Tiszafafélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Tiszafafélék

A tiszafák kemény magját színes magköpeny
(arillus) borítja. Az éretlen tobozok magját
még nem nőtte körbe a köpeny

Rendszertan

Ország:	Növények (Plantae)
Törzs:	Toboztermők (Pinophyta)
Osztály:	Fenyők (Pinopsida)
Rend:	Tűlevelűek (Pinales)
Család:	Tiszafafélék (Taxaceae) S.F. Gray

nemzetségek

Taxaceae sensu stricto
Taxus
Pseudotaxus
Austrotaxus
——
Cephalotaxaceae
Torreya
Amentotaxus
Cephalotaxus

A Wikifajok tartalmaz
Tiszafafélék témájú rendszertani információt.

A Wikimedia Commons tartalmaz Tiszafafélék témájú médiaállományokat.

A tiszafafélék (Taxaceae) a tűlevelűek (Pinophyta) rendjének egy családja. A hagyományos rendszertan szerint a nyitvatermők törzsének (Gymnospermatophyta) egyik osztálya, Soó Rezső pedig a fenyők osztályának (Coniferopsida) egy rendjének (Taxales) tekintette. Mások a faszerkezet, a levélszerkezet, és elsősorben a jelentős virágszerkezeti különbségek (a magános magkezdemény) miatt osztály rangra emelték Taxopsida néven. Molekuláris kladisztikai, anatómiai, kemotaxonómiai, mikromorfológiai és embriológiai kutatások alapján nem igazolt külön osztályként vagy rendként kezelni, mivel a magános magkezdemény csupán a toboz erőteljes redukciójának a következménye; jelenleg családként tekintik. Közeli rokonaik az áltiszafafélék (Cephalotaxaceae).

A tiszafák különlegessége, hogy nincsen magvas tobozuk, a virágzó hajtásokon magánosan fejlődnek a magkezdemények. A kemény magot egy később beérő húsos magköpeny, az ún. arillus fedi, ami a hajtástengely kinövése. Porzós tobozaikat 6-14 porzólevél alkotja. Egyéb tulajdonságaikban a többi fenyőre emlékeztetnek, bár fatestükből hiányoznak a leveleikben viszont meglévő gyantajáratok. Jellegzetességük még az arillus kivételével minden szervből kimutatható erősen toxikus taxol alkoloid előfordulása.

Mintegy 20 faj tartozik ide, Magyarországon a tiszafa (Taxus baccata) képviseli a családot.

A tiszafák valószínűleg a fenyők, azon belül is az ősfenyők (Voltziales) leszármazottai, bár egyes kutatások szerint a nyitvatermő ősfák osztályából (Cordaitopsida) is levezethetők lennének – erre utal a közvetlen stachyospermia és az, hogy a makrosporofillumok teljes egészében magkezdeménnyé alakultak. A nővirágzat korai alakja azonban tobozszerű, erősen emlékeztet a fenyők fiatal tobozára. A tiszafák makrosporofilluma elcsökevényesedett, és azt csak egy később beérő húsos magköpeny jelzi. A porzós virágzat kis gomoly, a porzók pajzs alakúak: nehezen vezethetők le a fenyők 2 pollenzsákos barkáiból, de egyes ősfenyőkön fedeztek fel hasonló típust.

A tiszafák legősibb alakjai a kora triászban jelentek meg, ám az első valóban biztos maradványt a késő kréta korból ismerjük. Ezeket az ősi tiszafákat Paleotaxus néven foglalják össze.

Mivel a páfrányfenyők (Ginkgophyta) magkezdeményének alakulása hasonló a Taxaleshez, egyes német tudósok a múlt században két, közös tőből származó osztálynak tekintve közös altörzsbe vonták őket, ám az újabb, genetikai bizonyítékok alapján ezt az elképzelést el kellett vetni.