Ferenc-hegyi-barlang

A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján

Ferenc-hegyi-barlang
A barlang bejárata
Hossz	6700 m
Mélység	81,8 m
Magasság	0 m
Függőleges kiterjedés	81,8 m
Tengerszint feletti magasság	258 m
Ország	Magyarország
Település	Budapest
Földrajzi táj	Budai-hegység
Típus	hidrotermális eredetű
Barlangkataszteri szám	4762-4
Elhelyezkedése
Ferenc-hegyi-barlang Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 31′ 35″, k. h. 19° 00′ 35″47.526522, 19.00965
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferenc-hegyi-barlang témájú médiaállományokat.

A Ferenc-hegyi-barlang Magyarország hetedik leghosszabb barlangja. Hévizes eredetű, mint a többi, rózsadombi barlang. 1982-ben fokozottan védett barlanggá nyilvánították.

Leírása

A barlang Budapest II. kerületében, a Hármashatár-hegy csoportjához tartozó Ferenc-hegyen nyílik. A barlang jelenlegi bejárata a Ferenchegyi út északi oldalán, az Őzgida utcai elágazásnál lévő, fás-bokros területen található. A jelenlegi, mesterséges bejárata le van zárva. A régi, felfedező bejáratát, amely a Törökvész út 63. számú ház előtt volt, lebetonozták barlangvédelmi és életvédelmi okokból.

A legszövevényesebb, leglabirintusszerűbb budapesti barlang. Nem tartozik a nagy technikai felkészültséget igénylő barlangok közé, inkább a szűk, hasadékszerű járatairól nevezetes. Annak ellenére, hogy a Ferenc-hegyi-barlang hazánk egyik legjelentősebb barlangja, a tudományos feldolgozása alig történt meg. Az átlagos középhőmérséklete 9,9 °C, amely értéket Loksa Imre mérte 1958. évi vizsgálatsorozata alkalmával. A barlangi klímaviszonyok elsősorban a barlang és a felszín kapcsolatát, a hasadékrendszerek összeköttetéseit tükrözik. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogatható.

Előfordul az irodalmában Aragonit-barlang (Kordos 1984), Ferenchegyi aragonit barlang (Mottl 1934), Ferenchegyi aragonit-barlang és Ferenchegyi barlang (Kadić 1934) néven is. A Ferenc-hegyről lett elnevezve, amelyben található.

Kialakulása

A barlang egy északnyugat-délkeleti és erre merőleges északkelet-délnyugati irányú, keskeny hasadékrendszer mentén alakult ki.

A Ferenc-hegyi-barlang ugyanúgy, mint a többi nagy, budai barlang, tektonikus hasadékok mentén, elsődlegesen a melegvíz oldó hatására keletkezett. Eocén mészkőben és márgában jött létre. A barlangban megfigyelhetők jellegzetes oldásformák, kagylók, csatornák, forráscsövek, gömbüstök és gömbfülkék. Talán az összes budai, nagy barlang közül ebben található meg a legtöbb hévízre utaló ásványi anyag. Már a felfedezéskor feltűnt a hosszában kettétört, ásványos Hévforrás-cső, amely, mint a neve is mutatja, az egyik melegvíz-feltörési pont lehetett. Az eocén nummulitiszes mészkő falait és repedéseit sokfelé borítja barit, amely valószínűleg a barlangtágulást közvetlenül megelőző, magasabb hőmérsékletű vízből vált ki. Érdekes, hogy Kerekes József a barlangban barittal bevont, valószínűleg pannon üledékből származó kvarckavics-konglomerátumot talált. Ennek alapján Kerekes József a barlang kialakulását a felső-pannonra helyezte. A fiatalabb, alacsonyabb hőmérsékletű melegvízből keletkeztek a borsókövek, amelyeknek az anyaga lehet, hogy aragonit, valamint a karfiolszerű és lemezes kristályhalmazok. De megállapítottak nyomokban kalcitszivacsot, gipszkristályokat, gejziritet és lublinitet is belőle. A felszínhez közeli barlangágak megközelítik, sőt több helyen el is érik a fedő, kevésbé állékony bryozoás márgát.

Képződményei, látnivalói

A barlangi túra klasszikus útvonalán a következő barlangrészekben lehet túrázni. A bejárati folyosó jellegzetes, szűk helyein, mint a Harakirin, a Csúszdán és a Kígyó-torkán átjutva, az egymást keresztező hasadékok sokaságába érkezik a látogató.

A főhasadék északnyugat-délkeleti irányú. A második főhasadék végén található az Omladék-terem, a harmadik főhasadék és a második kereszthasadék találkozásánál a Gomba-terem, amely egy hatalmas, gomba alakú sziklaképződményről kapta a nevét. Tovább, az Akna-terembe sok járat vezet, de még bonyolultabb az utána következő labirintus útvesztője.

Csak nehezen találni meg az utat a szűk Bocskai-kapun át a Barit-folyosóba, amelyet a falat borító borsárga színű kristályokról neveztek el. Nem messze innen, a barlang egyik legnagyobb ürege, a Bocskai-terem következik, amelynek a falain nincsenek látványos díszítések. Innen dél felé haladva, a falakat ismét borsókövek és kőrózsák díszítik, de egyre inkább szembetűnnek a korrodált sziklafalak, valamint a járat végén folyóhordalékszerű lerakódás és gömbölyű kvarckavicsok figyelhetők meg.

Északra fordulva, a labilis törmelékhalmazon felmászva a Felső-emelet található, ahol két, igen érdekes terem van. A falak ugyanis teljesen simák és gömbölyűek, a látogatónak olyan az érzése, mintha egy nagy golyó üres belsejében volna. A Felső-emelet északi részében, a járat szűkületén át a barlang legnagyobb ürege következik, amelynek a folytatása egy meredek szakadékba vezet, amely visszavezet az Alsó-szintre.

Feltárása

A barlang felfedezése

1933. szeptember 26-án a Törökvész úton csatornázási munkálatokat végeztek és a csatornaárok mélyítése során üreget találtak.

A felfedezésnek gyorsan elterjedt a híre és először Miklóssy Géza gyógyszerész tekintette meg. Az ő telefonértesítésére Kadić Ottokár még aznap kiszállt a helyszínre és látta, hogy rendkívül nehezen járható, szűk üregre akadtak. Kadić Ottokár kérésére Kessler Hubert és a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület barlangkutatói kutatták át az üreget. A leírások szerint az akkori hossza körülbelül 500 méter volt.

Az első cél annak elérése volt, hogy az előrehaladott csatornázási munkálatok folyamán megnyílt barlang bejáratát be ne építsék.

Kutatástörténete

A következő teendő a barlang részletes bejárása és felmérése volt. Ezt a nehéz munkát Kessler Hubert vezetésével a BETE barlangkutatói végezték el. A következő években az egyetemi barlangkutatók folytatták a feltáró munkájukat a Ferenc-hegyi-barlangban és az első feltárások óta a barlang hossza majdnem a háromszorosára nagyobbodott és elérte a 870 méter hosszúságot.

A háború alatti, majd az azt követő eseményekről kevés történeti adat áll rendelkezésre, de annyi biztos, hogy a barlang rendszeres kutatása csak 1957 második felében kezdődött el, amikor az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség Barlangkutató Csoportja, Szilvássy Gyula és Szilvássy Andor vezetésével megalakult.

Kessler Hubert és Jaskó Sándor munkálatai nyomán újratérképezték a teljes barlangot és annak a hosszát egyharmadával sikerült megnövelniük. 1959-re elkészült a barlang teljes, az új járatokat is tartalmazó barlangtérképe. Közben a Vámőrség Barlangkutató Csoportja segítségével Loksa Imre biológiai vizsgálatokhoz kapcsolódóan barlangklimatológiai méréseket végzett.

1963-ban az Alvilág bejáratát képező Ferde-terem felső sarkánál, sikeres bontás révén bejutottak az I. sz. délkeleti főhasadékba. A feltárás következménye váratlan volt. Egymást követték a nyitott hasadékok és ezáltal az addig ismert 2070 méteres barlanghosszúságot 1100 méterrel megnövelték. 1963 végére 3180 méter hosszúságban volt ismert a Ferenc-hegyi-barlang, amely ezzel az ország harmadik leghosszabb barlangja lett. A most feltárt részek a jellegüknél fogva szervesen kapcsolódtak a barlang addig ismert szakaszaihoz. Hosszanti és keresztirányú repedésrendszereket, sok aragonit-képződményt és cseppkövet találtak. A délkeleti főhasadékok az egész barlangrendszer addig ismert legszélesebb járatainak bizonyultak.

Az 1964-ben kiadott, „Az országos kék-túra útvonala mentén” című könyvben meg van említve. 1964 újabb 450 méterrel növelték meg a barlangot, így már 3560 méter hosszú volt. A legérdekesebb, új szakasznak a Kanyon-járat bizonyult, amelynek a fala teljesen sima és vékony cseppkőkéreg vonja be. A VI. sz. főhasadék egyik gömbfülkéjében körülbelül húsz darab állócseppkövet találtak, amely a Budai-hegység barlangjaiban nem gyakori.

Az 1970-es években, nagyrészt a legtöbb munkát végző Vámőrség Barlangkutató Csoport szétforgácsolódása és vezetője, Szilvássy Andor halála után, jelentős új feltárásokra nem került sor. 1972-ben a délnyugati IV. sz. főhasadék bontásával 185 métert haladtak előre és több kisebb-nagyobb új rész megismerése után, a barlang teljes hosszúsága 1977-re elérte a négy kilométert. 1982-ben fokozottan védett barlang lett a mérete, a genetikája és az ásványkiválásai miatt. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvben részletesen le van írva, publikálva lett két róla készült fénykép, ott van a biológiai szempontból feldolgozás alatt álló, magyarországi barlangok között, az országos barlanglistában szerepel a neve és egy névváltozata, valamint a helye egy térképen fel van tüntetve.

1990-ben Szenthe Istvánnak, a MÁFI Barlangkutató Csoportnak és a Vakond Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1997 óta légúti megbetegedésben szenvedő gyerekek számára betegségmegelőző és sportterápia célokra hasznosítják. A 2003-ban kiadott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy a hossza 4390 méter, amely hosszból 3330 méter a felmért hossz, 60 méter a becsült hossz, a függőleges kiterjedése 41,7 méter és a vízszintes kiterjedése 252 méter. A 2005-ben megjelent „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” szerint 4400 méter hosszú, majdnem 42 méter függőleges kiterjedésű és 270×120 méter alapterületű. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

Balesetek a barlangban

1972. március 27-én négy kisfiú merészkedett be a barlangba, majd miután elfogytak a gyertyáik a gyerekeknek, ki kellett menteni őket a Barlangi Mentőszolgálatnak. 1972. április 8-án öt eltévedt, kimerült zseblámpás, elfáradt fiatalembert segített a felszínre a Barlangi Mentőszolgálat. 1973. augusztus 12-én a bonyolult labirintusban egy három főből álló turistacsoport tévedt el és a Barlangi Mentőszolgálat segítségével jutottak ki az útvesztőből. Ehhez a barlanghoz kapcsolódik a 20. század második felének legsúlyosabb magyarországi barlangi tragédiája is, amikor 1975 júniusában négy kalandvágyó fiatal holttestére bukkantak a Karfiol-terem közelében. Mivel a járatrendszer labirintus jellegű, sokszor kellett a Barlangi Mentőszolgálatnak felszínre hozni az eltévedteket.

Irodalom

• Ádám Bence – Kárpát József – Sásdi László: Ferenc-hegyi-barlang. (Magyarország barlangtérképei 8.) Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, 2000.
• Adamkó Péter: Kinizsi Kupa '85. Karszt és Barlang, 1985. 1–2. félév. 61. old.
• Czájlik István – Dénes György: Barlangkutató csoportjaink életéből... Karszt- és Barlangkutató, 1961. 2. félév. 99. old.
• Dányi László: Cave dwelling springtails (Collembola) of Hungary: a review. Soil Organisms, 2011. (83. köt.) 420, 421. old.
• Dénes György: Mentési krónika 1972. Karszt és Barlang, 1972. 1–2. félév. 57. old.
• Dénes György: Mentési krónika 1973. Karszt és Barlang, 1973. 1–2. félév. 55. old.
• Fazekas Sándor: A vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete a barlangok nyilvántartásáról, a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeiről, valamint a barlangok kiépítéséről szóló 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet módosításáról. Magyar Közlöny, 2013. július 11. (119. sz.) 64208. old.
• Gazdag László: Figyelem! MKBT Műsorfüzet, 1990. szeptember–október. 12. old.
• Gonda György: Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése. Magyar Közlöny, 1982. március 15. (14. sz.) 199. old.
• Jakucs László: Aggtelek és környéke. Bp. Sport, 1961. (Második, átdolgozott és bővített kiadás.) 343. old.
• Jaskó Sándor: A Ferenc-hegyi-barlang. Földtani Értesítő, 1936. (1. köt.) 20–26. old.
• J. J. (Jellinek János): Újabb barlangi kutatások. Turisták Lapja, 1937. május. (49. évf. 5. sz.) 211. old.
• Kadić Ottokár: A magyar barlangkutatás állása az 1933. évben. Barlangvilág, 1934. (4. köt.) 1. füz. 5. old.
• Kadić Ottokár: A magyar barlangkutatás állása az 1936. évben. Barlangvilág, 1937. (7. köt.) 1–2. füz. 5. old.
• Kerekes József: A budakörnyéki hévvizes barlangokról. Földrajzi Zsebkönyv, 1944. (6. évf.) 21–33. old.
• Kessler Hubert: Az új Ferenc-hegyi aragonit-barlang. Turisták Lapja, 1934. január. (46. évf. 1. sz.) 9–12. old.
• Kordos László: Magyarország barlangjai. Gondolat Könyvkiadó, Budapest. 1984. 19, 31, 34, 45, 49, 80, 86, 186, 194, 199, 200–202, 277, 291. oldalak és két fénykép a 208. és a 209. oldalak között
• Mottl Mária: A Magyar Barlangkutató Társulat 1933. november hó 21-én... Barlangvilág, 1934. (4. köt.) 1. füz. 15. old.
• Mottl Mária: A Magyar Barlangkutató Társulat 1934. március 20-án... Barlangvilág, 1934. (4. köt.) 2. füz. 20–21. old.
• Mottl Mária: A Magyar Barlangkutató Társulat működése az 1934. évben. Barlangvilág, 1935. (5. köt.) 1–2. füz. 23. old.
• Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Bp. 2005. 144–145, 381, 421. old.
• Némedi László et al: Higiéniás vizsgálatok a rózsadombi barlangokban. Budapesti Közegészségügy, 1988. 2. 46–51. old.
• Sásdi László: Ferenc-hegyi-barlang. In: Székely Kinga szerk.: Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó, 2003. 249–252. old. ISBN 963-9358-96-7
• Slíz György: Ferenc-hegyi-barlang. In: Slíz György: Felfedezések a föld alatt. Magyarország új barlangjai 2003–2013. Bp. 2014. 50, 80–83. old. ISBN 9789630884730
• Thuróczy Lajos szerk.: Az országos kék-túra útvonala mentén. Bp. 1964. 72. old.

További irodalom

• (Kessler Hubert): Az Egyetemiek a magyar barlangfeltárások szolgálatában. Magyar Turista Élet, 1942. április 30. (10. évf. 8. sz.) 5. old.
• Szentiványi József: Újabb adatok Magyarország ugróvillás rovarainak (Collembola) ismeretéhez. Folia Entomologica Hungarica, 1941. (6. köt.) 1–2. füz. 20–27. old.

További információk

• Országos Barlangnyilvántartás