Soó Rezső
| Soó Rezső | |
| Életrajzi adatok | |
| Nemzetiség | magyar |
| Állampolgárság | magyar |
| Született | Székelyudvarhely, Magyar Királyság 1903. augusztus 1. |
| Elhunyt | Budapest, Magyarország 1980. február 10. (76 évesen) |
| Iskolái | |
| Felsőoktatási intézmény |
Pázmány Péter Tudományegyetem |
| Pályafutása | |
| Szakterület | növényföldrajz |
| Tudományos fokozat | doktorátus (1926) |
Soó Rezső (Székelyudvarhely, 1903. augusztus 1. – Budapest, 1980. február 10.) Kossuth-díjas (1951, 1954) magyar botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1947, rendes 1951).
1940–44 között a kolozsvári egyetemen a növényrendszertani tanszéket, a botanikus kertet és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytárát vezette. A debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének vezetőjeként megalapította és vezette a debreceni cönológiai (és ökológiai) iskolát, amely a magyarországi növényföldrajz és fejlődéstörténet vonatkozásában úttörő volt.
Tartalomjegyzék |
Életútja [szerkesztés]
A kolozsvári Piarista Gimnáziumban tanult, majd Eötvös-kollégistaként a budapesti Tudományegyetem hallgatója lett. 1925-ben kitűnő eredménnyel tette le tanári szakvizsgáját és doktorátust szerzett. Értekezése a szezonpolimorfizmus problémájának teljesen új megoldását adta azzal, hogy rámutatott a növénytársulások szelekciós szerepére a fajkeletkezésben. 1925-től 1927-ig a berlini Collegium Hungaricum tagjaként Berlin–Dahlemben dolgozott a világ akkori első számú növényrendszertani műhelyében. Itt az orchideakutatás legnagyobb szaktekintélyeitől tanult, majd Kellerrel közösen megírták Európa orchideáinak rendszertani monográfiáját (Berlin, 1930–1940), amely azóta is alapműnek számít. 1927-ben jelent meg Kolozsvár geobotanikai monográfiája, amely a Kárpát-medence területéről a legelső ilyen nagyszabású munka.
1927 és 1929 között a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa. Itt indította meg Magyarország növénytársulásainak rendszeres kutatását, és hazánkban elsőként mikroklíma-méréseket végzett. 1929 végén nyilvános rendkívüli tanárként elnyerte a debreceni egyetem növénytani tanszékét. Megszervezte az egyetemi növénytani intézetet és a botanikus kertet. Intézetével megalapította a világszerte híressé vált debreceni cönológiai iskolát, ahonnét a tehetséges geobotanikusok több generációja került ki keze alól. Megindította az első magyar ökológiai folyóiratot, az Acta Geobotanica Hungarica-t. 1940 őszétől a kolozsvári egyetem növényrendszertani tanszékének vezetője, valamint a botanikus kert és az Erdélyi Múzeum növénytárának igazgatója, jeles munkatársai és tanítványai voltak itt, köztük Csűrös István, Nyárády Erazmus Gyula és Nyárády Antal. 1945-ben visszatért Debrecenbe, és újra átvette régi intézetét. 1947-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1951-től rendes tagja. 1951-ben és 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Alkotó tevékenységének három kiemelkedő munkája, a Növényföldrajz (1945), a Jávorka Sándorral közösen írt A magyar növényvilág kézikönyve (1951) és a Fejlődéstörténeti növényrendszertan (1953). 1955-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének vezetőjévé, valamint az egyetemi botanikus kertnek az igazgatójává nevezték ki. Innen szervezte és irányította Zólyomi Bálinttal együttműködve a magyar növénytakaró növénycönológiai kutatását és térképezését. 1969-ben nyugalomba vonult, s idejét élete fő művének, a Magyar flóra- és vegetáció rendszertani, növényföldrajzi kézikönyve (1964–80) című hatkötetes hatalmas munkának szentelte.
Széles körű általános műveltsége és a művészetekhez való értő vonzódása révén nem csak a természettudományok területén hatott, hanem társadalmi tevékenysége, közéleti aktivitása a bölcsésztudományok területén is nyomot hagyott. A debreceni Ady Társaság elnöke, a falukutató mozgalom lelkes támogatója, a kisgrafikának nemcsak nemzetközi hírű gyűjtője, hanem avatott műkritikusa is volt.
Több mint 660 publikációt, köztük 30 könyvet írt a botanika számos területén, szerepelnek köztük tan- és kézikönyvek, nómenklatúra, botanikatörténet, bibliográfia.
Lásd még [szerkesztés]
Rendszere [szerkesztés]
Soó Rezső az első olyan magyar botanikus, aki saját fejlődéstörténeti rendszert alkotott. Rendszerét több európai egyetemen is oktatták. Az 1947-ben született rendszer 1953-ban jelent meg a Fejlődéstörténeti növényrendszertan című munkájában, és többszöri átalakítás mellett a 1980-as évekig használták a hazai felsőoktatásban.
Művei [szerkesztés]
- Jávorka Sándor: A magyar növényvilág kézikönyve Soó, Rezső. I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest, (1951).
- Növényföldrajz. Egyetemi tankönyv Soó, Rezső. Tankönyvkiadó, Budapest, (1963).
- Kárpáti Zoltán: Növényhatározó II. Magyar Flóra: Harasztok – virágos növények Soó, Rezső. Tankönyvkiadó, Budapest, (1968).
- A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve Soó, Rezső. I-VII. Akadémiai Kiadó, Budapest, (1964-1985).
Emlékezete [szerkesztés]
- A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
- A születésének 100. évfordulójára kiadott bélyegen tévedésből Ujvárosi Miklós szerepelt[1].
- A Margit-szigeten lévő Soó Rezső sétányt róla nevezték el.
Források [szerkesztés]
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Kovács J. Attila: Egy szenvedélyes botanikus, Soó Rezső élete, munkássága
- Szabó László Péter: Soó Rezső a Mezőgazdasági Múzeum honlapján
- Soó Rezső az életrajzi lexikonban, MEK
- A Soó-ujjaskosbor (Dactylorhiza fuchsii subsp. sooana) magyar bélyegen
.svg){kind=small}
