Azincourt-i csata
| Azincourt-i csata | |||
 |
|||
| Az azincourt-i csata. Ismeretlen alkotása. | |||
|
|
|||
| Konfliktus | Százéves háború | ||
| Időpont | 1415. október 25. | ||
| Helyszín | Észak-Franciaország, Azincourt, Calais mellett | ||
| Eredmény | Angol győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
|
|||
| Parancsnokok | |||
|
|||
| Szemben álló erők | |||
|
|||
| Veszteségek | |||
|
|||
Az azincourt-i csata (angolul: Battle of Agincourt, franciául: Bataille d'Azincourt) 1415. október 25-én Calais mellett vívott csata egyfelől V. Henrik angol király, másfelől VI. Károly francia király hadvezérei: Charles d’Albret főhadparancsnok (connétable) és Jean La Maingre marsall között. A csata része a százéves háborúnak.
Tartalomjegyzék |
Előzmények[szerkesztés]
V. Henrik több okból rohanta le Franciaországot. Remélte, hogy egy sikeres külföldi háborúval megerősítheti pozícióját Angliában. Javítani akarta a pénzügyeit azáltal, hogy jövedelmeit növeli az elfoglalt területek termelésével. Szokásos eljárás volt, hogy a rokonok kiválthatták a nemeseket, akiket elfogtak egy-egy csatában.
Henrik hadserege 1415. augusztus 13-án szállt partra Észak-Franciaországban és egy 12000 fős hadsereggel ostromolta Harfleur kikötőjét. Az ostrom hosszabb lett, mint azt korábban várta. A város szeptember 22-én megadta magát, és az angol hadsereg nem távozott október 8-áig. A hadjáratra alkalmas évszak véget ért, és az angol hadsereg sok áldozatot szenvedett el különböző betegségekben. Henrik úgy döntött, hogy a hadserege legnagyobb részével (durván 7000 fővel) Calaisba megy, ahol utánpótláshoz juthat a tél folyamán.
Az ostrom alatt a franciák toboroztak egy hadsereget, ami Rouen körül gyülekezett. A franciák remélték, hogy sikerül a 9000 fős csapatot létrehozni még Harfleur eleste előtt, ez nem sikerült. Akkor Henriket követték északra, és a franciák arra törekedtek, hogy ostromzár alá vegyék őket a Somme folyó mentén. Sikeresen kényszerítették Henriket, hogy Calaistól délre keressen a folyón gázlót az átkeléshez. Az angolok végül keresztül keltek a Somme-on és folytatták az északra menetelést. A folyó védelme nélkül a franciák bizonytalanok voltak, hogy kényszerítsenek-e ki egy csatát. Október 24-éig mindkét hadsereg egymással nézett farkasszembe, miközben a franciák több csapat érkezésére vártak. Másnap a franciák időhúzó taktikaként tárgyalásokat kezdeményeztek, de Henrik megparancsolta a hadseregének, hogy kényszerítsenek ki egy csatát, mivel az angoloknak nagyon kevés ételük volt, két és fél hét alatt meneteltettek 260 mérföldet, betegségektől (például a vérhastól) szenvedtek, és sokkal nagyobb számú jól felszerelt francia sereggel néztek szembe. Mindazonáltal Henriknek Calais biztonságába kellett érnie, és nem várhatta meg, hogy a franciák erősítést kapjanak.
Csata[szerkesztés]
A menetét tekintve az általános felfogással ellentétben egészen másképp zajlott.
Angol csapat[szerkesztés]
A történelem könyvek szerint az angol hosszúíjaknak köszönhető a győzelem, amellyel halomra lőtték a francia lovagokat, akárcsak Crécynél. Azonban a franciák lovasai újfajta, keményebb páncéllal voltak felszerelve, amely ellen a hosszúíj hatástalan volt. Márpedig Henrik seregének több mint kétharmada íjászgyalogos, de nem azért állított ki ennyi íjászt, mert ezek erejében bízott, hanem mert ezek a katonák olcsóbbak voltak. Az angol gyalogság soraiban harcolt a cseh Jan Žižka is.
Francia csapat[szerkesztés]
A franciák vezérei, Charles d’Albret és Le Maingre marsall, tapasztalt katonák és jó hadvezérek voltak, akik ismerték az angol taktikát. A két lovag annak idején harcolt a magyar sereggel Bulgáriában, ahol a török gyalogsági taktikának is szemtanúi lehettek, s a száz éves háború más csatáiban is volt idejük a gyalogságot figyelni. A sereg jórészt lovasságból állt, ami fegyelmet nem tanúsított, s főleg a francia nemességből tevődött össze.
Terep[szerkesztés]
Harc lefolyása[szerkesztés]
D’Albert jó haditervet dolgozott ki, amelynek megfelelően a lovagok rohamának jutott a fő szerep. A lovagoknak nem állataikon kellett volna áttörni az ellenség sorait, hanem lendületükkel áthatolni az ellenség íjászainak tüzén, majd gyalogosan rávetni magukat az angolokra. De az utasításait részlegesen hajtották végre a nemesek. Őket nem a győzelem megszerzése, s a hazaszeretet, hanem zsákmányolás és nemesi foglyok ejtése érdekelte, hogy azokért váltságdíjat szedhessenek.
A csata napján az angol íjászgyalogság csatára készen állt, kihegyezett karók mögött, amelyek további gátjai voltak a rohamnak. A talaj alaposan felázott az esőktől, s egy csomó akadály tárult a franciák elé, így még, ha a vezérek utasításait követték volna a lovagok, akkor sem tudtak volna egykönnyen eljutni az angol állásokig. A francia támadás megindult, de az akadályoktól és a sártól akadozott. Az angol gyalogság heves nyílzáport zúdított a támadókra, akiknek páncéljáról bár lepattantak a nyilak, de állataikat nem védte semmi, így azokat a nyilak vagy megölték, vagy súlyosan megsebesítették. Az angol vonalakat elérő lovagok azonban megfeledkezve a parancsról, nem szálltak le a lovaikról, de a posványos talajon így is közülük sokan lebuktak lovaikról, bele a sárba, s mások tovább taposták őket, így megfulladtak. Megint mások viszont elkezdtek előkelőket keresgélni az ellenség soraiban, de senkit sem találtak, hiszen a gyalogság az egyszerű nép, a parasztok és polgárok fiaiból verődött össze. A keresgélés közben alig használták a franciák fegyverüket, míg a viszonylag gyengébb felszereltségű angolok sokukat leszedték lovaikról és úgy ölték meg.
A csata végére mintegy hatezer francia esett el, köztük volt d’Albert is. Az angolok vesztesége több mint hússzor kevesebb volt.
Következmények[szerkesztés]
Másnap reggel Henrik visszatért a csatatérhez és elrendelte a sérültek és halottak számbavételét. A nemesség egészét ekkora már elvitték. A legtöbb közembert, akit otthagytak a mezőn, túl súlyosan sebesült meg, hogy egészségügyi ellátás nélkül életben maradjon.
A megbízható források hiánya miatt, lehetetlen pontos adatot adni a francia és angol áldozatokról. Mindazonáltal, bár az angolokat számban felülmúlták, a veszteségeik sokkal alacsonyabbak voltak, mint a franciáké.
Barker legalább 112 angol áldozatról számolt be. Egy meglehetősen széles körben használt becslés az angol áldozatokat 450 főre saccolja, ami nem jelentéktelen szám egy 6000 fős hadseregben, de messze kevesebb, mint a franciák vesztesége.
A franciák súlyos veszteségeket szenvedtek. Több ezren meghaltak, három herceget, öt grófot és 90 bárót beleértve. A rabok számának a becslései 700 és 2200 fő között változnak.
Modern hatások[szerkesztés]
Irodalom[szerkesztés]
William Shakespeare: V. Henrik
Szokások[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerk.: Sz. Jónás Ilona. Osiris Kiadó. Budapest, 1999. ISBN 9633795494
Szakirodalom[szerkesztés]
- Georges Duby (szerk.): Franciaország története I. kötet, Budapest, Osiris Kiadó, 2005, ISBN 9633897563
- Klaniczai Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor I.-II., Budapest, Osiris Kiadó, 2005, ISBN 9633898196
- Szántó György Tibor: Anglia történe, Maecenas történelmi könyvek, Akkord Kiadó, 2007, ISBN 9789639429987
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Discovery Civilisation Battlefield detectives - The Battle of Azincourt
 |
Ez a középkori tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
