Mánfai-kőlyuk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mánfai-kőlyuk
A barlang bejárata egy régi fényképen
A barlang bejárata egy régi fényképen
Hossz 360 m
Mélység 4,3 m
Magasság 7,7 m
Függőleges kiterjedés 12 m
Tengerszint feletti magasság 240 m
Ország Magyarország
Település Mánfa
Földrajzi táj Mecsek
Típus aktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4120-2
Elhelyezkedése
Mánfai-kőlyuk (Magyarország)
Mánfai-kőlyuk
Mánfai-kőlyuk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 08′ 57″, k. h. 18° 12′ 38″Koordináták: é. sz. 46° 08′ 57″, k. h. 18° 12′ 38″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mánfai-kőlyuk témájú médiaállományokat.

A Mánfai-kőlyuk egy fokozottan védett barlang. A Duna–Dráva Nemzeti Park területén található. A negyedik leghosszabb barlang a Mecsekben. A hegység öt fokozottan védett barlangjának az egyike. A mecseki barlangok közül ennek a barlangnak van a legnagyobb bejárata.

Leírása[szerkesztés]

A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben, Mánfa belterületétől nyugat–délnyugat irányban, körülbelül három kilométerre, a Mély-völgy alsó szakaszán, a Mély-völgy és a Zsidó-völgy találkozásánál helyezkedik el. Egy turisták által gyakran látogatott, gépjárművel is megközelíthető helyen található. Három bejárata van, amelyek le vannak zárva.

Középső triász, anisusi mészkőben alakult ki. 19 denevérfaj szaporodik, vagy telel benne. Engedéllyel tekinthető meg. A denevérek téli, nyugalmi időszakában korlátozva van a látogatása. Naponta maximum két csoport túrázhat benne és egy-egy csoport legfeljebb 20 személyből állhat.

A Mecsek negyedik leghosszabb barlangja az Abaligeti-barlang, a Spirál-víznyelő és az Orfűi Vízfő-barlang után. A mecseki öt fokozottan védett barlang egyike, a másik négy az Abaligeti-barlang, a Mészégető-források barlangja, az Orfűi Vízfő-barlang és a Spirál-víznyelő.

A Mánfai-kőlyuk név 1931-ben bukkant fel az irodalmában. Előfordul az irodalmában Gyula-barlang (Bertalan 1976), Gyula barlang (Szabó Pál 1961), Kőlik (Kaán 1931), Kőlyik-barlang (Dudich 1925), Kő-lyuk (Kordos 1984), Kőlyuk (Myskowszky 1905), Mánfai-barlang (Kadić 1939), Mánfai barlang (Kadić 1922–1925), Mánfai Kőlik (Dudich 1932), Mánfai Kőlyuk (Boros 1935), Mánfai-Kő-lyuk (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Mánfai Kő-lyuk (Kordos 1978), Zichy-barlang (Vadász 1940), Zichy Gyula-barlang (Bertalan 1976) és Zichy Gyula barlang (Kordos 1984) néven is.

Kutatástörténete[szerkesztés]

Az 1838-ban megjelent, Koczián J. által készített, Baranya vármegyét ábrázoló térképen, a Mantő feliratnál látható egy barlangjel. Az 1845-ben kiadott, Hölbling Miksa által írt könyvben az olvasható, hogy a mánfai határban található cseppkőbarlang. A bejárata nagyon szép és nagy, de a barlang belül, néhány helyen nagyon alacsony és iszapos. Hölbling Miksa 1844 tavaszán 50 ölnyire járt benne, de az ott lévő, sok víz miatt nem tudott továbbmenni. A Mánfán lakóktól azt hallotta, hogy száraz nyáron sokkal messzebb be szoktak menni a pásztorgyermekek zsíros ruhadarabokból csinált méccsel. Az a különös, hogy az Abaligeti-barlangból és a Mánfai-kőlyukból gyors folyású patakok folynak.

Az 1851-ben napvilágot látott könyvében Fényes Elek azt írta, hogy Mánfának van egy Kőlik nevű barlangja, amelynek nem ismert a hossza. Az 1894-ben megjelent, „Pécs és környéke” című könyv szerint a Mély-völgyön keresztül lehet Mánfára jutni és útközben, a mészégető kemencék közelében, egy balra lévő völgynyílásban található a barlang, amely még nem lett részletesen kutatva és a szép bejáratán kívül addig semmi jelentősége nem volt. A barlangtól az első, mély-völgyi forrás 2,9 kilométerre, a mánfai híd három kilométerre van. Az 1912. évi Turisták Lapjában az olvasható, hogy a környéken élők Kőlyuknak nevezik és még nem volt kutatva részletesen, pedig a szép bejárata miatt megérdemelné, hogy beljebb hatoljanak a barlangban. A publikációban megjelent Zelesny Károly fényképe a barlang bejáratáról.

1923-ban Bokor Elemér a barlangból különböző ízeltlábúakat gyűjtött. Az 1926-ban napvilágot látott, „Pécs és a Mecsek részletes kalauza” című könyv szerint a Kőlyukat mánfai barlangnak is nevezik és a nem átkutatott barlang a Melegmányi-völgytől körülbelül 15–20 percre található, valamint egy jó vizű forrás van mellette. A szép és magas bejárata a Zsidó-völgyre néz, amely itt nyílik, a barlangbejárattól nyugatra. 1932. április 8-án, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat állattani szakosztályának a szakülésén Gebhardt Antal tartott egy előadást. Az előadásban az Abaligeti-barlang és a Mánfai-kőlyuk állatvilágát hasonlította össze. Az életközösségek összetételében mutatkozó, nagy, faji különbségeket tárgyalta részletesen. A különbségek szerinte a két barlang eltérő élethelyei miatt és a két barlang felszíni környezetében található, eltérő állatvilág következtében alakultak ki. Az 1933. évi Barlangvilágban kiadott, Gebhardt Antal által írt tanulmányban megjelent egy 1:500 méretarányú, alaprajzi térkép a barlangról. Az 1935. évi Botanikai Közleményekben Boros Ádám azt publikálta, hogy Gymnostomum rupestre nevű lombosmohát gyűjtött a barlangban.

Az 1936-ban napvilágot látott, „A Bálványtól a Badacsonyig” című könyvben az olvasható, hogy van egy hűvös vizű patak és egy hideg vizű forrás, valamint egy kis rét három völgytorok találkozásánál, a mánfai rét előtt, ott, ahol a Kőlyuk nevű, érdekes barlangnak a titokzatosan zúgó bejárata nyílik. A Magyar Barlangkutató Társulat 1936. december 15-én tartott szakülésén Lakenbach Gyula beszámolt arról, hogy kutattak a Kőlyukban, két zsidó-völgyi víznyelővel kapcsolatban. Az 1938. évi Turisták Lapjában kiadott tanulmány szerint a nagymélyvölgyi barlangtól körülbelül 15 percnyire, a Zsidó-völgy felé néző, gyönyörű sziklakúpban található a Mánfai-kőlyuk és a nyugati Mecseknek a legnagyobb barlangja, valamint 1936. december óta majdnem végig, 59–60 méterig járható a barlang küszöbének a kirobbantása miatt. Középső triász, kompakt mészkőben keletkezett és egy észak felé néző sziklaüregből, valamint az abból nyíló, két folyosóból áll. A déli folyosóban kevés cseppkő figyelhető meg. Egy szálban álló, nagy szikla zárja el a barlang végén a folyosót és a szikla mögé nem tudtak átjutni. Vízcsobogás hallható a szifon mögött és ez a kis patak valószínűleg azonos a barlangtól nyugatra lévő Zsidó-völgy két 10–17 méteres ördöglyukának a vizével. A két ördöglyuk a barlangtól körülbelül 183–187 méterre, északnyugatra van. Azért valószínű az összefüggés, mert a barlangban is több víz keletkezik esőzéskor. A barlangtól a 18-as út vezet Vágotpusztán át, a Vízfő forrásainak az érintésével Orfűre. 1936-ban kezdődött el megint a rendszeres kutatása, de nincs teljesen feltárva. Az Országjárás 1942. évi évfolyamában meg lett említve a neve. 1946-ban Vértes László az egyik, zsidó-völgyi víznyelő patakját megfestette és megállapította a víznyelő összefüggését a kőlyuk vizével.

1955-ben a TTK Haladás SK Természetjáró Szakosztálya az aktív, patakos barlangrészt kutatta. 1955. április 30. és 1955. május 2. között az 50 méteres barlangrész végén átúszták az első szifont. A kutatók a szakosztály pénzéből és a saját pénzükből, különböző intézményektől, nehezen szerzett eszközök segítségével 1955. május 14-én a második, körülbelül 10 méter hosszú szifont úszták át. Az 1956. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban lehet olvasni a szakosztály 1955. évi munkájáról. A publikáció szerint a szifon utáni, majdnem 200 méter hosszú járatban a vizsgálatok alapján bakteriális eredetűek az egyenletes, fekete bekérgezések és dolomit betelepülésekkel váltakozó, anisusi mészkőben jött létre a barlang. Szerintük a közbetelepült, nem jól oldódó dolomit miatt keletkeztek a szifonok és a barlang szépségét a képződő, fehér cseppkövek, valamint a fekete bekérgezések növelik. A folyóiratnak ezen az oldalán közzé lett téve az is, hogy a Pécsi Barlangkutató Csoportnak nem sikerült a harmadik szifonon átjutni. A Magyar Hidrológiai Társaság Karszthidrológiai és Barlangkutató Bizottságának az 1956. január 12-én tartott választmányi ülésén elhangzott, hogy a munkaterületek végleges bejelentése és koordinálása szerint a TTK Haladás SK Természetjáró Szakosztály Barlangkutató Csoportjának a feladata a Mánfai Kőlyuknak a kutatása és a feltárása. 1956. augusztus 19-én, a magyar barlangkutatók második, országos ankétján Kessler Hubert arról számolt be, hogy a karsztvízkutatás új elméleteinek a felhasználása tette lehetővé Komló számára a Kőlyuk forrásának a felhasználását.

Az 1959-ben megjelent, „Mecsek útikalauz” című könyvben az olvasható, hogy Ibrahim basa a Mátyás király Budavári Palotájából rabolt kincsekkel és Mátyás könyveivel az egyik rejtett, mecseki barlangban húzódott meg, amely talán épp a Kőlyuk volt. A barlangban egy idős férfi lakott a leányával. Ibrahimnak tetszett a leány és megölte az apját, hogy ne legyen az útjában. A haldokló a gyilkos törököt megátkozta. Ha a leányát bántani meri, akkor haljon meg a basa is és a leány is. Az átkozódó aggastyánon nevetett Ibrahim és a leányt beljebb cipelte a barlangban. Ekkor egy nagy vihar jött és hatalmas kövek gurultak a kijárat elé. Ömleni kezdett az eső. Egy tomba volt a barlang felett, amely gyorsan megtelt vízzel. A barlangfalat áttörte a víz és a benne lévőket elárasztotta. Meghalt a leány és Ibrahim basa, valamint megsemmisült a sok kincs és Mátyás értékes könyvei.

A barlang bejárata régen, Zelesny Károly fényképén

Az 1961. évi Karszt- és Barlangkutatóban napvilágot látott egy részletes leírás a barlangról, amelyhez mellékelve lett egy térkép a Nyugati-Mecsekről, amelyen meg van jelölve a helye és egy alaprajzi térkép, amely Csermely Vilmos felmérése alapján készült. A leírás szerint a bejárata a Mély-völgy alsó szakaszán, hegyoldalban található és szakszerűtlen feltárással át van alakítva, valamint a bejáratával szemben van a Hosszúcseri-zsomboly. A mesterségesen szélesített bejáratnak az alsó, keleti sarkában is egy vízkutató vágat van hajtva, amely eléri az aktív forrásbarlangot. Körülbelül az északnyugat–délkelet irányú és az erre merőleges, szerkezeti hasadékrendszer mentén alakult ki. A régen 73 méter hosszú, könnyen járható barlang az első szifonnal végződött és 1955-ben egy körülbelül 180 méter hosszú rész lett feltárva. A körülbelül 253 méter hosszú barlangnak a harmadik szifonnál van a végpontja. A fala az első szifon után mangánréteggel bevont. A komlói vízmű birtokában van, amely hasznosítja a karsztvizet és zárva tartja a barlangot. A Melegmányi-forrásbarlang vakrákjai a kifejlődésük szerint nem a kőlyuk vakrákjaihoz hasonlók, hanem az Abaligeti-barlangban élőkhöz. 1962-ben a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Biológiai Szakbizottsága denevérgyűrűzéseket végzett benne.

1975-ben Nagy Géza a saját mérése és Csermely Vilmos adatai alapján szerkesztett egy alaprajzi térképet, amelyen szerepel az 1955-ben feltárt szakasz is. Az 1975. évi Karszt és Barlangban megjelent tanulmányban publikálva lett Nagy Géza térképe. Az 1976-ban befejezett, „Magyarország barlangleltára” című kéziratban az olvasható, hogy a Mánfai Kőlik Komlón, a településtől délnyugatra, három kilométerre, a Mély-völgy és a Zsidó-völgy találkozásánál, a komlói vízmű területén, 210 méter tengerszint feletti magasságban található. Két bejárata van, amelyek közül az alsó vezet a patakhoz. A 235 méter hosszú forrásbarlangnak a felső, nagyobb része inaktív és az alsó részében egy forrás van. Az eredeti állapotát nagyon megváltoztatták a vízmű céljára kiépítéskor. A kézirat vonatkozó része négy publikáció alapján íródott. A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított, 1976-ban napvilágot látott Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve egy névváltozata és a barlangra vonatkozó 34 irodalmi hivatkozás.

Az 1977. május 30-án, az előző lista barlangneveinek a felülvizsgálata után összeállított, országos jelentőségű barlangok listáján rajta van és a listában az látható, hogy Komlón található. Az 1977. december 31-i állapot szerint a 253 méteres hosszával az ország 42. leghosszabb barlangja volt. Az 1979-ben kiadott, „Mecsek és környéke útikalauz” című kiadványban található egy Mánfai-kőlyukhoz kapcsolódó, régi történet, amely szerint a török időkben egy Ibrahim nevű basa rabolt kincsekkel sietett vissza a hazájába a Mecseken keresztül. A kísérőivel egy barlanghoz ért, ahol egy bujdosó magyar élt a nagyon szép leányával. A basa gyorsan szerelmes lett a leányba és magával akarta vinni. A török leszúrta az apját. A haldokló magyar megátkozta a törököt, ha a leányt bántani akarja, akkor mindketten inkább haljanak meg. Amikor a török ki akarta vonszolni a leányt, akkor hatalmas vihar keletkezett és bedőlt a barlang. Maga alá temette a leányt, a törököt és a kincseket. Azóta is rejti őket a Kőlyuk, mert még nem találta meg senki a barlang bejáratát.

1982 óta fokozottan védett barlang a hidrológiai jelentősége miatt és azért, mert regionálisan fontos denevérélőhely. Az 1984-ben napvilágot látott, „Magyarország barlangjai” című könyvben részletesen le van írva, a kiadvány országos barlanglistájában szerepel a neve három névváltozatával és egy térképen van a helye feltüntetve, valamint ott van a biológiai szempontból részletesen feldolgozott, magyarországi barlangok között. 1992. augusztus 21. és 1992. augusztus 30. között a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya megyei Csoportja kétszer hálózott és gyűrűzött denevéreket a barlangnál. 1993. március 26-án Demeter Gyöngyi négy Paladilhia hungarica héjat, három fosszilis Cochlicopa lubricat, öt fosszilis Succinea oblongat, négy fosszilis Columella edentulat, 12 fosszilis Pupilla muscorumot, egy fosszilis Orcula doliumot, egy fosszilis Vallonia tennilabrist, egy Zebrina detritat, egy fosszilis Clausilia dubiat, egy fosszilis Clausilia pumilat, egy fosszilis Punctum pygmaeumot, hat Vitrea crystallinat és egy Oxychilus fajt gyűjtött a barlangból. 1994. március 5-én hat közönséges denevér és egy vízi denevér lett megfigyelve a járataiban. 1997 áprilisában a Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület a Magyar Denevérvédelmi Alapítvány támogatásával és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának az engedélyével lezárta és kitakarította a barlangot.

A 2003-ban kiadott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvben az olvasható, hogy 240 méter tengerszint feletti magasságban van a bejárata, 180 méter hosszú és 150 méter vízszintes kiterjedésű. 2004. augusztus 15-én a Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület, valamint a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület mérte fel. 2004 novemberében, a felmérés alapján Szabó R. Zoltán szerkesztett és rajzolt a barlangról hat alaprajzi térképet 16 keresztmetszettel és hat hosszmetszet térképet. A 2005-ben megjelent, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben található egy szócikk a barlangról, amely szerint 240 méter tengerszint feletti magasságban nyílik és 180 méter hosszú.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Bányai Ferenc – Steiner József: A kőlyuki felszíni vízkivételi mű próbaüzemeltetésének hygienes tapasztalatai. Pécsi Műszaki Szemle, 1971. (16. évf.) 3–4.
  • Bíró László – Bokodi József: Turisták zsebkönyve. Bp., Sport, 1965. (A Magyarország megtekintésre ajánlható barlangjai című részt Kessler Hubert írta.)
  • Claus Gy.: Date on the Taxonomy of the Genus Gomontiella. Revus Algologique, 1960. Párizs.
  • Claus G.: Daten zur Kenntnis der Algenflora der Höhle Kőlyuk von Mánfa. International Journal of Speleology, 1964. 1. 541–551. old.
  • Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. Pest, 1851. (Reprint: Budapest, 1984. ISBN 9630227002)
  • Gaál István: Szép magyar tájak. Bp. 1944.
  • Gebhardt Antal: A Mánfai barlang fiziográfiája. A Barlangvilágban megjelent tanulmány kézirata, 1933. 1–15. old. (Az eredeti cikknél bővebb.)
  • Gebhardt Anton: Die Tierwelt der Mánfaer Höhle. Festschrift für Prof. Dr. Emrik Strand, 1937. (3.) Riga. 217–240. old., vagy Festschrift zum 60. Geburststage von Prof. Dr. Embrik Strand, 1936. (3. köt.) Riga. 217–240. old.
  • Gonda György: Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése. Magyar Közlöny, 1982. március 15. (14. sz.)
  • Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Bp. 1932.
  • Karádi Károly – Oppe Sándor szerk.: Mecsek és környéke útikalauz. Bp. 1979. 86. old.
  • Koczián J.: Flusskarte de Baranyer Comitats. 1838. Hat lap.
  • Kolosváry Gábor: Die Spinnenfauna der ungarischen Höhlen. Mitt. üb. Höhlen- und Karstforschung, 1928., Heft 4., 109–113. old.
  • Méhelÿ Lajos: Új férgek és rákok a magyar faunában. Budapest, 1927. 19 old.
  • Oppe Sándor szerk.: Mecsek útikalauz. Budapest. Sport, 1959. 57. old.
  • Paál G.: Vízfestések a Vízfő-forrás és a Mánfa–Kőlyuk vízbázisok területén. Kézirat, 2006.
  • Parrag Tibor: Összehasonlító vízjárásvizsgálatok nyugat-mecseki barlangokban. In: Tésits R. – Tóth J.: Földrajzi Tanulmányok a pécsi doktoriskolából. 1997.
  • Polgárdy Géza szerk.: Magyar turista lexikon. A–Z. Bp. 1941.
  • Rónaki László: A Ny-mecseki karszt vízföldtani kutatásának újabb eredményei. Magyar Hidrológiai Társaság Pécsi Csoportjának Jubileumi Évkönyve. Pécs, 1972.
  • Sík Lajos szerk.: A Mecsek részletes kalauza. Pécs, 1939.
  • Jan Stach: Die in den Höhlen Europas vorkommenden Arten der Gattung Onychiurus Gervais. Annales Musei Zoologici Polonici, 1934. (10. köt.) 111–222. old.
  • Jan Stach: The Species of the Genus Arrhopalites occurring in European Caves. Acta Musei Historiae Naturalis, 1945. Krakow (1. köt.) 1–47. old.
  • Jan Stach: The Apterygotan Fauna of Poland in Relation to the World-Fauna of this Group of Insects Families: Neogastruridae and Brachystomellidae. Acta Monographica Musei Historiae Naturalis, 1949. 341 old.
  • Jan Stach: The Apterygotan Fauna of Poland in Relation to the World-Fauna of this Group of Insects Family: Onychiuridae. Polska Akademia Nauk, 1954. 219 old.
  • Jan Stach: The Apterygotan Fauna of Poland in Relation to the World-Fauna of this Group of Insects Family: Sminthuridae. Polska Akademia Nauk, 1956. 287 old.
  • Wagner H.: Vorläufige Mitteilung über die Molluskenfauna der Grotte von Mánfa in Südungarn. Zoologischer Anzeiger, 1931. (95. köt.) 292. old.
  • Závoczky Szabolcs: Baranya megye denevérfaunájának felmérése és monitoringja. Kézirat, 1994. TDK dolgozat. Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Ökológiai és Állatföldrajzi Tanszék.
  • –: A Mecsek Egyesület köréből. Dunántúl, 1943. december 4., Pécsi Napló, 1943. december 5., Dunántúl, 1943. december 31. (Ez utóbbi azonos tárgyú cikk szövegváltozattal.)
  • –: Cseppköves barlangot találtak Pécs mellett... Szabad Nép, 1955. május 24.
  • –: Cseppköves barlangot találtak Pécs mellett... Tudomány és Technika, 1955. 14. sz. 421. old.
  • –: Fehértorkú denevér a Mecseken. Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus 31.

További információk[szerkesztés]