Magyarország növényzete

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szinte Magyarország egész területe a Pannonicum flóratartomány belső részére esik; a flóratartomány határain kívülre csak kis, határszéli területei terjeszkednek.

A Pannonicum növényvilága meglehetősen gazdag, mivel:

  • több, karakteres és egymástól markánsan különböző flóratartomány között helyezkedik el;
  • földtörténeti közelmúltjában egymástól erősen különböző éghajlatú szakaszok váltakoztak.

Magyarországról közel háromezer növényfajt írtak le; ebből mintegy 2350 a virágos növény. A Kárpát-medence növényzetének kialakulását (a harmadkortól napjainkig) a Pannonicum leírásánál ismertetjük.

A Kárpát-medence flóráját befolyásoló éghajlati hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pontusi hatás: Az ukrán és délorosz sztyeppek felől, délkeletről érkezik, így leginkább az Alföld délkeleti részén (a Tisza-Maros-Körös közén) érvényesül.

Flóraelemek típusonként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kozmopolita elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 6,3%-a.

  • Világszerte hasonló, vízi környezetben élő fajok:

Cirkumboreális elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 8,1%-a.

Eurázsiai elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 22,6%-a.

Európai elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Közép-európai elemek (ilyen a Magyarországon élő növényfajok 12%-a):

Kontinentális elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 14,6%-a.

Szubmediterrán elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 13,2%-a.

  • Szubatlanti-szubmediterrán elemek:

Balkáni elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 2,6%-a.

  • Kelet-balkáni (moesiai) elemek:

Szubatlanti-(szubmediterrán) elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 3,5%-a.

Északi elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 0,5%-a.

Havasi (alpin-szubalpin) elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 2,5%-a.

Kárpáti elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pannóniai endemizmusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 2,7%-a.

A Pannonicum bennszülött elemei.

Adventív elemek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen a Magyarországon élő növényfajok 3,1%-a.

Magyarország vegetációs övei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. Az erdős puszták övének része a Nagyalföld.

löszön (illetve iszapon):
tatárjuharos lösztölgyes (Aceri tatarico - Quercetum),
mezei juharos tölgyesek (Aceri campestri – Quercetum roboris),
hársas–tölgyesek (Dictamno – Tilietum cordatae),
homokon pedig:
pusztai tölgyes (Festuco rupicolae – Quercetum roboris) és
gyöngyvirágos tölgyes (Convallario–Quercetum).

Elterjedése:

szürke nyáras–tölgyes,
magyar nőszirmos tölgyes,
salamonpecsétes homoki tölgyes (Festuco rupicolae – Quercetum roboris)

molyhos tölgy is nő. A tölgyesek nyáras-borókásokkal (Junipero-Populetum albae) és homokpusztai gyepekkel, illetve homokpusztarétekkel váltakoznak.

Elterjedése:

2. A szubmediterrán molyhos tölgyesek öve:

3. A szubkontinentális tölgyesek öve:

  • a dombvidéken és a középhegységekben (200–550 m között).

4. A gyertyános-tölgyesek öve:

5. A szubmontán bükkösök öve:

6. A montán bükkösök öve:

A szubkontinentális tölgyeseket a Nyugat-Dunántúlon részben fenyőelegyes tölgyesek váltják fel. Egyebekben Magyarországon klímazonális fenyvesek nem nőnek; a néhány ősfenyves folt (pl. Fenyőfő) jégkorszaki reliktum. Egyéb fenyőerdőinket az erdőgazdálkodásban időnként fölerősödő fenyőtelepítő divatok idején ültették (így például a Sopron környékieket zömmel a XIX. század végén, az Aggteleki Nemzeti Park fenyveseit a múlt század hatvanas éveiben).

Magyarország növényzetének kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpátok felgyűrődése idején a Kárpát-medence éghajlata meleg és nedves, kiegyenlített szubtrópusi jellegű volt; ekkor képződtek az eocén, majd a miocén kor barnaszéntelepei. A miocén végén az éghajlat lassan hűvösebbé vált; az erdőségekben a juharok (Acer spp.), kőrisek (Fraxinus spp.), tölgyek (Quercus spp.) kerültek többségbe. A Kárpát-medence vegetációja ebben az időszakban a mainál jóval gazdagabb volt.

A 2-2,5 millió éve kezdődött jégkorszakban glaciális (hideg) és interglaciális (melegebb) időszakok váltogatták egymást. A növényfajok jelentős része kipusztult; mások a lehűlés elől „délre menekültek”. A legzordabb időszakokban az Alföld a mai Mongólia száraz kontinentális félsivatagi éghajlatára emlékeztetett.

Az utolsó eljegesedés után, 10-15 ezer éve az Alföld félsivatagos löszpuszta és erdőtundra növényzetének helyére összefüggő tajga települt; ezt az időszakot nevezzük fenyő-nyír korszaknak.

I. e. 7000 táján az éghajlat hirtelen felmelegedett és szárazzá vált. Az Alföld fátlan sztyeppé vált. Ezt az időszakot uralkodó növényéről mogyoró kornak nevezzük.

I. e. 5500–2500 között a klíma nedvesebbé vált és visszatelepültek a fák: ez az időszak a tölgy korszak – ekkor az Alföldet és a középhegységeket is kocsányos tölgyesek borították.

I. e. mintegy 2500 évvel, a bronzkorban egy lehűlés eredményeként a bükkösök leereszkedtek a hegyekből az Alföldre – ez volt a bükk korszak.

A maihoz hasonlóbb kép i. e. 800 táján alakult ki. Ekkor a Kárpát-medence mintegy 85%-át[1] erdő borította, csak az összefüggő erdősüléshez túl száraz Nagyalföld volt erdős sztyepp, azaz olyan füves síkság, amit kisebb-nagyobb, lombos fákból álló ligetek-erdők tarkítottak. Emellett sok volt az úgynevezett vizes élőhely is:

  • mocsár,
  • láp,
  • tó,
  • ér,
  • patak,
  • folyómenti ártéri terület.

A honfoglalásig a prehisztorikus őslakók, a rómaiak és a népvándorlások hagytak maradandó nyomot erdőségeinkben. Több erdőt fölégettek, hogy gyarapítsák a legelő– és szántóterületeket, illetve erődöket építsenek, tűzifát vágjanak. Becslések szerint a honfoglalás idején az erdőterület 40% és 60% között lehetett. Ezután főleg az alföldi löszön és homokon növő erdők területe csökkent úgy, hogy a békésebb időszakokban helyenként lehetett némi visszaerdősülés is.

A 19. század elejéig a növekvő lakosság faigénye, a török hódoltság, az ipar és a mezőgazdaság fellendülése, a bányák és kohók működtetése miatt az addigi erdőterület a felére csökkent, és már csak az ország területének kevesebb mint 30%-át borította erdő. A legtöbb erdőt 1848 és 1878 között, a jobbágyfelszabadítás után irtották ki, alakították legelővé vagy szántóvá: a honfoglalás ezredik évfordulóján a mai Magyarország erdősültsége már csak 13% volt.

A mélyponton, Trianon után mindössze 11,8% volt az erdősültségünk – beszámítva már kultúrállományokat is. Ezután a „természetes erdők” területe ugyan tovább csökkent (7%-ra), de közben mintegy 600 ezer hektáron telepítettek erdőt és faültetvényt. Ma hazánk erdővel borított területe több mint 2 millió hektár.

Magyarország jelenlegi növénytársulásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az atlanti és szubatlanti klímájú Nyugat- és Közép-Európában igen elterjedtek a savanyú kémhatású talajok, igen változatos a rajtuk kialakult növényzet – viszont igen szórványosan és többnyire töredékesen fordulnak elő például a termoxerofil szubmediterrán és szubkontinentális tölgyesek. Ezért egyes közép-európai növényföldrajzosok (Soó Rezső, Borhidi Attila stb.) jelentősen módosították, a hazai viszonyokra alkalmazták a Nyugat-Európában elfogadott növénytársulástani rendszert, míg mások az ott elfogadott kategóriák szerint írják le hazai növénytársulásainkat.

Az alábbiakban két beosztást ismertetünk, és az egyes növénytársulásokat is megpróbáljuk mindkét rendszer szerint besorolni, illetve leírni.

Magyarország fátlan növénytársulásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország fátlan növénytársulásainak döntő többsége edafikus, orografikus vagy antropogén hatásra jött létre. Klimatikus okok miatt csupán a löszpusztagyepek apró, erdőkkel váltakozó foltjai (erdős sztyeppek) – és az utóbbi évek kutatásai szerint egyes szikes növénytársulások – alakultak ki, ennél fogva csak ezeket tekinthetjük klímazonális társulásoknak. A biotikus hatások – például a vadállatok rendszeres legelése, az erdőket kipusztító fertőzések – valószínűleg alárendelt szerepet játszottak. A fátlan társulások kialakulása és fenntartása szempontjából emberi tevékenységek közül a kaszálás és a legeltetés a legjelentősebb: a legtöbb jelenlegi fátlan társulást ezek hozták létre, illetve tartják fenn.

Turcsányi Gábor, Turcsányiné Siller Irén, 2005: Növényföldrajz c. műve szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Borhidi Attila, 2003: Magyarország növénytársulásai c. műve szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. Magyarország vízi növénytársulásai négy társulástani osztállyal:

2. Magyarország mocsári és lápi növényzete hat társulástani osztállyal:

3. Magyarország kaszálói és magasfüvű rétjei egy társulástani osztállyal:

4. Magyarország sovány legelői és törpecserjései egy társulástani osztállyal:

5. Kontinentális sziknövényzet három társulástani osztállyal:

6. Magyarország sziklahasadék-növényzete egy társulástani osztállyal:

7. Magyarország pionír és száraz gyepei két társulástani osztállyal:

8. Magyarország gyomvegetációja hat társulástani osztállyal:

9. Magyarország erdőszegélyei egy társulástani osztállyal:

10. Magyarország vágásnövényzete egy társulástani osztállyal:

Magyarország erdőtársulásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdeink faállomány-összetétele igen változatos. Botanikusok becslése szerint egy-egy erdőtársulásunkban többnyire 5–15 fafaj nő. Az őshonos fafajokból álló, „természetközeli” erdők mellett sok az idegenföldi fafajokból álló kultúrerdő és ültetvény. Az erdők zömét a középhegységekben találjuk – alföldi erdeink a mezőgazdaság és a 19. századi vízrendezés áldozataivá váltak. Tizenkilenc megyénk erdősültsége jelentősen különböző: Békés megye területének csupán 4%-át borítják erdők, Nógrádban viszont 37% ez az arány. A nagytájak közül a legerdősültebb Észak-Magyarország: 27%. Ez az érték a Dunántúlon 23%, az Alföldön 12%.

Az erdőterület 56%-án őshonos, 44%-án idegenföldi, meghonosodott fafajok (akác, vörös tölgy, fenyők vagy klónozott fajták (nemes nyárak) nőnek. Egyes fajok általánosan elterjedtek, mások csak Nyugat- vagy Dél-Dunántúlon fordulnak elő, megint mások csak egy-egy kisebb területen találhatók meg.

Nyáras-borókások főleg az Alföldön nőnek, ligetszerűen. A láperdők, ártéri erdők a lecsapolások, folyószabályozások miatt már csak kis területen maradtak fenn; jellemző fájuk az éger (Alnus spp.). Nagyobb folyóink mentén fűz-, illetve nyár ligeterdők, a magasabb részeken a keményfaligetek a jellemzők. Az alföldi tölgyesek csak elszórtan, kis területen maradtak fenn. Hegyvidéki tölgyesek középhegységeinkben és a Dunántúli-dombságon találhatók: tipikus fafajaik a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. A középhegységek száraz, sziklás déli oldalain él a molyhos tölgy. A gyertyános–tölgyesek az Alföld kivételével termékeny talajon sokfelé megtalálhatók. Összefüggő bükkösök a Nyugat-Dunántúlon és a középhegységek 600 méternél magasabb részein nőnek. A fenyvesek nagy többsége nem őshonos (telepített).

Turcsányi Gábor, Turcsányiné Siller Irén, 2005: Növényföldrajz c. műve szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Borhidi Attila, 2003: Magyarország növénytársulásai c. műve szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. Magyarország cserjései egy társulástani osztállyal:

2. lomblevelű erdők négy társulástani osztállyal:

3. tűlevelű erdők és rokon társulások három társulástani osztállyal:

4. Haszonfaültetvények és származéktársulásaik egy társulástani osztállyal:

Kevey Balázs: Magyarország erdőtársulásai c. műve szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. divízió: Európai lombhullató erdők (mérsékelt égövi lombhullató erdők; Querco-Fagea Jakucs, 1967)

1.1. folyóparti bokorfüzesek és puhafás ligeterdők (Salicetea purpureae Moor, 1958) osztálya

1.2. mocsári és lápi fás társulások (Alnetea glutinosae Br.-Bl. & Tx. ex Westhoff & al. 1946) osztálya,

1.3. üde lomberdők (Querco-Fagetea Br.-Bl. & Vlieger in Vlieger 1937 em. Borhidi 1996) osztálya,

1.4. európai szubmediterrán és szubkontinentális száraz erdők (Quercetea pubescentis-petreae (Oberd 1948.) Jakucs, 1960) osztálya.

2. divízió: tűlevelű erdők (Abieti-Piceea Hadač 1967) 2.1. alpesi és nyugat-balkáni xeroterm fenyvesek (Erico-Pinetea I. Horvat 1959) osztálya,

2.2. szubkontinentális-kontinentális, mészkedvelő erdeifenyvesek (Pulsatillo-Pinetea Oberd. in Oberd. et al. 1967) osztálya,

2.3. mészkerülő és lápi tűlevelő erdők (Vaccinio-Piceetea Br.-Bl. in Br.-Bl. et al. 1939) osztálya

Amint látható, a több művet közösen is publikáló Borhidi és Kevey felosztása csaknem azonos; a nyugat-európai nomenklatúrához jól illeszkedik. Csekély tartalmi különbség csak a száraz erdők besorolásánál van; egyebekben a fő eltérés a taxonok magyar megnevezése. Kevey a haszonfaültetvényeket és származéktársulásaikat nem tekinti erdőtársulásoknak.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]