Ferenc-hegyi-barlang

A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján

Ferenc-hegyi-barlang
A barlang bejárata
Hossz	6700 m
Mélység	81,8 m
Magasság	0 m
Függőleges kiterjedés	81,8 m
Tengerszint feletti magasság	258 m
Ország	Magyarország
Település	Budapest
Földrajzi táj	Budai-hegység
Típus	hidrotermális eredetű
Barlangkataszteri szám	4762-4
Elhelyezkedése
Ferenc-hegyi-barlang Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 31′ 35″, k. h. 19° 00′ 35″47.526522, 19.00965
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferenc-hegyi-barlang témájú médiaállományokat.

A Ferenc-hegyi-barlang Magyarország hetedik leghosszabb barlangja. Hévizes eredetű, mint a többi rózsadombi barlang. 1982-ben fokozottan védett barlanggá nyilvánították.

Leírás

A barlang Budapest II. kerületében, a Hármashatár-hegy csoportjához tartozó Ferenc-hegyen nyílik. A barlang jelenlegi, mesterséges bejárata a Ferenchegyi út északi oldalán, az Őzgida utcai elágazásnál lévő, fás-bokros területen található, lezárva. A régi, felfedező bejáratát, amely a Törökvész út 63. számú ház előtt volt, barlang- és életvédelmi okokból lebetonozták.

A legszövevényesebb járatú, leginkább labirintusszerű budapesti barlang. Nem tartozik a nagy technikai felkészültséget igénylő barlangok közé, inkább a szűk, hasadékszerű járatairól nevezetes. Annak ellenére, hogy a Ferenc-hegyi-barlang hazánk egyik legjelentősebb barlangja, tudományos feldolgozása alig történt meg. Az átlagos középhőmérséklete 9,9 °C, amely értéket Loksa Imre mérte 1958. évi vizsgálatsorozata alkalmával. A barlangi klímaviszonyok elsősorban a barlang és a felszín kapcsolatát, a hasadékrendszerek összeköttetéseit tükrözik. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogatható.

Előfordul az irodalmában Aragonit-barlang (Kordos, 1984), Ferenchegyi aragonit barlang (Mottl, 1934), Ferenchegyi aragonit-barlang és Ferenchegyi barlang (Kadić, 1934) néven is. A Ferenc-hegyről lett elnevezve, amelyben található.

Kialakulás

A barlang északnyugat-délkeleti és erre merőleges, északkelet-délnyugati irányú, keskeny hasadékrendszer mentén alakult ki.

A Ferenc-hegyi-barlang ugyanúgy, mint a többi nagy, budai barlang, tektonikus hasadékok mentén, elsődlegesen a melegvíz oldó hatására keletkezett eocén mészkőben és márgában. A barlangban megfigyelhetők jellegzetes oldásformák, kagylók, csatornák, forráscsövek, gömbüstök és gömbfülkék. Talán az összes budai nagy barlang közül ebben található meg a legtöbb hévízre utaló ásványi anyag. Már a felfedezéskor feltűnt a hosszában kettétört, ásványos Hévforrás-cső, amely, mint a neve is mutatja, az egyik melegvíz-feltörési pont lehetett. Az eocén nummulitiszes mészkő falait és repedéseit sokfelé borítja barit, amely valószínűleg a barlangtágulást közvetlenül megelőzően vált ki magasabb hőmérsékletű vízből. Érdekes, hogy Kerekes József a barlangban barittal bevont, valószínűleg pannon üledékből származó kvarckavics-konglomerátumot talált, aminek alapján a barlang kialakulását a felső-pannonra helyezte. A fiatalabb, alacsonyabb hőmérsékletű melegvízből keletkeztek a borsókövek, amelyeknek az anyaga aragonit lehet, valamint a karfiolszerű és a lemezes kristályhalmazok; de megállapítottak belőle nyomokban kalcitszivacsot, gipszkristályokat, gejziritet és lublinitet is. A felszínhez közeli barlangágak megközelítik, sőt több helyen el is érik a fedő, kevésbé állékony bryozoás márgát.

Képződmények, látnivalók

A barlangi túra klasszikus útvonalán a következő barlangrészekben lehet túrázni.

A bejárati folyosó jellegzetes, szűk helyein, mint a Harakirin, a Csúszdán és a Kígyó-torkán átjutva a látogató az egymást keresztező hasadékok sokaságába érkezik.

A főhasadék északnyugat-délkeleti irányú. A második főhasadék végén található az Omladék-terem, a harmadik főhasadék és a második kereszthasadék találkozásánál a Gomba-terem, amely egy hatalmas, gomba alakú sziklaképződményről kapta a nevét. Tovább, az Akna-terembe sok járat vezet, de még bonyolultabb az utána következő útvesztő.

Csak nehezen találni meg az utat a szűk Bocskai-kapun át a Barit-folyosóba, amelyet a falat borító, borsárga színű kristályokról neveztek el. Nem messze innen a barlang egyik legnagyobb ürege, a Bocskai-terem következik, amelynek a falain nincsenek látványos díszítések. Innen dél felé haladva a falakat ismét borsókövek és kőrózsák díszítik, de egyre inkább szembetűnnek a korrodált sziklafalak, a járat végén pedig folyóhordalékszerű lerakódás és gömbölyű kvarckavicsok figyelhetők meg.

Északra fordulva, a labilis törmelékhalmazon felmászva a Felső-emelet található, ahol két igen érdekes terem van. Ezek falai ugyanis teljesen simák és gömbölyűek, a látogatónak az az érzése, mintha egy nagy golyó üreges belsejében volna. A Felső-emelet északi részében, a járat szűkületén át a barlang legnagyobb ürege következik. Ennek a folytatása meredek szakadékba vezet, amely visszavisz az Alsó-szintre.

Feltárás

Felfedezés

1933. szeptember 26-án a Törökvész úton csatornázási munkálatokat végeztek, és a csatornaárok mélyítése során üreget találtak.

A felfedezésnek gyorsan elterjedt a híre. Először Miklóssy Géza gyógyszerész tekintette meg, aki ezután telefonon értesítette Kadić Ottokárt. Ő még aznap kiszállt a helyszínre, és mivel látta, hogy rendkívül nehezen járható, szűk üregre akadtak, kérésére Kessler Hubert és a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület barlangkutatói tárták fel azt. A leírások szerint az akkori hossza körülbelül 500 méter volt.

Az első cél annak elérése volt, hogy be ne építsék az előrehaladott csatornázási munkálatok folyamán megnyílt barlang bejáratát.

Kutatástörténet

A következő teendő a barlang részletes bejárása és felmérése volt. Ezt a nehéz munkát szintén a BETE barlangkutatói végezték el, ugyancsak Kessler Hubert vezetésével. A következő években az egyetemi kutatók folytatták a feltáró munkájukat a barlangban, aminek a hossza az első feltárások óta majdnem a háromszorosára nőtt, és elérte a 870 méter hosszúságot.

A háború alatti, majd az azt követő eseményekről kevés történeti adat áll rendelkezésre, de annyi biztos, hogy a barlang rendszeres kutatása csak 1957 második felében kezdődött el, amikor megalakult az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség Barlangkutató Csoportja, Szilvássy Gyula és Szilvássy Andor vezetésével.

Kessler Hubert és Jaskó Sándor munkálatai nyomán újratérképezték a teljes barlangot, így annak hosszát az egyharmadával sikerült megnövelniük. 1959-re elkészült a barlang teljes, az új járatokat is tartalmazó barlangtérképe. Közben Loksa Imre a Vámőrség Barlangkutató Csoportja segítségével, biológiai vizsgálatokhoz kapcsolódóan, barlangklimatológiai méréseket is végzett.

1963-ban az Alvilág bejáratát képező Ferde-terem felső sarkánál sikeres bontás révén bejutottak az I. sz. délkeleti főhasadékba. A feltárás következménye váratlan volt. Egymást követték a nyitott hasadékok, és ezáltal az addig ismert 2070 méteres barlanghosszúságot 1100 méterrel megnövelték. 1963 végére 3180 méter hosszúságban volt ismert a Ferenc-hegyi-barlang, amely ezzel az ország harmadik leghosszabb barlangja lett. A most feltárt részek a jellegüknél fogva szervesen kapcsolódtak a barlang addig ismert szakaszaihoz: hosszanti és keresztirányú repedésrendszereket, sok aragonit-képződményt és cseppkövet találtak. A délkeleti főhasadékok az egész barlangrendszer addig ismert legszélesebb járatainak bizonyultak.

Az 1964-ben kiadott, „Az országos kék-túra útvonala mentén” című könyvben is jelzik a barlangot, aminek ebben az évben újabb 450 méterrel növelték meg a hosszát, így már 3630 méter lett. A legérdekesebb új szakasznak a Kanyon-járat bizonyult, amelynek a fala teljesen sima, és vékony cseppkőkéreg vonja be. A VI. sz. főhasadék egyik gömbfülkéjében körülbelül húsz darab állócseppkövet találtak, amely a Budai-hegység barlangjaiban nem gyakori.

Az 1970-es években, nagyrészt a legtöbb munkát végző Vámőrség Barlangkutató Csoport szétforgácsolódása és vezetője, Szilvássy Andor halála után, jelentős új feltárásokra nem került sor. 1972-ben a délnyugati IV. sz. főhasadék bontásával 185 métert haladtak előre, majd több kisebb-nagyobb új rész megismerése után a barlang teljes hosszúsága 1977-re elérte a 4 kilométert. 1982-ben a mérete, a genetikája és az ásványkiválásai miatt fokozottan védett barlang lett. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvben részletesen le van írva, publikálásra került róla két fénykép, ott van a biológiai szempontból feldolgozás alatt álló magyarországi barlangok között; valamint szerepel a neve és egy névváltozata az országos barlanglistában, és fel van tüntetve a helye egy térképen.

1990-ben Szenthe Istvánnak, a MÁFI Barlangkutató Csoportnak és a Vakond Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1997 óta légúti megbetegedésben szenvedő gyerekek számára hasznosítják betegségmegelőző és sportterápiás célokra. A 2003-ban kiadott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy a hossza 4390 méter, amely hosszból 3330 méter a felmért rész; 6000 méter a becsült hossza, a függőleges kiterjedése 41,7 méter, a vízszintes pedig 252 méter. A 2005-ben megjelent „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” szerint 4400 méter hosszú, majdnem 42 méter függőleges kiterjedésű, és 270×120 méter alapterületű. 2013-tól a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található barlang az igazgatóság hozzájárulásával látogatható.

Balesetek a barlangban

1972. március 27-én négy kisfiú merészkedett be a barlangba, majd miután elfogytak a gyertyáik, a Barlangi Mentőszolgálatnak kellett kimenteni őket. 1972. április 8-án szintén a Barlangi Mentőszolgálat segített a felszínre öt eltévedt, kimerült zseblámpás, elfáradt fiatalembert. 1973. augusztus 12-én egy három főből álló turistacsoport tévedt el a bonyolult labirintusban – ők is a Barlangi Mentőszolgálat segítségével jutottak ki. Ehhez a barlanghoz kapcsolódott a 20. század második felének legsúlyosabb magyarországi barlangi tragédiája is, amikor 1975 júniusában négy kalandvágyó fiatal holttestére bukkantak a Karfiol-terem közelében. Mivel a járatrendszer labirintus jellegű, sokszor kellett a Barlangi Mentőszolgálatnak felszínre hozni az eltévedteket.

Irodalom

• Ádám Bence – Kárpát József – Sásdi László: Ferenc-hegyi-barlang. (Magyarország barlangtérképei 8.) Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, 2000.
• Adamkó Péter: Kinizsi Kupa '85. Karszt és Barlang, 1985. 1–2. félév. 61. old.
• Czájlik István – Dénes György: Barlangkutató csoportjaink életéből... Karszt- és Barlangkutató, 1961. 2. félév. 99. old.
• Dányi László: Cave dwelling springtails (Collembola) of Hungary: a review. Soil Organisms, 2011. (83. köt.) 420, 421. old.
• Dénes György: Mentési krónika 1972. Karszt és Barlang, 1972. 1–2. félév. 57. old.
• Dénes György: Mentési krónika 1973. Karszt és Barlang, 1973. 1–2. félév. 55. old.
• Fazekas Sándor: A vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete a barlangok nyilvántartásáról, a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeiről, valamint a barlangok kiépítéséről szóló 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet módosításáról. Magyar Közlöny, 2013. július 11. (119. sz.) 64208. old.
• Gazdag László: Figyelem! MKBT Műsorfüzet, 1990. szeptember–október. 12. old.
• Gonda György: Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése. Magyar Közlöny, 1982. március 15. (14. sz.) 199. old.
• Jakucs László: Aggtelek és környéke. Bp. Sport, 1961. (Második, átdolgozott és bővített kiadás.) 343. old.
• Jaskó Sándor: A Ferenc-hegyi-barlang. Földtani Értesítő, 1936. (1. köt.) 20–26. old.
• J. J. (Jellinek János): Újabb barlangi kutatások. Turisták Lapja, 1937. május. (49. évf. 5. sz.) 211. old.
• Kadić Ottokár: A magyar barlangkutatás állása az 1933. évben. Barlangvilág, 1934. (4. köt.) 1. füz. 5. old.
• Kadić Ottokár: A magyar barlangkutatás állása az 1936. évben. Barlangvilág, 1937. (7. köt.) 1–2. füz. 5. old.
• Kerekes József: A budakörnyéki hévvizes barlangokról. Földrajzi Zsebkönyv, 1944. (6. évf.) 21–33. old.
• Kessler Hubert: Az új Ferenc-hegyi aragonit-barlang. Turisták Lapja, 1934. január. (46. évf. 1. sz.) 9–12. old.
• Kordos László: Magyarország barlangjai. Gondolat Könyvkiadó, Budapest. 1984. 19, 31, 34, 45, 49, 80, 86, 186, 194, 199, 200–202, 277, 291. oldalak és két fénykép a 208. és a 209. oldalak között
• Mottl Mária: A Magyar Barlangkutató Társulat 1933. november hó 21-én... Barlangvilág, 1934. (4. köt.) 1. füz. 15. old.
• Mottl Mária: A Magyar Barlangkutató Társulat 1934. március 20-án... Barlangvilág, 1934. (4. köt.) 2. füz. 20–21. old.
• Mottl Mária: A Magyar Barlangkutató Társulat működése az 1934. évben. Barlangvilág, 1935. (5. köt.) 1–2. füz. 23. old.
• Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Bp. 2005. 144–145, 381, 421. old.
• Némedi László et al: Higiéniás vizsgálatok a rózsadombi barlangokban. Budapesti Közegészségügy, 1988. 2. 46–51. old.
• Sásdi László: Ferenc-hegyi-barlang. In: Székely Kinga szerk.: Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda Kiadó, 2003. 249–252. old. ISBN 963-9358-96-7
• Slíz György: Ferenc-hegyi-barlang. In: Slíz György: Felfedezések a föld alatt. Magyarország új barlangjai 2003–2013. Bp. 2014. 50, 80–83. old. ISBN 9789630884730
• Thuróczy Lajos szerk.: Az országos kék-túra útvonala mentén. Bp. 1964. 72. old.

További irodalom

• (Kessler Hubert): Az Egyetemiek a magyar barlangfeltárások szolgálatában. Magyar Turista Élet, 1942. április 30. (10. évf. 8. sz.) 5. old.
• Szentiványi József: Újabb adatok Magyarország ugróvillás rovarainak (Collembola) ismeretéhez. Folia Entomologica Hungarica, 1941. (6. köt.) 1–2. füz. 20–27. old.

További információk

• Országos Barlangnyilvántartás