Solymári-sziklaüreg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Solymári-sziklaüreg
Hossz ? m
Mélység 10–12 m
Magasság ? m
Függőleges kiterjedés ? m
Tengerszint feletti magasság ? m
Ország Magyarország
Település Solymár
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus megsemmisült

A Solymári-sziklaüreg egy barlang volt. Solymáron, a Zsíros-hegyen nyílt. A kőbányászat semmisítette meg a pleisztocén kori őslénytani leleteket szolgáltató üreget.

Leírása[szerkesztés]

A Solymári-ördöglyuk és a Solymári-kőfülke közvetlen közelében található, nagy mészkőbányában tárult fel. Tektonikus repedés mentén, dachsteini mészkőben képződött, majd teljes hosszában barlangi agyagrétegek töltötték ki a csaknem függőleges üregét. Ez azért volt, mert a felső része a szabadba nyílt. Tasnádi Kubacska András szerint 10–12 méter mélységig volt feltárva. Kadić Ottokár azt írta, hogy 10–12 méter magas volt. Ez az adat jelenleg tehát vertikális kiterjedést jelent, mert nem lehet megállapítani, hogy mély volt az üreg, vagy magas.

A Solymári-sziklaüreg név 1984-ben bukkant fel az irodalmában. Előfordul az irodalmában Solymári-sziklahasadék (Láng 1958), Solymári sziklahasadék (Kordos 1984) és Solymári sziklaüreg (Tasnádi Kubacska 1926) néven is.

Őslénytani leletei[szerkesztés]

Budinszky Károly 1907-ben emlősfajok leleteinek a megtalálásáról számolt be innen, amiket a Budapesti Tudományegyetem Földtani Tanszékén preparált és a halála után az egyetem tulajdona lett. A talált leletek Ursus spelaeus, Canis lupus, Canis vulpes, Panthera spelaea, Equus caballus, Cervus capreolus, Cervus elaphus, Cervus alces és antilopfélék maradványai voltak. A csontok többsége barlangi medve csont és a szürke farkas csont is gyakori. A barlangi oroszlán maradványai a legszebb darabok és mind a négy mancsot nagyon jól lehetett rekonstruálni belőlük. Méhelÿ Lajos megjegyezte, hogy a maradványok nincsenek rétegek szerint elkülönítve és a negyedidőszaki leletek a recens leletekkel keveredtek. Vadász Elemér megállapította, hogy nem volt réteghatár és ezért nem lehetett a rétegeket elkülöníteni. Budinszky Károly ekkor nem tulajdonított nagy jelentőséget a gyűjtött maradványainak.

Az anyagot Kubacska András dolgozta fel, amit Papp Károly engedett át neki. Nopcsa Ferenc dolgozószobát biztosított munkájához a Földtani Intézetben, Kadić Ottokár az intézet oszteológiai anyagának használatát tette lehetővé, Vadász Elemér, aki Budinszky Károllyal többször járt a helyszínen, betekintést engedett a naplójegyzeteibe. Kubacska András kiegészítette a faunalistát az európai sünnel, a barlangi hiénával, egy mus fajjal, a gyapjas orrszarvúval, egy nyúllal, amely valószínűleg havasi nyúl, a léprigóval, ezt Lambrecht Kálmán határozta meg és nem beazonosítható korú denevérfajokkal, ezeket Véghelyi Lajos határozta meg. Az antilop és a vörös róka kimutatása innen szerinte téves.

Az itt talált barlangi oroszlán négy mancsáról Haberl Viktor gipszmásolatokat készített és külön vitrinben ki lettek állítva a Budai Vár-barlang régi, barlangtani gyűjteményének a részeként. Ritka az oroszlán előfordulása barlangban és a Solymáron talált csontok ráadásul majdnem teljesen megmaradtak.

Története[szerkesztés]

Kőfejtés során nyílt meg 1905-ben és 1906, vagy 1907 folyamán vált a kőfejtés áldozatává. 1907-ben jelent meg az első írás róla. Budinszky Károly számolt be az 1905-ben és 1906-ban gyűjtött őslénytani leleteiről a Magyarhoni Földtani Társulat egyik szakülésén, azért hogy környékének többi barlangját is vizsgálják át. Egy földtani bejárás alkalmával talált rá. Kubacska András részletesen ismertette az egyik 1926-os előadásában és az ez alapján készült publikációjában. Ebben a dolgozatban megjelent öt fénykép a leletekről és a lelőhely keresztmetszeti vázlata a rétegtani viszonyokkal, amit Vadász Elemér rajzolt le Budinszky Károly adatai alapján. 1928-ban szintén írt róla és Bartucz Lajos 1906-ban készült fényképét is megjelentette, ami az egyetlen megmaradt fénykép az üregről.

Az 1958-ban napvilágot látott, „Budapest természeti képe” című könyvben az olvasható, hogy a barlang már nincs meg, mert a bányászat megsemmisítette. Észak–déli irányú, tektonikus eredetű, körülbelül 12 méter magas és három–négy méter széles hasadék volt, amely később kitöltődött pleisztocén rétegekkel. Az alsó, öt méter vastag rétegsora körülbelül öt méter vastag, mészkőtörmelékes, barlangi agyagból és az arra rakódott, pár deciméteres, kalcitos és aragonitos padból állt. Ez a réteg nem tartalmazott ősmaradványokat, de érdekes, mert már Budinszky Károly is megállapította, hogy a forrásműködésnek a nyomai megfigyelhetők benne, úgy, mint a Solymári-ördöglyuk üledékeiben. Feljebb, két–három méter vastag, vörösbarna agyagréteggel, majd négy méter vastag, sárgás, barlangi agyaggal folytatódik a hasadék rétegsora. Az előbbiből került elő a barlangi medvecsontokat tartalmazó fauna. Vagyis, ebben az időszakban Tasnádi Kubacska András szerint a felső pleisztocén, alsósolutréi kultúra idején már jobban ki volt emelkedve a terület és abbamaradt a karsztvíz, hévvíz kifolyása a környező barlangokból. A Solymári–Pilisvörösvári-medence térszínéhez, azaz a legközelebbi erózióbázis szintjéhez képest a barlangi hasadék pedig magasabb, függőbb helyzetbe került. A felsőbb szintnek a sárgás, legfelső pleisztocén agyagából nem került elő fauna. A Solymári-kőfülke kioldódása, a Solymári-sziklaüreghez hasonlóan a mainál alacsonyabb, az erózióbázis közelében lévő szinten történt. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyvnek az országos barlanglistájában szerepel a neve és egy névváltozata, valamint egy térképen van feltüntetve a helye.

Irodalom[szerkesztés]