Hosszúíj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Angol íjász, hosszúíjjal

A hosszúíj az íj egy típusa, melynek hossza nagyjából azonos az íjászéval. Íly mód az eléggé hosszan, legalább az álláig hátra tudja húzni az íj húrját.

A hosszúíj nem kimondottan reflexíj. Két vége aránylag vékony, keresztmetszete pedig kerek, vagy D alakú. A laposíj legalább ilyen hosszú, viszont keresztmetszete téglalap alakú.

A hosszúíjak a különböző kultúrákban különféle fafajtákból készültek. Európában a bronzkortól kezdve főleg tiszafából készültek, vagy Hegyi-szilfából, ha az előbbi nem volt elérhető. A történelmi hosszúíj egy darab fából készült, a modern hosszúíj viszont modern anyagból, vagy rétegzett faanyagból.

Az íjász szövetségek különféle osztályokat állítottak fel, gyakran középkori történelmi hosszúíj példák, technikák, vagy felhasználási módok alapján. A Brit Hosszúíj Szövetség előírása alapján a hosszúíj vastagsága legalább a szélessége 62,5%-a, (mint egy viktoriánus íj), és középen a legvastagabb. Ez különbözik a középkori hosszúíjtól, mely vastagsága a szélességének 33 - 75 %-a. Ezenkívül a viktoriánus íj nem hajlik az egész hosszában, mint a középkori íj. A hosszúíjat a föld sok kultúrájában használták vadászatra és harcra, leghíresebb példája a középkori angol hosszúíj.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol szilfa hosszúíj

Egy 633-ban kelt feljegyzés szerint a [Brit-szigetek]]en ezt a fegyvert első ízben Welshben használták, amikor Edwin fiát Offridot, Northumbira királyát egy hosszúíjból kilőtt nyílvessző ölte meg. Ez több mint 500 évvel korábban volt, mint a hosszúíj katonai használatára utaló első feljegyzés Angliában. Ennek ellenére ezt a fegyvert sokkal többen nevezik Angol hosszúíjnak, mint Welsh-i hosszúíjnak. A középkorban Anglia és Welsh híres volt rendkívül hatásos hosszúíjaikról. Nagy hasznát vették a korszak polgárháborúiban, valamint a Franciaország ellen vívott 100 éves háborúban. Különösen nagy segítséget jelentett a Crécy (1346), Poitiers (1356), és Agincourt (1415) mellett vívott csatákban. A hosszúíjjal való íjászatról szóló első könyv Angliában 1545-ben jelent meg VIII. Henrik angol király dedikálásával.

Az 1545-ben elsüllyedt Mary Rose hajón talált nyílvesszők átlagos hossza 75 cm volt.

Bár a tűzfegyverek kiszorították az íjakat a harcokból, fa vagy üvegszálas laminált hosszúíjakat ma is használnak hagyományőrző íjászok, valamint néhány törzsi közösségben sport és vadászati céllal. A hosszúíjnak van néhány gyakorlati előnye a rekurzív és kompozit íjakkal szemben: általában könnyebb, gyorsabban lehet felkészülni a lövéshez, valamint sokkal halkabb. A modern íjakból kilőtt nyilaknak viszont nagyobb a sebességük, és a találati pontosságuk.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fent: 3 féle fából laminált íj. Lent: Tiszafából készült íj.
Tiszafa törzsének metszete, a világos színű rész a szíjács, a sötét a geszt.

Mivel a hosszúíjat egyetlen fából faragják ki, ezért viszonylag gyorsan és egyszerűen lehet elkészíteni. Amatőr íjkészítők manapság 10-20 óra alatt készítenek el egyet, míg gyakorlottabb készítők (például a középkori mesterek) jóval gyorsabbak voltak.

A hosszúíjat legegyszerűbb kivitelében egyetlen fából készítik, Angliában tradicionálisan tiszafából. Az íj anyagát oly módon metszik ki a tiszafa törzséből, hogy a kétharmad része a szíjácsból (fa külső része), míg egyharmada a gesztből áll. A tiszafa szíjácsa jól tűri a feszítést, míg a gesztje a nyomást. Az íj anyagának kimetszésekor mindig kompromisszumokat kell kötni, hiszen ritka a hibátlan tiszafa. Erre az alapanyagra a középkorban akkora volt az igény, hogy a 16. században majdnem kihalt Európából. Kedvelt fafajta volt még a narancseper és az eperfa, de ezek szíjácsa majdnem használhatatlan, ezért azt el kell távolítani.

A hosszúíj karjai elkeskenyedőek, keresztmetszetük kerek, így a feszültség bennük sokkal kevésbé egyenletesen alakul mint egy laposíj esetén. Az íj karja tulajdonképpen egy hajlított gerenda, így a semleges tengelytől (középvonal, mely nincs sem feszítve, sem nyomva) távolabb eső szálak nagyobb stressznek vannak kitéve. Egy kerek íj-kar esetén a semleges tengelytől távolabb eső szálak mivel nagyobb feszítésnek illetve nyomásnak vannak kitéve, így könnyebben sérülnek. A laposíj esetében a lapos has és hát a semleges tengelytől minden pontban egyenlő távolságra van, a feszültség egyenletesebb oszlik meg, így gyengébb fafajták is megfelelnek. Kisebb az esélye a törésnek, vagy a tartós meggörbülésnek. A hosszúíj szükségszerűen gyengébb, és hosszabb vagy rugalmasabb anyagból kell készíteni mint a laposíjat. Hosszúíjnak csak a különlegesen rugalmas faanyagok felelnek meg. Európában elsősorban a tiszafát használták, mivel nagy a nyomószilárdsága, könnyű, és rugalmas. A tiszafa az egyetlen széles körben elérhető fafajta, melyből jó tömör íjat lehet készíteni. Az újkőkorszaktól kezdődően egész Európában ezt használták leggyakrabban. Gyakoribb és olcsóbb keményfák, mint például a szil, tölgy, hikori, kőris, mogyoró, juhar inkább laposíjnak alkalmasak. Ha egy vékony, nagy feszítő erejű hosszúíjat ezek valamelyikéből készítjük, úgy az a tartós feszítés hatására végleg elgörbül. A laminált hosszúíj kettő vagy több különböző fa összeragasztásával készül. Ezzel a módszerrel jól kihasználhatóak egyes fafajták magasabb nyomószilárdsága, szakítószilárdsága. A hikori és a bambusz jól tűri a feszítést, így az íj külső felén használják, míg a belső felén (hasán] inkább citromfát vagy tiszafát. A történelmi japán hosszúíj a yumi több rétegből készül: a hasa és a háta bambusz, a magja (középső rétege) bambusz vagy keményfa, majd a két oldalára keményfa szalagot ragasztanak a csavarodás elkerülésére.

Minden fából készült íj gondos bánásmódot igényel, óvni kell a kiszáradástól és a nedvességtől. Fa íjakkal pont olyan jól lehet lőni mint üvegszálas társaikkal, de könnyebben törnek, repednek. A modern íjak jobban tűrik a felajzást mint a fa íjak, melyekről használat után azonnal el kell távolítani az ideget, azaz a húrt.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Longbow című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.