Louis-Ferdinand Céline

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Louis-Ferdinand Céline
L.-F. Céline c Meurisse 1932.jpg
Élete
Született 1894. május 27.
Courbevoie
Elhunyt 1961. július 1. (67 évesen)
Meudon
Nemzetiség francia
Pályafutása
Jellemző műfajok regény, esszé, röpirat
Irodalmi irányzat nihilizmus
Első műve Utazás az éjszaka mélyére
Irodalmi díjai Renaudot-díj (1932)


Louis-Ferdinand Céline (Courbevoie, 1894. május 27.Meudon, 1961. július 1.), (eredeti nevén Louis-Ferdinand Destouches) francia író és orvos. Írói névként nagyanyja lánykori nevét használta. Céline-t a huszadik század egyik legnagyobb hatású írójaként tartják számon, aki egy olyan új stílust alakított ki, amely modernizálta a francia és a világirodalmat egyaránt. Mindamellett a második világháború alatt tett kijelentései nyomán vitatott személyiséggé vált.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Destouches 1894-ben Párizs Courbevoie nevű külvárosában született. Apja egy biztosítási cég kishivatalnoka, anyja csipkeverő volt. Tizenegyévesen felhagyott tanulmányaival, ettől kezdve a legkülönbözőbb cégeknél dolgozott kifutófiúként és gyakornokként. 1908 és 1910 között szülei egy-egy évre Németországba és Angliába küldték nyelvet tanulni, azt remélvén, hogy így jobb esélyekkel indul majd a kenyér utáni hajszában. 1912-ben besorozták, három éves szolgálatát a 12. lovasezrednél kezdte meg Rambouillet-ben. 1914 októberében Ypres közelében megsebesült, amiért katonai érdeméremmel tüntették ki és még az l'Illustré National címlapjára is fölkerült a képe. Fejsérüléséből rendszeres kínzó fülzúgás maradt vissza. 1915-ben olyan súlyos karsérülést szenvedett, hogy felmentették minden további szolgálat alól. Ezt követően a londoni útlevélhivatalban dolgozott. Londoni tartózkodása alatt átesett egy gyors, csendes házasságon és váláson. 1916 és 1917 között egy fűrészárucég alkalmazásában Nagy-Britannia nyugat-afrikai gyarmatain időzött. A következő három évben a Rockefeller Alapítvány megbízásából Bretagne-ban végzett felvilágosító munkát a tuberkulózisról. Emellett középfokú tanulmányokat folytatott Rennes-ben. 1919-ben leérettségizett és feleségül vette Edith Follet-t, a Rennes-i egészségügyi iskola igazgatójának lányát. 1920-ban megszületett lánya, Colette. 1924-ben orvosi képesítést szerzett, diplomamunkája Semmelweis Ignác életéről és munkásságáról szólt. 1925-ben elhagyta csládját és a Népszövetség égisze alatt megfordult Svájcban, Angliában, az afrikai gyarmatokon, Kanadában, az Egyesült Államokban és Kubában. Hazatérvén, 1928-ban a Montmartre-on indított magánpraxist, és a szülészetre szakosodott. 1931-ben azonban fölhagyott magánkarrierjével, hogy egy ingyenes beteggondozóban dolgozzon. 1932-ben fejezte be Utazás az éjszaka mélyére (Voyage au bout de la nuit) című regényét, ami Renaudot-díjat kapott, s amellyel kis híján megnyerte a Goncourt-díjat.

Irodalmi munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legismertebb műve az Utazás az éjszaka mélyére, mellyel Céline korának nem egy irodalmi konvencióját zúzta össze, felhasználva például a szleng és a vulgáris beszéd ritmusát és egy bizonyos fokig szókészletét is, sokkal követekezetesebben, mint az előtte ilyesmivel próbálkozó írók bármelyike. (Például Émile Zola.) A könyv komoly sikert aratott a közönség körében, a Goncourt-díjat mégsem nyerte el. A döntés olyannyira vitás volt, hogy utóbb könyv is született róla. (Eugéne Saccomano: Goncourt 32) Céline 1936-ban publikálta Halál hitelbe (Mort à crédit) című regényét, melyben egészen újszerű, kaotikus és deheroizált képet nyújt az emberi szenvedésről. E két könyve nem csak a stílus nagy megújítójának mutatja Céline-t, de remek mesélőnek is. Ebben az időben a fiatal, feltörekvő írók körében (mint például Sartre) Céline nagy csodálatnak örvendett, és ő volt a legtöbbet emlegetett szerző.

Száműzetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A náci időszakban Céline-t antiszemitizmussal vádolták meg, minek következtében évekig élt száműzetésben. Bár semmilyen formában nem működött együtt a nácikkal, a világháború utáni vádaskodó légkörben a rágalom mégis Céline bebörtönzéséhez vezetett Dániában 1945-ben, ahonnan csak tizennyoc hónap elteltével szabadult. A dánok visszautasították a franciák kiadatási kérelmét, akik hiába hivatkoztak a bizonyítékok elégtelen voltára. A Harmadik Birodalom felemelkedése idején Céline valóban írt három jellemzően cinikus és embergyűlőlő pamfletet, ezeket értelmezték antiszemitának. A harmadik ráadásul épp Franciaország megszállásának idején, 1941-ben látott napvilágot. Ezek az írások azt eredményezték, hogy Céline a háború utáni években széles körű utálat tárgya volt, éppen ahogy ő maga megjósolta. Politikai elképzelései azonban nem azonosíthatók a náci ideológiával, hiszen Adolf Hitlert többször bírálta nyilvánosan, többek között zsidónak titulálta, eszméit pedig "árja halandzsának" nevezte. Az ő nézetei szerint egy francia-német összefogás a brit értelmiség és a "nemzetközi zsidó konspiráció" szövetségével lett volna hivatott szembeszállni. A Vichy-kormány bukása után 1944-ben Céline Henri Philippe Pétain és Pierre Laval elnök kíséretében a németországi Sigmaringenbe menekült, a nácik bukása után pedig innen állt tovább Dániába, ahonnan végül 1951-ben térhetett vissza Franciaországba.

Utolsó évei és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Később Céline visszanyerte hírnevét egy regénytrilógiával, melyben száműzetésének történetét mesélte el. Úgymond bálványa lett a beat mozgalomnak. William S. Burroughs és Allen Ginsberg is meglátogatta őt párizsi lakásában az ötvenes években. Céline 1961. július 1-jén halt meg.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Utazás az éjszaka mélyére a huszadik századi világirodalom legnagyobb regényeinek egyike. Céline öröksége tovább él Samuel Beckett tragikus keserűségében, mások közt Sartre, Raymond Queneau és Jean Genet őt idéző írásaiban és abban a csodálatban, amit Jean-Marie Gustave Le Clézio, Alain Robbe-Grillet és Roland Barthes táplált iránta. Az Amerikai Egyesült Államokban is számtalan író tartozik nyilvánvaló hálával Az Utazás az éjszaka mélyére szerzőjének, úgy mint Henry Miller, Jack Kerouac, Joseph Heller, Kurt Vonnegut, William S. Burroughs és Ken Kesey, noha a viszonylag kései angol fordítás miatt a közvetlen befolyást sok esetben bajos volna kimutatni. Kevés első regénynek van akkora hatása, mint amekkora az Utazásnak volt. Kirobbanó, közvetlen stílusával sokkolta a legtöbb kritikust, miközben azonnal utat talált a francia olvasóközönség szívéhez, akik lelkesen fogadták a kispolgári antihős, Bardamu erőszakkal teli csetlésbotlásait. A szerző háborús tapasztalatai, afrikai és New York-i utazásai, majd visszatérése a háború utáni Franciaországba mind a bőven áradó történet egy-egy fejezetét képezik. Céline prózáját áthatja a pesszimizmus, akár karaktereit a balfékségre való hajlam, az aggodalmaskodás, a nihilizmus és a tehetetlenség. A regényeiben megjelenő árulás és kizsákmányolás nem idegen Céline személyes életétől sem. Két igaz szerelmét, a feleségét és a macskáját azonban mindig kedves és meleg szavakkal említi. A személyesség folyamatos leépítése a stílus sokrétűségében érhető tetten. A Bohócbanda (Guignol's Band) és a London Bridge című regények középontjában a első világháború alatti londoni alvilág áll. Céline önéletrajzi narrátora mesél egy titokzatos franciával való végzetes barátságáról, kellemetlen kapcsolatairól London stricijeivel és kurváival és közös ellenségükről, a Scottland Yard felügyelőjéről. Ezek a regények a fekete humor olyan magaslatait képviselik, ahová kevés író ér föl. Céline élete utolsó percéig folytatta az írást, Rigodon című regényét halála napján fejezte be. Írásai a fekete komédia jellegzetes példái, ahol a szerencsétlen és gyakran borzalmas események is humoros formát öltenek. Céline műveinek hiperrealizmusa gyakran megdöbbentő tud lenni. Fő erőssége azonban abban a tehetségében áll, amivel hiteltelenít jóformán mindent, ami még a humanizmus nyomait őrzi. Céline komoly hatást gyakorolt Irvine Welshre, Günter Grassra és Charles Bukowskira is. Bukowski híres mondása szerint "az Utazás az éjszaka mélyére a legjobb könyv, amit az elmúlt kétezer évben írtak."

Céline magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Utazás már 1934-ben megjelent magyarul Hevesi András fordításában, később még három kiadást ért meg Szávai János fordításában 1977-ben a Magvető Kiadónál, 2003-ban az Európa Könyvkiadónál, 2010-ben pedig a Kalligramnál. Ugyancsak Szávai Jánosnak, illetve a pozsonyi Kalligram kiadónak köszönhető, hogy ma már a Halál hitelbe (2006) és a Bohócbanda (2008) is hozzáférhető magyar nyelven.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Regények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Voyage au bout de la nuit (Utazás az éjszaka mélyére) (1932)
  • Mort à crédit (Halál hitelbe) (1936)
  • Guignol's Band (Bohóc banda) (1944)
  • Casse-pipe (1949)
  • Féerie pour une autre fois (1952)
  • Normance : Féerie pour une autre fois II, (1954)
  • D'un château l'autre, (1957)
  • Nord, Gallimard, (1960)
  • Le Pont de Londres / Guignol's Band II, (1964)
  • Rigodon, (1969)

Röpiratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mea Culpa, (1936])
  • Bagatelles pour un massacre,(1937)
  • L'École des cadavres, (1938)
  • Les Beaux Draps, (1941)

Egyéb szövegek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • La Vie et l'Œuvre de Philippe Ignace Semmelweis, (1924)
  • La Quinine en Thérapeutique, (1925)
  • L'Église, (1933)
  • Foudres et flèches, (1948)
  • Scandale aux abysses, (1950)
  • Entretiens avec le professeur Y, (1955)
  • Ballets sans musique, sans personne, sans rien, (1959).
  • Progrès, (1978
  • Arletty, jeune fille dauphinoise, (1983])
  • Préfaces et dédicaces, (1987)
  • Histoire du petit Mouck, (1997)
  • À l'agité du bocal, (2006)
  • Carnet du Cuirassier Destouches (1913)

Magyarul megjelent művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]