Balla-barlang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Balla-barlang
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz128 m
Mélység1,2 m
Magasság8,2 m
Függőleges kiterjedés9,4 m
Tengerszint feletti magasság565 m
Ország Magyarország
Település Répáshuta
Földrajzi táj Bükk-vidék
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 5381-1
Elhelyezkedése
Balla-barlang (Magyarország)
Balla-barlang
Balla-barlang
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 02′ 46″, k. h. 20° 31′ 52″Koordináták: é. sz. 48° 02′ 46″, k. h. 20° 31′ 52″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Balla-barlang témájú médiaállományokat.

A Balla-barlang egy fokozottan védett barlang, amelynek az a nevezetessége, hogy innen került elő az első, magyarországi, őskőkorinak leírt embermaradvány. A Bükki Nemzeti Park területén található.

Leírás[szerkesztés]

Az inaktív forrásbarlang messziről látható, hatalmas, vízszintes tengelyirányú főbejárata Répáshuta szélén, Répáshuta központjától légvonalban 400 méterre, délkeletre, a Balla-bérc lejtőjén, 565 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. Négy bejárata van. A völgy felett 53 méterrel magasabban van a barlangot és a leleteit bemutató tábla. Triász időszaki mészkőben alakult ki az inaktív forrásbarlang. Egy 54 méter hosszú, átlagosan hat méter magas, 8–10 méter széles csarnok alkotja. Szabadon látogatható, a megtekintéséhez lámpa szükséges.

A Balla-barlang név 1911-ben bukkant fel az irodalmában. Előfordul az irodalmában Ballabérci 1. barlang és Balla-bérci Balla-barlang (Hevesi 2002) néven is.

Kutatástörténet[szerkesztés]

A barlang feltárását 1909-ben Hillebrand Jenő kezdte el, és már a próbagödör kiásásakor megtalálta a híres gyermekcsontokat, amelyeket Lenhossék Mihály vizsgált. A következő évben Hillebrand Jenő, Kadić Ottokár és Kormos Tivadar kutatta a barlangot. 1911-ben Hillebrand Jenő Kormos Tivadarral folytatta a munkát, amelyet 1913-ban fejeztek be. A felső kettő holocén rétegből újkőkori és bronzkori leletanyag került elő. Az alatta lévő sárga, löszös réteg állatcsontanyaga leginkább a pleisztocén végi, Pilisszántói szakasz faunájához hasonlít. Barlangi medve, barlangi hiéna és ősbölény csontjai is előkerültek belőle.

A réteg felső részében talált, körülbelül másfél éves gyermekcsontváz kora ma már kétséges. Nem kizárt, hogy a neolitikumhoz tartozik. A csontváz különlegessége a felszínhez közeli helyzete ellenére tapasztalható archaikus jelleg, a rendkívül hosszú és vastag falú koponya, a prognath arc, a gyengén fejlett állcsúcs és az állkapocs belső oldalán alig tapintható tövisnyúlvány. Ezek mind az ősi formák jellegzetességei. A mélyebben lévő rétegekben a korai szeleta kultúra és a bábonyi kultúra eszközeit találták.

Az 1,7 méter mélyről gyűjtött faszenek vizsgálati eredménye Hollendonner Ferenc hagyatékából ismert. A faszenek juhar, kőris, hárs, som és kökény maradványok.

Az Országjárás 1942. évi évfolyamában meg lett említve, hogy a Bükk egyik, nevezetes barlangja a Répáshuta felett található barlang, amely híres ősrégészeti szempontból. 1951 óta régészeti védelem alatt áll. Az 1977-ben kiadott, „Bükk útikalauz” című kiadványban az olvasható, hogy Répáshutától délre, a temető felett, a Balla-bérc oldalában van a tág bejárata és a Bükk egyik legnevezetesebb barlangja. Hillebrand Jenő barlangi medve, barlangi hiéna, ősbölény és tarándszarvas csontjai mellett a korai Szeleta-kultúra jellegzetes kőeszközeit tárta fel a 35 méter hosszú, 10 méter széles és négy méter magas, csarnokszerű üreg kitöltésének alsó szintjéből. Barlangi medve, szibériai pocok és tarándszarvas csontokat, valamint a felső kőkorszaki ember apró kőeszközeit és egy kőkorszaki gyermek koponyáját ásta ki a kitöltés felső szintjéből. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1982 óta fokozottan védett barlang a régészeti, az őslénytani és a tájképi értéke miatt.

Kilátás a barlangból

Az 1983. október 25-én készült barlangkataszteri törzslap szerint 545 méter tengerszint feletti magasságban, Répáshután nyílik a három bejárata. Becsléssel 60 méter hosszú, becsléssel 38 méter vízszintes kiterjedésű és becsléssel 15 méter magas. Felső triász mészkőben alakult ki az elágazó, inaktív forrásbarlang, amelyben kürtő és montmilch is megfigyelhető. Szabadon látogatható. A főjárat barlangjáró alapfelszerelés nélkül járható. A csőjárat könnyű mászással, barlangjáró alapfelszereléssel járható. A lépcsős járat könnyű mászással, kötéltechnikai eszközökkel járható. A barlanghoz tartozik a bejárat melletti, a bejárattól jobbra lévő, kis kőfülke. Még nincs bejárva a bejárat szálkövében, fenn látható néhány nyílás. Az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel a neve és egy térképen van a helye feltüntetve. 1986. november 5-én Horváth Károly, Juhász Márton és Pál Ferenc készítette el az alaprajzi barlangtérképét, amely 1:100 méretarányban lett rajzolva. A barlangtérkép szerint 41 + 13 méter hosszú, 42 méter vízszintes kiterjedésű, 9,4 méter függőleges kiterjedésű, 1,2 méter mély és 8,2 méter magas. A főbejárat 10,1 méter széles és 7,9 méter magas. 1986-ban szerkesztve lett egy hossz-szelvényt két keresztszelvénnyel ábrázoló barlangtérkép is, amely 1:100 méretarányban készült.

A 2003-ban napvilágot látott, „Magyarország fokozottan védett barlangjai” című könyvbe az lett írva, hogy 54 méter hosszú, 9,4 méter függőleges kiterjedésű, 1,2 méter mély, 8,2 méter magas, 42 méter vízszintes kiterjedésű és 565 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. A 2005-ben kiadott, „Magyar hegyisport és turista enciklopédia” című könyvben az olvasható, hogy a Bükk ősrégészeti leleteiről híres barlangja, amely 565 méter tengerszint feletti magasságban nyílik. 2012. április 24-én Gazda Attila és Kovács Richárd mérte fel. A felmérés szerint, 128,12 méter hosszú, +16,7 méter mély és 48 méter kiterjedésű. 2013-tól a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül. 2015 novemberétől 2016 áprilisáig Szabó R. Zoltán a 2012. évi felmérés alapján szerkesztette és rajzolta meg az alaprajzi barlangtérképét, a vetített-hosszmetszeti barlangtérképét és nyolc keresztszelvényt, amelyek 1:100 méretarányban készültek. A barlangtérkép-lap szerint 128,12 méter hosszú, 48 méter vízszintes kiterjedésű és +16,7 méter mélységű.

Irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Dancza János: Fűtési gondok a jégkorszakban. Búvár, 1939. 347–351. old.
  • Hillebrand Jenő: A répáshutai Balla-barlangban talált diluviális gyermekcsontokról. Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 1911. 4. füz. 958–969. old.
  • Jánossy Dénes: A magyarországi pleisztocén tagolása gerinces faunák alapján. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.
  • Varga Lajos: A dél-bükki Odorvár barlangjai. Földrajzi Közlemények, 1978. (102. [26.] köt.) 2. sz. 181. old.

További információk[szerkesztés]