin és Antiokheiai Szent Margit szólították meg és kérték arra, hogy űzze ki az angolokat és vezesse el a dauphint Reimsbe a koronázásig.[17]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

16 éves korában megkérte egyik rokonát Durand Lassoist, hogy vezesse a közeli Vaucouleursba, ahol megkérelmezte a helyőrség vezetőjét gróf Robert de Baudricourtt, hogy engedjék meg neki a francia királyi udvar meglátogatását Chinonban. Baudricourt rosszmájú válasza nem tántorította el.[18] A következő januárban visszatért és két támogatóra talált, Jean de Metz és Bertrand de Poulengy személyében.[19] Az ő pártfogásuk alatt egy második találkozásra volt lehetősége, ahol egy rendkívüli jóslatot tett a hadiszerencse megfordulásáról Orléans közelében.[20]

A nagy csarnok romjai Chinonban, ahol VII.Károllyal találkozott. A kastély egyetlen sértetlen tornya múzeummá vált Jeanne nevével felszentelve

Robert de Baudricourt engedélyezte Jeanne-nak, hogy elmenjen Chinonba, miután a frontról érkezett hírek megerősítették a jóslatait. Az útja ellenséges burgund területen vezetett keresztül, melyet férfi álruhában tett meg.[21] A királyi udvarba érkezésével VII. Károlyt épp egy privát konferencián zavarta meg. Ez alatt az idő alatt Károly anyósa, Aragóniai Jolán finanszírozott egy felmentő sereg expedíciót Orléanshoz. Jeanne engedélyt kért, hogy a hadsereggel mehessen és lovagi felszerelést viselhessen. Ellátták páncéllal, karddal, lóval, zászlóval és kísérettel. Azt mondják, fehér páncélt viselt. Stephen W. Richey történész úgy ír, hogy az ő látványa volt a remény egyetlen forrása egy uralom számára, mely a kimerülés szélén állt. "Miután évekig megalázó vereség verességet követett egyik a másik után, Franciaország katonai és polgári vezetése is demoralizálódott és lealacsonyodott. Mikor Károly dauphin biztosította Jeanne sürgető kérését, hogy fel kell készülni a háborúra és a hadsereg élére helyezte, akkor döntésének alapja az lehetett, hogy minden hagyományos és racionalista álláspontot lehetőséget kipróbált és kudarcot vallott. Csak egy reménytelen, bukás szélén lévő uralom hallgatna egy analfabéta parasztlányra, aki azt állítja, hogy Isten hangja arra utasította, hogy vegye gondjába az ország hadseregét és vezesse győzelemre."[22]

Orléans ostroma Jules-Eugène Lenepveu festményén. Középen Jeanne d'Arc, jobb oldalt burgund íjászok

Jeanne képbe kerülésével a hosszú ideje tartó angol-francia konfliktus egy vallási háborúba fordult át[23],és ez nem volt kockázatmentes. Károly tanácsadói aggódtak, ha Jeanne igazhitűsége nem minden kétséget kizáró, meg nem alapozott, - magyarán ha eretnek vagy boszorkány volna -, akkor Károly ellenségei könnyen állíthatják, hogy a királysága a Sátán ajándéka volt. Hogy elkerüljék ennek valószínűségét, a dauphin neveltetési és teológiai vizsgálatot rendelt el Poitiers-ben a tisztaságának bizonyítására. 1429 áprilisában a vizsgálóbizottság „kifogástalan életűnek, hívő kereszténynek állapította meg, aki az alázat, becsület és egyszerűség erényeivel bírt.[23] A teológusok Poitiers-ben nem véleményezték Jeanne isteni sugallatait, inkább arról tájékoztatták a dauphint, hogy az ő küldetésének isteni természetét egy ’kedvező vélelem’-nek kell érteni. Ez elég volt Károlynak, azonban ezután visszadobta a labdát az ő udvarába: az udvar kötelezettsége, hogy tesztelje Jeanne-t. „Kételkedni vagy hagyni őt gonosz mivoltának gyanújában, a Szentlélek megtagadása lenne, és méltatlan lenne Isten segítségére”, nyilatkozták.[24] A vizsgálat igazolása Orléans felmentő ostromának felcsillanó reménye lett.

„Anglia királya és te Bedford hercege, aki Franciaország kormányzójának hívatja magát...fizess bűneidért a Mennyország királyának; térj vissza a Szűzhöz, aki a Mennyország királyának küldötte, a kulcs minden romlatlan városhoz, melyet elvettél és meggyaláztál Franciaországban.”
Jeanne d’Arc levele az angolokhoz (1429. március-április, Quicherat I, 240. oldal)

Jeanne 1429. április 29-én érkezett Orléans ostromához. Mivel az angolok a nyugati oldalnál támadtak, a felmentő sereg a keleti kapun ellenállás nélkül ment be Orléansba[25]. Jean d’Orléans, az orléans-i hercegi család megbízott vezetője kezdetben távol tartotta őt a haditanácstól, és nem értesítette őt, amikor a sereg támadta az ellenséget.[26] Ez nem hátráltatta, hogy ne legyen ott a legtöbb tanácson és csatában. Az ő harcban való részvételének mértéke - akár mint vezető - történelmi vita tárgyát képezik. A fundamentalista történészek, mint Édouard Perroy, arra következtetnek, hogy egy átlagos jelenlévő volt, akinek a legfőbb eszköze a harci szellem volt.[27] Ez a fajta elemzés általában az ítélőszék előtti vallomására támaszkodik, miszerint jobban szerette a mértékletességet a kardjánál, és azt is állította hogy a csatákban soha nem ölt meg senkit. A legutóbbi tanulmány, mely a tárgyalás vallomásainak érvénytelenítésére fókuszál, megerősíti, hogy a társtisztjei nagyra becsülték őt, mint ügyes harcászt és sikeres stratégát. Stephen W. Richey álláspontja egy példa: "Megadatott neki, hogy vezesse a sereget, s egy megdöbbentő győzelmi sorozattal megfordította a háború menetét.” A történészek mindkét esetben elfogadják, hogy a hadsereg rendkívüli sikereket aratott az ő rövid pályafutása alatt.[28]

Hadvezérsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William Etty festménye: Jeanne d’Arc rohamozza az angolokat Orléans-nál

Jeanne d’Arc szembeszállt a francia vezetést jellemző óvatos stratégiával. Az ostrom Jeanne érkezését megelőző öt hónapjában Orléans védői egyetlen támadó hadmozdulatot kíséreltek meg, amely katasztrófával végződött. Május 4-én a franciák megtámadták és elfoglalták Saint Loup elhagyatott erődjét, május 5-én egy második erőd, Saint Jean le Blanc alá vonultak, de az erődöt kiürítve találták. A következő napon tartott haditanácson Jeanne szembeszállt Jean d’Orléans-nal, és egy újabb támadás megindítását követelte. D’Orléans elrendelte a város kapuinak zárva tartását, hogy megelőzzék az újabb ütközetet, de Jeanne összehívta a városiakat és a közkatonákat, s kikényszerítették a polgármestertől egy kapu kinyitását. Csupán egyetlen parancsnok segítségével kilovagoltak és elfoglalták Saint Augustins erődjét. Jeanne még aznap este megtudta, hogy kizárták egy haditanácsból, ahol a vezetők úgy döntöttek, hogy megvárják az erősítést mielőtt újra cselekednének. Mellőzve a döntést, Jeanne kihajszolta a fő angol erődítmény, a les Tourelles elleni támadás megindítását május 7-én.[29] A korabeliek az elkötelezettség hősnőjének tartották őt, miután a nyakán eltalálta egy nyílvessző, de visszatért, hogy vezesse az utolsó rohamot.[30]

Orléns körül felálló angol ostromló bázisok.
„...a Szűz tudtára adja nektek itt azt, hogy nyolc nap alatt, elűzte az angolt minden helyről támadással vagy másképp, melyet kezükben tartottak a Loire folyónál: meghaltak vagy fogságba kerültek vagy elmenekültek harc közben. Higgyétek el, amit hallottatok, hogy Suffolk gróf, la Pole nagyúr és fivére, Talbot nagyúr, Scales nagyúr és Sir Fastolf; s még ennél is több lovag és parancsnok vereséget szenvedett.”
Levele Tournai lakosainak (1429. június 25.; Quicherat V, 125–126. oldal)

Az orléans-i gyors győzelem lehetőséget adott újabb támadások kezdeményezésére. Az angolok egy Párizs vagy egy Normandia elleni támadásra számítottak. A váratlan győzelem végkifejleteként Jeanne meggyőzte VII. Károlyt, hogy II. Alençon János herceg mellett ő lehessen a hadsereg társparancsnoka. Engedélyt kért a királytól azon tervének megvalósításához, amely – a reimsi út és koronázás előjátékaként – a Loire-völgy közeli hídjainak felszabadítását célozta. Ez a terv egy merész javaslat volt, mivel Reims mintegy kétszer messzebb esett, mint Párizs, és mélyen az ellenséges területen helyezkedett el.[31]

A hadsereg Jargeau-nál egyesült június 12-én, Meung-sur-Loire-nál június 15-én és Beaugency-nál június 17-én. Alençon herceg egyetértett Jeanne összes döntésével. Az Orléans alatt mutatott teljesítményét látva más tábornokok, köztük Jean d’Orléans is, Jeanne támogatóivá váltak . Alençon neki tulajdonította, hogy életben maradt, amikor Jeanne figyelmeztette egy készülődő tüzérségi támadásra.[32] Ugyanebben a csatában Jeanne túlélte, hogy egy kőből készült ágyúgolyó nekicsapódott a sisakjának, amint egy létrán mászott felfelé. Június 18-án angol segédhad érkezett Sir John Fastolf irányítása alatt. A patay-i csata összességében az azincourt-i csata fordítottja volt. A francia előhad előbb támadhatott, minthogy az angol hosszúíjászok befejezhették volna a védelmi készületeket. A franciák felmorzsolták az angol főerőket, és megölték vagy elfogták a legtöbb parancsnokot. Fastolf egy maroknyi emberével menekült el, és az angolok megaláztatásának bűnbakjává vált. A franciák minimális veszteségeket szenvedtek.[33]

A Reimsi katedrális, a francia koronázás hagyományos helyszíne. Az épület új tornyokat kapott az 1481-es tűzvész után

A francia erők ezután június 29-én Gien-sur-Loire-ból elindultak Reimsbe, július 3-án elfogadták a burgund kézben lévő Auxerre feltételes megadását. A sereg útjában minden francia város ellenállás nélkül visszatért a francia király hűségére. A szerződés oldalán álló Troyes megpróbálta kitagadni VII. Károlyt, de egy vér nélküli négynapos ostrom után megadta magát.[34] A hadsereg kevés élelmiszerkészlettel rendelkezett, amikor Troyes alá ért. Edward Lucie-Smith így hivatkozik Jeanne szerencséjére: egy Richard nevű vándor szerzetes a világvégéről prédikált a városban, és meggyőzte a helytartót, hogy ültessenek babot, melyet korán be lehet takarítani. Mire a francia sereg odaért, a bab beérett.[35]

"Burgundia hercege, Imádkozom önért — könyörgöm és alázatosan esedezem — hogy ne háborúzzon többé a szent Francia Királysággal. Szedje fel az embereit gyorsan erről a szent királyságnak ama helyeiről és erősségeiből, és a szelíd francia király nevében mondhatom, az Ő tisztelete által Ő készen áll, hogy békét kössön önnel."
"Levele Jó Fülöphöz, Burgundia hercegéhez, 1429 július 17; Quicherat V, pp. 126–127, trans. Wikipedia.

Reims megnyitotta kapuit július 16-án. A koronázási szertartást a következő reggelen tartották. Bár Jeanne és Alençon herceg sürgettek egy Párizs elleni támadást, a királyi udvar azonban fegyverszünetet kötött Burgundia hercegével. Jó Fülöp viszont megszegte a megállapodást és csak arra használta ki, hogy megerősítse Párizs védelmét.[36] A francia hadsereg az átmeneti időszakban átvonult néhány településen Párizs közelében, amelyek békésen megadták magukat. A Bedford hercege által vezetett angol csapatok augusztus 15-én patthelyzetbe kerültek a francia erőkkel szemben. A Párizs elleni francia támadás szeptember 8-án vette kezdetét. Jeanne egy számszeríjból kilőtt nyíltól megsebesült a lábán, ennek ellenére folytatta a csapatok irányítását egészen a harcok végéig. A következő reggel királyi parancsot kapott a visszavonulásra. A legtöbb történész a francia főkamarást, Georges de la Trémoille-t okolja a koronázást követő politikai baklövéseiért.[37] Októberben Jeanne bevette Saint-Pierre-le-Moûtiert és nemesi címmel ruházták fel.

Elfogása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeanne d’Arc elfogása

Egy La-Charité-sur-Loire-i novemberi és decemberi kisebb ütközet után, Jeanne Compiègne-be ment a következő áprilisban, hogy védekezzen az angol és burgund ostrom ellen. Egy vakmerő ütközetben, 1430. május 30-án, amikor parancsot adott a visszavonulásra, vállalta, hogy utolsóként hagyja el a csatateret, de a burgundok körbevették a hátvédet, s egy íjász leszállította a lováról, de Jeanne kezdetben nem adta meg magát.[38] Szokás volt ebben az időben, hogy egy hadifoglyot kiválthatott a családja. Sajnos Jeanne családja hiányt szenvedett a pénzügyi erőforrásban. Sok történész elítéli VII. Károlyt, amiért nem avatkozott be. Jeanne többször is próbált megszökni, egy alkalommal Vermandois-ban egy 21 méter magas toronyból ugrott ki egy vizesárok puha talajára, miután egy burgund városból, Arras-ból szállították át. Végül az angol kormány megvásárolta Fülöp hercegtől 80 000 font váltságdíj fejében.[39] Beauvais püspöke, az angolokhoz hű Pierre Cauchon kiemelkedő szerepet vállalt ebben az alkuban és a későbbi tárgyaláson is.[40]

Tárgyalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál.[41] A Pierre Cauchon beauvais-i püspök, párizsi egyetemi doktor vezetésével ülésező egyházi törvényszék visszaeső eretnekség miatt elítélte,[42] majd máglyán égették el.

Jeanne d'Arc máglyahalála

Kivégzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eretnekség csak többszöri alkalommal elkövetve számított súlyos bűntettnek. Jeanne belegyezett, hogy női ruhát visel, amikor esküt tesz. Néhány nappal később szexuálisan bántalmazták a börtönben.[43] Emiatt újra férfiöltözetet vett fel, hogy védekezzen a molesztálás ellen, vagy tanúsítsa Jean Massieu-nek, hogy a ruháját ellopták, és nem volt mit felvennie.[44]

A máglyahalált 1431. május 30-án szenvedte el Rouen-i Vieux-Marche-on. Szemtanúk leírása szerint egy magas oszlophoz kötözték. Jeanne megkérte a két papot, Martin Ladvenu és Isambart de la Pierre frátert, hogy tartsanak egy feszületet előtte. Egy paraszt szintén felállított egy keresztet, amelyet a ruhája elé tartott, miközben már meggyújtották a máglyát. Miután a tűz kialudt, az angolok átgereblyézték a hamut, hogy kiszedjék az elszenesedett testet, majd még kétszer megégették, hogy a test teljesen hamuvá váljék, és ezáltal megakadályozzák bármiféle ereklye begyűjtését. A maradványokat egy kerítőhálóba szórták.[45] A hóhér, Geoffroy Therage később állította,„nagyon féltem, hogy elkárhozok.”[46]

Utőlsó szavai: Jézus! Jézus![47]

A perújrafelvétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A posztumusz perújrafelvétel a háború befejezése után vette kezdetét. Az inkvizitor-tábornok Jean Brehal és Jeanne anyja, Isabelle Romée kérésére III. Kallixtusz pápa engedélyezte az eljárást, melyet az „érvénytelenítő tárgyalásként” ismerünk. A tárgyalás célja az volt, hogy kinyomozzák, vajon az elítélő tárgyalást és a döntéshozatalt igazságosan kezelték-e, illetve összhangban van-e az egyházjoggal. A nyomozás egy pap, Guillaume Bouille vizsgálatával kezdődött. Brehal 1452-ben vezetett le egy nyomozást. Egy hivatalos fellebbvitel következett 1455 novemberében. A fellebbviteli folyamaton részt vett Európa egész papsága, akik megtekintették a mértékadó udvari eljárást. Teológusok egy bizottsága 115 szemtanú előtt értékelte ki a vitatott tárgyalást. Brehal 1456 júniusában ismertette a eredményt, mely Jeanne-t mártírnak mondja ki, a megdicsőült Pierre Cauchon-t pedig eretneknek nyilvánítja, minthogy bűnösnek ítélt egy ártatlan lányt világi vérbosszú hajszolásában. Az udvar 1456. július 7-én ártatlannak nyilvánította Jeanne-t.[48]

Öltözködése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeanne VII. Károly megkoronázásánál, Jean Auguste Dominique Ingres festménye (1854), egy tipikus próbálkozás Jeanne d’Arc „elnőiesítésére”. Figyeljük meg a hosszú hajat és a szoknyát a páncél körül

Jeanne d’Arc Vaucouleurs-ből való elindulása és Rouen-i kivégzése között férfi öltözetet viselt.[49] Emiatt több hittudományi kérdés vetődött fel már az ő korában is és újabbak a XX. században. A kivégzésének „szakmai” oka egy bibliai öltözködési törvény volt.[50] Az újratárgyalás során részben hatályon kívül helyezték emiatti bűnösnek nyilvánítását, mert elítélésekor az eljáráskor során hibát követtek el, és nem mérlegelték a törvény elvi kivételeit.

Dogmatikusan szólva, biztonságban volt, ha apródnak álcázva haladt át az ellenséges területen, és páncélt viselt a csatákban. A Chronique de la Pucelle állítása szerint ez az öltözködés visszatartotta a molesztálókat a táborozások alkalmával. A klérus, aki a rehabilitációs tárgyaláson tanúskodott, megerősítette, hogy a börtönben is folytatta a férfi ruhák viselését, hogy így védekezzen a molesztálók és erőszakoskodók ellen.[51] Jeanne keresztöltözködésére egy másik igazolható ok a szűziességének megóvása volt: a ruházata valószínűleg gátolta volna a támadóját, de mindenesetre a férfiak kevésbé látták volna benne a szexpartnert.[52]

Jeanne a poitiers-i vizsgálóbírósághoz fordult, amikor öltözködéséről kérdezték a tárgyaláson. A poitiers-i okirat nem maradt sokáig hatályban, de ha a körülmények szükségessé tették a poitiers-i papok hozzájártak a gyakorlatához. Más szavakkal, ha egy küldetésben férfimunkát kellett végeznie, akkor összeilleszthetőnek tartották az öltözködését.[53] Jeanne rövidre vágott hajat viselt mind a hadjáratok, mind pedig börtönben töltött ideje alatt. Támogatói, mint a teológus Jean Gerson, kiállt hajstílusa mellett, mint ahogy Inquisitor Brehal tette a rehabilitációs tárgyalása alatt.[54]

Tisztelete, becsületének helyreállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Philippe-Alexandre Le Brun de Charmettes az első történész, aki megírta Jeanne d’Arc teljes történelmét,[55] 1817-ben megpróbálta helyreállítani a családja becsületét a visszaeső eretnek megbélyegezésétől. Érdeklődése Jeanne iránt abból az időből származik, amikor Franciaország azért küzdött, hogy meghatározza az új nemzeti identitását a francia forradalom és a napóleoni háborúk után. A nemzeti éthoszt nem kétes hírnevű hősökben keresték. A királyhoz és országhoz hű Jeanne d’Arc elfogadható szimbólum volt a monarchisták számára. A republikánusok pedig hazafiként és polgárok lányaként, azokat az alacsony származású önkénteseket (a soldats de l'an II-t) látták benne, akik 1802-ben diadalmasan vívtak harcot a forradalmi Franciaországért. Mint vallásos mártír, népszerű volt az erős katolikus közösségben is. De Charmette's Orleanide, akit ma már eléggé elfeledtek, szintén egy lehetséges alak volt a nemzeti éthosz erősítésére, mint Vergilius (az Aeneid) Róma vagy Camoens (a Lusiad) Portugália esetében.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeanne d’Arc szobra a Notre-Dame székesegyházban, Párizsban

A százéves háború Jeanne halála után még huszonkét évig folytatódott. VII. Károly sikeresen megőrizte törvényességét, mint francia király VI. Henrikkel szemben, akinek a koronázása a fiú tizedik születésnapján, 1431 decemberében történt. Mielőtt még Anglia újjászervezhette volna katonai vezetését és hosszúíjász csapatait, melyeket 1429-ben vesztettek el, Burgundia az Arrasi szerződés értelmében felbontotta vele a szövetséget 1435-ben. Bedford hercege meghalt még ugyanebben az évben, és VI. Henrik lett Anglia legfiatalabb királya, akinek kormányzó nélkül kellett irányítania az országot. Gyenge vezetése valószínűleg a végső konfliktus legfontosabb tényezője volt. Kelly DeVries vitatja, hogy Jeanne d’Arc agresszív tüzérségi és frontális támadásai befolyásolták volna a francia taktikákat a háború hátralévő részében.[56]

Jeanne d’Arc részben legendás alakká vált az elkövetkező négy évszázadra. A legfőbb források róla a különböző krónikák voltak. Öt eredeti kézirat maradt fenn a tárgyalásáról, amelyek régi irattárakban bukkantak fel a 19. században. A történészek hamarosan felfedik a rehabilitációs tárgyalás teljes iratanyagát, mely tartalmazza 115 felesküdött szemtanú vallomását és az eredeti francia feljegyzéseket a büntetőtárgyalás latin nyelvű átiratához. Különböző korabeli levelek is felszínre kerültek, közülük hármon megtalálható a „Jehanne” aláírás egy írni tanuló személy imbolygó kezéből.[57] Az eredeti források e szokatlan bőségéről DeVries így nyilatkozik, „A középkorban senki, sem férfi sem nő nem volt rákényszerülve, hogy többet tanuljon.”[58]

Jeanne d’Arc aláírta leveleit. A három fennmaradt levél mindegyikét kézjelezte

Jeanne egy sötét, sejtelmes faluból származott, de kiemelkedett kiválóságával, bár alig volt idősebb egy gyereknél, s tette ezt egy iskolázatlan parasztlányként. A francia és angol királyok a dúló háborút az ezeréves Száli törvény rivalizáló értelmezésén keresztül magyarázták. A konfliktus egy uralkodók közötti öröklési viszály volt. Jeanne értelmet adott e viszály elutasításának, mint ahogy Jean de Metz, mikor megkérdezte: „Űzzük ki a királyt a királyságból és legyünk angolok?”[19] Stephen Richey szavaival, „Megfordította azt a száraz dinasztikus torzsalkodást, mely nem mozgatta meg a pórnépet, kivéve a saját szenvedésüket a nemzeti felszabadítás egy szenvedélyesen népszerű háborújába.”[21] Richey így ír a későbbi vonzerejének nagyságáról:

"Az emberek a halála után elkövetkező öt században szinte mindennek megpróbálták beállítani: démoni fanatikus, vallási titokzatosság, egy naiv, akivel tragikusan rosszul bánt a hatalom, a modern nacionalizmus megalkotója és ikonja, imádott hős, szent. Még amikor kínzással fenyegették és a tűz általi halállal nézett szembe, akkor is kitartott amellett, hogy isten hangja vezette. Hangok vagy nem hangok, a teljesítménye bárkit felülmúl, aki megismeri a történetét ámuló csodálkozással rázza meg a fejét."[21]

A háború után zajló, a kivégzésének körülményeit vizsgáló kutatások során, 1452-ben az egyház úgy nyilatkozott, hogy Orléans-nál a vallásos játék a becsületében egy zarándoklatnak minősíthető így kiérdemli a bűnbocsánatot. A 16. században a Katolikus Liga szimbólumává vált. Félix Dupanloup monszinyor, 1849 és 1878 között az orléans-i püspök, vezető szerepet játszott Jeanne boldoggá avatásának folyamatában, de már nem érte meg ennek bekövetkeztét.

Saint Joan, John William Waterhouse festménye

Jeanne d’Arc boldoggá avatása véglegesen 1909-ben fejeződött be, közvetlenül követve az 1905-ös az egyház és az állam elkülönítéséről szóló francia törvényt, ezidőtájt fontolgatták a katolikus egyház felvirágoztatást társadalombeli pozíciójának gyökeres megváltoztatásával. Szentté avatása 1920. május 16-án következett be, ünnepnapja május 30-dika lett. Szent Johanna a római katolikus egyház egyik legnépszerűbb szentjévé vált.[59]

Jeanne d’Arc nem volt feminista. Egy vallási tradícióban gondolkodott, hitte, hogy bármely társadalmi rétegből jött különleges ember részesülhet isteni küldetésben. Kiutasította a nőket a francia hadseregből még egy makacs követőjét is megütötte egy kard lapjával.[60][61] Kétségtelen, több fontos támogatója nő volt. VII. Károly anyósa, Aragóniai Jolán igazolta Jeanne szüzességét és finanszírozta Orléans-i útját. Luxemburgi Johanna, a luxemburgi gróf nagynénje, aki fogságban tartotta compiègne-i elfogása után, enyhítette fogságának körülményeit és későbbre halasztotta eladását az angoloknak. Végül Burgundiai Anna, a bedfordi hercegnő, az angol kormányzó felesége szűznek nyilvánította Jeanne-t a büntetőper előtti vizsgálódások alatt.[62] Ezt a vizsgálatot technikai okokra hivatkozva bojkottálta a törvényszék és boszorkánysággal vádolták meg Jeanne-t. Legvégül ez biztosította védelmének és szentségének az alapját. Christine de Pisan-tól napjainkig a nők pozitív példaképet, egy nagyszerű, tetterős nőt látnak benne.[63]

Charles de Gaulle száműzött kormányának zászlaja a második világháború alatt. A francia ellenállás a Lorraine keresztjét szimbolikus utalásként használta Jeanne d’Arcra

Jeanne d’Arc Napóleon ideje alatt politikai szimbólum volt. A liberálisok szegény származását hangsúlyozzák, míg a konzervatívok kiemelték a monarchia iránti pártfogását. Később a konzervatívok felidézték nacionalizmusát. A második világháború alatt a Vichy Franciaország és a francia ellenállás is felhasználta alakját: a Vichy Franciaország az angolok elleni harcát propagálta plakátok formájában, melyeken brit harci repülőket ábrázoltak Rouen bombázása közben a vészjósló felirattal: „Mindig Visszatérnek A Színre Bűneikkel”. Az ellenállás az idegen megszállás elleni küzdelmet emelte ki és lotaringiai származását, mely német megszállás alá került 1940-ben.

A Francia haditengerészetnél három egymástól független hajót neveztek el Jeanne után, beleértve egy helikopter hordozót, a Jeanne d’Arc (R 97)-et, mely jelenleg is aktív szolgálatot teljesít. A politikában a francia szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Front ápolja aktívan az emlékét: gyűléseket tart a szobrainál, publikációkat jelentet meg róla és a párt szimbóluma egy trikolor láng, mely részben az ő mártíromságának jelképe. A párt ellenfelei néha gúnyolódnak imázsának kisajátítását bírálva.[64] Jeanne emléknapját a franciák május második vasárnapján ünneplik. A hagyományőrző katolikusok Franciaországban és bárhol a világon szintén használják őt a lelkesítés szimbólumaként, gyakran összevetik az ő és Marcel Lefebvre érsek 1988-as kiátkozását. (Marcel Lefebvre volt az alapítója a X. Szent Pius egyesületnek, fellépett a Vatikán II reformok ellen ezért kiátkozták.)

Jeanne születésének 600. évfordulója alkalmával 2012-ben a római pápa buzdításában példaként állította híveinek őt, hogy az emberek teljes mértékben bízzanak Isten akaratában, Jézus jegyében határok nélkül tegyenek tanúbizonyságot és az egyházért, és hogy az ima legyen a mindennapok vezérfonala[65].

Hatása a nyugati kultúrára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeanne d’Arc egy miniatúrán 1485-ből
Jeanne d'Arc szobra Compiègne-ben

Sok fontos történelmi alak közül csak alig néhány állja ki kimagaslóan korának és helyének viharait. Egy 15. századi francia parasztlány, akit a történelem úgy ismer, Jeanne d’Arc, győzelemre vitte népe seregét a százéves háború késői szakaszában és nemzeti hőssé vált. Jeanne esetében bár francia nemzeti hős, más nemzetek is hősként tekintenek rá és bár vallásos és őszinte katolikus volt (1920-tól már katolikus szent) más vallású emberekre, sőt az ateistákra és az agnosztikusokra is nagy hatást gyakorol. A 15. század gyermeke volt, de századokon keresztül inspirációt adott. Az ember személyiségéből adódik, hogy bármikor is élt, akármelyik valláshoz is tartozott egy kiemelkedő alak, két élettörténettel rendelkezik. Jeanne esetében terjedelmes írott források állnak rendelkezésre, annak ellenére, hogy az ő korában még nem létezett a nyomdászat és az írni-olvasni tudás sem volt elterjedt, ráadásképp csak egy alacsony származású fiatal nő volt. Azonban Jeanne valódi élete mögött ott van egy második élettörténet, ahogyan az emberek látják és elevenítik meg a későbbi korok irodalmában, színművészetében, néphagyományaiban és más médiumokban.

Hat évszázadon át hatott tragikus sorsa a nyugati kultúrára, a franciára természetesen kiemelkedően erősen, a francia politikusok ma is szívesen hivatkoznak rá.[66]. Személye körül erős megosztottság alakult ki, egyesek hittek a lány tisztaságában és abban, hogy Isten szólította meg, míg mások a Sátán angyalbőrbe bújt küldöttének vélték. Az egyik legjobban ismert tény Jeanne-ról, hogy a római katolikus egyház egy szentje. Szentté avatásának folyamata több, mint fél évszázadig tartott, de a viták a katolikus egyházhoz való viszonyáról már életében, 1429-es színrelépésekor elkezdődtek, amelyeket végül ötszáz évvel később az 1905-ös boldoggá és 1920-as szentté avatása zárta le.

Jeanne d’Arc számos művészt és rendezőt megihletett, számos festmény, zenemű, színpadi mű készült az ő ihletésére, de a filmvilágban is megtalálta útját,[67]

Képzőművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jules Bastien-LePage: Jeanne d'Arc (1879)
  • Jules Bastien-Lepage francia festő, aki a finom naturalizmus stílusában festett, abban a az elragadtatott pillanatban ábrázolja, ami nem csak ő, de Franciaország sorsát is befolyásolta. A kép bal felső részén magát látja elrévült pillanatában, mint hadvezért.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Shaw drámát, Mark Twain regényt írt róla, szerepet kapott Shakespeare drámai világában,[68] Voltaire tréfás epikus költeménnyé dolgozta fel,[69] Friedrich Schiller drámája [70] maga is számos, körülbelül száz további mű ihletőjévé vált.

Zeneművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Verdi Giovanna D’Arco, Csajkovszkij pedig Az orléans-i szűz című operáját szentelte neki.

Jeanne d’Arc története a következő operákat ihlette:

Mozgókép, film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korunkban sem marad az ismeretlenségben: filmek, televíziós feldolgozások, videojátékok, dalok, táncok készültek történetéből sőt még képregényekben és reklámokban is szerepelt. Filmes feldolgozások szempontjából mindenekelőtt Carl Theodore Dreyer 1928-as feldolgozását kell megemlíteni, amely némafilm, s ezen belül is az egyik legnagyobb némafilm a film történetében. Tulajdonképpen egy „szerencse csillagnak” is lehetne nevezni, ugyanis mondhatni véletlenül került elő a film, sokáig azt hitték róla, hogy megsemmisült. Továbbá ott van még Robert Bresson 1962-es filmi rekonstrukciója a perről,[71] valamint Jacques Rivette nagyszabású kétrészes filmsorozata 1994-ből,[72] [73] egy Christian Duguay rendezte, és 1999-ben Emmy-díjra jelölt TV-filmsorozat,[74] vagy Luc Besson rendezésében a szintén 1999-es Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz című film Milla Jovovich-csal a főszerepben.[75] Külön megemlítendő a 2003-as szintén Emmy-díjra jelölt Isteni sugallat (Joan of Arcadia), melynek főszereplője egy jelenkorba ültetett „Jeanne d’Arc”.[76]

Videojáték, képregény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Videojátékok tekintetében több ismert játékban is szerepel. Az Age of Empires II: The Age of Kings stratégiai játékban egy teljes hadjárat épül csatáira,[77] a Civilization III stratégiai játékban pedig a franciák vezetője. Említésre kerül a Warhammer 40,000: Dawn of War: Soulstorm és az Assassin’s Creed II című akciójátékokban is. A Wars and Warriors: Joan of Arc-ban[78] és a Bladestorm: The Hundred Years’ Warban[79] végigkövethetjük Jeanne d’Arc hadjáratának legfontosabb eseményeit, de megemlítendő még a Jeanne d’Arc című PSP játék[80], mely egy fantáziavilágba helyezi át Jeanne d’Arc történelmét. Több képregény készült Jeanne főszereplésével, mint a Jeanne és a Kamikaze Kaitó Jeanne manga vagy a Boszorkánykard,[81] de utalások vannak rá a Digimon, a Sámán király, a Hetalia: Tengelyhatalmak és a Yu-Gi-Oh! című mangában vagy a népszerű A Simpson család című rajzfilmsorozatban.

Fennmaradt, átmenetileg neki tulajdonított ereklyék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jeanne d’Arc lóháton ülve diadalmasan emeli magasba kardját a mennyeknek és az alkonyati sugaraknak a San Franciscó-i Palace of the Legion of Honoron

1867-ben egy párizsi gyógyszertárban rábukkantak egy palackra, melyen a következő felirat állt: "Maradványok, amelyeket Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz halotti máglyája alatt találtak". A palackban egy elszenesedett emberi borda, faszéndarabok, egy barna vászondarab és egy macska combcsontja volt – ezt azzal magyarázták, hogy szokás volt fekete macskákat dobálni a boszorkányok halotti máglyájára. A maradványok jelenleg a chinoni Művészeti és Történelmi Múzeumban találhatók. 2006-ban Philippe Charlier, a garches-i Raymond Poincaré Kórház törvényszéki orvosa megvizsgálta az ereklyét. Szénizotópos kormeghatározást és spektrometriát használtak,[82] a vizsgálat kiderítette, hogy a maradványok egy egyiptomi múmiától származnak az i. e. 68. századból.[83] Az elszenesedett megjelenés a balzsamozási anyagok, nem pedig égés következménye. Nagy mennyiségű fenyőpollent is találtak, mely következetesen a mumifikálásnál használt gyanta jelenlétére utal, az el nem égett vászondarabok pedig hasonlóak ahhoz, amelyeket a múmiák beburkolásához használnak. A híres illatszerboltosok - Guerlain és Jean Patou - állították, hogy vanília szagát érezték a maradványokon, amely szintén a mumifikáció egy kelléke. Kétségkívül, a múmia a középkori gyógyszerkönyv összetevőinek része volt, így nem kizárható, hogy valaki a hívők és a katolikus egyház megtévesztésére használjon fel egyet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dr. Lázár Gyula: Jeanne d'Arc - az orleansi szűz története (Franklin, Bp., 1898.)
  • Brante: Jeanne d'Arc (Lampel Róbert, Bp., 1901.)
  • Dr. Póka-Pivny Béla: Csonkafranciaország két integritási harca és Szent Jeanne d'Arc (A nemzeti feltámadás útjai-sorozat; Magyar Külügyi Társaság, Bp., 1930.)
  • Erdődy János: Ezüstpáncélos Johanna - Jeanne d'Arc élete (Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1964.)
  • A. P. Levandovszkij: Jeanne d'Arc (Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1966.)
  • Anatole France: Jeanne d'Arc élete (Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1972.)
  • Bíró Gyula: Robert Bresson (Filmbarátok Kiskönyvtára - kortársaink a filmművészetben; Múzsák Közművelődései Kiadó, Bp., 1988.)
  • Georges Duby - Andrée Duby: Jeanne d'Arc perei (Európa Könyvkiadó, Bp., 1989.)
  • Régine Pernoud: Jeanne d'Arc - ön- és tanuvallomások (Ecclesia Kiadó, Bp., 1991.)
  • Mark Twain: Jeanne d'Arc - Sieur Louis de Conte emlékiratai (Szent István Társulat, Bp., 2002.)
  • Nemere István: A vádlottak padján - a történelem híres perei (Anno Kiadó, Bp., 2005.)
  • Joseph Delteil: Jeanne d'Arc (Scolar Kiadó, Bp., 2006.)
  • Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu/Bresson/Dreyer (Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet; Francia Új Hullám Kiadó, Bp., 2011.)
  • Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader (angol nyelven). Gloucestershire: Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5. OCLC 42957383 
  • Edward Lucie-Smith. Joan of Arc (angol nyelven). Bristol: Allen Lane (1976) 
  • Mrs. (Margaret) Oliphant. Jeanne d'Arc: Her Life and Death (angol nyelven) 
  • Royal Intrigue: Crisis at the Court of Charles VI, 1392–1420, Richard C. Famiglietti (angol nyelven), New York: AMS Press (1987). ISBN 0-404-61439-6 
  • Edouard Perroy. The Hundred Years War, ford. W.B. Wells (angol nyelven), New York: Capricorn Books (1965) 
  • Stephen W. Richey. Joan of Arc: The Warrior Saint (angol nyelven). Westport, CT: Praeger (2003). ISBN 0-275-98103-7. OCLC 52030963 
  • Jeanne d`Arc perei (magyar nyelven). Budapest: Európa Könyvkiadó (Mérleg sorozat) (1989) 
  • Katolikus.hu – Szent Johanna
  • International Jeanne d'Arc Centre

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jeanne d’Arc nevét többféle módon írták, különösen a 19. század közepét megelőző időkben. Saját maga a leveleit „Jehanne”-ként írta alá. (Pernoud and Clin, pp. 220–221.) (Lásd még:www.stjoan-center.com/Album/, parts 47 és 49).
  2. ^ a b Újkori életrajzírók Jeanne születésnapját gyakran január 6-ra teszik. Ő maga azonban valójában nem ismerte pontosan saját életkorát. A rehabilitációs eljárás összes tanúja, köztük Jeanne keresztanyja és keresztapja is csupán becsülni tudta a leány életkorát. A január 6-i dátum egyetlen forráson, Lord Perceval de Boullainvilliers 1429. július 21-én írt levelén alapul (lásd Pernoud: Joan of Arc By Herself and Her Witnesses, p. 98: Idézet: „Boulainvilliers elmondja, hogy (Jeanne) Domrémyben született, és ő adja meg születésének pontos dátumát, lehet, hogy a valódit, mondván, hogy (Jeanne) Epifánia napjának, január 6-ának éjszakáján született.)” Ugyanakkor maga Boulainvilliers nem volt domrémy-i lakos. Magát az eseményt valószínűleg nem jegyezték fel. A közrendűek születéseit számon tartó plébiániai anyakönyvezés gyakorlatát csak több generációval később vezették be.
  3. ^ a b Andrew Ward. (2005. március 21.). Joan of Arc.
  4. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 27-28. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  5. Charles VI (angol nyelven). Institute of Historical Research. (Hozzáférés: 2010. március 9.)
  6. The Glorious Age of the Dukes of Burgundy (angol nyelven). Burgundy Today. (Hozzáférés: 2010. március 9.)
  7. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 15–19. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  8. Pernoud and Clin, 167.o
  9. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 24. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  10. Pernoud and Clin, 188–189.o
  11. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 24. és 26. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  12. Pernoud and Clin, 10.o
  13. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 28. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  14. Condemnation trial, 37.o [1] (Hozzáférés 2006. március 23.)
  15. Pernoud and Clin, 221.o
  16. http://www.katolikus.hu/szentek/szent355.html
  17. Condemnation trial, 58–59.o [2] (Hozzáférés 2006. március 23.)
  18. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 37-40. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  19. ^ a b St. Joan of Arc's Trial of Nullification. Stjoan-center.com Saint Joan of Arc Center. (Hozzáférés: 2010. május 2.)
  20. [Oliphant Oliphant]. 2. fejezet - Domremy and Vaucouleurs. 1424-1429., St. Joan of Arc In French Jeanne d’Arc; Commonly known as la Pucelle (the Maid) by her contemporaries. IndyPublish.com (2002). ISBN 978-1404310865. Hozzáférés ideje: 2006. február 12. 
  21. ^ a b c Richey, 4.o.
  22. Richey, "Joan of Arc: A Military Appreciation".[3] (Accessed 12 February 2006)
  23. ^ a b Vale, M.G.A., 'Charles VII', 1974, 55.o
  24. Vale, M.G.A., 'Charles VII', 1974, 56.o
  25. http://www.history.com/topics/siege-of-orleans
  26. Jean d’Orléans-ra történelmi és kitalált művek gyakran hivatkoznak más neveken. Néhányan Dunois grófjaként hívják, utalva címére, amelyet évekkel Jeanne halála után kapott. Életében „Orléans fattyaként” (franciául: Bâtard d’Orléans) is emlegették, amelyet kortársai tisztelettel ejtettek ki, lévén ő a király, VII. Károly első unokafivére. Ez a név a mai olvasót gyakran összezavarja, mivel manapság a „fattyú” szó sértő jelentést hordoz. A „Jean d’Orléans” név kevésbé pontos, de szintén korhű. Pernoud and Clin, 180–181.o
  27. Perroy, 283.o
  28. Pernoud and Clin, 230.o
  29. DeVries, pp. 74–83
  30. Devout Catholics regard this as proof of her divine mission. At Chinon and Poitiers she had declared that she would give a sign at Orléans. The lifting of the siege gained her the support of prominent clergy such as the Archbishop of Embrun and theologian Jean Gerson, who both wrote supportive treatises immediately following this event.
  31. DeVries, pp. 96–97.
  32. Nullification trial testimony of Jean, Duke of Alençon.[4] (Accessed 12 February 2006)
  33. DeVries, pp. 114–115.
  34. DeVries, pp. 122–126.
  35. Lucie-Smith, pp. 156–160.
  36. DeVries, p. 134.
  37. These range from mild associations of intrigue to scholarly invective. For an impassioned statement see Gower, ch. 4.[5] (Accessed 12 February 2006) Milder examples are Pernoud and Clin, pp. 78–80; DeVries, p. 135; and Oliphant, ch. 6.[6] (Accessed 12 February 2006)
  38. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 161-170. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  39. Szántó György Tibor: Anglia történelme. Maecenas Könyvkiadó, 1992, ISBN 963-7425-53-5, 100. oldal
  40. "Joan of Arc, Saint." Encyclopædia Britannica. 2007. Encyclopædia Britannica Online Library Edition. 12 September 2007 <http://www.library.eb.com.ezproxy.ae.talonline.ca/eb/article-27055>.
  41. katolikus.hu Magyar katolikus egyház – Szent Johanna – Jeanne d’Arc elérve: 2008-05-07
  42. Sághy Marianne: Anglia, Franciaország, Németalföld a százéves háború korában. (Európa ezer éve. A középkor. Osiris Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-389-820-X és ISBN 963-389-819-6 Ö, II. kötet, 194. oldal)
  43. See Pernoud, p. 220, which quotes appellate testimony by Friar Martin Ladvenu and Friar Isambart de la Pierre.
  44. Nullification trial testimony of Jean Massieu.[7] (Hozzáférés 2006. február 12.)
  45. In February, 2006 a team of forensic scientists announced the beginning of a six-month study to assess bone and skin remains from a museum at Chinon and reputed to be those of the heroine. The study cannot provide a positive identification but could rule out some types of hoax through carbon dating and gender determination.[8] (Hozzáférés 2006. március 1.) An interim report released 17 December 2006 states that this is unlikely to have belonged to her.[9] (Hozzáférés 2006. december 17.)
  46. Pernoud, 233.o
  47. http://www.ujhajtas.net.ua/new/index.php?option=com_content&view=article&id=276:600-eve-szueletett-szent-johanna-jeanne-darc&catid=21:2012-4-szam-xvii-evfolyam
  48. Nullification trial sentence rehabilitation.[10] (Accessed 12 February 2006)
  49. Condemnation trial, pp. 78–79.[11] (Accessed 12 February 2006)
  50. Deuteronomy 22:5.[12] (Accessed 22 March 2006).
  51. Nullification trial testimony of Guillaume de Manchon.[13] (Accessed 12 February 2006)
  52. According to mediaeval clothing expert Adrien Harmand, she wore two layers of pants (trousers in British-English) attached to the doublet with 20 fastenings. The outer pants were made of a boot-like leather. "Jeanne d'Arc, son costume, son armure."[14](franciául) (Accessed 23 March 2006)
  53. Condemnation trial, p. 78.[15] (Accessed 12 February 2006) Retrial testimony of Brother Seguin de Seguin, Professor of Theology at Poitiers, does not mention clothing directly, but constitutes a wholehearted endorsement of her piety.[16] (Accessed 12 February 2006)
  54. Fraioli, "Joan of Arc: The Early Debate", p. 131.
  55. Histoire de Jeanne d`Arc by P.A Le Brun de Charmettes-Tome1 Tome2 Tome3 Tome4
  56. Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 179–180. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  57. Pernoud and Clin, pp. 247–264.
  58. DeVries in „Fresh Verdicts on Joan of Arc”, edited by Bonnie Wheeler, p. 3.
  59. Ő a legjobban tisztelt szent a Catholic.org-n.[17] (Accessed 12 February 2006)
  60. Contrary to popular myth, the primary role of camp followers was not prostitution. They performed support functions such as laundry, cooking, and hauling. Female camp followers were often the wives of soldiers. Some prostitution also took place. Byron C. Hacker and Margaret Vining, „The World of Camp and Train: Women's Changing Roles in Early Modern Armies”.[18] (Accessed 12 February 2006)
  61. The duke of Alençon reported seeing her break a sword against a camp follower at Saint Denis. Her page Louis de Contes described the event as happening near Chauteau-Thierry and insisted that it was only a verbal warning. Nullification trial testimony.[19] (Accessed 12 February 2006)
  62. These tests, which her confessor describes as hymen investigations, are not reliable measures of virginity. However, they signified approval from matrons of the highest social rank at key moments of her life. Rehabilitation trial testimony of Jean Pasquerel.[20] (Accessed 12 March 2006)
  63. English translation of Christine de Pizan's poem "La Ditie de Jeanne d'Arc" by L. Shopkow.[21] (Accessed 12 February 2006) Analysis of the poem by Professors Kennedy and Varty of Magdalen College, Oxford.[22] (Accessed 12 February 2006)
  64. Front National publicity logos include the tricolor flame and reproductions of statues depicting her. The graphics forums at Étapes magazine include a variety of political posters from the 2002 presidential election.[23] (franciául) (Accessed 7 February 2006)
  65. http://www.ujhajtas.net.ua/new/index.php?option=com_content&view=article&id=276:600-eve-szueletett-szent-johanna-jeanne-darc&catid=21:2012-4-szam-xvii-evfolyam
  66. Nora M. Heimann. Joan of Arc in French Art and Culture (1700-1855): From Satire to Sanctity (angol nyelven). Ashgate Publishing Ltd. (2005). ISBN 978-0-7546-5085-0 
  67. Robin Blaetz. Visions of the Maid: Joan of Arc in American Film and Culture (angol nyelven). University of Virginia Press Ltd. (2001). ISBN 978-0-8139-2076-4 
  68. Henry VI Part 1 (angolul)
  69. La Pucelle d’Orléans - Wikisource (franciául)
  70. Die Jungfrau von Orleans by Johann Christoph Friedrich von Schiller - Project Gutenberg(németül)
  71. Procès de Jeanne d'Arc (1962) (angolul)
  72. Jeanne la Pucelle I (1994) (angolul)
  73. Jeanne la Pucelle II (1994) (angolul)
  74. Az orléans-i szűz (angolul)
  75. The Messenger: The Story of Joan of Arc (angolul)
  76. Joan of Arcadia (angolul)
  77. Age of Empires II: The Joan of Arc Campaign (angolul)
  78. Wars and Warriors: Joan of Arc (angolul)
  79. Bladestorm: The Hundred Years' War (angolul)
  80. Jeanne d'Arc (angolul)
  81. Boszorkánykard (angolul)
  82. Declan Butler. Joan of Arc's relics exposed as forgery, Nature, 4 April 2007, doi:10.1038/446593a.
  83. hvg.hu: Hamisnak bizonyultak Szent Johanna ereklyéi (magyar nyelven). hvg.hu. (Hozzáférés: 2010. január 21.)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Joan of Arc című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Joan of Arc, Scheffer Henry festménye 1843-ból

Életrajzi művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történelmi művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeanne d’Arc témájú médiaállományokat.