Azincourt-i csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Azincourt-i csata
Azincourti ütközet 1415.jpg
Az azincourt-i csata. Ismeretlen alkotása.

Konfliktus Százéves háború
Időpont 1415. október 25.
Helyszín Észak-Franciaország, Azincourt, Calais mellett
Eredmény Angol győzelem
Szemben álló felek
Armoiries Angleterre 1422.png Angol Királyság Blason France moderne.svg Francia Királyság
Parancsnokok
Coat of Arms of England (1509-1554).svg V. Henrik angol király Armoiries Albret moderne.png Charles d’Albret †
Boucicaut.svg Jean Le Maingre
Szemben álló erők
5000 hosszú íjász
1000 lovas
Kb. 5000 íjász
15 000 lovas
10 000 nemesi lovag
Veszteségek
Kb. 100-250 fő Mintegy 6000 fő
Térkép
Azincourt-i csata  (Franciaország)
Azincourt-i csata
Azincourt-i csata
Pozíció Franciaország térképén
é. sz. 50° 27′ 49″, k. h. 2° 08′ 30″Koordináták: é. sz. 50° 27′ 49″, k. h. 2° 08′ 30″

Az azincourt-i csata (angolul: Battle of Agincourt, franciául: Bataille d'Azincourt) a százéves háború egyik ütközete volt 1415. október 25-én Calais mellett V. Henrik angol király és VI. Károly francia király csapatai között. Az angolokat a király, a franciákat Charles d’Albret főhadparancsnok (connétable) és Jean La Maingre marsall vezette az ütközetben.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Eduárd angol király Franciaország csaknem egyharmadát hódította meg a 14. században. 1415-re ezeknek a területeknek a jelentős részét elveszítették az angolok, de még komoly birtokaik maradtak Franciaországban: Calais, Bordeaux és a mögöttes területek, valamint a tengerpart egy jelentős szakasza. Amikor V. Henrik partra szállt a csatorna túloldalán, azzal a szándékkal érkezett, hogy ismét birtokba vegye az elvesztett területeket, és megújítsa igényét a normandiai hercegségre.[1]

Henrik hadserege 1415. augusztus 13-án szállt partra Észak-Franciaországban és egy 12 000 fős hadsereggel ostromolta Harfleur kikötőjét. Az ostrom hosszabb lett, mint azt korábban várta. A város szeptember 22-én megadta magát, és az angol hadsereg nem távozott október 8-áig. A hadjáratra alkalmas évszak véget ért, és az angol hadsereg sok áldozatot szenvedett el különböző betegségekben. Henrik úgy döntött, hogy a hadserege legnagyobb részével (durván 7000 fővel) Calais-ba megy, ahol utánpótláshoz juthat a tél folyamán.

Az ostrom alatt a franciák toboroztak egy hadsereget, ami Rouen körül gyülekezett. A franciák remélték, hogy sikerül a 9000 fős csapatot létrehozni még Harfleur eleste előtt, ez nem sikerült. Akkor Henriket követték északra, és a franciák arra törekedtek, hogy ostromzár alá vegyék őket a Somme folyó mentén. Sikeresen kényszerítették Henriket, hogy Calais-től délre keressen a folyón gázlót az átkeléshez. Az angolok végül keresztül keltek a Somme-on és folytatták az északra menetelést. A folyó védelme nélkül a franciák bizonytalanok voltak, hogy kényszerítsenek-e ki egy csatát. Október 24-éig mindkét hadsereg egymással nézett farkasszembe, miközben a franciák több csapat érkezésére vártak. Másnap a franciák időhúzó taktikaként tárgyalásokat kezdeményeztek, de Henrik megparancsolta a hadseregének, hogy kényszerítsenek ki egy csatát, mivel az angoloknak nagyon kevés ételük volt, két és fél hét alatt meneteltettek 260 mérföldet, betegségektől (például a vérhastól) szenvedtek, és sokkal nagyobb számú jól felszerelt francia sereggel néztek szembe. Mindazonáltal Henriknek Calais biztonságába kellett érnie, és nem várhatta meg, hogy a franciák erősítést kapjanak.

Csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A menetét tekintve az általános felfogással ellentétben egészen másképp zajlott.

Angol csapat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelemkönyvek szerint az angol hosszúíjaknak köszönhető a győzelem, amellyel halomra lőtték a francia lovagokat, akárcsak Crécynél. Azonban a franciák lovasai újfajta, keményebb páncéllal voltak felszerelve, amely ellen a hosszúíj hatástalan volt. Márpedig Henrik seregének több mint kétharmada íjászgyalogos, de nem azért állított ki ennyi íjászt, mert ezek erejében bízott, hanem mert ezek a katonák olcsóbbak voltak. Az angol gyalogság soraiban harcolt a cseh Jan Žižka is.

Francia csapat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A franciák vezérei, Charles d’Albret és Le Maingre marsall, tapasztalt katonák és jó hadvezérek voltak, akik ismerték az angol taktikát. A két lovag annak idején harcolt a magyar sereggel Bulgáriában, ahol a török gyalogsági taktikának is szemtanúi lehettek, s a százéves háború más csatáiban is volt idejük a gyalogságot figyelni. A sereg jórészt lovasságból állt, ami fegyelmet nem tanúsított, s főleg a francia nemességből tevődött össze.

Terep[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harc lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azincourt-i csata lefolyása
é. sz. 50° 27′ 40″, k. h. 2° 08′ 28″

D’Albert jó haditervet dolgozott ki, amelynek megfelelően a lovagok rohamának jutott a fő szerep. A lovagoknak nem állataikon kellett volna áttörni az ellenség sorait, hanem lendületükkel áthatolni az ellenség íjászainak tüzén, majd gyalogosan rávetni magukat az angolokra. De az utasításait részlegesen hajtották végre a nemesek: őket nem a győzelem megszerzése s a hazaszeretet, hanem a zsákmányolás és nemesi foglyok ejtése érdekelte, hogy azokért váltságdíjat szedhessenek.

A csata napján az angol íjászgyalogság csatára készen állt, kihegyezett karók mögött, amelyek további gátjai voltak a rohamnak. A talaj alaposan felázott az esőktől, s egy csomó akadály tárult a franciák elé, így még ha a vezérek utasításait követték volna a lovagok, akkor sem tudtak volna egykönnyen eljutni az angol állásokig. A francia támadás megindult, de az akadályoktól és a sártól akadozott. Az angol gyalogság heves nyílzáport zúdított a támadókra, akiknek páncéljáról bár lepattantak a nyilak, de állataikat nem védte semmi, így azokat a nyilak vagy megölték, vagy súlyosan megsebesítették. Az angol vonalakat elérő lovagok azonban megfeledkezve a parancsról, nem szálltak le a lovaikról, de a posványos talajon így is közülük sokan lebuktak lovaikról, bele a sárba, s mások tovább taposták őket, így megfulladtak. Megint mások viszont elkezdtek előkelőket keresgélni az ellenség soraiban, de senkit sem találtak, hiszen a gyalogság az egyszerű nép, a parasztok és polgárok fiaiból verődött össze. A keresgélés közben alig használták a franciák fegyverüket, míg a viszonylag gyengébb felszereltségű angolok sokukat leszedték lovaikról és úgy ölték meg.

A csata végére mintegy hatezer francia esett el, köztük volt d’Albert is. Az angolok vesztesége több mint hússzor kevesebb volt.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Másnap reggel Henrik visszatért a csatatérhez és elrendelte a sérültek és halottak számbavételét. A nemesség egészét ekkora már elvitték. A legtöbb közembert, akit otthagytak a mezőn, túl súlyosan sebesült meg, hogy egészségügyi ellátás nélkül életben maradjon.

A megbízható források hiánya miatt, lehetetlen pontos adatot adni a francia és angol áldozatokról. Mindazonáltal, bár az angolokat számban felülmúlták, a veszteségeik sokkal alacsonyabbak voltak, mint a franciáké.

Barker legalább 112 angol áldozatról számolt be. Egy meglehetősen széles körben használt becslés az angol áldozatokat 450 főre saccolja, ami nem jelentéktelen szám egy 6000 fős hadseregben, de messze kevesebb, mint a franciák vesztesége.

A franciák súlyos veszteségeket szenvedtek. Több ezren meghaltak, három herceget, öt grófot és 90 bárót beleértve. A rabok számának a becslései 700 és 2200 fő között változnak.

Modern hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. John Keegan: A csata arca, 94-102. oldal ISBN 978-963-05-9371-1
  • Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerk.: Sz. Jónás Ilona. Osiris Kiadó. Budapest, 1999. ISBN 963-379-549-4

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Georges Duby (szerk.): Franciaország története I. kötet, Budapest, Osiris Kiadó, 2005, ISBN 9633897563
  • Klaniczai Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor I.-II., Budapest, Osiris Kiadó, 2005, ISBN 963-389-819-6
  • Szántó György Tibor: Anglia történe, Maecenas történelmi könyvek, Akkord Kiadó, 2007, ISBN 978-963-9429-98-7

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Discovery Civilisation Battlefield detectives - The Battle of Azincourt